Stabil középcsapatként, nyolcba jutna Váradi a Sopronnal

Sopron – A fiatal vezetőedző elégedett a légiósokkal, akiknek magas játékintelligenciájából sokat profitálhat majd a csapat.
 
 
 
 
 

Stabil középcsapatként, nyolcba jutna Váradi a Sopronnal

Sopron – A fiatal vezetőedző elégedett a légiósokkal, akiknek magas játékintelligenciájából sokat profitálhat majd a csapat.

Tudd meg gyorsabban a magyar kosárlabda legfontosabb híreit. Klikk és like a Facebook oldalunkat!


Az előző gyengébbre sikerült szezon után egy fiatal, feltörekvő vezetőedző irányításával készül az előttünk álló szezonra a Sopron KC együttese, amely a nyáron Váradi Kornélt, a Falco korábbi másodedzőjét nevezte ki a csapat élére. A fiatal szakember a BB1.hu-nak nyilatkozott a felkészülésről.

- Rendben zajlik a felkészülésünk, jól dolgozik a csapat. Három légiósunk is megérkezett, inkább már a taktikán van a hangsúly, de persze foglalkozunk az erőnléttel is – kezdte Váradi Kornél, a Sopron újdonsült vezetőedzője. - Sok feladatunk van, amit még szeretnénk elvégezni, de nem egyszerű a helyzet, hiszen Zagorac még csak később csatlakozik hozzánk. A végén nagyon kevés időnk lesz teljes kerettel arra, amit még szeretnénk gyakorolni, de eddig a srácok jól vesznek mindent, edzésről edzésre, mérkőzésről mérkőzésre fejlődünk csapatként. Remélem, hogy ez a folyamat így is marad.

- Az edzőmeccsek során a csapatformálódás tekintetében nagyon sokat léptünk előre, de természetesen a játékunkon és a rendszeren még van mit pontosítani, hiszen csak nemrég érkeztek meg a légiósaink – folytatta a Falco korábbi másodedzője. - Azon az úton járunk, amin kell. Van még időnk, még ha nem is túl sok, de emiatt nem helyezünk magunkra plusznyomást, inkább maximálisan csináljuk, amit elterveztünk.

Ahogy a fiatal tréner említette, az SKC négy légiósa közül Duvnjak, Autrey és Watkins már a csapattal készül.

- Elégedett vagyok a légiósokkal, úgy gondolom, hogy emberileg nagyon jó srácokat igazoltunk. A játékintelligenciájuk is magas szintű, amiből nagyon sokat tudunk majd profitálni, amikor még jobban összeszokik a csapat. A külföldiek a magyar játékosokkal is gyorsan megtalálták az összhangot.

Váradi Kornél a Sopron idei célkitűzéseiről is beszélt.

- Stabil középcsapat szeretnénk lenni, kisebb költségvetés áll rendelkezésre, mint az előző években. Próbáljuk majd minél több soproni fiatallal megszagoltatni az NB I légkörét, ami mellett természetesen az a célunk, hogy minden meccsen a maximumot hozzuk ki magunkból, és minden mérkőzést meg akarunk nyerni, amit lehet. Stabil középcsapat akarunk lenni, de Magyarországon szerintem nem lehet nekifutni egy szezonnak úgy, hogy ne akarjunk bekerülni a legjobb nyolcba, mindenki ezért fog küzdeni. Nagyon kiegyenlített bajnokság elé nézünk, ahol hatalmas harc lesz az első nyolcba kerülésért. Vannak nagyon erős együttesek, mint a Falco, az Alba, a Körmend, a Szolnok és a Paks, akikről úgy vélem, hogy stabil élcsapatok lesznek. A többi pozícióért az első nyolcba viszont óriási csata lesz. Célunk, hogy beverekedjük magunkat abba a bizonyos első nyolcba. Eddigi tapasztalatom alapján biztos vagyok abban, hogy a játékosok mindent meg fognak tenni, és maximálisan hajtanak, hogy elérjük a céljainkat, és természetesen nagy szükségünk lesz a szurkolóink támogatására is.

 
 

 

 
  • 2basketball2017szeptember12.20:43ÚjVálasz

    Bízzunk a harcias meccsekben! Ha a küzdőszellemmel nem lesz gond biztos jó mérkőzéseket láthatunk.
    Jó lenne, ha valaki beválalná a szurkolói szervezés, akár a csapat is motiválhatna.
    Ezen a téren sajnos még mindíg patthelyezt van!
    Mindkét oldalról.
    Hajrá Sopron! Hajrá SKC!

     
  • 1Kori2017szeptember12.19:00ÚjVálasz

    Sok sikert Kornél, bár nehéz lesz szerintem. Véleményem szerint ha 8ba bejutnánk az már óriási eredmény lenne. De bármi legyen, a legfontosabb, hogy újra szerethető csapatunk legyen, a játékosok szedjék fel a parkettát, ne úgy mint az elmúlt években, akkor talán nem lesz siralomház a csarnok... Bár ez a szurkolókon is múlik, remélem idén nem 3 darab skc kiabálásból fog állni a szurkolás, meg anyázásból.
    Hajrá Sopron!!!

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!