A Falco gond nélkül átlépett a MAFC-on

Szombathely - Nem volt kérdéses a vasiak újabb hazai győzelme.
 
 
 
 
 

A Falco gond nélkül átlépett a MAFC-on

Szombathely - Nem volt kérdéses a vasiak újabb hazai győzelme.

Tudd meg gyorsabban a magyar kosárlabda legfontosabb híreit. Klikk és like a Facebook oldalunkat!


A Falco a mellrák elleni kampányhoz csatlakozva ma rózsaszín – ez a küzdelem színe – pólóban végezte el a bemelegítést. Váradi Benedek ezúttal kisebb sérülés miatt nem kapott lehetőséget.

Eleinte a MAFC vezetett, és az első negyedben nem is szakadt le igazán Arsics együttese. Köszönhetően elsősorban Davisnek, aki nagy kedvvel játszott, és tíz pontot dobott az első negyedben. Perl azonban gondoskodott róla, hogy hazai vezetéssel záruljon az első tíz perc. Eb-hősünk remekbeszabott megmozdulásai csak fokozták az amúgy is remek hangulatot. 28-22 állt a táblán az első etap után.

Norfleet kosarával folytatódott a meccs, majd Davis ért el újabb extra kosarat. A 13. percben, Govens triplája után először lépte át a tízet a különbség, 39-27-nél rögtön időt is kértek a vendégek. Belelendült a sárga-feketék tavalyi MVP-je, így az utolsó percben, 51-35-nél megint lépett az asztal felé a vendégek szerb mestere. A végén Govens büntetőivel már húsz volt közte.

A meccs eldőlt. Nem változott a játék képe a szünet után sem. Sőt a különbség csak tovább nőtt, már a harmincat ostromolta a differencia. A 25. perc végén Zsigeranovics faulttal együtt szerzett kosarat, a büntetője előtt újabb időt kértek a fővárosiak. Ez sem használt semmit. Szrecsko Szekulovics már a harmadik negyedben pályára küldte fiataljait. Az ex-mafcos Kucsora triplájával lett meg a harminc (70-39). A piros-feketék ebben a játékrészben a tíz pontot sem érték el. A záró felvonás 76-44-ről indult.

A végére kicsit esett a színvonal – a hangulat azonban semmit sem –, igaz a szombathelyieknél már jórészt csak a fiatalok játszottak. Ők is helytálltak, a különbség csak még tovább nőtt, pedig a vendégek a standard ötösüket játszatták. A Falco esélyeshez méltóan, könnyedén lépett át ellenfelén.

Szrecsko Szekulovics, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője: Nagyon komolyan vettük a meccset, mindössze az első néhány percben nem azt nyújtottuk, amit megbeszéltünk. Akkor még elég könnyű kosarakat szerzett a MAFC. Utána viszont, amit elkaptuk a ritmust, végig mi kontrolláltuk a mérkőzést, nem volt semmi probléma. Biztos, hogy kicsit fáradtak is vagyunk, ezért is lehetett az első pár perc kicsit lassú játéka. Utána azonban felgyorsultunk, és jobban is védekeztünk, nem volt kérdés a győzelem. Váradi kisebb izomhúzódást szenvedett, semmi komoly, csak azt beszéltük meg, hogy itt lesz a kispadon, ha véletlenül be kell állnia, de szerencsére nem kellett. A MAFC egy nehéz ellenfél, nem szeretek ilyen csapatok ellen játszani, mert nehezebb motiválni a játékosokat, mit például egy Szolnok, Alba vagy Körmend ellen. Örülök neki, hogy a fiatal játékosok nagyon jól játszottak ma este, kaptak elég lehetőséget.

Jovica Arsics, a MAFC vezetőedzője: Nehéz megszólalni egy ilyen meccs után. Kicsivel jobban kezdtünk, mint a legutóbbi meccsünkön, de aztán teljesen szétestünk. Túl nagy különbség van a két csapat között, és ez ma be is bizonyosodott. Rotációban, játéktudásban, szinte mindenben előttünk járnak a szombathelyiek. Gyengén védekeztünk, sok könnyű, tiszta kosarat szerzett a Falco, ráadásul kiváló dobóformát is nyújtottak a játékosaik. Nem tudtunk mit kezdeni velük, már az első félidőben elveszítettük a sanszunkat.

