Oroszlányban is nyert a Kaposvár

Oroszlány - Nem volt hazai pálya a MAFC-nak.
 
 
 
 
 

Oroszlányban is nyert a Kaposvár

Oroszlány - Nem volt hazai pálya a MAFC-nak.

Tudd meg gyorsabban a magyar kosárlabda legfontosabb híreit. Klikk és like a Facebook oldalunkat!


Az amerikai Dunn szerezte az első pontokat kaposvári oldalon, majd Hot triplája hullott a gyűrűbe. A somogyiak jól használták ki a fővárosiak kezdeti pontatlanságait és gyors ellenakciók nyomán szereztek vezetést. A vendégek Evans triplájával léptek meg, ám 5–13-nál már ki is kérte első idejét Jovica Arsics vezetőedző. A Spica, Hendlein, Ivosev trió a palánkok alatt egyértelmű fölényben volt, Evans pedig kintről volt eredményes. Ennek eredményeképp a negyed vége előtt már tíz pont felett is volt a két csapat közti különbség.

A folytatásban próbált közelebb férkőzni a MAFC, de Papp Péter a somogyiak szempontjából a legjobbkor szerzett triplát. A budapestieknél Neighbour volt talán a legaktívabb, aki öt ponttal és egy szép blokkal is kivette a részét a MAFC felzárkózásából. Tíz alá kerültek Misekék, így Fekete Ádám vezetőedző is megszakíttatta a játékot. A korábban jól működő kaposvári védekezés már nem volt olyan hatékony, mint korábban, ráadásul Evans ellen sportszerűtlen hibát is ítéltek a játékvezetők. A MAFC nem élt a lehetőséggel, Dunn pedig két triplával büntetett a túloldalon. A szünet előtt Misek 3+1-es akciója, majd két büntetője adott új reményt a budapestieknek, akik a 35–44-re alakították az eredményt a félidő végére.

A nagyszünet után Davis 2+1-ére Ivosev válaszolt hasonlóképp a túloldalon, így nem változott a különbség. Cvetkovics korán megkapta negyedik személyi hibáját, azonnal le is cserélték. A sarokból szerzett triplákkal hat pontig jött fel a MAFC, de a játékrész vége előtt jött Evans újabb hármasa. A fővárosiaknál Neighbour gondoskodott arról, hogy csak hét pontos legyen a kaposváriak előnye az utolsó játékrész előtt.

A remeklő Evans „futtából” lőtt hármasa vezette fel a záró szakaszt, majd szép ziccert is szerzett. A 33. percben Cvetkovics kipontozódott, a kaposváriak pedig Papp Péter újabb hármasával léptek el. Ismét tíz pont feletti volt a különbség, Evans dobásaival szemben pedig nem volt ellenszere a budapestieknek. Négy perccel a vége előtt Papp Péter büntetőivel lett 62–82 az eredmény, de még ekkor sem adta fel az ellenfél, amely 71–82-re zárkózott. Az utolsó percek azonban Dunn triplája miatt sem hoztak már érdemi változást, így teljesen megérdemelten nyert a Kaposvári KK - tudósított a delfinek.hu oldal.

Jovica Arsics, a MAFC vezetőedzője a kosarsport.hu-nak: Fizikálisan sajnos nem tudtuk felvenni a versenyt ellenfelünkkel, mindez főleg a lepattanózásban látszott meg, hiszen a Kaposvár kétszer annyi lepattanót szedett le. Ellenfelünknél Dunn és Evans is kiváló dobóformát mutatott, amit nem tudtunk ellensúlyozni. Misek Leventét kisebb sérülés hátráltatta, emiatt nem tudtunk teljes kerettel edzeni. Nekünk ebben az állapotban jelenleg sok a szerda-szombat ritmus.

