A Körmendé az első vasi rangadó

Körmend - Hiába kezdett jobban a Falco, az első negyed után felébredtek a hazaiak.
 
 
 
 
 

A Körmendé az első vasi rangadó

Körmend - Hiába kezdett jobban a Falco, az első negyed után felébredtek a hazaiak.

Tudd meg gyorsabban a magyar kosárlabda legfontosabb híreit. Klikk és like a Facebook oldalunkat!


2017. október 21. a sportderbik napja volt Magyarországon. Fociban Fradi-Újpest, kézilabdában Szeged-Veszprém, kosárlabdában pedig Körmend-Falco rangadókat rendeztek szombaton.

Már jóval a kezdés előtt rákezdett a két tábor, remek volt a hangulat. A hazaiak hangosbemondója a saját csapatánál vezetőedzőnek Szrecsko Szekulovicsot említette. A vendégtábor hatalmas ovációba kezdett, de ez még a feszült szerb trénerből is széles mosolyt váltott ki.

A körmendi B-közép a kezdés előtt a „Sárga divatmajmok! Nálunk újsághirdetés nélkül is elfogytak a bérletek! Vak Népe CSD” feliratú molinót feszítette ki, mire a vendégtáborból felharsant a „Kurv@ gyenge!”.

Egy perc után Govens szerezte a meccs első találatát, magasembereket megszégyenítő centerjátékkal. Borisov triplájára Wright felelt. Pattanásig feszültek az idegek, sok hibával játszott mindkét csapat. Végig a Falco irányította az első negyedet, Perl kosara után, a kilencedik percben, 13-18-nál időt kért Potocnik. Az első negyedet is a szombathelyiek Eb-hőse zárta, egy tempóval (15-20).

Norfleet triplájával indult a második etap, majd Zsigeranovics tette fel közelről, máris tíz közte. Még csak egy perc telt el, de Perl ziccere után nem bírta tovább Potocnik, 15-27-nél időt kért. Sikerült felráznia csapatát, többször is tízen belülre kerültek a hazaiak, 30-34-nél Szekulovics lépett az asztal felé. Hiába. Touyo vezérletével teljesen ledolgozta hátrányát az MTE. Sőt, az utolsó percben Fanning kosara után már a vezetést is átvette. Váradit feldöntötték - a vendégek támadó faultot reklamáltak -, Fanning pedig ezzel mi sem törődve bevágott egy trojkát, 41-36-tal fordultak a csapatok.

Alig, hogy elindult a második játékrész, Davis máris jelentkezett egy távolival, majd Tuoyo szerezte meg a tízedik pontját, ezzel pont ennyi lett a két csapat között. 5-0 után köszönt be Borisov kintről. Úgy tűnt, újra elkapja a fonalat a Szombathely, 55-48-nál Potocnik időt kért. Nem tartott sokáig, egyénieskedővé vált a vendégek játéka, a Körmend pedig élt a lehetőséggel, és kihasználta a megyei rivális hibáit. Wright 3+1-es akciót ért el, majd Davis kosara után, 63-48-nál időt kért a Falco. Váradi a hármasa után kért számon egy faultot, amiért technikait kapott. Szerencséjük is volt bőven a piros mezeseknek, még 0.4 másodperccel a vége előtt is kosarat tudtak szerezni Csorvási „pöcizésével”. 71-54-ről indult a záró felvonás.

Tuoyo triplája után húszra rúgott a differencia (76-55). Szekulovics a 34. percben, 80-58-nál megint időt kért. A végére sikerült kozmetikáznia az eredményen csapatának, de a lényeg már nem változott.

Gasper Potocnik, az Egis Körmend vezetőedzője: Gratulálok a csapatomnak, a játékosoknak, a szakmai stábnak és a klubvezetésnek, azt hiszem, kijárt már nekik ez a gratuláció tőlem, és persze köszönjük a közönség támogatását, végig nagyot szurkoltak, sokat segítettek. A meccs elején voltak problémáink, változtattunk néhány dolgon, és utána már mi kontrolláltuk a meccset. Túl sok eladott labdánk volt, ez az egy negatívum. Gratulálok a Falcónak, hogy bejutott a FIBA-kupa csoportkörébe, sok sikert kívánok nekik a folytatásra. Mi már a Brüsszel elleni nemzetközi meccsre készülünk.

Szrecsko Szekulovics, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője: Gratulálok a körmendi csapatnak, ma este jobbak voltak. A meccs után az öltözőben már elmondtam, ez, amit ma védekezés címszó alatt műveltünk, az nem jó út. Tíz ponttal vezettünk, kontroll alatt tartottuk a meccset, aztán hirtelen megálltunk védekezésben, ezáltal visszajött a Körmend a meccsbe, és végül simán nyert. Nagyon-nagyon fáj nekem ez a mai védekezés, főleg az egy-egy elleni, rengeteg könnyű dobást ajándékoztunk a Körmendnek. Ha pedig véletlenül ki is hagyták a dobásokat, akkor utána leszedték a támadó lepattanót. Tizenkilenccel több lepattanót szereztek, ez a különbség sok. A végén kicsit kozmetikáztunk az eredményen, gratulálok még egyszer a Körmendnek, és sok sikert kívánok nekik az európai porondon.

 
 

 

 
  • 89MARILLION2017október22.21:07ÚjVálasz
    Idézet: r_
    Sokan fellelkesülnek, ha megvernek minket idegenben. Aki ismeri a csapatot az tudta, hogy mi max csodával fogunk most Körmenden nyerni. Ez Pakson kiderült...
    ...

    Te is az a megmondom fajta vagy,csak ne hogy úgy járj mint én aki nem lát messzebb az oránál,mert te is azonos véleményen vagy,mégpedig,hogy center nélküli falcot nehezen tudsz elképzelni,egy szezonon keresztül! És bizony a bajnokcsapatunk óta nincs idegenben éles csapatunk! Én speciel 10 éve félve engedem el a csapatot Körmendre! De oda jutottunk,hogy már máshova is!

     
  • 88MARILLION2017október22.20:54ÚjVálasz
    Idézet: Falco1980
    Csak leírtam a véleményemet,amit továbbra is fenntartok,függetlenül attól,hogy megtalálnak-e a szurker kollégák vagy sem.
    ...

    +1....Végre egy fanatikus,de nem elvakult Falco drukker társammal cserélhettem vélemény,nagy vagy a szememben,és nemlétező kalapom emelem előtted! Sok sikert még nekünk,és a csapatunknak! Hajrá FALCO!

