A San Antonio Spurs elnézést kért Hangától

Körkép - Lóránt András kifejtette, hogy a nemrég Barcelonába igazolt játékos kötötte az idei nyár legnagyobb szerződését a spanyol bajnokságban.
 
 
 
 
 

A San Antonio Spurs elnézést kért Hangától

Körkép - Lóránt András kifejtette, hogy a nemrég Barcelonába igazolt játékos kötötte az idei nyár legnagyobb szerződését a spanyol bajnokságban.

Az NBA-s San Antonio Spurs elnézést kért Hanga Ádámtól a nyári helytelen kommunikációért, amint azt Lóránt András menedzser elmesélte az MTI-nek a férfi kosárlabda Európa-bajnokság pénteki szünnapján.

Az Eb-nyolcaddöntős válogatott kapitányának ügynöke kifejtette, hogy a nemrég Barcelonába igazolt játékos kötötte az idei nyár legnagyobb szerződését a spanyol bajnokságban. Ráadásul a liga történetében először fordult elő, hogy egy klub (a Baskonia) ilyen összeget - három évre 7,5 millió eurót - "megadjon", azaz közölje, hogy ugyanolyan feltételeket biztosít, mint a játékost elvinni akaró riválisa (a Barcelona).

"Ez óriási elismerés Ádámnak és az elmúlt 15 évben végzett munkájának. A Barca tavaly és idén is harcba indult érte, és ezúttal hét héten át küzdött a megszerzéséért, miközben eddigi csapata, a Baskonia már január 30-án letette elé az első ajánlatot" - mondta Lóránt András, hangsúlyozva, hogy a katalánok meghatározó játékosnak igazolták le Hangát, aki spanyol és európai szakírók szerint a Barca "belépője" az Euroliga négyes döntőjére.

A menedzser közölte, játékosa idáig egy topligában egy topklub kapitánya volt, Euroliga Final Fourban szerepelt, most viszont olyan brandhez került, amelyet a világon mindenhol ismernek, akár labdarúgásról, kosárlabdáról, kézilabdáról vagy futsalról van szó.

"Külföldi topcsapatok is keresték, de két kérése volt arra az esetre, ha nem jön össze az NBA: Spanyolországban szeretne maradni, és a válogatottban akar játszani. Ami az NBA-t illeti, a San Antonio több jelét is adta, hogy meg kívánja szerezni őt. A megfigyelői eljöttek Ádám meccseire, öt napra kimentünk Texasba, teljes orvosi vizsgálaton esett át, aztán egyszer csak elült a dolog, mi pedig nem várhattunk tovább. Kolozsváron a Spurs képviselője azt mondta Ádámnak, hogy nagyon sajnálja, hogy nem jött össze a dolog, és elnézést kért tőle a rossz kommunikációért" - mondta Lóránt András.

Az Octagon Europe menedzserirodánál dolgozó szakember - aki a 44 ügynököt foglalkoztató cég vezetőségi tagja - kitért arra is, hogy Hanga alig három hét alatt készült fel az Eb-re úgy, hogy előzőleg június 7. óta nem játszott meccset.

Az Eb-n a magyar Hanga és Tóth Norbert mellett az Octagon kliensei között vannak kosarasok a spanyol, a cseh vagy a görög válogatottból is.

Lóránt András kitért a magyar bajnokság helyzetére is, kifejtve, szerinte azért is nagy szó az Eb-nyolcaddöntőbe jutás, mert az NB I gyorsabb lett ugyan, de a magyar játékosok nem kapnak nagyobb szerepet.

"Ezt a felfokozott hangulatot most meg kell lovagolnunk, és európai mintára építkezni, majd fokozatosan beépíteni a fiatalokat a válogatottba. Az emberek újra felfigyeltek a magyar kosárlabdára, így most a kluboknak, a szövetségnek, a szakmának és nekünk, ügynököknek is még többet kell dolgoznunk" - jelentette ki a menedzser.

"Nem motiválni, hanem inspirálni kell a kosarasokat, a hajóépítők is másként dolgoznak, ha megmutatják nekik az óceánt is, hogy azon akarunk átkelni. Amikor Ádámmal leszerződtem kilenc évvel ezelőtt, akkor az aláírás után megfordítottam a lapot, és megkértem, írja fel a hátuljára, hogy mi a célja a következő 5-10 évre. Ő ház vagy autó helyett azt írta rá: én akarok lenni Európa legjobb játékosa" - tette hozzá Lóránt András.

 
 

 

 
  • 12rouge2017szeptember09.07:13ÚjVálasz
    Idézet: albapeet
    Korábban Ádám azt nyilatkozta, hogy már lakást is néztek neki. Most meg rossz kommunikációra hivatkoznak. Kicsit röhejes, a spurs akár magyar csapat is lehetne, ennyi bénázás, mellébeszélés után.
    ...

    A Spurstől mèg semmit sem hallottunk, semmilyen közleményt nem olvastunk.

    Rossz kommunikàcióra hivatkoznak az ügynök (!) szerint...

     
  • 11albapeet2017szeptember09.07:01ÚjVálasz

    Korábban Ádám azt nyilatkozta, hogy már lakást is néztek neki. Most meg rossz kommunikációra hivatkoznak. Kicsit röhejes, a spurs akár magyar csapat is lehetne, ennyi bénázás, mellébeszélés után.

     
  • 10into@2017szeptember08.23:13ÚjVálasz
    Idézet: Csapajev elvtárs
    Hanga NBA szintű játékos, ez tény!
    De ennek ellenére én azt gondolom, hogy a Barca-ban több lehetőséget kap majd, a fizuja meg nem lesz rosszabb.
    Az NBA-ben meg kapna mondjuk 10 perceket...
    ...