Fekete Ádám, a Kaposvári KK vezetőedzője a kosarsport.hu-nak: Végig jó ritmusban, koncentráltan játszottunk. Igazi csapatként működtünk, ennek is köszönhetjük győzelmünket. Meg kell említenem azonban, hogy csapatomban mindig volt egy játékos, aki kitudta rángatni a szekeret, ha gondba kerültünk. Köszönjük az oroszlányi szurkolók támogatását, nekik is köszönhetően úgy tűnt, mintha hazai pályán játszottunk volna.

 
 

 

 
  • 29piedone2017október14.10:24ÚjVálasz

    Yeah.

     
  • 28ubmc2017október14.07:08ÚjVálasz
    Idézet: Hattori-OSE
    Butus ubmc. Tudjuk ki vagy. ;)
    ...

    Bölcs!

     
  • 27Hattori-OSE2017október13.21:53ÚjVálasz

    Butus ubmc. Tudjuk ki vagy. ;)

     
  • 26ubmc2017október13.15:48ÚjVálasz
    Idézet: piedone
    Babykukorica! Hagyd a fenébe , őt ez élteti , beböfög valami marhaságot amivel szítja a tüzet , aztán meg röhög a markában ...
    ...

    Okos.

     
  • 25piedone2017október13.12:36ÚjVálasz

    Babykukorica! Hagyd a fenébe , őt ez élteti , beböfög valami marhaságot amivel szítja a tüzet , aztán meg röhög a markában , amíg foglalkoznak vele....ez az egyetlen boldogsága az életben . Hajrá KKK! Hajrá Oroszlány ! Hajrá vidék !

     
  • 24babykukorica2017október13.12:24ÚjVálasz

    Ebből látszik hogy mekkora egy tudatlan tajparaszt vagy! Ha ismernéd személyesen Hattori-OSE-t, tudnád hogy ő az akire soha az életben nem lehetne azt mondani hogy pufi

     
  • 23LevKK2017október13.08:52ÚjVálasz
    Idézet: Hattori-OSE
    Hagyjátok ubit, csak egy troll. Belekergette magát a szituba, és nem maradt más eszköz, mint amit most csinál.
    ...

    Hahaha és tényleg :DDD

     
  • 22piedone2017október13.08:32ÚjVálasz

    Nem lennék ubmc! Nehéz lehet ilyen frusztráltan élni ! :( Nem te választottad a gengszter életet .... :) :)

     
  • 21ubmc2017október13.07:30ÚjVálasz
    Idézet: Hattori-OSE
    Hagyjátok ubit, csak egy troll. Belekergette magát a szituba, és nem maradt más eszköz, mint amit most csinál.
    ...

    Jó reggelt Pufi:)

     
  • 20Hattori-OSE2017október12.23:46ÚjVálasz

    Hagyjátok ubit, csak egy troll. Belekergette magát a szituba, és nem maradt más eszköz, mint amit most csinál. Másfél hete beszaladt tátott szájjal a faszerdőbe, amikor egy MAFC cikk kapcsán nekiállt falvázni Oroszlányt, másnap meg kijött a hír, hogy nálunk játssza a következő bajnokiját a fővárosi csapat. Nem csoda, hogy frusztrált lett. :D

     
  • 19kunka2017október12.22:49ÚjVálasz
    Idézet: LevKK
    Értem már honnan a név :D UpdateBigMac
    ...

    Sírok....... :) Ez a nap hozzászólása volt Levi! :) :)
    Na jóccakát fiatalok! Csak az Update1! :D

     
  • 18LevKK2017október12.22:03ÚjVálasz
    Idézet: ubmc
    Réka a feleségem! Én a Norbi vagyok! :)
    ...

    Értem már honnan a név :D UpdateBigMac

     
  • 17ubmc2017október12.21:49ÚjVálasz
    Idézet: shump
    Negyedjére jössz ezzel a zsírtartály, dagadtak, Big Mac féle szar dumával... mi vagy te Rubint Réka?:DDD
    ...