     
  • 87egis2017október22.18:49ÚjVálasz

    Nemcsak a helyszínen, hanem itthon is végignéztem és próbáltam a magam laikus módján elemezni a meccset. Szinte minden találkozón hátrányba kerülünk az elején.
    Erre nincs magyarázat.
    Az, hogy az ellenfél palánkja alatt már megkezdjük a védekezést pióca módjára, teljesen kikészíti az irányítókat. Eltelik 10-15mp, hogy fel tudnak nézni a térfelünkön.
    Govens szinte végig háttal állt a gyűrűnek.
    Tegnap 15percig bírt a Falco koncentráltan támadni, aztán kapkodóssá...egyénieskedővé vált a játékuk.
    Persze ehhez kellettünk mi is és egy hosszú kispad + erőnlét.
    Csak így tovább MTE

     
  • 86rouge2017október22.17:03ÚjVálasz
    Idézet: r_
    Sokan fellelkesülnek, ha megvernek minket idegenben. Aki ismeri a csapatot az tudta, hogy mi max csodával fogunk most Körmenden nyerni. Ez Pakson kiderült...
    ...

    Abszolút igaz.

    De ezt le is írtam: ezt a meccset fölösleges lejátszani.

    Mint ahogy az Arénában is sima 1-es lesz.
    (Bocs, körmendi barátaim, persze azert majd játszátok le...:):)...)

     
  • 85r_2017október22.17:00ÚjVálasz
    Idézet: r_
    Sokan fellelkesülnek, ha megvernek minket idegenben. Aki ismeri a csapatot az tudta, hogy mi max csodával fogunk most Körmenden nyerni. Ez Pakson kiderült...
    ...

    Ez a játék max. a Mafc és a Jászberény meg a mostani ZTE ellen elég egy ki-ki meccsre.

     
  • 84r_2017október22.16:57ÚjVálasz
    Idézet: rouge
    Figyu, egy dolgot nem veszel figyelembe:
    ez a Körmend kib@szott jó csapat.
    Megkockáztatom, hogy van olyan jó mint a Falco.
    ...

    Sokan fellelkesülnek, ha megvernek minket idegenben. Aki ismeri a csapatot az tudta, hogy mi max csodával fogunk most Körmenden nyerni. Ez Pakson kiderült, hogy ugyanaz lesz idegenben mint tavaly. Kb. olyanok vagyunk mint egy közép-alsó házas csapat ha elhagyjuk Szhelyt.
    Az edzőtől a játékosokig szinte kivétel nélkül alig tesznek bele valamit idegenben ha "nincs tét". Most pedig már ott tartunk, hogy center nélkül akarunk végigjátszani meccseket, szóval a vereség borítékolható volt már előre.

     
  • 83pirosf2017október22.16:56ÚjVálasz
    Idézet: rouge
    Figyu, egy dolgot nem veszel figyelembe:
    ez a Körmend kib@szott jó csapat.
    Megkockáztatom, hogy van olyan jó mint a Falco.
    ...

    Sőt,még csak jobbak leszünk.

    De jó lesz a Falco is,sőt a Szolnok meg az Alba is.Zete meg cserél légióst és ők is jók lesznek.
    De még nagyon-nagyon az elején vagyunk.

    Jó kis bajnokság lesz,na! :)))))))

     
  • 82Tobey2017október22.16:51ÚjVálasz
    Idézet: Tobey
    +1

    ugyanezt akartam írni.

    Amikor visszajöttünk a meccsbe, az nem azért volt, mert a Falco rosszabb lett, (nyilván az is...de..
    ...

    Annyit még hozzátennék, hogy az előző szezonbeli és a mostani Körmend-i légióskontigenst össze sem lehet hasonlitani.
    Az előzőek sokkal jobb egyéni játékosok voltak, de a csapat valahogy nem működött, úgy ahogy kellene. A mostaniak egyénileg talán nem olyan jók, de csapatként nagyon mennek. Tegnap öröm volt őket nézni, akár a pályán, akár a kispadon. Hozzájuk jön egy jó magyar mag...... Mondjuk pl Halásznak még van hová javulni....de belejön Ö is.....

     
  • 81Tobey2017október22.16:48ÚjVálasz
    Idézet: rouge
    Figyu, egy dolgot nem veszel figyelembe:
    ez a Körmend kib@szott jó csapat.
    Megkockáztatom, hogy van olyan jó mint a Falco.
    ...

    +1

    ugyanezt akartam írni.

    Amikor visszajöttünk a meccsbe, az nem azért volt, mert a Falco rosszabb lett, (nyilván az is...de..), hanem mert a kezdeti tanácstalanság után megtaláltuk a csapatjátékunkat.
    örülök annak, hogy nem 1-2 max 3 pontfosó volt tegnap, hanem szépen szinte mindenki tizenX pontot tett a közösbe.

     
  • 80rouge2017október22.16:22ÚjVálasz
    Idézet: Falco1980
    Csak leírtam a véleményemet,amit továbbra is fenntartok,függetlenül attól,hogy megtalálnak-e a szurker kollégák vagy sem.
    ...

    Figyu, egy dolgot nem veszel figyelembe:
    ez a Körmend kib@szott jó csapat.
    Megkockáztatom, hogy van olyan jó mint a Falco.

    Tehát ha hazai pályán megfordítják a meccset, az nem csak azt jelentheti,
    hogy sz@rok vagytok, hanem azt is,
    hogy ők bizony ilyen jók.

    Èrdemes néha más aspektusból is szemlélni a dolgokat...

     
  • 79Falco19802017október22.15:42ÚjVálasz
    Idézet: MARILLION
    Figyusz csak jó szándékból írom neked,hogy vegyél vissza ebből az éles kritikádból,mert téged is megtalálnak a Falcos haverjaink,úgy mint engem itt lejjebb!
    ...

    Csak leírtam a véleményemet,amit továbbra is fenntartok,függetlenül attól,hogy megtalálnak-e a szurker kollégák vagy sem.Ebből a csapatból igenis többet kell kihozni,különben kár volt a sok "hűhóért" meg az elköltött pénzért.Nincs még semmi veszve,de azért a tegnapi meccs blama volt,akár tetszik akár nem.Ha pár ponttal kikapunk szót nem szólok,de mondom,34-et jött fel a Körmend,és csak a végén tudtunk egy kicsit kozmetikázni.Ettől a csapattól ez kevés.De Hajŕá,még az elején vagyunk.

     
  • 78benett2017október22.14:28ÚjVálasz
    Idézet: fibakc
    Ne sirjal mar fradika...
    Szerinted ki orul hogy kikaptunk kormenden?kapjunk ki barhol csak ott ne!szerinted ki nem latja hogy gyengek vagyunk festekben?
    ...

    Kemény vagy báttya mint a fagyott macskaszar.

     
  • 77rouge2017október22.14:01ÚjVálasz
    Idézet: csakugy
    A legszánalmasabb fajta az, aki negatív dolgokat lát bele mindenbe.
    ...

