EC: Körmend 91

Körmend - A Nanterre csak nevében volt 92. Nagyot játszva 17 pontot vertek a piros-feketék a franciákra, ezzel nagy lépést tettek a továbbjutás felé.
 
 
 
 
 

EC: Körmend 91

Körmend - A Nanterre csak nevében volt 92. Nagyot játszva 17 pontot vertek a piros-feketék a franciákra, ezzel nagy lépést tettek a továbbjutás felé.

Tudd meg gyorsabban a magyar kosárlabda legfontosabb híreit. Klikk és like a Facebook oldalunkat!


Nagy meccs előtt állt szerda este az Egis Körmend együttese a FIBA Europe Cup sorozatban. A piros-feketék ugyanis egy Nanterre elleni győzelemmel, pláne egy tíz fölöttivel, a saját kezükbe vehették a sorsukat a továbbjutást illetően. A tét tehát nem volt kicsi.

Ennek megfelelően teltház várta a vasi együttest, a közönség pedig igazi rangadóhoz hangolt. Bár a feldobásnál a franciák szerezték meg a labdát, az első kosarat mégis Allen dobta. Az elején fej-fej mellett haladtak a csapatok, aztán az ötödik percben rákapcsolt a Körmend, pontosabban Allen, aki két triplát süllyesztett el a gyűrűben. Ez aztán hatalmas lökést adott a hazaiaknak, akik egészen 10 pontos előnyig „repültek”. Amit majdnem sikerült is megtartani a 10 perc végig, ám Invernizzi utolsó másodperces triplával tudott belőle faragni.

Terry Allen nem tudott leállni, csak ontotta a triplákat. A második negyed első kosarát is ő jegyezte, távolról. Majd Ferencz is betalált kintről, ezt pedig már nem hagyhatta időkérés nélkül Donnadieu edző. Ekkor azonban még nem sikerült megtörnie a Körmend lendületét, a hazaiak ugyanis nagyon elkapták a lendületet. Messze volt még a vége, a franciák pedig kapaszkodni kezdtek. 41-28-nál Potocnik kért időt. Aztán néhány percre rá, 10 ponton belülre kerültek a vendégek és a nagyszünetre maradt is a 9 egység a gárdák között.

A franciák játékosa, Warren nyitotta a második félidőt, de nem sokkal később már jött is a válasz. A Körmend ettől függetlenül továbbra is jól játszott. A vendégek továbbra is bajban voltak, nem találták a vasi gárda játékának ellenszerét. A harmadik negyed negyedik percében, 53-41-nél kért időt a Nanterre. Ez azonban csak “olaj volt a tűzre”. A Körmend elemében volt, a csarnok pedig robbant, Gibbs duplája után 20 ponttal pattantak meg a piros-feketék.

Az utolsó negyed első megmozdulásakor a Körmend elcsente a labdát a Nanterre-től, ám kosár ekkor még nem született. Másodjára azonban igen, Petty triplája egy újabb szög volt már a franciák koporsójába. Messze volt még a vége, a franciák pedig feltámadtak. Az idő múlásával egyre közelebb lopództak, míg nem már csak 11 pont volt a gárdák között. Hátra volt még 2 perc. A hazaiak győzelme veszélyben ugyan nem forgott, ám kérdés volt, hogy meglesz-e az a bizonyos több, mint 10 pontos előny.

Meglett, 17 ponttal bizonyult jobbnak a piros-fekete társaság a Nanterre-nél.

A Körmend pedig ezzel nem csak visszavágott a francia gárdának, de elérte, hogy “egymás elleniben” is jobb legyen.

Gasper Potocnik, az Egis Körmend vezetőedzője: Gratulálok a játékosaimnak nagyon sok energiákat mozgattak meg, és csapatként dolgoztak. Ha le akarsz győzni egy olyan csapatot, mint a Nanterre akkor csapatként kell dolgozni. Jó védekezésünk volt. Amiben jobban kellett volna teljesíteni az a lepattanók, de most ezt is kibírtuk. Okosan játszottunk és jó volt a védekezésünk. Köszönjük a szurkolónk támogatását. Ez az ő győzelmük is volt. Jó látni, hogy mindenki boldog, de okosnak kell lennünk, hiszen pár nap múlva Magyarország egyik legjobb csapatával kell játszanunk.

Pascal Donnadieu, a Nanterre vezetőedzője: Gratulálok a Körmendnek, megérdemelten nyert. A harmadik negyedben pecsételődött meg igazán a sorsunk. A mai meccsen alárendelt szerepet játszottunk.

