Egis Körmend – Alba Fehérvár

Körmend – Nem biztos, hogy ez lesz a szezon leglátványosabb meccse?
 
 
 
 
 

Egis Körmend – Alba Fehérvár

Körmend – Nem biztos, hogy ez lesz a szezon leglátványosabb meccse?

Tudd meg gyorsabban a magyar kosárlabda legfontosabb híreit. Klikk és like a Facebook oldalunkat!


A listavezető Alba Fehérvár a második Egis Körmend vendége lesz az élvonal 24. fordulójában. A rangadó komoly téttel bír: az Alba egy sikerrel bebiztosíthatja alapszakasz-győzelmét, míg a vasiak számára a felzárkózás mellett a hibátlan hazai mérleg megőrzése is cél lehet vasárnap este.

Gasper Potocnik, az Egis Körmend vezetőedzője: Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy az Alba Fehérvár a legjobb csapat, nekik van a legerősebb játékoskeretük Magyarországon, ezt támasztja alá a tabellán elfoglalt helyezésük is. Biztos, hogy nagyon érdekes meccs lesz, már alig várjuk, hogy bizonyítsunk ellenük, nagyon szeretjük az ehhez hasonló derbiket. Nem lesz könnyű dolgunk, a palánk alatt a Keller-Lóránt-Farr trió szerintem a legerősebb a bajnokságban, a centereikre mindenképpen figyelnünk kell, de nem mehetünk el szó nélkül a mezőnyembereik mellett sem, őket úgyszintén meg kell tudni állítani ahhoz, hogy nyerni tudjunk. Atletikus, gyors csapat a fehérvári, nagy hangsúly lesz a gyorsindításaik levédésén, nem szabad hagynunk, hogy könnyű kosarakat szerezzenek. Horti Bálint sérült, nem biztos, hogy számíthatok rá.

Braniszlav Dzunics, az Alba Fehérvár vezetőedzője: Rangadót játszunk idegenben. Eddig két mérkőzést is játszottunk a Körmenddel, de ennek nem lesz befolyása a vasárnapi meccsre. Kemény harcra számítok, legalábbis mi megpróbálunk minél keményebben játszani – ebből kifolyólag nem gondolom, hogy ezen a mérkőzésen a kosárlabda legszebb oldalát mutatják majd be a csapatok. Azonban úgy hiszem, ezzel lehet esélyünk a győzelemre. A körmendi hazai veretlenség egyik kulcsa a közönség. Mindenki tudja, milyen a hangulat a körmendi csarnokban. Ehhez párosul, hogy a bajnokság egyik legjobb csapatáról beszélünk. A sérült Tóth Péter mellett Justin Edwards betegséggel bajlódik, lehetséges, hogy ő marad ki a légiósok közül.

Talán a Körmendnek jobban kell a siker

A találkozó esélyeiről Kiss Zsoltot, a Szeged és a Paks nyáron visszavonult korábbi klasszisát, háromszoros magyar bajnok és kétszeres kupagyőztes játékost kérdezte a BB1.hu:

– Nagyon nagy rangadónak nézünk elébe, jelen pillanatban talán a legnagyobbnak. Két remek formában lévő csapat találkozik, nem is könnyű megtippelni, hogy ki fog nyerni. Mégis, a Körmendet azért érzem kicsivel esélyesebbnek, mert egy paksi vereség után érkezik, és biztos, hogy javítani akar, amit hol máshol tehetne meg, mint otthon? Ráadásul egy Alba elleni győzelem nagy lökést adhatna a csapatnak. Nagy kockázatot nem vállalok ezzel a kijelentéssel, hiszen elég a tabellára pillantani: jelenleg a fehérváriak a legjobbak az élvonalban, magabiztosan vezetik a bajnokságot, így – félig komolyan mondva – még egy vereség is beleférhet nekik. A Körmendnek most sokkal jobban kell a győzelem, hiszen helyre kell állítani a Pakson kissé megtépázott önbizalmat. Biztos, hogy nagyon jó meccs lesz, izgalmas találkozót játszhatnak a felek, két remek csapatot fognak látni a nézők. A középszakaszban biztosan, és valószínűleg a rájátszásban is találkozni fog ez a két csapat. Hogy mennyire határozhatja meg ez a meccs a későbbi találkozókat, az jó kérdés. Amennyiben nagy meglepetések nem lesznek, akkor a rájátszásban az Albának végig pályaelőnye lesz. Elég komoly előnyt építettek ki, nem hiszem, hogy sok vereségbe belefutnának a folytatásban. Így ez a mostani meccs azért is lehet fontos a Körmendnek, hogy megmutassa, otthon le tudja győzni az Albát, és ne felejtsük el: a vasi csapat az egyetlen, mely Székesfehérváron is nyerni tudott. Hogy ez később is sikerül-e, be tudja-e venni ismét az Alba otthonát, az nem egyszerű kérdés – de egyszer már sikerült. Annyit ez a mérkőzés biztosan megmutathat, hogy a folytatásban is nagyon szoros találkozókra lesz kilátás a két csapat között.

 
 

 

 
  • 11oialy2017március19.14:03ÚjVálasz
    Idézet: mte01
    Érdekes egy dolog :D
    Holnap győzni kell!!MTE!
    ...

    Sima Alba,fogadjunk egy karton banánban.

     
  • 10kendeffy2017március19.09:21ÚjVálasz

    Ha Horti sérült, akkor nehéz lenne kihagyni Dickerson-t. Csóri+Allen kevés lenne az Alba er?s centersora ellen.