    Réka a feleségem! Én a Norbi vagyok! :)

     
  • 16shump2017október12.21:37ÚjVálasz
    Idézet: ubmc
    Ne sirjatok! Feküdjetek le aludni! Holnap mindannyian dolgozunk! Felesleges ez az egész.

    Azért akkor is ráfér az oroszlányi zsírtartályokra egy kis mozgás!

    Jó éjt Fiatalok!
    ...

    Negyedjére jössz ezzel a zsírtartály, dagadtak, Big Mac féle szar dumával... mi vagy te Rubint Réka?:DDD

     
  • 15ubmc2017október12.19:40ÚjVálasz

    Ne sirjatok! Feküdjetek le aludni! Holnap mindannyian dolgozunk! Felesleges ez az egész.

    Azért akkor is ráfér az oroszlányi zsírtartályokra egy kis mozgás!

    Jó éjt Fiatalok!

     
  • 14bezse2017október12.18:04ÚjVálasz
    Idézet: ubmc
    Zárjuj le. Nincs értelme vitázni ilyen dolgokon. Béke van.

    U.i. azért menjetek el edzeni néha, mert olyan mintha 10 big mac állt volna ott. Ha a csapat kinéz valahogy, Nektek is kikéne.
    ...

    Tisztelt Szurkolótárs ! Ott voltál te egyáltalán ? Az oroszlányi keménymag vagy a veszprémet zrikálta vagy együtt "hajrá vidék-ezett" a kaposváriakkal , akikkel játékos és vezetői fronton több kapcsolódása is van . Na ennyit. A MAFC-val a kutya nem foglalkozott . Halkan inkább azt kérdezd meg a "hazai" csapattól , hogy mi az istennek kellett olyan korán kezdeni , hogy az esetleges fővárosi érdeklődők , akik esetleg még dolgoznak is , esetleg elgondolkodjanak azon , hogy leutazzanak .... Ahhoz hogy kinek mekkora a BMI indexe ( tudod hogy mi az ? ) , hogy szemüveges-e vagy programozó , ugyan mennyi közöd van ? Az a 10-12 lelkes kiabáló kaposvári pedig tök jópofa gyerekek . De hát gondolom egy szót sem váltottál velük.

     
  • 13csakisazskc2017október12.16:20ÚjVálasz

    ubmc......voltál te már igazi rangadón????tudod mi az h szurkolás??mert szerintem fingod sincs róla...

     
  • 12TokFilko2017október12.14:12ÚjVálasz
    Idézet: onyx
    Szégyen amit a kaposvári "keménymag" produkált az oroszlányi csarnokban.
    Egész meccsen szurkoltak és zrikálták az ellenfelet.
    Nagyon nagy legények voltak.
    ...

    Szurkoltak, meg az ellenfelet zrikálták, ráadásul egész meccsen... hűha, ez aztán tényleg micsoda dolog! Tiltsák be őket, hát mégis mit képzelnek ezek vidéki parasztok, azt hiszik már ezt is szabad nekik??

     
  • 11piedone2017október12.13:54ÚjVálasz
    Idézet: ubmc
    Streamen követve, engem meglepett az oroszlányiak hozzáállása!
    ...

    Ubmc , úgy látom egy igazi rossz fiúval van dolgunk!

     
  • 10ubmc2017október12.13:30ÚjVálasz
    Idézet: shump
    De megnéztelek volna hülyegyerek, hogy a helyszínen is felvállalod-e a véleményed. Azért mert Vavrának van minimális kötődése a fővárosiakhoz, szurkoljon egész Oroszlány nekik? Gyönyörű logika.
    ...

    Zárjuj le. Nincs értelme vitázni ilyen dolgokon. Béke van.

    U.i. azért menjetek el edzeni néha, mert olyan mintha 10 big mac állt volna ott. Ha a csapat kinéz valahogy, Nektek is kikéne. Ne hozzatok szégyent a csapatra azokkal a nagy szétfolyt beletekkel. Csak észrevétel. Hajrá Olaj!!!