 
 

 

 
  • 38raptor2017január13.23:54ÚjVálasz
    Idézet: heraklith1990
    Azt aláírom, hogy a védekezést jól összerakta Teo, ha jól láttam akkor a Körmend kapta eddig a legkevesebb pontot.
    ...

    A támadásbeli hibákat könnyebben elviseled ha van egy jó hatékony védekezésed. Tehát egy nagyon jó alapot rakott le!
    Pl. ez a mérkőzés teljes ideje alatt mindent elváltunk védekezést itthon senki sem alkalmazta, (legfeljebb csak időszakosan) ráadásul ebből megoldani a besegítéseket, hogy mellette jól védd a passzsávokat is, hát nagyon nehéz jól csinálni na, és nekünk sikerült!

    Támadás más tészta persze, a korszerű kosárlabdában most már nem a totál ellenőrzött játék az úr, (kétségkívül eredményes, csak nem éppen látványos) hanem kellően jól ötvözi a kontrollált és az improvizatív játékot. (a könnyű kosár elérésére törekvés a kiindulópont, tehát elengedhetetlen, hogy kemény védekezéssel labdát szerezz, és minél gyorsabban tudj átmenni támadásba, mert ha tökölés van akkor oda ennek, és a gyors látványos játéknak a lehetősége!)
    Azért ez sem egyszerű, és szerintem ezt is jól megoldotta, amit megalapozott jó játékosválasztással! (és már csak rá kellett venni őket, hogy együttműködjenek :)
    Mert ehhez persze, a jó egyéni képességű és nyerő típusú játékosok elengedhetetlenek.
    Tudom, az meg már pénz kérdés.
    No de itt sokan azt gondolják, hogy csak az, de amint látjuk azért nem!

    Lásd Ivko és Sabáli.
    Szerintem Ivko pont azért bukott meg mert egy ezen a szinten már lejárt lemez játékrendszert akart mindenáron alkalmazni, ezért nem domináns, jó egyéni képességű improvizatív játékra is alkalmas légiósokat választott hanem szófogadó droidokat, ráadásul agyonrotálta ezt az egészet, aminek egy eredménytelen nézhetetlen katyvasz lett a vége. (értem én persze, hogy egy "gyengébb" egyéni képességekkel bíró játékosokból akart jó értelembe vett bozótharcos csapatot fabrikálni, és ha improvizálni kell majd jön Voja, gondóhatta. hát ez azon a szinten nagyon kevés)
    Mivel a válogatottnál nem az volt, én most is azt gondolom, hogy több köze volt ahhoz Pórnak mint neki. Na meg a Hanga-Voja vonóskettesnek :)
    Nem értettem sehogy azt a sok kiállíttatom magamat a meccs elején dolgot a felkészülés során, csak később állt össze a kép, nem akart zavarni :)

    Szerintem Sabi is hasonló okok miatt kellett felálljon, túl hangsúlyos volt az ellenőrzött játék, (bár ahogy elnézem sem Mills, sem Spica nem a régi, lehet megöregedtek) és nem voltak hozzá azt jól játszani tudó játékosok.
    Mindkét helyen az lett a vége, hogy lőttek az önbizalomnak, és azzal együtt az improvizatív játéknak is.
    Márpedig anélkül nincs kosárlabda, pláne ha megáll a tudomány :)

     
  • 37Barracuda192017január13.00:31ÚjVálasz
    Idézet: akagi
    Lehet csak elfogultság, de mintha a Körmend egy szinttel feljebb játszana a hazai bajnokság színvonalánál. Egyszerűen, könnyedén nyer meg minden meccset, annyira jó csapat lett.
    ...

    Inkább egy (vagy két) szinttel gyorsabban és (egyelőre) kíméletlen pontossággal. Nem bonyolult játék, de elég nehéz ellene hatékonyan védekezni. Problémáitok abból adódhatnak, ha a triplák nem ülnek elég jó százalékban.

     
  • 36heraklith19902017január12.15:55ÚjVálasz
    Idézet: raptor
    És ha már szóba került, akkor Heraklith szokott értetlenkedni, hogy ugyan már Czizmics mitől is volt olyan jó?
    ...