    "....Nevetséges, szánalmas...gyerekes vagy. Közel sem a nyugati szélén lakok, de ha falco meccs lesz ellene fogok szurkolni. Csak a hozzád hasonló falcos barmok miatt...."

    Akkor a nemzetközi meccseken a Falconak drukkolsz, hm?

     
  • 76csakugy2017október22.13:46ÚjVálasz
    Idézet: rouge
    "...Közel sem a nyugati szélén lakok, de ha falco meccs lesz ellene fogok szurkolni. Csak a hozzád hasonló falcos barmok miatt....
    ...

    A legszánalmasabb fajta az, aki negatív dolgokat lát bele mindenbe. Te szerencsétlen, az egész kommentem a haza faluzós, gyökér, beszólogatós társaságra vonatkozott, aki haza meccsek után kommentelgetnek. Hogy jött neked a nemzetközi gondolat? Nagyon szar lehet neked, ha mindenben a rosszat látod meg. Persze azzal nincs bajod, hogy a falut itt mint negatív jelzőt használják, ugye? Ezen gondolkoztál el te nagy magyar!

     
  • 75MARILLION2017október22.12:53ÚjVálasz
    Idézet: fibakc
    Ne sirjal mar fradika...
    Szerinted ki orul hogy kikaptunk kormenden?kapjunk ki barhol csak ott ne!szerinted ki nem latja hogy gyengek vagyunk festekben?
    ...

    Egy közös van bennünk a FALCO,és ez ebben a sportágban számomra,számodra is a legfontosabb ez itt a lényeg,más nem számit! Értük eddig is megtettünk mindent,amit szurker tehet a kedvenc csapatáért és ezután is így lesz! A többit meg bízzuk a csapatra meg a bajnokságra! Már Szerdára javulnunk kell! HAJRÁ FALCO,SÁRGA-FEKETÉK!

     
  • 74fibakc2017október22.12:13ÚjVálasz

    Ne sirjal mar fradika...
    Szerinted ki orul hogy kikaptunk kormenden?kapjunk ki barhol csak ott ne!szerinted ki nem latja hogy gyengek vagyunk festekben?meg nagyon nem mukodik a csapat sajnos,de tele van pontencialkal a keret az biztos!es mukodni fog majd isovel abban is biztos vagyok!
    De ha te leirod minden cikk ala otszor hogy szar az Ivan meg a Szasa attol biztos jobb lesz nem?
    De irjad csak ha ettol jobb kedved lesz hogy ekezed a sajat jatekosaidat,akiket gondolom imadtal par honapja mikor soportuk ezt a kormendet...annyiszor vertuk oket tavaly ahanyszor jatszottunk kis tulzassal...
    Iden volt egy meccs kikaptunk...majd lesz ez meg mashogy is!!
    Hajra Falco!

     
  • 73MARILLION2017október22.11:46ÚjVálasz
    Idézet: Falco1980
    Azért -12ről felhohzni az MTE-t +22-re,az barátok közt is 34-es menet...Ettől a csapattól itt mindenki döntőt várt itt,vérmesebbek bajnokságot,hát ha így megy tovább,ez álom álom édes álom lesz...
    ...

    Figyusz csak jó szándékból írom neked,hogy vegyél vissza ebből az éles kritikádból,mert téged is megtalálnak a Falcos haverjaink,úgy mint engem itt lejjebb! Felfoghatom nyugodtan úgy, hogy el küldtek melegebb éghajlatra,mert ki merem nyitni a pofámat,és nem azt olvassák itt amit szeretnének olvasni! Én is szeretném másként látni a csapatot,de ez van! Sokaknak mindegy mit játszunk Körmenden,de nekem köszönöm de nem! HAJRÁ FALCO!

     
  • 72Falco19802017október22.10:51ÚjVálasz

    Azért -12ről felhohzni az MTE-t +22-re,az barátok közt is 34-es menet...Ettől a csapattól itt mindenki döntőt várt itt,vérmesebbek bajnokságot,hát ha így megy tovább,ez álom álom édes álom lesz...Pedig a keret,a háttér adott lenne hozzá.Megalázó volt az ilyen arányú fordítás.Valamit most már illene rittyenteni.Különben kidobott pénz volt ennek a keretnek az összehozása.Gondolom nem volt 2 fillér....Az első félidő utolsó 3-4 percétől rossz volt nézni a "produkciót"!Pofon Pakson,pofon Körmenden,még kikapunk ne adj Isten itthon a Kaposvártól,aztán "bye-bye Szása!..."Hamar elszállnak az illúziók....Hajrá Falco!!!

     
  • 71Tobey2017október22.10:48ÚjVálasz
    Idézet: C.Zvezda
    Csoda, hogy eddig senki nem írta, de a legnagyobb TROLL a körmendi spíker!! :))))))
    Akit ott volt tudja miért mondom ezt.
    ...

    Azon még mi Körmendiek is röhögtünk :D :D :D
    kissé elizgulta/elidegeskedte, aztán összejött a baki :D :D

     
  • 70Tobey2017október22.10:47ÚjVálasz
    Idézet: rouge
    Ja, az màs.

    Ott szidhatja bárkinek az anyját,
    az megengedett, sőt....:)

    De egyébként te meg hol voltàl ilyen sokáig?
    ...

    pedig de......pálinkafőzés, őszi betakarítások......tudod hogy megy ez falun! :) :D :D :D
    De már minden elintézve, jöhet a tél...... :))))
    Ma még a traktort átnézem, aztán elteszem téli álomra :D :D
    ja meg persze lemosom a gumicsizmát..... :)))

    Nem vagyok mostanság gyakran netközelben, de elvileg ez jövő 7től változik :)
    De azért követem a kosármeccseket :) néha pici késéssel :)
    Tetszik a bajnokság.... :) nemzetköziben meg "mindenevő" vagyok :D

     
  • 69rouge2017október22.10:37ÚjVálasz
    Idézet: Tobey
    Szerintem nem a nemzetközi meccsekre gondolt, hanem a hazai bajnokira. :)
    ...

    Ja, az màs.

    Ott szidhatja bárkinek az anyját,
    az megengedett, sőt....:)

    De egyébként te meg hol voltàl ilyen sokáig?
    Hiànyoztál erről a kib@szott fórumról,
    ès most ne gyere nekem azzal,
    hogy a betakaritàs meg a falusi munka..:)

     
  • 68C.Zvezda2017október22.10:32ÚjVálasz

    Csoda, hogy eddig senki nem írta, de a legnagyobb TROLL a körmendi spíker!! :))))))
    Akit ott volt tudja miért mondom ezt.

     
  • 67Tobey2017október22.10:26ÚjVálasz
    Idézet: rouge
    "...Közel sem a nyugati szélén lakok, de ha falco meccs lesz ellene fogok szurkolni. Csak a hozzád hasonló falcos barmok miatt....
    ...