     
  • 9akagi2017március19.08:41ÚjVálasz

    Úgy gondolom, a mai és a hasonló meccsek feldobják a körmendi játékosokat. Lásd nemzetközi meccsek színvonala. Sokkal jobb játék várható tehát a Körmendt?l, mint a nem túl er?snek érzett, ezért inkább szenved?s produkciót hozó ellenfelek ellen. Legutóbb, MAFC, majd Paks. Ebb?l a paksi kirándulás vereséggel zárult. Biztos hogy fejben nem voltunk igazán ott és lebecsültük az ellenfelet. Ezt éreztem a MAFC ellen is, az is majdnem megbosszulta magát. Az edz?k feladata adott, szerintem fejben helyrerakni a társaságot. Akkor hazai gy?zelem lesz. Amennyiben ez nem sikerül, akkor gy?zni fog a Fehérvár.

     
  • 8Barracuda192017március19.02:13ÚjVálasz
    Idézet: ferrro
    Nem jól emlékeztem ...Tavaly nem îgy volt.
    ...

    Ha úgy lenne, akkor rendesen borulna a tabella és kicsit értéktelenné tenné az alapszakasz meccseit! Arról már nem is beszélek, hogy az általad említett verzió b?ven adna lehet?séget manipulációra!

    De bármi is lesz az alapszakasz vége, az egyik csapat számára sem jelent kényelmes középszakaszt. K?kemény küzdelmek jönnek majd a pályael?nyért, könnyen lehet, hogy egy-két elbaltázott meccs sokba kerül majd az adott csapatnak!

    Többször is említettem már, hogy 3 csapat áll az élen fej-fej mellett ebben a bajnokságban, ehhez jön még a Falco és a KKK vagy a ZTE. Ezek a csapatok egymás ellen kizsigerelhetik magukat a középszakaszban és nem lehetetlen, hogy a középházból érkez? ellenfél a rájátszásban fizikálisan el?nyben lesz a fels?házi riválissal szemben.

    Nagy szerencse, hogy az úgymond középcsapatok között sincs nagy szakadék, lásd az ASE mai sikerét, ergo ott sem lesznek "sétálós" meccsek, s?t...!

    Izgalmas végjátéknak nézünk elébe, az biztos, mint ahogy az is, hogy ez a két csapat nem véletlenül áll a bajnoki táblázat elején!

     
  • 7ferrro2017március19.01:02ÚjVálasz
    Idézet: ferrro
    A középszakasz, a felsőhàzba bejutott 5 csapat egymàs elleni eredményeivel indul?
    ...

    Nem jól emlékeztem ...Tavaly nem îgy volt.

     
  • 6ferrro2017március19.00:43ÚjVálasz
    Idézet: Barracuda19
    A két csapat közül egyértelmű, hogy a paksi fiaskó miatt a Körmendnek fontosabb a győzelem megszerzése. Nekünk elég a 3 -ból 1 az alapszakasz megnyeréséhez.
    ...

    A középszakasz, a felsőhàzba bejutott 5 csapat egymàs elleni eredményeivel indul? Akkor nem mindegy Nektek sem ,hogy mit jàtszotok Körmenden,mert a playoff helyeknél csak az szàmít, az alapszakasz többi meccse nem.Tavaly így volt,gondolom most is így lesz..

     
  • 5Barracuda192017március18.23:45ÚjVálasz

    A két csapat közül egyértelmű, hogy a paksi fiaskó miatt a Körmendnek fontosabb a győzelem megszerzése. Nekünk elég a 3 -ból 1 az alapszakasz megnyeréséhez. Ettől függetlenül egy jó parázs meccset várok, ahol aztán nüanszok fognak dönteni erre vagy arra. Jó lenne visszavágni a hazai veretlenség elvesztéséért, de az a sejtésem, hogy nem ez lesz idén a legfontosabb körmendi meccsünk!Győzzön a jobb!

    HAJRÁ ALBA!!!

     
  • 4mte012017március18.23:15ÚjVálasz
    Idézet: csocsi
    "A rangadó komoly téttel bír: az Alba egy sikerrel bebiztosíthatja alapszakasz-győzelmét, míg a vendégek számára a felzárkózás mellett a hibátlan hazai mérleg megőrzése is cél lehet vasárnap este.
    ...

    Érdekes egy dolog :D
    Holnap győzni kell!!MTE!

     
  • 3csocsi2017március18.21:43ÚjVálasz

    "A rangadó komoly téttel bír: az Alba egy sikerrel bebiztosíthatja alapszakasz-győzelmét, míg a vendégek számára a felzárkózás mellett a hibátlan hazai mérleg megőrzése is cél lehet vasárnap este."
    Ezek szerint mi holnap itthon KÖRMENDEN vendégek leszünk?
    És az Alba győzelme estén(siccc ;) ),megőrizhetjük a hazai veretlenségünket????
    WTF???

     
  • 2papika2017március18.20:41ÚjVálasz

    Most nyer az ALBA-remélem :)

     
  • 1lakersalba2017március18.19:18ÚjVálasz

    Nagyon jó és izgalmas mérkőzésnek nézünk elébe! Alig várom, egy igazán jó csapathoz látogatunk!
    Ha nyerünk, az hatalmas lökés lenne, ha kikapunk, megyünk tovább. Nem szégyen egyáltalán kikapni itt.
    Nyerjen a jobbik!

    Hajrá Alba!

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!