    Azt aláírom, hogy a védekezést jól összerakta Teo, ha jól láttam akkor a Körmend kapta eddig a legkevesebb pontot. Pakson lesz lehetősége megcáfolni, de én továbbra is úgy látom, hogy a jó védekezésen túl, azért volt erős a Körmend, mert sokat improvizáltak a légiósok, nem lehetett belőlük felkészülni.
    Lehet, hogy Gasper ezt tovább fejleszti és ezért tűnnek még erősebbnek.

     
  • 35egismte12017január12.14:02ÚjVálasz
    Idézet: hgabesz1985
    A bajnokság majd áprilisban kezdődik, addig is csak szerényen... Tényleg úgy tűnik jók vagyunk, de messze még a vége...
    ...

    +1

     
  • 34hgabesz19852017január12.13:59ÚjVálasz
    Idézet: akagi
    Lehet csak elfogultság, de mintha a Körmend egy szinttel feljebb játszana a hazai bajnokság színvonalánál. Egyszerűen, könnyedén nyer meg minden meccset, annyira jó csapat lett.
    ...

    A bajnokság majd áprilisban kezdődik, addig is csak szerényen... Tényleg úgy tűnik jók vagyunk, de messze még a vége... Én olyan nagy jelentőséget nem tulajdonítok a szombati meccsnek, egy a sok közül... Reméljük kitart a lendületünk júniusig, addig is a csapat dolgozzon, mi szurkoljunk, hátha tényleg valami jó fog kisülni ebből...

    MTE!!!

     
  • 33kaspirakampo2017január12.13:36ÚjVálasz
    Idézet: akagi
    Lehet csak elfogultság, de mintha a Körmend egy szinttel feljebb játszana a hazai bajnokság színvonalánál. Egyszerűen, könnyedén nyer meg minden meccset, annyira jó csapat lett.
    ...

    Kívánom hogy Szolnokon is eredményes legyen a csapat!
    HAJRÁ KÖRMEND!

     
  • 32akagi2017január12.12:23ÚjVálasz

    Lehet csak elfogultság, de mintha a Körmend egy szinttel feljebb játszana a hazai bajnokság színvonalánál. Egyszerűen, könnyedén nyer meg minden meccset, annyira jó csapat lett. Ez a Francia csapat otthon, egy jó bajnokságban élcsapat, eddig a kupában ki sem kapott. Tegnap meg egyszerűen le lettek mosva Körmenden a pályáról. Izraelben is biztosan nyertünk. Itthon előtte vertük a Minszket, akit előtte szintén jobbnak véltek csapatunknál. Az Albát Fehérváron szinte kioktattuk ebből a játékból. Valami nagyon összeállt Körmenden erre a szezonra, ez érzékelhető szerintem. A végét meg majd meglátjuk. Szombaton egy újabb fontos meccs, Szolnokon. Amennyiben ott is nyerünk, nem is merem folytatni...

     
  • 31pityesz2017január12.10:49ÚjVálasz

    Le a kalappal előttetek!! Szép volt!
    Hajrá ASEEEE!!!

     
  • 30raptor2017január12.10:30ÚjVálasz

    És ha már szóba került, akkor Heraklith szokott értetlenkedni, hogy ugyan már Czizmics mitől is volt olyan jó?
    A kosárlabda legfontosabb alapja a jó védekezés, tehát én úgy gondolom, Teo attól volt jó legelsősorban, hogy ezt a védekezési szisztémát nagyon magas szintre volt képes emelni!
    Magyar csapatokra nem jellemzően, nagy intenzitással, és a mérkőzés teljes ideje alatt tudtuk alkalmazni, amivel csapatszinten nagy nyomás alatt tudtuk tartani az ellenfelet, és ha a mérkőzés alakulása úgy kívánta, akkor képesek voltunk még ezen szigorítani!

    De tényleg hagyjuk már Teot, (sok sikert neki Pakson!) és őrüljünk, hogy minden téren még jobban mennek a dolgaink!!

     
  • 29raptor2017január12.09:16ÚjVálasz
    Idézet: -kmd-
    Rosszul látod. a védekezés pont nem a cizmic féle.....
    ...

    Szerintem meg de :)
    Ugyanúgy jól tömörülünk a festékben, amivel a betöréseket jól akadályozzuk
    Nagyon jól védjük a passzsávokat, innen a sok szerzett labda
    Centeren elölről védekezünk, hogy a labda el se juthasson hozzá
    Ugyanúgy mindent elváltunk
    Ugyanúgy azonnal kettőzzük a labdás embert
    Jól zárunk ki, és ezerrel megyünk a lepattanókért
    Alapjaiban a legfontosabbak talán ennyi, és szerintem ez egy elég jól működő csapatszintű rendszer volt előtte is, (ahogy írtam az új mester még tovább tudott emelni a fordulatszámon) ezért én úgy gondolom, hogy pontosan ennek köszönhető, hogy ilyen sima lett az edzőváltás!
    De ettől még lehetnek új dolgok ott is, amik nekem nem tűntek fel.