    Szerintem nem a nemzetközi meccsekre gondolt, hanem a hazai bajnokira. :)

     
  • 66rouge2017október22.10:23ÚjVálasz
    Idézet: csakugy
    Ezzel a kommenttel megmutattad hol is tart az értelmi képességed.
    Szar falu? Ez a legjobb, amit tudsz mondani egy kisvárosra, ami leiskolázta a nagyváros falco csapatodat? Ennyi?
    ...

    "...Közel sem a nyugati szélén lakok, de ha falco meccs lesz ellene fogok szurkolni. Csak a hozzád hasonló falcos barmok miatt...."

    Ha te a magyar csapat ellen szurkolsz a nemzetközi kupàban, akkor legalább akkora barom vagy....vagy mèg nagyobb.

     
  • 65rouge2017október22.10:18ÚjVálasz
    Idézet: Godking
    Ne bohóckodj már!
    Profi játékosokról beszélünk. Nagyjából leszarják ki mit nyilatkozik.
    Ez nem ezen múlt.
    Te is tudod hogy a lényeg az tavasszal kezdődik...
    ...

    "...4 kanyar ment le a bajnokságból, semmit nem lehet tudni.
    Gondolom azért nem a Kaposvár lesz a bajnok. ;)...."

    Teljes mèrtèkben igazad van, messze mèg a bajnoksàg vège, ès sérülések is lehetnek, szóval most mèg semmit sem lehet kijelenteni.

    De azért a Kaposvárt hoztad fel pèldànak, és nem a màsik veretlen csapatot,
    az Olajkát...:)

     
  • 64rickipicasso2017október22.06:33ÚjVálasz

    Az idén nagyobbak az elvárások Szombathelyen is. Nem lehet a szezont csak tavasszal elkezdeni. A tavalyi szezon után az idei játékosokkal mindenki azt gondolta, hogy majd minden meccset megnyernek. De decemberig már bennük is lesz egy teljes szezonnyi játéknap. A külföldiek, pedig hasonlóan a tavalyi Körmendhez a nemzetköziben akarnak bizonyítani, hazai bajnokságban elalibiznek. Ez volt ma Körmenden. Előre csak akkor juttok, ha Váradi, Perl, Govens kibontakozó ellentétet megoldjátok. Különben nem lesztek az első háromban sem. Norflííítről nem.is beszélve. Az idén emiatt épitkezett a Körmend úgy ahogy. Szóval gondolkodjatok, vagy cselekedjetek a nagyobb pofonok előtt. Hajrá Körmend!

     
  • 63Tobey2017október22.03:25ÚjVálasz

    Ja, amit elfelejtettem: Perl Zoli. Kiváló. Neki nem itt lenne a helye. Volt pár olyan megmozdulása, amit simán megtapsoltam volna, bár akkor a szurkertársak tuti agyonvernek :)

    Zoli remélem MINIMUM eljut olyan szinte, ahol Hanga van. Okos játékos.

     
  • 62Tobey2017október22.03:18ÚjVálasz

    Hát.....a lenézett FALU legyőzte a metropoliszt ! :)

    ...és akkor most el kellene kezdenem EMŐKE-stílusba tolni, kárörvendeni, szidni, gyalázkodni.....de nem teszem.
    Miért nem?
    - alapszakaszban vagyunk, győztünk, de menni kell tovább....
    - nem vagyok emőke-szintű troll
    - van itt elég normális Szombathely-szurkoló, aki most azt éli át, amit mondjuk minden szurkoló átél, ha kikap a csapata.... nem rúgok bele másokba.

    A meccsről.
    Ez a meccs simán TV-s meccs lehetne. Amúgy is, (ide vehetnék egy ZTE-Körmendet, vagy ZTE-Falcot, vagy az Olaj-meccseket...) Nem lett tv-és sajnos.
    Piszok rosszul kezdtünk, eladott labdák, tanácstalanság. Rossz volt nézni az első negyedet. Aztán visszajöttünk, és a többit látta mindenki. - 12pontről felállni egy ilyen erős játékerőt képviselő Falco ellen nem semmi! A körmendiek egymást húzták, jó volt nézni az örömjátékot.
    Mind2 csapat sokat hibázott, de ma azt láttam, hogy a Körmend egységesebb, jobb csapatjátékot játszott.
    Ha elfogadnak a Falcosok egy kritikát: centerbe keressenek megoldást, mert ott nagyon gyengék. A másik meg, hogy valahogy azt látni, hogy Govens és Perl valahogy a 2 dudás egy csárdában - esete. Rosszul látom??? lehet. De a Falco ma kártyavárként omlott össze...... Szekulovics edző felelőssége lenne ez? na ezt nem tudom. Úgyis kielemzik a meccset.
    Egy biztos, hogy ma ezt a Falcot a soksok hibával játszó Körmend is simán megverte.

    A körmendi játékosokat jó volt látni, ahogy élnek a meccsel, sok pontjuk után a nézőkkel ünnepeltek, éltek a játékkal.....és ez jól eső dolog, nekünk nézőknek/szurkolóknak is.

    Mind2 szurkolótábor kiváló volt, és szerintem 1-2 kötelező zrikát kivéve, korrekt szurkolás folyt.
    Megadták a megyei rangadó hangulatát.

    Zárszóként: sok sikert a Falconak a nemzetköziben, akkor 4x10-percre én is Falco szurkolóvá válok! :) Sok sikert, és követni fogom a meccsüket.

    Hajrá Körmend!
    Szép volt fiúk!

     
  • 61r_2017október22.02:33ÚjVálasz
    Idézet: csakugy
    Ezzel a kommenttel megmutattad hol is tart az értelmi képességed.
    Szar falu? Ez a legjobb, amit tudsz mondani egy kisvárosra, ami leiskolázta a nagyváros falco csapatodat? Ennyi?
    ...

    Te nem vagy semleges, miért hazudod mindig ezt?

     
  • 60csakugy2017október22.02:09ÚjVálasz
    Idézet: reggiemiller
    +1!!! Szar fradi! Szar falu!! Hajrá Falco!
    ...

    Ezzel a kommenttel megmutattad hol is tart az értelmi képességed.
    Szar falu? Ez a legjobb, amit tudsz mondani egy kisvárosra, ami leiskolázta a nagyváros falco csapatodat? Ennyi?:):):)

    Hozzáteszem ezek szerint a falu egy negatív jelző lett felétek? Megnézném a falusi rokonaidat mit szólnának hozzá, hogy lenézed őket.
    Nevetséges, szánalmas...gyerekes vagy. Közel sem a nyugati szélén lakok, de ha falco meccs lesz ellene fogok szurkolni. Csak a hozzád hasonló falcos barmok miatt. (tisztelet a kivételnek, de hát semlegesként is feltűnik milyen sok alja komment jön szombathelyről....)

