Légiósokkal tárgyalnak
Déri Csaba távozása után Maros Kovacik vette át a salgótarjáni csapat irányítását. A 32 éves szakember a nógrádi klub korábbi játékosa, Stefan Svitek ajánlásával érkezett.
- Hogyan került a Salgótarjánhoz?
- Ez egy érdekes történet. A Salgótarján a nyáron egy új, külföldi edzőt keresett. Svitek Pista, a Kassa sikeredzője pedig engem ajánlott a klub vezetőinek. Érdekes volt az első találkozásunk, mert én akkor éppen kórházban voltam. Az ottani büfében beszélgettünk.
- Mi történt?
- A hátammal volt gondom. De szerencsére most már jól vagyok.
- Mit tudott korábban a salgótarjáni kosárlabdáról? Egyáltalán figyelemmel kísérte a magyar NB I-et?
- Azt tudtam, hogy a csapat hosszú idő után tavaly került fel ismét az első osztályba. Pista mesélt nekem sok mindent, tulajdonképpen tőle informálódtam a klubról, a játékosokról. A magyar kosárlabdáról annyit tudtam, hogy sokkal erősebb, mint a szlovák.
- Mire lehet képes a Salgótarján jövőre?
- Ez nem egyszerű kérdés, mivel még nem ismerem teljesen az ellenfelek játékerejét. Tavaly a Léva edzőjeként játszottunk két felkészülési meccset a Pakssal és a Dombóvárral. Ebből is következtettem arra, amit az előbb is mondtam, hogy erősebbek a magyar csapatok, mint a szlovákok. Ezzel a két csapattal tehát nagyjából képben voltam, de mivel minden szezon végén jönnek-mennek a játékosok, biztosan náluk is vannak új arcok.
- Ha már szóba kerültek az átigazolások: véglegesnek tekinthető a magyar keret? És mi a helyzet a légiósokkal?
- Salgótarjánban elég speciális helyzet van a magyar játékosokkal. Hárman például Budapesten dolgoznak. Négy junior játékosunk pedig tanuló, szóval ők csak heti kétszer-háromszor tudnak az iskola mellett edzeni. A magyar piac elég szűk és azért a pénztárcánk is véges. Ezért is örülök, hogy sikerült megállapodnunk Mészáros Richárddal, Kocsis Tamással és Koma Dániellel. Ami a légiósokat illeti: közel állunk a megegyezéshez három külföldivel. Nem titok, az egyik kiszemeltünk a horvát magas fiú, Ivan Skara. Ajánlatot tettünk még egy irányítónak és egy bedobónak is. Az egyik közülük amerikai, ennél több információt azonban egyelőre nem szeretnék elárulni róluk.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
Hanga és a Manresa is parádézott
MK: A visszavágó még simább lett
Döntős a kupában Szabó csapata
Vállalja a plusz feladatokat
Vége Csorvási szezonjának?