 
 

 

 
  • 19vagasiteri2017október16.16:56ÚjVálasz

    Szerdán Novgorod!
    Először ezen a meccsen legyetek túl (sikeresen). Hajrá!

     
  • 18banane2017október16.02:55ÚjVálasz
    Idézet: donnarumma
    dehogy bantom:-)
    csak azt irtad,nem volt nehez dolguk..en meg azt hogy volt ott dolog,mert attol hogy pontot dob mas a lepattanokat,meg a vedekeezest még megoldhatnak a palankunk alatt
    ...

    Am amikor Ivan fogta Davist csak egyszer verte meg lábbal és jóval kevesebb pontot szerzett rajta (4-et vagy 6-ot. Főleg Borisovon dobta meg magát az elején.

     
  • 17donnarumma2017október15.20:21ÚjVálasz
    Idézet: MARILLION
    Akkor fogalmazhatunk úgy hogy nekünk a Mafc-os Davis helyett csak olyan képességű center jutott mint Zsiga!? Mert akkor burkoltan,ezt is ki lehet hallani a megjegyzésedből!
    ...

    dehogy bantom:-)
    csak azt irtad,nem volt nehez dolguk..en meg azt hogy volt ott dolog,mert attol hogy pontot dob mas a lepattanokat,meg a vedekeezest még megoldhatnak a palankunk alatt

     
  • 16MARILLION2017október15.14:02ÚjVálasz
    Idézet: lassa
    Ne bántsátok Pusztát, az egyik legjobb vedekezönk , el fogja kapni a fonalat és hullani fognak a triplái neki is( lehet, hogy már Körmenden )
    ...

    Türelem rózsát terem,szokták volt mondani,a sport már csak ilyen,itt nem úgy van mint a nagy világban,mert ott minden nap darálni kell,mert ha nem akkor repülő.....de az nembaj ha nem vagyunk házon belül egyforma véleményen, van még forduló bőven!

     
  • 15MARILLION2017október15.13:55ÚjVálasz
    Idézet: donnarumma
    nem volt? mar bocs de Davis jatszott a MAFC ban 5os poszton...amig kicsit is eles volt a meccs 14 pontot dobott..mind emberrol...messze a legjobbja volt a MAFC nak...
    ...

    Akkor fogalmazhatunk úgy hogy nekünk a Mafc-os Davis helyett csak olyan képességű center jutott mint Zsiga!? Mert akkor burkoltan,ezt is ki lehet hallani a megjegyzésedből! Mi/én csak szurkolók vagyunk,a vezetőség tudja melyik légióstól mennyi elég! De meggyőződésem amíg mezőnyből az a 4-5 stb...játékosunk szór rendületlenül,addig elbírja a csapat ha Zsigának,vagy Pusztának sorozatban nem megy! Mte ellen,nagyon veszélyes főleg ott,de szoros eredmény alakulása esetén is nyernünk kellene! CSAK A FALCO!

     
  • 14lassa2017október15.09:47ÚjVálasz
    Idézet: MARILLION
    Érdekes dolgot vettem ma észre a Pustának ,dobó edzést,tartottak a társak,szinte mindenhonnan zavartalanul beleálhatott,és nálam totál fakezű volt.KI vagy mi zavarta,a közönség biztos nem!
    ...

    Ne bántsátok Pusztát, az egyik legjobb vedekezönk , el fogja kapni a fonalat és hullani fognak a triplái neki is( lehet, hogy már Körmenden )

     
  • 13donnarumma2017október15.08:54ÚjVálasz
    Idézet: MARILLION
    Ez rendben is van,de legyünk tárgyilagosak,hogy olyan csapat volt ma az ellenfél ahol centerben a Zsigának nem volt feladva a lecke! Meglátjuk......a továbbiakban....
    ...

    nem volt? mar bocs de Davis jatszott a MAFC ban 5os poszton...amig kicsit is eles volt a meccs 14 pontot dobott..mind emberrol...messze a legjobbja volt a MAFC nak...mondtuk is,ha egy ilyen centerunk lenne...
    gratulalok a csapatnak..jo esellyel indulunk a hetvegen,de hazai palyan azert az Mte a favorit..nincs vesziiteni valonk.mikor nyernenk ha nem most;-)

     
  • 12banane2017október14.21:00ÚjVálasz
    Idézet: MARILLION
    Ez rendben is van,de legyünk tárgyilagosak,hogy olyan csapat volt ma az ellenfél ahol centerben a Zsigának nem volt feladva a lecke! Meglátjuk......a továbbiakban....
    ...

