Gosa bajnok lenne a Falcóval
Szombathely – Nem érti az Atomerőmű SE vezetőinek idei döntéseit.
Tegnap véglegesen eldőlt, hogy a Falco-SZOVA KC Szombathely csapatában folytatja pályafutását Charles Gosa. Az amerikai magasember kedden megfelelt az orvosi vizsgálaton, így érthető, hogy az esti tréningen már felszabadultan válaszolt az újságírói kérdésekre.
Elmondta, akárcsak a paksi évében, ezúttal is a bajnoki címre tör, hogy Nikola Lazicsot kiváló embernek és edzőnek tartja.
- Tavaly év vége fele már hívott a Falco, akkor nemet mondtam. Azóta többször kerestek, most nyáron pedig megint kaptam egy konkrét ajánlatot. Én pedig döntöttem, nem utasítom vissza – mondta.
Rákérdeztünk arra is, mi az oka annak, hogy sokan szinte borítékolták, hogy az Atomerőmű SE játékosa lesz, mégsem igazolt Paksra.
- Ennek egyszerű oka van. Nem kerestek. Azt, hogy miért nem, ne kérdezze. Mindenki tudja, hogy Magyarország legprofibb körülményeit biztosító klubjáról van szó. Stabil anyagi háttér, jó körülmények, éppen ezért nem értem például a vezetők idei döntéseit sem – zárta szavait Gosa.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A döntőről - Cozombolis jászkunsági gyerek
Czigler még nem vonulna vissza
Zakóval kezdtek Lóránték
Egy fehérvári lépés a bronz felé
A döntőről - Hy Bryan!
Falco-SZOVA KC – Szolnoki Olaj KK
Jó, hogy elkerülték a Reált és a Barcát
Kecskeméten lesz az U23-as döntő
ACB után, válogatott előtt
A döntőről: Horti Gábor
Bajnokság 2011-2012
| Ford. | Párosítás | |
| ED3 | Falco - Körmend | 82-75 |
| ED3 | Albacomp - Szolnok | 71-80 |
| B>A | Baja - Salgótarján | 83-91 |
| ED4 | Körmend - Falco | 60-63 |
| B1 | Albacomp - Körmend | 75-64 |
| Ford. | Párosítás | Időpont |
| D1 | Falco - Szolnok | 05.18. 18:15 |
| B>A | Salgótarján - Baja | 05.19. 18:00 |
| B2 | Körmend - Albacomp | 05.20. 18:00 |
| D2 | Szolnok - Falco | 05.21. 18:15 |
| B3 | Albacomp - Körmend | 05.23. 19:00 |
| D3 | Falco - Szolnok | 05.24. 18:15 |
Tabella
| H | Csapat | M | Gy | V | rel.p. |
| 1. | Falco-SZOVA KC Szombathely | 26 | 23 | 3 | 0,942 |
| 2. | Albacomp Fehérvár | 26 | 21 | 5 | 0,904 |
| 3. | Szolnoki Olaj | 26 | 21 | 5 | 0,904 |
| 4. | Fortress Lami-Véd Körmend | 26 | 19 | 7 | 0,865 |
| 5. | Atomerőmű SE | 26 | 18 | 8 | 0,846 |
| 6. | Kecskeméti KSE | 26 | 14 | 12 | 0,769 |
| 7. | Pécsi VSK-PANNONPOWER | 26 | 13 | 13 | 0,750 |
| 8. | Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC | 26 | 12 | 14 | 0,731 |
| 9. | Kaposvári KK | 26 | 11 | 15 | 0,712 |
| 10. | Factum Sport Debrecen | 26 | 8 | 18 | 0,654 |
| 11. | Naturex-SZTE-Szedeák | 26 | 8 | 18 | 0,654 |
| 12. | Marso-Vagép NYKK | 26 | 7 | 19 | 0,635 |
| 13. | Jászberényi KSE | 26 | 6 | 20 | 0,615 |
| 14. | Zalakerámia ZTE KK | 26 | 1 | 25 | 0,519 |
EuroChallenge 2011/2012
| Ford. | Párosítás | |
| 1 | Ventspils - Szolnok | 82-63 |