    Támadásban már más a helyzet, ott vannak új elemek, és sokkal gördülékenyebb kollektívabb lett, itt is sikerült tovább emelni a fordulatszámon,
    ja meg valamiért sokkal okosabban is tudunk játszani!

    Bár azt megint ne feledjük, hogy ezzel a légiós négyessel Csizmicsnél is szárnyaltunk, és Sadler hozta mindig a problémák többségét, amit csak a vak nem látott, (az új srác az eddig látottak alapján talán jobban csapatember, tehát elvileg előrébb vagyunk, bár nekem a védekezése nem nagyon tetszik) de amikről beszélgetünk igazából lényegtelen,
    mert tény, hogy a jóból még jobbak lettünk!!

    Ezért még egyszer gratuláció mindenkinek, az utóbbi mérkőzéseken mutatott fantasztikus teljesítményekért!

     
  • 28kapszy2017január12.09:01ÚjVálasz

    GRAT KÖRMEND, GRAT SZOLNOK, GRAT ALBA!

     
  • 27akagi2017január12.08:30ÚjVálasz
    Idézet: raptor
    Komoly védekezéssel, nagyon nagy játék, és óriási győzelem, egy acélos csapat ellen!
    ...

    Szerintem mást játszunk mint Cizmic alatt. Fantasztikus volt még este, munka után hazaérve, megnézni. Elképesztő energiák és játéktudás, csapatfegyelem van a gárdában. Nem tudható mi lesz a vége, de bennük van egy újabb kupagyőzelem és bajnoki cím. Rajtuk áll, élnek-e a bennük rejlő lehetőséggel.

     
  • 26rimo2017január12.08:08ÚjVálasz

    Gratulálok az MTE-nek! Az Olaj meccset néztem és csak időkéréseknél , szüneteknél kapcsoltam át, de amit láttam nagyon tetszett! A védekezés fantasztikus, a támadás jó volt. Remélem szombaton kihasználjuk az MTE hibáit, és nyerünk.

     
  • 25-kmd-2017január12.08:00ÚjVálasz
    Idézet: raptor
    Komoly védekezéssel, nagyon nagy játék, és óriási győzelem, egy acélos csapat ellen!
    ...

    Rosszul látod. a védekezés pont nem a cizmic féle.....

     
  • 24gultem12017január12.07:29ÚjVálasz

    Gratula, felvételről megnéztem a meccset, klassz volt. Szombaton akkor legyen egy jó meccs, és hajrá Olaj!

     
  • 23Baggio2017január12.07:13ÚjVálasz
    Idézet: quimby
    Szép volt!!!!!!!!!!

    MTE!!!!!

    (a franciák azért kaptak néha egy kis hazai pályát...de ma ez is kevés volt... a 3. negyed felénél fel is adta a 3 rigó...látták, hogy felesleges...)
    ...

    Te miről beszélsz???Nézted a meccset?Simán megkapta az MTSZ a hazai pályát,amivel élt is...
    Gratula,mert nagy győzelem volt

     
  • 22hefti19632017január12.00:12ÚjVálasz

    Hatalmas győzelem,gratulálok a csapatnak.
    A lényeg : csoport elsők vagyunk,az egymás elleniben jobbak vagyunk a franciáknál,és már csak egy pici kell -:)

    MTE!!!!

     
  • 21Barracuda192017január11.23:27ÚjVálasz

    Gratulálok, szép győzelem volt!

     
  • 20Skcforever2017január11.22:39ÚjVálasz

    Gratu Körmendre!

     
  • 19rikka2017január11.22:01ÚjVálasz

    Elképesztő a csapatunk és a hangulat sem volt kutya.. :) a két alley oop-nál főleg.. hidegrázós volt!
    Köszönjük!

    Szombaton mindenki Szolnokra!

    MTE

     
  • 18kapaca2017január11.21:35ÚjVálasz

    Gratula!

     
  • 17Anti-andromeda2017január11.21:05ÚjVálasz

    Grat Körmendre!

     
  • 16egismte12017január11.21:02ÚjVálasz

    Bravó fiúk, óriási volt! Remélem Pettynek nem lesz baja! Mindörökké MTE!