    Ez igaz, de őt pont az alacsonyabb gyors játékosok szokták megszívatni. A hústornyok ellen általában állja a sarat.

     
  • 11MARILLION2017október14.20:56ÚjVálasz
    Idézet: banane
    Zsiger játékában ma nem volt hiba sztem.
    ...

    Ez rendben is van,de legyünk tárgyilagosak,hogy olyan csapat volt ma az ellenfél ahol centerben a Zsigának nem volt feladva a lecke! Meglátjuk......a továbbiakban....

     
  • 10kunka2017október14.20:49ÚjVálasz
    Idézet: banane
    Zsiger játékában ma nem volt hiba sztem.
    ...

    Ma összekapta magát, és jó volt nézni nagyon.

     
  • 9banane2017október14.20:46ÚjVálasz
    Idézet: MARILLION
    Érdekes dolgot vettem ma észre a Pustának ,dobó edzést,tartottak a társak,szinte mindenhonnan zavartalanul beleálhatott,és nálam totál fakezű volt.KI vagy mi zavarta,a közönség biztos nem!
    ...

    Zsiger játékában ma nem volt hiba sztem.

     
  • 8MARILLION2017október14.20:39ÚjVálasz

    Érdekes dolgot vettem ma észre a Pustának ,dobó edzést,tartottak a társak,szinte mindenhonnan zavartalanul beleálhatott,és nálam totál fakezű volt.KI vagy mi zavarta,a közönség biztos nem! Vajon mi történhetett? Zsiga szindrómája van? Két olyan légióst tartunk aki hetek óta formán kívül van.LUXUS. Vagy csak ennyit tud/nak? De ezt nem szívesen írtam le!

     
  • 7lassa2017október14.20:33ÚjVálasz
    Idézet: kunka
    Ne legyen nagy arcunk..Ez szép volt, ifistáink is bőven 10 perc felett játszottak, de más kávéház lesz Körmend.
    HAJRÁ FALCO!
    ...

    Ha így játszunk , nyernünk kell a jövő hétvégén is!

     
  • 6MARILLION2017október14.20:31ÚjVálasz
    Idézet: kunka
    Ne legyen nagy arcunk..Ez szép volt, ifistáink is bőven 10 perc felett játszottak, de más kávéház lesz Körmend.
    HAJRÁ FALCO!
    ...

    Kunka barátom fogalmazta/d,meg a legnagyobb igazságot azzal,hogy DE KURVÁRA NE LEGYEN ÁM NAGY ARCUNK/MELLÉNYÜNK! Ez csak egy Mafc(nem lenézve őket,inkább tisztelve) volt,a Kőrmend az egy totál más kaliber,és nem vagyok tuti abban,hogy ott is elég lehet ha csak a mezőnyből szórunk?! A center játékunkat meg nem kell bemutatni! FALCO MINDÖRÖKKÉ!

     
  • 5kunka2017október14.20:20ÚjVálasz
    Idézet: banane
    Hát ha a csapat is így fog hozzáállni (csukát küldi ki), akkor nem mi.
    ...

    Inkább ebben van igazság. De biztos nem MAFCként fognak tekinteni ránk..

     
  • 4kunka2017október14.20:19ÚjVálasz
    Idézet: lassa
    Nem kérdés , hogy ki nyer a jövő hét végén
    ...

    Ne legyen nagy arcunk..Ez szép volt, ifistáink is bőven 10 perc felett játszottak, de más kávéház lesz Körmend.
    HAJRÁ FALCO!

     
  • 3banane2017október14.20:19ÚjVálasz
    Idézet: lassa
    Nem kérdés , hogy ki nyer a jövő hét végén
    ...

    Hát ha a csapat is így fog hozzáállni (csukát küldi ki), akkor nem mi.

     
  • 2lassa2017október14.20:17ÚjVálasz

    Nem kérdés , hogy ki nyer a jövő hét végén

     
  • 1mte012017október14.19:37ÚjVálasz

    Félidőban átnyomtam erre a meccsre és azt hallom hogy "reszkess falu" :D
    megnevettetett de jó volt :)
    Grat a győzelemhez!
    Szombaton győzzön a jobbik!
    MTE!!

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!