Vége! Nem fogadták el a Dombóvár nevezését

Budapest – A csapat nem tudta teljesíteni az induláshoz szükséges feltételeket.

A Dombóvár KC nem adott be érvényes nevezést a határidőig, így az Intéző Bizottság mai ülésén nem tudta tárgyalni a csapat részvételét az elsőosztályban. Ezzel eldőlt, hogy a Dombóvár jövőre nem indulhat a legjobbak között, hiszen további fellebbezésre nincs lehetősége.

– Nagyon sajnálom, hogy így alakultak a dolgok – mondta Kormos László, a Dombóvár kommunikációs igazgatója honlapunknak. Személy szerint nagyon köszönöm az Intéző Bizottság hozzáállását, türelmesen vártak ránk, hiszen az utolsó pillanatig volt esély arra, hogy megoldódnak a dolgaink. Köszönöm nekik.

 

Azt írják a DVMSE köleményében hogy egy játékos és egy edző fizetése maradt el, ezért nem indulhattak. Ez azért egy kicsit hihetetlen, annak tükrében hogy min. 60 milla minden csapat költségvetése / év. Bódinak sem fizettek és volt egy pont levonás.

 
27aug.2700:00 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Igen, de az a legsajnálatosabb, hogy ma Magyarországon ez bárhol megtörténhet. kb FÉL, azaz 0,5 év alatt kettő első osztályú csapat szűnik meg. Akik most jobb helyzetben vannak, lásd Szolnok, Atom, Falco, Alba még ha tudatosan építkeznek se tudnak nagyon hosszú távon tervezni, mert a helyzet napról napra változhat. Jön egy Szabó-Forrai, aztán lehet már a rajtengedélynek is örülni. 2-3 Mo-t választó légióst pedig bármelyik profi klubnak ki kell tudnia fizetni, különben a színvonlat meg lehet nézni. Így sem vagyunk egy élbajnokság, de a meccsek többsége jó színvonalú.

Röviden akár közpénzről akár magántőkéről legyen szó ami az egyesületekhez kerül, nagyon nem lenne szabad ezt a felelőtlen, (gyakran amatőr) hozzáállást pár embernek megengedni, mert emberek megélhetését és szórakozását teszik tönkre.

 

Megértem a szövetség szigorát. Annak sincs értelme hogy szezon közben fogyjon el a pénz mint tavaly a deke-nek. Azt viszont nem tudom elfogadni hogy ebben az országban SPORT-ra nincs pénz! Biztos vagyok benne hogy sok srác azért kezdett el sportolni mert magával ragadta a meccsek hangulata. Ezen nem lehetne spórolni. Itt Szolnokon is begyemben van az az ember aki hagyta hogy egy sportpálya helyére építsenek egy bevásárlóközpontot!
Hajrá Dombóvár, kitartás!!!

 
25aug.2620:02 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás



Falra festettem az ördögöt. Bár ne tettem volna.

Chazby!
Az első hozzászólásod kettő külön mondanivalója sajnos abszolút mértékben összefonódik. Nem külön-külön vesztettük el Jampi bácsit, majd a kosárlabdát, hanem egyetlen pillanatban mindkettőt.
Egyetlen ember volt, aki megállást tudott parancsolni az eszetlen és értelmetlen sportgazdálkodásnak. Nem mintha lett volna olyan nagyon sok elkölteni való. Erre visszavezethetőek a dombóvári történések. Ez tény.

Sajnos, amit sokan nem tudnak, hogy merőben más a városvezetés, mint egy éve. Nem is oly rég, éppen 10 hónapja kerültek hatalomra a kedves focidrukkerek. Ők nyíltan és szégyenkezés nélkül a város, a sportszeretők tudtára adták, amennyiben átveszik az irányítást, felvirágoztatják a dombóvári NBIII-ban szereplő sztár focicsapatunkat BÁRMI ÁRON! Mily fura, hogy éppen ezután vonja meg az Önkormányzat a DVMSE sportcsarnokának működési engedélyét. Talán csak Én érzem így, de mintha politikai nyomásra döntenek úgy a potenciális szponzor jelöltek, hogy visszalépnek. Mindenesetre ezek elgondolkodtató dolgok…….

Egyetlen cél lehet Dombóváron a pénzügyi helyzet rendezése mellett: képezni, megerősíteni a magyar magot és az utánpótlást, hogy ezzel már ne kelljen törődni, ha a legrangosabb osztályba kerülünk ismét.

Minden dombóvárinak üzenem, hogy kitartás és HAAAAAAJRÁÁÁÁÁÁÁÁ VASÚT!

 
24aug.2617:34 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Figyelj,persze,hogy nem a méregdrága légiósaik!
Viszont összességében a légiósok és azok a felelőtlen klubvezetők,akik vagy állami pénzből,vagy ki tudja milyen homályos ígéretek alapján felsrófolják az árakat,így a kisebb csapatok lehetetlen helyzetbe kerülnek!
Ezt a helyzetet,amibe a Dombóvár és a Körmend került,az átláthatatlan pénzügyi akcióknak köszönhetők!