     
  • 59Falco19802017október22.01:00ÚjVálasz

    Az nevet,aki végén nevet....

     
  • 58MARILLION2017október22.00:34ÚjVálasz
    Idézet: reggiemiller
    +1!!! Szar fradi! Szar falu!! Hajrá Falco!
    ...

    Kösz reggiemiller,látom te is otthonosan mozogsz ha a szar magyar focit /vele a Fradit /keverik ide,de akkor örüljetek együtt,nem baj tartsatok is össze én meg mocskos Fradista vagyok oszt jó napot! November 4.én 3 év után,Újra bent a táborunk a Magyar stadionokban,aztán meg lehet próbálni minket leszurkolni! Nem nektek,hanem magamnak meg kosárlabdában,HAJRÁ FALCO,SÁRGA FEKETÉK!

     
  • 57reggiemiller2017október22.00:20ÚjVálasz
    Idézet: fibakc
    Ha mar mindenkit lecummantottal a falubol es eleget szidtad Zsigat meg a Szasat,meg leirod 23.szor minden Falcos cikk ala,hogy milyen szarok,meg hogy alszik az edzo,akkor te is mehetnel aludni!
    ...

    +1!!! Szar fradi! Szar falu!! Hajrá Falco!

     
  • 56MARILLION2017október22.00:19ÚjVálasz
    Idézet: fibakc
    Ha mar mindenkit lecummantottal a falubol es eleget szidtad Zsigat meg a Szasat,meg leirod 23.szor minden Falcos cikk ala,hogy milyen szarok,meg hogy alszik az edzo,akkor te is mehetnel aludni!
    ...

    Tudtam hogy lesz itt előbb utóbb,olyan akit irritál majd a baloson az azonosítóm! Tudod futballban is egy csapat,más sportágban meg az a csapat! Csak azt ne magyarázd már be nekem,hogy nem jól látom azt amire véleményt formálok! Az meg hogy ismeretlenül nem rugók bele,itt olyanokba akik máshova szurkolnak,akiket személyesen nem is ismerek az meg az intelligencia hányadosomat minősíti! A te hozzászólásod meg a tiedet! És hidd el sokszor mentem Falcoért Körmenden vendég szektorba,és futottunk már bele ott ennél nagyobb gázolásba is,akkor is megvolt a véleményem a csapatról,de ott voltam és szurkoltam a sárga fekete színekért ! De Vissza a jelenbe,te hogy éled meg,hogy PONT KŐRMENDEN +10 pontról 20 perc alatt! -16 lesz! És a 2. félidőben szart kapsz,faképnél hagy a csapatod! Akkor visszanyalatom veled a fagyidat, ha ez a mai,nem ér meg ekkora kritikát a csapatnak mert akkor inkább te nyalsz be Körmendre! Mi tudjuk igazi Fradisták mi az ha kikapunk az Újpesttől,és így vagyok a Falcoval is a Körmend ellenében,és kurvára nem mindegy,hogy mit kapok vissza mint szurkoló a csapatomtól aki után pláne egy megyei rangadóra utazok! És a csapat ráadásul ezt már előadta nem rég Pakson is! Adja ég hogy újra döntőzzünk! Adj még pár meccset a Zsigának,aztán ha nem megy neki továbbra sem akkor állj be helyette centernek azt a pár pontot lehet te is megdobod a csapatnak,vagy ha magas vagy még jó lehetsz lepattanózásban is,és ráadásul egy átlag alatti légióssal kevesebbet kellene fizetni a cserepadról! Akkor most elmentem aludni,neked is jó éjszakát! HAJRÁ FALCO,HAJRÁ FRADI!

     
  • 55reggiemiller2017október22.00:16ÚjVálasz
    Idézet: MARILLION
    Edzőnk szinte ugyanezt nyilatkozta le a Paksi KO. után is! Változás...nista! Ennyi erővel rá mondhatta volna diktafonra is,mert lesz még ilyen meccsünk..........
    ...

    Szrecsko!!! Szrecsko!! Szrecsko!!! You are the best!

     
  • 54reggiemiller2017október22.00:15ÚjVálasz
    Idézet: South vasi joe
    Ahhoz képest elégé hálátlanok vagytok. Kaptatok tőlünk akkor hálót és azóta is állandóan azt követelitek. De azért nem vagyunk mindig ilyen vendégszeretők. Mint ma sem voltunk azóta.
    ...

    Nem a faszt nem. Tavaly is cumiztatok! 3-0!!!

     
  • 53egismte12017október21.23:32ÚjVálasz

    Godkingnek ment

     
  • 52egismte12017október21.23:32ÚjVálasz

    Abban teljesen igazad van, hogy nem most osztják az érmeket, februárig még sok minden fog történni! Lesz még légiós csere, közbejöhet komolyabb sérülés, rossz forma, utalási problémák és borúlátó az egész! Azért örülök a mai teljesítményünk el! :-)

     
  • 51fibakc2017október21.23:16ÚjVálasz
    Idézet: MARILLION
    Mindjárt szerda,nyakunkon a Fibaolaj,és gondolom részedről ezt se kéne lejátszani!
    ...

    Ha mar mindenkit lecummantottal a falubol es eleget szidtad Zsigat meg a Szasat,meg leirod 23.szor minden Falcos cikk ala,hogy milyen szarok,meg hogy alszik az edzo,akkor te is mehetnel aludni!ne egesd mar a csapatot!szurkolj a kormendnek meg a fradinak!ha a vegen meg dontot jatszunk megint,nemgyozod majd cumizni oket...
    1899-nek ha esetleg nem jon ra es rosszul “olvassa” a sorokat!
    Hajra Falco!

     
  • 50South vasi joe2017október21.23:03ÚjVálasz
    Idézet: egismte1
    Hol vagy Emőke? :-))))
    ...

    Emőke a könnyeit törölgeti a paplanba mert ma nagyot égtek. De pár nap alatt kiheveri és utána jön ismét okoskodni

     
  • 49Godking2017október21.22:53ÚjVálasz
    Idézet: MARILLION
    A Pótkocsi csak altatott/kábított,(nagyon helyén van a pasi,jó pedagógus) a nyilatkozatával,eminnen falco részről meg jól be lett kajálva! Gratuláció jár nektek,ma nagyon egyben volt a csapatotok!
    ...

    Ne bohóckodj már!
    Profi játékosokról beszélünk. Nagyjából leszarják ki mit nyilatkozik.
    Ez nem ezen múlt.
    Te is tudod hogy a lényeg az tavasszal kezdődik...
    4 kanyar ment le a bajnokságból, semmit nem lehet tudni.
    Gondolom azért nem a Kaposvár lesz a bajnok. ;)

     
  • 48C.Zvezda2017október21.22:19ÚjVálasz
    Idézet: benett
    Szerintem szemtől szemben összefosnád magad tőle.
    ...

