Itthon a helyem
Szabó Péterrel a Szolnok szurkolói oldala, az olajkk.hu készített interjút.
– Mennyit edzettél a nyáron? Külföldön és a tengerentúlon bevett szokás, hogy a fiatalok saját maguktól is tréningeznek annak függvényében, hogy a sportág melyik mutatójában szeretnének magabiztosabban teljesíteni. Van arra lehetőség, hogy a hivatalos edzésen kívül is képezd magad? És ha igen, akkor mennyire élsz ezzel a lehetőséggel?
– Azok a játékosok, akik megfelelően szeretnének helytállni az „A” csoportban, lényeges ,hogy mindig arra törekedjenek, hogy a legjobbak legyenek. Ez különösen fontos a fiatal generációk esetében, hisz nemhiába lépnek érvénybe a magyar játékosokat védő légióskorlátozások. Sokkal hamarabb el fog jönni az az idő, amikor az én korosztályomnak és a nálam fiatalabbaknak kell olyan színvonalú játékot hozni, amit a mai kezdőötösök nyújtanak. Erre a feladatra pedig készen kell állni minden percben. Így lehet igazán élni azzal a kevés idővel, amit az ember eleinte kap az edzőjétől.
Ami a nyarat illeti, egészen június végéig, július elejéig napi egyszer másfél órát tréningeztem, majd július második hetétől úszással tartottam karban magam. Egy kis pihenésre és nyaralásra is jutott idő, de augusztus 2-án már edzésbe is álltam a csapattal. Szezon közben – meccsnaptól függően - általában szerda délelőtt van lehetőség fakultatív gyakorlásra. Emellett pedig edzés után egy kis kondira is a csarnokban szoktam maradni.
– Pór Péter a szezon elején kijelentette, hogy elsőszámú magyar irányítóként számít rád. Mit gondolsz, kapsz majd elég időt, hogy bizonyíts és esetleg egy szinttel feljebb lépj a játékodat illetően?
– Fodor Marci is 1-2-es poszton játszik, de őt talán inkább dobóhátvédként veti majd be az edző. Nem is az „elsőszámú irányító” titulus a fontos, sokkal inkább az, hogy minél többet játsszak. Ezért is vacilláltam egy kicsit, mikor többen is bejelentkeztek értem. Mérlegelnem kellett, hogy hol kaphatok több játékpercet. Az edzőm ígérete és a hazai pálya - a maga minden velejárójával- viszont megerősített abban, hogy itthon a helyem. Remélem, hogy átlagban 10-15 percig minden mérkőzésen parketten lehetek. Az pedig csak rajtam áll, hogy be tudom-e bizonyítani a csapatnak és az edzőmnek, hogy még több időt és még nagyobb felelősséget érdemlek-e.
– Ha már itt tartunk, a játék mely’ elemében szeretnél javulni az elkövetkező idény során?
– Idő kell, hogy megszokjam, hogy a hárompontos vonal fél méterrel kitolódott. Ez mindenképpen be kell, hogy rögződjön. Szeretném, ha kellő magabiztossággal vállalhatnám el a kinti dobásaimat, ehhez elengedhetetlen a rengeteg gyakorlás. Emellett a gyorsaságomat is igyekszem fejleszteni, erre pedig nagyon jó alkalom a sok szökdelő- és ugrálóköteles gyakorlat, amit az alapozáskor végzünk.
– Karriered során kitől tanultál a legtöbbet? Kelley-ről például köztudott volt, hogy nem zárkózik el a fiatalok tanítása elől. Tudtál tőle ellesni ezt-azt? Obie-ról milyenek az első benyomásaid?
– Egyértelműen TK-től tanultam a legtöbbet. A játék minden elemében tudott újat mutatni. Nagyon hasznos volt az összes edzés, amikor egymás ellen, vagy akár egymás mellett játszottunk. Ki kell azonban emelnem még egy egykori csapattársamat, ez pedig Molnár Bandi. Az ő nagyfokú precizitása volt az, ami még igazán belém ivódott. Minden tréningen, minden meccsen törekedett a rábízott feladatok tökéletes végrehajtására.
Obie-ban egy nagyon jófej és normális srácot ismertem meg. Hálistennek Rice viselkedését még hírből sem tudhatja magáénak, így azt gondolom könnyen be fog illeszkedni. Tanul, figyel, igyekszik minél több dolgot elsajátítani. Mi pedig, úgy érzem, gyorsan be is fogadtuk. Ami a képességeit illeti, nagyon gyors játékos, emellett igen jókezű is. Szerintem jó választás volt a leigazolása, de persze ez majd csak éles szituációkban fog igazán kiderülni.
– Idén a világbajnokságok idejét éljük mind fociban, mind kosárlabdában. Van esetleg kedvenc külföldi playered akár az NBA-ből, akár Európából?
– Persze! Számomra Dwyane Wade a legjobb. Gyakorlatilag mindenben. Védekezésben, ponterősségben, gyorsaságban, dobásbiztonságban, hozzáállásban. És egy igazi csapatember, nem pedig öntörvényű sztáralkat, ami más játékosoknál sokszor megfigyelhető.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
Hanga és a Manresa is parádézott
MK: A visszavágó még simább lett
Döntős a kupában Szabó csapata
Vállalja a plusz feladatokat
Vége Csorvási szezonjának?