 

Nagyon sajnálom, imádtam Dombóvárra járni. Normális csapat, normális szurkolók, és az ellenfél szurkolóinak is normális körülményeket biztosítottak.
Remélem mielőbb sikerül talpra állni, s nem tűnnek el, mint a Baja és az Oroszlány, meg a pesti csapatok, bár azok közül nem mindegyiket hiányolom.

 
22aug.2617:31 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Ez egyszerűen hazugság,hogy az összes hsz-em negatív!
Könyörgöm,annak lelkendezzek,hogy egy csapatot kizártak a bajnokságból?
Vagy annak,hogy egy másik épphogy átvitte a lécet?
Te örülsz,happy vagy?
Ezektől én nem!
Sajnálom,de szerintem nem bennem van a hiba!

 

Nem kizárt,h egy 13 csapatos bajnokság lesz és minden fordulóban 1 szabadnapos.
U.i.:Sajnálom a Dombovárt.

 
20aug.2616:44 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Szerintem meg Kornélék Fehérvár KC-ja lesz a 14. csapat.

 

Sajnálom! De a szájbavert sajnálatból szerintem a dombóváriaknak is elegük van.
Nekünk tényleg nagy ellenfelek lettek volna, és lehet nekünk se kéne ott lenni.

Viszont olyat ne írjatok hogy a dombóvári kosárlabda halott. A dombóvári kosárlabda addig fog élni, amíg az azt szerető emberek életben tartják.
És a dombóvári szurkolókat és srácokat nem úgy ismerem, mint akik szögre akasztják a dobokat. Amíg ők vannak és van csapat addig a dac adjon nektek erőt tovább csinálni. És mutassátok meg csakazért is hogy vissza tudtok kerülni!
Hajrá SESE!

 
18aug.2616:28 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Szerintem a többség, aki figyelte az eseményeket nem csodálkozik, csak sajnálkozik. "Egy rendezett bajnokságban, ahol a tisztesség az úr, ilyennek nem szabad megtörténnie!" - hát ezzel most feltaláltad a spanyolviaszt! Sajnos nehéz itthon rendezett viszonyokról beszélni, nem csak a kosárban. A jókívánságokat köszönjük, de a Dombeszt sem azért nem engedték indulni mert a méregdrága légiósaik vitték csődbe.

 

Amíg pár csapat kivételével szinte minden klub hatalmas adósságokkal, tartozásokkal megy neki a szezonnak és a játékosaikat se fizetik ki hónapokig vagy abszolút nem addig ne csodálkozzunk hogy ilyen előfordulhat. Nincs kontroll. Nagy kár a dombóvári kosárlabdáért is!:(

 

Azokat sajnálom akik ebben a helyzetben is végig kitartottak legyenek azok játékosok, edzők, szurkolók mert ők nem ezt érdemelték!!
Remélem valamilyen csoda folytán sikerül rendezni a dolgokat, alsóbb osztályban indulni és jövőre újra lehetnek felejthetetlen szomszédvár rangadók!

A lényeg továbbra is Hajrá Kaposvár!!

 
15aug.2616:18 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Én úgy gondolom nem olyan kőszívűek a szövetségnél,hogy egyből el akarták meszelni a DKC-t,de tudomásom szerint annyira nincs pénz,hogy szinte semennyire!Hát igen nem csak Jampi ment el...Amelyik csapatnál nincs meg az a minimum annak nehéz kölcsönadni is!IMÁDTAM DOMBÓVÁRRA JÁRNI!

 
14aug.2616:09 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Mi baj? Az összes hozzászólásod (bármi is a téma) negatív hangvételű, irigykedő és csak úgy dől belőle a világfájdalom. Miért szólsz hozzá? Építő kritikát nem tudsz megfogalmazni, csak folyamatosan froclizol valamit.

 

Mindenki hogyan csodálkozik és sajnálkozik most-persze,én is!
Eszébe jutott valakinek,miért kell ennek így lennie?
Egy rendezett bajnokságban,ahol a tisztesség az úr,ilyennek nem szabad megtörténnie!
A többi csapatnak eredményes pénzhajhászást kívánok,és azt,leljenek rá minél hamarabb a méregdrága,de cserében negyedrangú légiósaikra.
Mert ez viszi előre a kosárlabdánkat,igaz-e......?

 

Sajnos. :(

Pedig jók voltak a Dombóvár-ZTE meccsek, különösen emlékezetes marad a 2008-2009-es szezon...

 

Sajnálom pedig nem kis csapat volt mindig jó légiósaik voltak remélem mihamarabb visszatérnek, és nagyon remélem hogy ilyen nem lesz már pedig nem kizárt a politika itt is jelen van meg a pénz túlságosan is.

 

Remélem egy év alatt sikerül rendezni a dolgokat, és jövőre újra mehetünk. Sok sikert hozzá, innen Egerszegről

 
9aug.2615:17 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

sztem 1 hónappal a rajt előtt nem vállalja majd senki....csonkaszezon...

 

Jézus,rohadtúl sajnálom:((((!Kit kérnek fől a helyükre????A Körmend tartozások miatt akkor miért indulhat!