     
  • 15raptor2017január11.20:46ÚjVálasz

    Komoly védekezéssel, nagyon nagy játék, és óriási győzelem, egy acélos csapat ellen!
    Azé ne feledjük a védekezésünk még mindig a Csizmics féle rendszer, de el kell ismerni az új mester minden tekintetben tovább csavart a fordulatszámon!

    Hatalmas gratuláció az egész csapatnak!

    Ha a Szolnok felköti a gatyát :) akkor szombaton egy kiemelkedően jó meccsre van kilátás!! Kérdés mennyire fáradtunk el mi is, és ők is

     
  • 14nick2017január11.20:19ÚjVálasz

    Ez óriási, zseniális! Ismét egy nagyon jó csapatot sikerült legyőzni. Önmaga a győzelem is óriási dolog lett volna, de a 17 pontos sikerre gyakorlatilag nincsenek is szavak. Hihetetlen formában van a csapat. Lehet talán épp ezért kicsit tartok a hétvégi rangadótól.

    HAJRÁ KÖRMEND!

     
  • 13kunka2017január11.20:16ÚjVálasz
    Idézet: multicolor
    Megvertük őket, nem emlékszel? :)

    Grat Körmendre.
    ...

    Persze, de akkor nem rázta őket gatyába Cizmic. Azért szerencsénk is volt.
    Remélem nekünk is már csak jobb lesz, mert idegenben még mindig nem úgy játszunk, ahogy kéne. (Lásd Sopron, hiába nyertünk.)

     
  • 12metalcore2017január11.20:16ÚjVálasz

    BRAVÓÓÓÓ!!!
    Jajj de várom a szombatot, nagy meccs lesz Szolnokon! :)
    Beh szép lenne, ha nem csak tőlünk lenne hangos a csarnok (mármint meccs közben, a végén nem)!

     
  • GRATULÁLOK SRÁCOK! EZ KÖRMEND!!
    MTE!!!!!

     
  • 10multicolor2017január11.20:15ÚjVálasz
    Idézet: kunka
    50% feletti 2 dobás, és 50% feletti hármas dobás. Azt bekell látni, hogy Körmend esélyes a bajnokság megnyerésére.
    ...

    Megvertük őket, nem emlékszel? :)

    Grat Körmendre.

     
  • 9balldontlie2017január11.20:12ÚjVálasz

    Ez Körmend!

     
  • 8Luminas2017január11.20:11ÚjVálasz

    Ez nagyon szép volt!
    Próbáltam párhuzamosan követni a két meccset, és marha jó volt mindkettő. Remélem továbbjutnak, ma már csak az Albának kéne nyernie.

     
  • 7quimby2017január11.20:10ÚjVálasz

    Szép volt!!!!!!!!!!

    MTE!!!!!

    (a franciák azért kaptak néha egy kis hazai pályát...de ma ez is kevés volt... a 3. negyed felénél fel is adta a 3 rigó...látták, hogy felesleges...)

     
  • 6belzebubus2017január11.20:10ÚjVálasz

    SZÉP VOLT FIÚK!!!!!!!!!!!!!!

    MTEEEEEEEEEE!!!

     
  • 5kunka2017január11.20:07ÚjVálasz

    50% feletti 2 dobás, és 50% feletti hármas dobás. Azt bekell látni, hogy Körmend esélyes a bajnokság megnyerésére. Bár mi is felnőnénk hozzájuk, és élvezetes meccseket játszhatnánk :(
    Jó lenne végre már a felsőházba jutni, és nem a legjobb 8 posványba ragadni...

     
  • 4wind2017január11.20:05ÚjVálasz

    Kitűnő játék, élvezetes meccs volt.
    Nagy sanszunk van a továbbjutásra. :)

     
  • 3kaspirakampo2017január11.20:03ÚjVálasz
    Idézet: apokolba
    Szép volt Fiúk!!
    MTE!!!!!
    ...

    Meg a menybe!
    Szép volt Körmend!
    HATALMAS GRATULA!

     
  • 2szajkosaras2017január11.20:02ÚjVálasz

    OFF: Utolsó előtti bekezdés: elgépelés.

    Gratula a Körmendnek, sikerült megújulni a gyengébb 2. negyed után. Meggyőző volt.

     
  • 1apokolba2017január11.20:00ÚjVálasz

    Szép volt Fiúk!!
    MTE!!!!!

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!