Pakson nyert a MAFC

Paks - Kisebb meglepetésre a fővárosiak nyerték az edzőmérkőzést az Atomerőmű SE ellen.
 
 
 
 
 

Pakson nyert a MAFC

Paks - Kisebb meglepetésre a fővárosiak nyerték az edzőmérkőzést az Atomerőmű SE ellen.

Tudd meg gyorsabban a magyar kosárlabda legfontosabb híreit. Klikk és like a Facebook oldalunkat!


A kupahétvége eredményezte bajnoki szünetet kihasználva edzőmeccsen csapott össze csapatunk a fővárosiakkal. Az ellenfél az előjelek alapján jó választás volt, hiszen a bajnokságban aratott öt győzelmünkből kettőt ellenük jegyeztünk - írja az ASE hivatalos oldala.

A MAFC persze nem csak asszisztálni érkezett a paksi örömjátékhoz, és ennek már az első percekben jelét is adták. Jó védekezéssel és okos támadójátékkal szereztek előnyt, amit meg is őriztek az első negyedben. A másodikban aztán megfordította az ASE az állást, elsősorban Watkins és a kicsit lassan, de játékba lendülő Battle pontjainak köszönhetően, vezettek is a nagyszünetben négy ponttal.

A fordulás után sebességet váltott a MAFC és a hazai eladott labdákat kihasználva ismét előnybe kerültek. Ráadásul a hármasaik is elkezdtek sülni, Smith, Sihota és Polyák is kiválóan célzott a vonalon túlról. Az utolsó tíz percnek két pontos mínuszról futottak neki a paksiak, de a hideg zuhany még csak ekkor jött: a piros-feketék 17-4-es rohanást mutattak be az első négy percben, ezzel pedig úgy tűnt, el is döntötték a találkozó sorsát. Persze nem adta fel az ASE, Cizmic edző nem az a fajta, aki akár csak egy edzőmeccsen is lazsálni engedi csapatát, de ez is kevés volt. Hat pontig kapaszkodott vissza a paksi csapat, ám ott már megálljt parancsolt a MAFC, így a fővárosiak - megérdemelten - örülhettek a végén.

 
 

 

 
  • 4adsl4653262017február17.18:51ÚjVálasz
    Idézet: sanyitata
    No ez nagyon érdekes kép, hisz Medve Máté tökéletesen látszik, de a játékosok névsorában nincs.
    Nem illik össze a dolog, de szerintem Medve még nem játszik, eljes gyógyulást kívánok neki mielőbb!
    ...

    Általában fehér mezben többnyire hazai csapat játszik,ezt a meccset a Gabányiban játszották.

     
  • 3Tik12017február17.12:58ÚjVálasz

    persze, mert ez a kép nem az ASE csarnokban készült
    erre nem számítottam, de a Bonyhád ellen meglesz a győzelem

     
  • 2sanyitata2017február17.12:25ÚjVálasz

    No ez nagyon érdekes kép, hisz Medve Máté tökéletesen látszik, de a játékosok névsorában nincs.
    Nem illik össze a dolog, de szerintem Medve még nem játszik, eljes gyógyulást kívánok neki mielőbb!
    Bocsi ha rosszul tudom, és akkor elnézést kérek.

     
  • 1pityesz2017február17.07:05ÚjVálasz

    Istenem..........

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!