 

Sajnálom őket...nekünk ellenfelünk lettek volna....ismét 1 csapattal kevesebb...deke,dombóvár...még ki jön?


HAJRÁ SKSE

 

Jampi bácsi ismét megfordult a sírjában. Úgy látszik a dombóvári kosárlabda csakis neki köszönhető volt. Múltidő. Sajnálom.

 

Hát sajnálom... :S Jövőre remélem találkozunk!
ZTE

 

Először Jampi hal meg, nem sokkal utána meg a kosárlabda is Dombóváron. Hihetetlen. RIP DKC! Remélhetőleg pár év múlva újra találkozunk.

 

JÉZUSOM!

 

Szegény Dombesz. Sajnálom őket.
Hajrá FALCO!

 

:((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((( Mérhetetlenül szomorú vagyok! Nagyon sajnálom a dombóvári szurkolókat! :( Hajrá Vasút! Hajrá Pécs!

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A döntőről - Cozombolis jászkunsági gyerek

Szolnok – Az énekes bízik az Olaj győzelmében. Ha nyernek, nagy buli lesz.
 

Czigler még nem vonulna vissza

Nagykanizsa – A 41 éves center a jelenlegihez hasonló szerepkörben még kosarazna a B csoportban.
 

Zakóval kezdtek Lóránték

Valencia – A rájátszás első meccsén 22 ponttal kapott ki a Lagun Aro.
 

Egy fehérvári lépés a bronz felé

Székesfehérvár – A Körmend ismét 10 pontos előnyt eltékozolva kapott ki.
 

A döntőről - Hy Bryan!

Szombathely – A Bumeráng hangja szereti a kosárlabdát és bízik a Szombathely pályaelőnyében.
 

Falco-SZOVA KC – Szolnoki Olaj KK

Szombathely – Bencze bajnok akar lenni, Pór szerint a Falcónak van nagyobb veszíteni valója.
 

Jó, hogy elkerülték a Reált és a Barcát

San Sebastian – Lóránt Péterék ma este Valenciában kezdik a rájátszást.
 

Kecskeméten lesz az U23-as döntő

Kecskemét – A fiataloknál is farkasszemet néz egymással az Albacomp és a Körmend.
 

ACB után, válogatott előtt

Budapest – Hanga Ádám 4-5 kilóval izmosabban tért haza és most pótolja a 8 hónapon át nélkülözött levest.
 

A döntőről: Horti Gábor

Budapest – A SportKlub riportere aggódik a szombathelyiekért, nehogy égési sérülések érjék őket.
 

Bajnokság 2011-2012

A legutóbbi eredmények
Ford.Párosítás
ED3Falco - Körmend82-75
ED3Albacomp - Szolnok71-80
B>ABaja - Salgótarján83-91
ED4Körmend - Falco60-63
B1Albacomp - Körmend75-64

Következik...
Ford.PárosításIdőpont
D1Falco - Szolnok05.18. 18:15
B>ASalgótarján - Baja05.19. 18:00
B2Körmend - Albacomp05.20. 18:00
D2Szolnok - Falco05.21. 18:15
B3Albacomp - Körmend05.23. 19:00
D3Falco - Szolnok05.24. 18:15
 

Tabella

Alapszakasz 2011/12
HCsapatMGyVrel.p.
1.Falco-SZOVA KC Szombathely 26 23 30,942
2.Albacomp Fehérvár 26 21 50,904
3.Szolnoki Olaj 26 21 50,904
4.Fortress Lami-Véd Körmend 26 19 70,865
5.Atomerőmű SE 26 18 80,846
6.Kecskeméti KSE 26 14 120,769
7.Pécsi VSK-PANNONPOWER 26 13 130,750
8.Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC 26 12 140,731
9.Kaposvári KK 26 11 150,712
10.Factum Sport Debrecen 26 8 180,654
11.Naturex-SZTE-Szedeák 26 8 180,654
12.Marso-Vagép NYKK 26 7 190,635
13.Jászberényi KSE 26 6 200,615
14.Zalakerámia ZTE KK 26 1 250,519
 

EuroChallenge 2011/2012

Az EC negyeddöntői
Ford.Párosítás
1 Ventspils - Szolnok 82-63
1 Artland - Besiktas 73-74
1 Fuenlabrada - Lyubertsy 75-76
1 Chalon - Roanne 75-73
2 Lyubertsy - Fuenlabrada 68-78
2 Besiktas - Artland 77-63
2 Szolnok - Ventspils 82-76
2 Roanne - Chalon 76-78
3 Ventspils - Szolnok 78-82
3 Fuenlabrada - Lyubertsy 65-80
 
  
  • Ünneplés a Falco döntőbe jutásakor

  • Falco-SZOVA KC Szombathely - Fortress Lami-Véd Körmend

  • Fortress Lami-Véd Körmend - Falco-SZOVA KC Szombathely kosárlabda-mérkőzés

  • Sömenek Martin ballagása

  • Extra képek az EC-ről

  • Besiktas Milangaz - Elan Chalon 91-86