    Ja valószínű.
    De ezek után már 2x is tökönrúgnám. Egy igazi majom.. nehezen fog így bizonyítani.

     
  • 47egismte12017október21.22:12ÚjVálasz

    Hol vagy Emőke? :-))))

     
  • 46MARILLION2017október21.22:12ÚjVálasz
    Idézet: rouge
    Gratula Körmendre!

    Mondtam hogy le se kell játszani...
    ...

    Mindjárt szerda,nyakunkon a Fibaolaj,és gondolom részedről ezt se kéne lejátszani! Azt kell mondjam,hogy ha ti is csak a mezőnyből szorgoskodnátok,talán könnyebb dolgunk lenne,de részünkről sajnos,nálatok meg épp ellenkezőleg,centereket is foglalkoztatnak! A többit mindenki gondolja hozzá aki ezt elolvassa!

     
  • 45egismte12017október21.22:11ÚjVálasz

    kb 25 perc jó játékkal, harcos védekezéssel, szép győzelem a mai. Nem lesznek 25-30 pontokat szóró "sztárjaink", hanem a védekezést is komolyan vevő, a labdát, a dobásokat elosztó csapatjátékosaink, akik nem adják fel soha, akiknek nem az eget verdesi az egójuk. Szép volt fiúk! Perl Zoli, le a kalappal!

     
  • 44benett2017október21.22:08ÚjVálasz
    Idézet: C.Zvezda
    Persze a Körmendnek is sok sikert!

    Még azt akartam írni, hogy Horti egy mészáros!!!
    Legszívesebben tökönrúgnám!
    ...

    Szerintem szemtől szemben összefosnád magad tőle.

     
  • 43MARILLION2017október21.22:03ÚjVálasz
    Idézet: benett
    Gratula a csapatnak. Ez is benne volt, de nagyon könnyen vertük a naffalkót. Szembetűnő volt a fizikális, és a magasságbeli fölényünk.
    ...

    A Pótkocsi csak altatott/kábított,(nagyon helyén van a pasi,jó pedagógus) a nyilatkozatával,eminnen falco részről meg jól be lett kajálva! Gratuláció jár nektek,ma nagyon egyben volt a csapatotok!

     
  • 42C.Zvezda2017október21.21:59ÚjVálasz
    Idézet: benett
    Sok sikert a nemzetköziben a falkónak. Ez lemaradt.
    ...

    Persze a Körmendnek is sok sikert!

    Még azt akartam írni, hogy Horti egy mészáros!!!
    Legszívesebben tökönrúgnám!

     
  • 41MARILLION2017október21.21:58ÚjVálasz
    Idézet: dzseki
    Gratulálok, elsősorban csapatomnak a győzelemhez, másodsorban Perl Zolinak. Ma este párszor megtapsoltam, mert nagyon megérdemelte.
    ...

    Én is csatlakozom Zvezda szurker társamhoz,gratuláció,teljesen megérdemelt a győzelem Körmendre,viszont ha nálunk Srecko még jó párat el meccsel,mint a mait is,akkor inkább tuti hogy szarabb szezonunk lesz.Egyre gyakrabban bele alszik a meccsbe!

     
  • 40benett2017október21.21:57ÚjVálasz

    Sok sikert a nemzetköziben a falkónak. Ez lemaradt.

     
  • 39benett2017október21.21:54ÚjVálasz

    Gratula a csapatnak. Ez is benne volt, de nagyon könnyen vertük a naffalkót. Szembetűnő volt a fizikális, és a magasságbeli fölényünk. Ha igaz amit Potocsnik a meccs előtt mondott, és a falkó a a legjobb a ligában, akkor mi csodás szezon elé nézünk. Jó meccs volt. Ennyi.

     
  • 38C.Zvezda2017október21.21:44ÚjVálasz

    Gratulálok a Körmendnek!
    Megérdemelt győzelem volt a mai.

     
  • 37dzseki2017október21.21:43ÚjVálasz

    Gratulálok, elsősorban csapatomnak a győzelemhez, másodsorban Perl Zolinak. Ma este párszor megtapsoltam, mert nagyon megérdemelte. Szerintem Szrecsko lesz nálatok a kulcs, rajta fog múlni, hol végeztek a végén, amennyiben mindenki alárendeli magát a csapatnak, jó szezonotok lesz.
    MTE!

     
  • 36C.Zvezda2017október21.21:43ÚjVálasz
    Idézet: MARILLION
    Több mint tuti hogy míg Srecko lesz itt edző (akinek szögezzük le,hogy sokat köszönhetünk)nem fognak Iván helyett más centerben gondolkodni!
    ...

    De pedig centerposzton áldozatot kell hozni mielőbb.
    Nincs mese, Ivánnak mennie kell.
    Csupaszív ember, ezért sajnálom, de kevés lesz ide. Minnél előbb meglépjük, annál jobb.

    Hajrá Falco!

     
  • 35MARILLION2017október21.21:39ÚjVálasz

    Edzőnk szinte ugyanezt nyilatkozta le a Paksi KO. után is! Változás...nista! Ennyi erővel rá mondhatta volna diktafonra is,mert lesz még ilyen meccsünk..........

     
  • 34MARILLION2017október21.21:31ÚjVálasz
    Idézet: bbence
    Nyilván valóan hülye kérdés volt, és egyérelmű a válasz. Viszont nem csak válasz kellene, de megoldás is. Lehetőleg még a szezon elején.
    ...

    Több mint tuti hogy míg Srecko lesz itt edző (akinek szögezzük le,hogy sokat köszönhetünk)nem fognak Iván helyett más centerben gondolkodni! Meg hova is menne innen,ezekkel a statos mutatóival gondolom egy csapat sem hívja......itt legalább mezt húzhat,magára.....

     
  • 33Godking2017október21.21:29ÚjVálasz
    Idézet: South vasi joe
    Ahhoz képest elégé hálátlanok vagytok. Kaptatok tőlünk akkor hálót és azóta is állandóan azt követelitek. De azért nem vagyunk mindig ilyen vendégszeretők. Mint ma sem voltunk azóta.
    ...

    Korrekt. ;) Majd tavasszal...

     
  • 32South vasi joe2017október21.21:16ÚjVálasz
    Idézet: South vasi joe
    Ahhoz képest elégé hálátlanok vagytok. Kaptatok tőlünk akkor hálót és azóta is állandóan azt követelitek. De azért nem vagyunk mindig ilyen vendégszeretők. Mint ma sem voltunk azóta.
    ...

    Azok

     
  • 31South vasi joe2017október21.21:15ÚjVálasz
    Idézet: Godking
    Végülis falun lettünk bajnokok. :D Szarok voltunk ma, majd legközelebb...
    ...