     
  • 9shump2017október12.13:06ÚjVálasz
    Idézet: ubmc
    Streamen követve, engem meglepett az oroszlányiak hozzáállása!
    ...

    De megnéztelek volna hülyegyerek, hogy a helyszínen is felvállalod-e a véleményed. Azért mert Vavrának van minimális kötődése a fővárosiakhoz, szurkoljon egész Oroszlány nekik? Gyönyörű logika. Semmit nem tudsz a múltról látszik. Remélem jövőre találkoztok az élvonalban. Feltéve ha nem mentenek meg titeket 3. alkalommal is a kieséstől:DDDD NB2 Nyugati csoport, nyugati csoport, nyugati csoport... csakazértis Hajrá “VIDÉK” te fővárosi f*szpörgettyű!!

     
  • 8csakugy2017október12.12:41ÚjVálasz
    Idézet: ubmc
    Streamen követve, engem meglepett az oroszlányiak hozzáállása!
    ...

    Mit gondoltál? Attól, mert az edzőnek van Mafc kötődése minden helyinek a mafcnak kell tapsikolnia? Elárulom, Oroszlány városnak van kötődése a jelenlegi és múltbéli kaposvári kosárlabdához.

    Minden más amit írtál max annyira kommentelhető, hogy undorító ember kategória vagy az írásod alapján. Szerintem már ütöd azt a szintet, hogy letiltsák a useredet.

    Te beszélsz etikettről...

     
  • 7ubmc2017október12.11:36ÚjVálasz
    Idézet: Clyde
    Nem kötelező Oroszlányba vinni a Mafcnak a meccset...
    ...

    Tipli.

     
  • 6Clyde2017október12.11:07ÚjVálasz

    Nem kötelező Oroszlányba vinni a Mafcnak a meccset...

     
  • 5ubmc2017október12.10:57ÚjVálasz

    Streamen követve, engem meglepett az oroszlányiak hozzáállása! Talán 20 év után odavisznek egy NB1es meccset, ráadásul Vavra Ur az edző aki tudtommal Mafc múlttal rendelkezik és konkrétan " felszopják " a Kaposvárt! Bejönnek ezek a dagadt oroszlányiak és csontig benyalnak a kaposvári szemüvegesegből és informatikus formákból összeállított ratyimag! Az utcán ez mosná a kocsim,ha arra utasítanám és még hálás is lenne érte. A " vidék " jelzővel meg a többi 500 birka is felállt es tapsikolt! Ilyen csordát ritkán látni. Birkagyülekezett. A Mafc-nak gratulálok, mert próbáltak küzdeni, a Kaposvár megérdemelten nyert! Az oroszlányi csapatnak sok sikert a feljutáshoz majd. A szurkolóiknak meg hát fogyjatok le Ti hájas zsírtartályok. Legyen az agyatokban egy kis ész, nem pedig az a sok szén. Etikett nulla! Üdv

     
  • 4onyx2017október12.09:46ÚjVálasz

    Szégyen amit a kaposvári "keménymag" produkált az oroszlányi csarnokban.
    Egész meccsen szurkoltak és zrikálták az ellenfelet.
    Nagyon nagy legények voltak. Úgy könnyű, ha az ellenfél ultráinak másnap matek tz van másodfokú egyenletekből.
    Nb2.Zöldasztal.

     
  • 3bezse2017október11.20:53ÚjVálasz

    Tükörsima volt. Nem láttam , nem értem a MAFC előző két meccsét .

     
  • 2Klimavill2017október11.19:56ÚjVálasz
    Idézet: Klimavill
    Hajrá KKK! Szép volt srácok!
    ...

    A harmadik negyedet leszámítva, esélye sem volt a MAFC-nak. Mo ma extrát nyújtott. Marci gyere vissza!

    KKK

     
  • 1Klimavill2017október11.19:53ÚjVálasz

    Hajrá KKK! Szép volt srácok!

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!