Erősített az Aalstar
Gáspár Dávid lett a legjobb Zalában
Az osztrák bajnok sem okozott gondot a Falcónak
MK: Huszonkét pontos előnyben az Olaj
Bajnokság 2011-2012
| Ford. | Párosítás | |
| 17 | Albacomp - Falco | 71-73 |
| 17 | Jászberény - PVSK | 87-91 |
| 17 | Kecskemét - ASE | 64-56 |
| 17 | Kaposvár - NYKK | 88-69 |
| 17 | Körmend - ZTE KK | 78-65 |
| 17 | Szolnok - Szedeák | 90-88 |
| 17 | Debrecen - Sopron | 75-85 |
| 13 | Kecskemét - Kaposvár | 100-55 |
| MK | Debrecen - Szolnok | 71-93 |
| MK | Szolnok - Debrecen | 93-68 |
| Ford. | Párosítás | Időpont |
| 18 | PVSK - Kaposvár | 02.10. 18:00 |
| 18 | Kecskemét - Albacomp | 02.11. 18:00 |
| 18 | NYKK - Szolnok | 02.11. 18:00 |
| 18 | ASE - Körmend | 02.11. 18:00 |
| 18 | Sopron - Szedeák | 02.11. 18:00 |
| 18 | ZTE KK - Jászberény | 02.11. 18:30 |
Tabella
| H | Csapat | M | Gy | V | rel.p. |
| 1. | Fortress Körmend | 17 | 15 | 2 | 0,941 |
| 2. | Falco-SZOVA KC Szombathely | 17 | 15 | 2 | 0,941 |
| 3. | Albacomp Fehérvár | 16 | 13 | 3 | 0,906 |
| 4. | Szolnoki Olaj | 16 | 13 | 3 | 0,906 |
| 5. | Kecskeméti KSE | 17 | 10 | 7 | 0,794 |
| 6. | Atomerőmű SE | 17 | 10 | 7 | 0,794 |
| 7. | Pécsi VSK-PANNONPOWER | 17 | 8 | 9 | 0,735 |
| 8. | Kaposvári KK | 17 | 7 | 10 | 0,706 |
| 9. | Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC | 17 | 7 | 10 | 0,706 |
| 10. | Marso-Vagép NYKK | 17 | 6 | 11 | 0,676 |
| 11. | Naturex-SZTE-Szedeák | 17 | 5 | 12 | 0,647 |
| 12. | Factum Sport Debrecen | 17 | 4 | 13 | 0,618 |
| 13. | Jászberényi KSE | 17 | 4 | 13 | 0,618 |
| 14. | Zalakerámia ZTE KK | 17 | 1 | 16 | 0,529 |
EuroChallenge 2011/2012
| Ford. | Párosítás | |
| 1 | Chalon - Szolnok | 85-64 |
| 1 | Aalstar - Telekom | 98-86 |
| 2 | Szolnok - Aalstar | 112-76 |
| 2 | Telekom - Chalon | 91-89 |
| 3 | Chalon - Aalstar | 87-72 |
| 3 | Telekom - Szolnok | 89-75 |
| 4 | Szolnok - Chalon | 90-81 |
| 4 | Telekom - Aalstar | 71-63 |
| 5 | Aalstar - Szolnok | 2012.02.07 20:30 |
| 5 | Chalon - Telekom | 2012.02.21 20:30 |
| 6 | Szolnok - Telekom | 2012.02.28 19:00 |
| 6 | Aalstar - Chalon | 2012.02.28 20:30 |
| H | Csapat | M | Gy | V | rel.p. |
| 1. | Telekom Baskets Bonn | 4 | 3 | 1 | 0,875 |
| 2. | Elan Chalon | 4 | 2 | 2 | 0,750 |
| 3. | Szolnoki Olaj KK | 4 | 2 | 2 | 0,750 |
| 4. | Generali Okapi Aalstar | 4 | 1 | 3 | 0,625 |
Csapatok
| város | csapat |
| Debrecen | Factum Sport Debrecen |
| Jászberény | Jászberényi KSE |
| Kaposvár | Kaposvári KK |
| Kecskemét | Kecskeméti SE |
| Körmend | Fortress Körmend |
| Nyíregyháza | Marso-Vagép NYKK |
| Paks | Atomerőmű SE |
| Pécs | Pécsi VSK-PANNONPOWER |
| Salgótarján | Salgótarjáni KSE |
| Sopron | Kis-Rába Menti Takarék - Soproni KC |
| Szeged | Naturtex-SZTE-Szedeák |
| Székesfehérvár | Albacomp Fehérvár |
| Szolnok | Szolnoki Olaj KK |
| Szombathely | Falco-SZOVA KC Szombathely |
| Zalaegerszeg | Zalakerámia ZTE KK |
| Budapest | EnterNet-NTE Hegyvidék |
| Debrecen | Debreceni Egyetem KE |
| Dombóvár | Dombóvár KC |