    Ahhoz képest elégé hálátlanok vagytok. Kaptatok tőlünk akkor hálót és azóta is állandóan azt követelitek. De azért nem vagyunk mindig ilyen vendégszeretők. Mint ma sem voltunk azóta.

     
  • 30Godking2017október21.21:08ÚjVálasz
    Idézet: South vasi joe
    Nem vettem magamra mert azért én nagyon messze vagyok a parasztól. De azért ismét falun égtettek. Nem baj mert Szombathelyen a Falco a bajnok
    ...

    Végülis falun lettünk bajnokok. :D Szarok voltunk ma, majd legközelebb...

     
  • 29bbence2017október21.21:06ÚjVálasz
    Idézet: MARILLION
    Hogy a Norbi miért center? Ez bocsánat de egyszerre volt jogos és hülye kérdés?!
    ...

    Nyilván valóan hülye kérdés volt, és egyérelmű a válasz. Viszont nem csak válasz kellene, de megoldás is. Lehetőleg még a szezon elején.

     
  • 28South vasi joe2017október21.21:05ÚjVálasz
    Idézet: donnarumma
    ismet? kis huncut..gondolom amnezias vagy:D
    nem gondolom hogy ego lenne kikapni ott..
    ego pl. olyannak lenni mint te..
    ...

    Most aztán jól megmondtad. Gratulálok ügyes vagy!

     
  • 27South vasi joe2017október21.21:03ÚjVálasz
    Idézet: egis
    Ezzel a meccsel csak egy gond volt: az M4 műsorába nem fért bele.
    Adhatta volna a Szolnok Paks meccset is e helyett, az is a "sláger" kategóriába tartozik.
    ...

    Az m4 azért nem közvetíti a magyar kosár bajnokit mert az olyan magas színvonalon van hogy az már megüti a szintjüket. A magyar focit még elbirják. Meg hát a nagy vezírnek is már magas a kosárlabda nevű játék.

     
  • 26donnarumma2017október21.21:02ÚjVálasz
    Idézet: South vasi joe
    Nem vettem magamra mert azért én nagyon messze vagyok a parasztól. De azért ismét falun égtettek. Nem baj mert Szombathelyen a Falco a bajnok
    ...

    ismet? kis huncut..gondolom amnezias vagy:D
    nem gondolom hogy ego lenne kikapni ott..
    ego pl. olyannak lenni mint te..de ezt hagyjuk is mert ez egy kosarforum nem pedig egy" buta vagyok de itt jol megmondom"forum..
    A tv kozvetites..felhaboriito..mit kell tenni azert,hogy vegre kosarmeccset is adjanak?

     
  • 25South vasi joe2017október21.20:55ÚjVálasz
    Idézet: donnarumma
    magadra vetted?ejnye;-)
    ...

    Nem vettem magamra mert azért én nagyon messze vagyok a parasztól. De azért ismét falun égtettek. Nem baj mert Szombathelyen a Falco a bajnok

     
  • 24egis2017október21.20:52ÚjVálasz

    Ezzel a meccsel csak egy gond volt: az M4 műsorába nem fért bele.
    Adhatta volna a Szolnok Paks meccset is e helyett, az is a "sláger" kategóriába tartozik.
    Meddig kell még süllyedni a magyar focinak, hogy levegyék a képernyőről?

     
  • 23donnarumma2017október21.20:52ÚjVálasz
    Idézet: South vasi joe
    Akkor biztos te is ott voltál ''paraszt,,
    ...

    magadra vetted?ejnye;-)

     
  • 22donnarumma2017október21.20:51ÚjVálasz

    Hazai palya nagy elony..a K jobban akarta a gyozelmet,pl lepattano, jobban dobott 60% tripla igy megerdemelten nyert..
    mas is kap ki ott,itthon meg mi verjuk oket/remelem/
    en azon elgondolkodnek a "hazaiak" helyebe,hogy a 3. nehyed vegen +22 nel Csorvasi -1,Fepu meg +3 mutatoval allt....leforditva,ha barmelyikuk fennt volt,mar bukta volt..es Fepu jol dobott!!!
    Nem bantas kent..de ez az Mte tuti nem lesz bajnok!Lehet mi sem..de a potencial sokkal nagyobb nalunk..es ugye az ermeket is majd tavasszal osztjak

     
  • 21South vasi joe2017október21.20:46ÚjVálasz
    Idézet: donnarumma
    gratulalok!
    mekkora parasztok is jarnak ott meccsre..szomoruu
    ...

    Akkor biztos te is ott voltál ''paraszt,,

     
  • 20szombathely192017október21.20:42ÚjVálasz
    Idézet: nick
    Jó meccs volt, egy kicsit gyengébb kezdés után rendezte sorait a csapat. A 4.
    ...

    Gratulalok a gyozelmetekhez!
    Az elejen vagyunk tehat itt meg sok minden fog valtozni. Remelem nalunk centerposzton mar keresik a megoldast mert ma palank alatt vertetek agyon minket.
    Ha mar a birokat szobahoztad ma azert egy szavatok sem lehetett rajuk.
    De mindent egybeveve teljesen megerdemelten nyertetek.

     
  • 19donnarumma2017október21.20:39ÚjVálasz

    gratulalok!
    mekkora parasztok is jarnak ott meccsre..szomoruu

     
  • 18semleges2017október21.20:38ÚjVálasz

    Bocsánat...elfelejtettem gratulálni a Körmendnek. Jó kis csapatnak tünnek. Megérdemelten nyertek ma.

     
  • 17semleges2017október21.20:36ÚjVálasz

    Ezt a meccset elnézve MÉG MINDIG nem értem ( és talán soha nem is fogom megérteni ), hogy a Zsigeranovics mi a kóchengeres faxt keres a kosárlabdapályán. A másik meg a Tóth Norbi. Neki van évente max. kettö jó meccse, de akkor túloztam. A karjai olyan rövidek, mint kb. anyukámé, de ö csak 170 centi. Kicsit emlékeztet a Kolonics Zolira, de ö legalább a hármasokat is bedobta néha. Én nem szimpatizálok egyik csapattal sem, ahogy a nevemböl is ki lehet következtetni, de laikus lévén ezek a dolgok qrvára bosszantóak és szembetünöek néha meccsnézés közben. Azt sem tudom felfogni, hogy ha a csapat sztárjátékosának nem megy (Govens), akkor minek kell a pályán tartani? Csak azért,mert ö az "Isteni Govens"??? Eddig egy óriási kalap xar, árnyéka a tavalyi önmagához képest. Ez a meccs nagyjából rajta ment el. Szrecskó nem meri lecserélni, vagy mi a fene? A Körmend légiósai valami elképesztö atlétikai fölényben voltak, ott repkedtek a Falco játékosok feje fölött. Néha öröm volt nézni, ahogy játszottak. Azt pedig végképp nem értem, hogy a Perl Zoli mit keres a Falco-ban. Mintha egy egészen másik dimenzióban játszana a gyerek. Egy zseni. Neki már Magyarországtól jó messze kéne játszania, pl. Spanyol/Olasz elsö osztály. Ezzel nem a magyar bajnokságot szeretném minösíteni, mert egész erös és élvezetes. Nem tudom, hogy ki lehet a menedzsere, de ha a helyében lennék, xaros gumicsizmával, páros lábbal rúgnám ki. Ha teljes mértékben a Perl döntése volt, hogy a Falco-ba igazol, akkor persze minden tiszteletem az övé. Azzal nem tudok vitatkozni. Csak idegesítö, mert sokkal többre vihetné.