| 1 | Artland - Besiktas | 73-74 |
| 1 | Fuenlabrada - Lyubertsy | 75-76 |
| 1 | Chalon - Roanne | 75-73 |
| 2 | Lyubertsy - Fuenlabrada | 68-78 |
| 2 | Besiktas - Artland | 77-63 |
| 2 | Szolnok - Ventspils | 82-76 |
| 2 | Roanne - Chalon | 76-78 |
| 3 | Ventspils - Szolnok | 78-82 |
| 3 | Fuenlabrada - Lyubertsy | 65-80 |
Csapatok
| város | csapat |
| Debrecen | Factum Sport Debrecen |
| Jászberény | Jászberényi KSE |
| Kaposvár | Kaposvári KK |
| Kecskemét | Kecskeméti SE |
| Körmend | Fortress Körmend |
| Nyíregyháza | Marso-Vagép NYKK |
| Paks | Atomerőmű SE |
| Pécs | Pécsi VSK-PANNONPOWER |
| Salgótarján | Salgótarjáni KSE |
| Sopron | Kis-Rába Menti Takarék - Soproni KC |
| Szeged | Naturtex-SZTE-Szedeák |
| Székesfehérvár | Albacomp Fehérvár |
| Szolnok | Szolnoki Olaj KK |
| Szombathely | Falco-SZOVA KC Szombathely |
| Zalaegerszeg | Zalakerámia ZTE KK |
| Budapest | EnterNet-NTE Hegyvidék |
| Debrecen | Debreceni Egyetem KE |
| Dombóvár | Dombóvár KC |






Ezen kép alapján inkább Ray Allen :)
Azért te meg ne hülyézz le légyszives,nem adtam rá okot.Én kinézetre gondoltam,hogy hasonlítanak egymásra.Ha ismered és láttad már KG-t,akkor neked is beugrik.De aki nem nézi az NBA-t?
azér hülyeségeket ne beszélj légyszíves..:) nem igazán ismerem a játékát..de ha KG. hasonmása lenne nem magyarországon kosarazna.
A Kevin Garnett hasonmás Gosa szerintem is nagyon jó játékos.Azt hittem az Olaj is adott neki ajánlatot,mert akkor valszeg idejött volna.Úgylátszik mások a szakmai elvárások amit én nem értek innen a partvonalról.
johnson!!
Jövőre lesz 34 éves. Nekem csak annyi kérdésem lenne, hogy őszintén ha egy hónappal ezelőtt azt mondják Neked, hogy Gosa vagy Johnson visszatér Paksra, melyiknek örültél volna jobban?
Mégegyszer mondom Charly 35éves!! Akkor minek? Fizikálisan és alkatilag is elég gyenge játékos! egy 3légios rendszerbe Pakson már nem férne be! Ezért nem is keresték! A vezetöség tudja mit csinál az elmult 10 nagyon sikeres év öket igazolja!
Nem alulról... Majd meglátjuk:) Csak nehogy oda-vissza verjük a te csapatodat:D ;)
Paksi szurkolóként szeretném hinni, hogy ismét bajnokesélyes csapatunk van, a realitás azonban mos nem ez. Hogy pontosan mire leszünk jók, azt senki sem tudja megmondani, a felkészülési tornák után már mindenki többet fog látni.
Charlie egy nagyon hasznos és jó játékos, én sem értem, hogy miért engedtük el. Persze információm sincsen arról, hogy a korábbi térdsérülése mennyire gyógyult meg, illetve abból kilábalva milyen formában és erőállapotban van. Mindenesetre a magam részéről sajnálom, hogy nem nálunk játszik idén!
Én meg a ZETÉVEL lennék bajnok!ha ha
Alulról?
Itt arol van szó,hogy a három légios renszerbe Pakson negbizható,nem sérülékeny játékosokat keresnek! Egy igazi harcos,dolgos csapat lessz a Paks! BAJNOKESÉLYES!!!
Gyerünk Gosa az első 4 a cél:)