Erősített az Aalstar
Gáspár Dávid lett a legjobb Zalában
Az osztrák bajnok sem okozott gondot a Falcónak
MK: Huszonkét pontos előnyben az Olaj
Bajnokság 2011-2012
| Ford. | Párosítás | |
| 17 | Albacomp - Falco | 71-73 |
| 17 | Jászberény - PVSK | 87-91 |
| 17 | Kecskemét - ASE | 64-56 |
| 17 | Kaposvár - NYKK | 88-69 |
| 17 | Körmend - ZTE KK | 78-65 |
| 17 | Szolnok - Szedeák | 90-88 |
| 17 | Debrecen - Sopron | 75-85 |
| 13 | Kecskemét - Kaposvár | 100-55 |
| MK | Debrecen - Szolnok | 71-93 |
| MK | Szolnok - Debrecen | 93-68 |
| Ford. | Párosítás | Időpont |
| 18 | PVSK - Kaposvár | 02.10. 18:00 |
| 18 | Kecskemét - Albacomp | 02.11. 18:00 |
| 18 | NYKK - Szolnok | 02.11. 18:00 |
| 18 | ASE - Körmend | 02.11. 18:00 |
| 18 | Sopron - Szedeák | 02.11. 18:00 |
| 18 | ZTE KK - Jászberény | 02.11. 18:30 |
Tabella
| H | Csapat | M | Gy | V | rel.p. |
| 1. | Fortress Körmend | 17 | 15 | 2 | 0,941 |
| 2. | Falco-SZOVA KC Szombathely | 17 | 15 | 2 | 0,941 |
| 3. | Albacomp Fehérvár | 16 | 13 | 3 | 0,906 |
| 4. | Szolnoki Olaj | 16 | 13 | 3 | 0,906 |
| 5. | Kecskeméti KSE | 17 | 10 | 7 | 0,794 |
| 6. | Atomerőmű SE | 17 | 10 | 7 | 0,794 |
| 7. | Pécsi VSK-PANNONPOWER | 17 | 8 | 9 | 0,735 |
| 8. | Kaposvári KK | 17 | 7 | 10 | 0,706 |
| 9. | Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC | 17 | 7 | 10 | 0,706 |
| 10. | Marso-Vagép NYKK | 17 | 6 | 11 | 0,676 |
| 11. | Naturex-SZTE-Szedeák | 17 | 5 | 12 | 0,647 |
| 12. | Factum Sport Debrecen | 17 | 4 | 13 | 0,618 |
| 13. | Jászberényi KSE | 17 | 4 | 13 | 0,618 |
| 14. | Zalakerámia ZTE KK | 17 | 1 | 16 | 0,529 |
EuroChallenge 2011/2012
| Ford. | Párosítás | |
| 1 | Chalon - Szolnok | 85-64 |
| 1 | Aalstar - Telekom | 98-86 |
| 2 | Szolnok - Aalstar | 112-76 |
| 2 | Telekom - Chalon | 91-89 |
| 3 | Chalon - Aalstar | 87-72 |
| 3 | Telekom - Szolnok | 89-75 |
| 4 | Szolnok - Chalon | 90-81 |
| 4 | Telekom - Aalstar | 71-63 |
| 5 | Aalstar - Szolnok | 2012.02.07 20:30 |
| 5 | Chalon - Telekom | 2012.02.21 20:30 |
| 6 | Szolnok - Telekom | 2012.02.28 19:00 |
| 6 | Aalstar - Chalon | 2012.02.28 20:30 |
| H | Csapat | M | Gy | V | rel.p. |
| 1. | Telekom Baskets Bonn | 4 | 3 | 1 | 0,875 |
| 2. | Elan Chalon | 4 | 2 | 2 | 0,750 |
| 3. | Szolnoki Olaj KK | 4 | 2 | 2 | 0,750 |
| 4. | Generali Okapi Aalstar | 4 | 1 | 3 | 0,625 |
Csapatok
| város | csapat |
| Debrecen | Factum Sport Debrecen |
| Jászberény | Jászberényi KSE |
| Kaposvár | Kaposvári KK |
| Kecskemét | Kecskeméti SE |
| Körmend | Fortress Körmend |
| Nyíregyháza | Marso-Vagép NYKK |
| Paks | Atomerőmű SE |
| Pécs | Pécsi VSK-PANNONPOWER |
| Salgótarján | Salgótarjáni KSE |
| Sopron | Kis-Rába Menti Takarék - Soproni KC |
| Szeged | Naturtex-SZTE-Szedeák |
| Székesfehérvár | Albacomp Fehérvár |
| Szolnok | Szolnoki Olaj KK |
| Szombathely | Falco-SZOVA KC Szombathely |
| Zalaegerszeg | Zalakerámia ZTE KK |
| Budapest | EnterNet-NTE Hegyvidék |
| Debrecen | Debreceni Egyetem KE |
| Dombóvár | Dombóvár KC |