     
  • 16mte012017október21.20:33ÚjVálasz

    Erre nem tudok mást írni csak azt hogy k*rva jó volt :D
    MTE!!!

     
  • 15raptor2017október21.20:30ÚjVálasz
    Idézet: hali79
    Sziasztok!

    Gratulálok a Körmendnek,mert csapatként játszva megérdemelten vertek minket!
    ...

    Govens Körmenden is abba bukott, hogy nem tudta kezelni a "két dudás egy csárdában" esetét, és ahogy elnézem most sem nagyon tetszik neki a másodhegedűs szerep Perl mögött!
    Centerek? Hol :)

     
  • 14egismte12017október21.20:27ÚjVálasz

    Emőke

     
  • 13MARILLION2017október21.20:26ÚjVálasz
    Idézet: bbence
    Nem baj. Az előző szezont se kezdtük jobban.
    De nem értem, hogy Tóth Norbi miért center, miért a hármasokon alapul a játékunk, és mi a francért voltunk ennyire megilletődve?
    Hajrá Falco!
    ...

    Hogy a Norbi miért center? Ez bocsánat de egyszerre volt jogos és hülye kérdés?! Az első válaszom az hogy azért mert csak ketten vannak magas posztra a Zsigával,másrészt meg a Zsigát légiós center létére a cserepadra tartjuk el,mert ha pályára küldik,is ripsz ropsz gyors faltok,ritkán egy egy kézbe hulló labda amit beírnak neki lepattanónak,egy két büntető, meg néha egy két dupla,aztán összejön így pár pont a neve mellé,közben le is telik az a 8-10 perc a 4 negyedből amit pályán tölt! Már az egész nb1 tudja,hogy mit kell játszani a Falco ellen! Csak a Szrecsko nem veszi észre,hogy erre kéne már valamit lépni.

     
  • 12gabi12017október21.20:13ÚjVálasz

    Vègre ùgy nèz ki CSAPAT van Körmenden.Ebben mèg akàr több is lehet grat.

     
  • 11nick2017október21.20:12ÚjVálasz

    Jó meccs volt, egy kicsit gyengébb kezdés után rendezte sorait a csapat. A 4. negyedben Potocnik edző egyértelműen a minél nagyobb különbségre hajtott, ez nem teljesen sikerült, mert a 20 pont fölötti előnyből 15 maradt a végére. Azt hiszem ennél nagyobb baj ne történjen soha. A Körmend a játék minden elemében jobb volt ma, talán az eladott labda lehetett volna kicsit kevesebb, de ma belefért. A döntő a lepattanók aránya volt, itt majdnem kétszeres volt a különbség (45-26). Ez annak is köszönhető, hogy a Falco gyengébben dobott, mint szokott, sőt egészen meglepő homályok is voltak. A Körmend meg nagyon jól célzott közelről és távolról is. Davis szerelései élményszámba mentek, eszméletlen mekkorákat emelkedik. A sporik fújtak pár érdekeset, pl. olyat még nem láttam, hogy ha a földtől 15 centire tartja valaki a labdát, az hogy lehet dobás közben :) de ma ez sem számított. Lényeg a győzelem.
    Szép volt fiúk!
    HAJRÁ KÖRMEND!

     
  • 10bbence2017október21.20:08ÚjVálasz
    Idézet: hali79
    Sziasztok!

    Gratulálok a Körmendnek,mert csapatként játszva megérdemelten vertek minket!
    ...

    +1

     
  • 9bball242017október21.20:06ÚjVálasz

    Palánk alatt nagyon gyenge a Falco... ezt kell megoldani hátvédsor több mint rendben van, Zoli vezérletével

     
  • 8hali792017október21.20:04ÚjVálasz

    Sziasztok!

    Gratulálok a Körmendnek,mert csapatként játszva megérdemelten vertek minket!
    Tavaly a döntőig vitt minket,de ma Govens ölte meg a jól induló játékunkat teljesen,nem tudom mi volt az oka,de katasztrófa volt!(már az oroszoknál 1 perc alatt eladott 6pontos előny is rajta ment el szerintem)
    Remélem összeszedi magát és beáll a Csapatba!
    A vereség másik oka:Szrecsko aki kb: ezt 20perel később vette észre ,mint kellett volna!
    A centereink meg...

    Továbbra is Hajrá Falco!Hajrá Szombathely!

    Üdv:hali79

     
  • 7kunka2017október21.20:02ÚjVálasz

    Centerben lettünk leiskolázva, persze jár a gratuláció a Körmendnek.. :)
    Remélem mi leszünk jobbak is, de nem értem Iván miért játszik alig, mikor Tuoyoval ő jobban felvenné a harcot, mint egy Tóth Norbi.

     
  • 6akagi2017október21.20:02ÚjVálasz

    Most a Falco is megtudja mi az a 3 naponként meccs és rengeteg utazás. A múlt szezonban ezt nem tudták, úgy gondolták jobbak, ha megvernek egy fáradt csapatot. Igaz, mi is játszottunk szerdán, de ez nem látszott a Körmendieken. Egyébként sima volt.

     
  • 5rouge2017október21.20:02ÚjVálasz

    Gratula Körmendre!

    Mondtam hogy le se kell játszani...

     
  • Nincs uj a nap alatt....masodik idegenbeli meccs es masodik bukó....mondjuk tavaly is hasonloan kezdodott. De azert gratula a Kormendnek!

     
  • 3bbence2017október21.19:58ÚjVálasz

    Nem baj. Az előző szezont se kezdtük jobban.
    De nem értem, hogy Tóth Norbi miért center, miért a hármasokon alapul a játékunk, és mi a francért voltunk ennyire megilletődve?
    Hajrá Falco!

     
  • 2r_2017október21.19:56ÚjVálasz

    Az a fránya alkohol megint beüthetett az meccs közepén. :D

     
  • 1tortajanos2017október21.19:49ÚjVálasz

    Az eredmény alakulása

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!