    Dávid Kornél sem kapott többet. link: http://www.espn.com/nba/player/_/id/185/kornel-david

    Véleményem szerint nagyon sok Ádinál sokkal rosszabb játékosok játszanak az NBA-ben. A csapatok többségénél több időt kapna, mint 10 perc. De én elfogult vagyok. ;)

     
  • 9into@2017szeptember08.23:08ÚjVálasz
    Idézet: quimby
    Pont annyit amennyit a mol nektek egy teljes idényre fizet. Bőven kijön belőle a csapatod éves teljes fizetése és még egy gumibogyószörp is a magyar kupa döntőn.
    ...

    Töröld meg a szádat, mert sz@ros maradt.

     
  • 8rouge2017szeptember08.22:48ÚjVálasz
    Idézet: quimby
    Pont annyit amennyit a mol nektek egy teljes idényre fizet. Bőven kijön belőle a csapatod éves teljes fizetése és még egy gumibogyószörp is a magyar kupa döntőn.
    ...

    Ez a sz@r ez most mi volt?

    Ez a hozzászólásod a cikkhez? :(

     
  • 7quimby2017szeptember08.22:10ÚjVálasz
    Idézet: rouge
    Kiváncsi lennék arra, hogy Lórànt úr ügynöksége mennyi pènzt (x dollár) kapott volna az amcsiktól, ha összejön az üzlet.
    ...

    Pont annyit amennyit a mol nektek egy teljes idényre fizet. Bőven kijön belőle a csapatod éves teljes fizetése és még egy gumibogyószörp is a magyar kupa döntőn.

     
  • 6Csapajev elvtárs2017szeptember08.21:31ÚjVálasz

    Hanga NBA szintű játékos, ez tény!
    De ennek ellenére én azt gondolom, hogy a Barca-ban több lehetőséget kap majd, a fizuja meg nem lesz rosszabb.
    Az NBA-ben meg kapna mondjuk 10 perceket...
    Ha jó lesz a Barcelonában, akkor meg bármikor viheti (kivásárolja) egy NBA-s csapat

     
  • 5rouge2017szeptember08.21:12ÚjVálasz
    Idézet: nick
    Tipikus magyar szokás más zsebében turkálni és mindenben a rosszat keresni.
    Ha X dollárt keresett a Manager iroda, akkor annyit, ha meg y Eurot, akkor meg annyit.
    ...

    Hanga az NBA-be való, ezt mi tudjuk.
    Ha ezt mi tudjuk ès látjuk,
    akkor ezt a Spursnàl is tudták ès látták.

    Hanga mègsem megy az amcsikhoz, ès ez biztos, hogy nem az ő hibája.

    Akkor?

    Mi az hogy azt mondja az ügynök,
    hogy nagyon sajnálják,
    meg rossz kommunikàció....ugyan már!
    Hát a jó kommunikàció miatt dolgozok egy ügynökséggel!

    Hanga ott követett el hibát, hogy nem ragaszkodott kizárólagosan az NBA-hez,
    ő maradt volna, ès maradt is Spanyolországban.
    Kvázi az ügynökség kezèbe tette a sorsát, azok meg döntöttek.

    Èn sajnàlom, hogy így alakult.

     
  • 4kapaca2017szeptember08.21:04ÚjVálasz

    és nekünk, ügynököknek is még többet kell dolgoznunk"
    De rossz neki! Valószínűleg nem elhanyagolhatóan több pénzt keres majd vele!

     
  • 3nick2017szeptember08.20:22ÚjVálasz
    Idézet: rouge
    Kiváncsi lennék arra, hogy Lórànt úr ügynöksége mennyi pènzt (x dollár) kapott volna az amcsiktól, ha összejön az üzlet.
    ...

    Tipikus magyar szokás más zsebében turkálni és mindenben a rosszat keresni.
    Ha X dollárt keresett a Manager iroda, akkor annyit, ha meg y Eurot, akkor meg annyit. Az üzletben több fél vett részt, nem hallani, hogy bárki is elégedetlen lenne. Amúgy ezeknek a Manager irodáknak is az az érdeke, hogy hosszútávon jól és eredményesen működnek. Nem valószínű, hogy 2 nap alatt akarnak meggazdagodni, ahogy a cikkben is szerepel, 44 ügynökkel dolgoznak, szóval nem a "Tóth és Varga Bt.-ről" beszélünk.

     
  • 2rouge2017szeptember08.19:49ÚjVálasz
    Idézet: rouge
    "....aztán egyszer csak elült a dolog, mi pedig nem várhattunk tovább.
    ...

    Kiváncsi lennék arra, hogy Lórànt úr ügynöksége mennyi pènzt (x dollár) kapott volna az amcsiktól, ha összejön az üzlet.

    Ès mèg inkàbb kiváncsi lennèk arra,
    hogy vègülis mennyit kaptak a Barcelonától (y euró).

    Ha az y euró nagyobb, mint az x dollár, akkor nincs több kérdésem...:(

     
  • 1rouge2017szeptember08.19:43ÚjVálasz

    "....aztán egyszer csak elült a dolog, mi pedig nem várhattunk tovább. Kolozsváron a Spurs képviselője azt mondta Ádámnak, hogy nagyon sajnálja, hogy nem jött össze a dolog, és elnézést kért tőle a rossz kommunikációért" - mondta Lóránt András...."

    Valami bűzlik Dániàban...

    Ez a történet így nem kerek.

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!