Jakab Máté nem fél az előtte álló feladattól

Budapest - A MAFC új vezetőedzője szerint nehéz lesz leküzdeni a fiatal edző sztereotípiáját.
 
 
 
 
 

Jakab Máté nem fél az előtte álló feladattól

Budapest - A MAFC új vezetőedzője szerint nehéz lesz leküzdeni a fiatal edző sztereotípiáját.

Tudd meg gyorsabban a magyar kosárlabda legfontosabb híreit. Klikk és like a Facebook oldalunkat!


Szombaton este, a Kaposvár elleni bajnoki mérkőzésen debütált vezetőedzőként a MAFC kispadján Jakab Máté. Garai Péter és segédje egy korábbi megállapodásuk alapján helyet cseréltek a kispadon, és a somogyiak ellen a klub tulajdonosa már csak segítette az ifjú tréner munkáját.

– Nagyon élveztem a lehetőséget, a Kaposvár jó partner volt egy jó mérkőzésben, a szurkolók pedig egy izgalmas találkozót láthattak – mondta Jakab Máté a BB1.hu érdeklődésére. – Természetesen szerettem volna győzelemmel debütálni az NB I.-es mezőnyben, de a Kaposvár ehhez nem asszisztált. A csapattal egyébként nem lehetek elégedetlen, mert úgy éreztem, hogy a játékosok próbálták végig betartani a taktikai utasításokat, fegyelmezettek voltak, agresszívnak éreztem a társaságot. Talán egy-két plusz, jó egyéni teljesítmény hiányzott a győzelemhez. Három negyedet megnyertünk, egyet elveszítettünk, de sajnos olyan kilengések nem férnek bele egyetlen mérkőzésen sem, mint ami a második negyed legvégén jellemezte a játékunkat. Remélem, hogy a mostani vereség hatására még inkább feltüzeli magát a csapat, és a Sopron elleni visszahozzuk azt, amit most elveszítettünk.

Hiába még csak 25 éves Jakab, a játékosok elfogadják az utasításait. Mint elárulta, a háttérből segítette őt Garai Péter és Dinnyés Attila is, akik mérkőzés közben is megosztották a meglátásaikat vele.

– Nem villámcsapásszerűen érkezett ez a váltás, nem egy új edzőt kellett megszoknia a játékosoknak, hanem már elő volt készítve ez a folyamat – folytatta az új edző. – Egyre nagyobb szerepem volt az edzéseken is, ezért a játékosok tudták, hogy mire számíthatnak. A taktikai dolgokat, a védekezést és a támadást ugyanúgy Garai Péterrel és Dinnyés Attilával raktuk össze közösen. Nagyon sokat segítettek már az első meccsen is, ha valamilyen meglátásuk volt, azt is megosztották. Egyébként ezek a dolgok már az U20-as mérkőzéseken is jól működtek.

Jakab Máté a maga 25 évével az egész NB I.-es mezőny legfiatalabb vezetőedzője jelenleg. Ami sok mindenben nagy előnyt jelenthet, az akár egyben hátrányt is, amivel ő maga is egyetért. Vajon lehet-e olyan respektje a játékvezetők előtt, mint egy jóval rutinosabb kollégájának?

– Sajnos ez abszolút benne van, de ezen én még változtatni nem tudok, nehéz feladat a fiatal edző sztereotípiáját leküzdeni. Nem félek egyébként ettől a kihívástól, mert noha csak 25 éves vagyok, de elmondhatom, hogy olyan szakemberektől tanultam, mint Gombkötő Norbert, Saeed Armaghani, Farkas Sándor, Völgyi Péter, vagy pedig Garai Péter. Ez egy egész életöltőre szép névsor lenne. Nagyon sokat tanultam tőlük, ezért szakmailag nem félek a feladattól - zárta szavait.

 
 

 

 
  • 6ms_mafc2017január11.06:26ÚjVálasz

    Nekem nagyon szimpatikus volt ahogy meccselt! Jó volt látni ahogy mozgatta a fiúkat meccs közben. Egy pillanatra sem engedte leülni a csapatot, a vereség okát 2 apró hibában láttam: A végén nem Smith-nek kellett volna befejeznie, mert akkor már két negyedet fal fehéren játszott, (beteg/rosszul volt) a másik ok sajnos megint a játékvezetés... Személy szerint nagyon hálás lennék, ha a hétvégi szórakozásomat nem rontanák el a rossz indulatú játékvezetéssel, nem kell, hogy nekünk fújjanak, megelégednék egy korrekt füttyögéssel is ☺ Mondjuk 4 másodperccel a vége előtt 3 faultból 1-et, csak a tisztesség kedvéért is meg kéne adni...

     
  • 5embije2017január10.20:16ÚjVálasz

    Sabáli sem volt sokkal idősebb, mikor az első vezetőedzői szeszonja volt (28 éves).

    Tehetséges a srác, szerintem be fog válni.

     
  • 4bakiba2017január10.16:54ÚjVálasz

    szerintem ezzel semmi gond. bátran nyúltak. ahogy a saját fiatalokhoz is. lehet, hogy nem fog jól elsülni, de akkor is értékelendő. szerintem ez jó irány. bár több ilyen bátor csapat lenne. nem a 5-6 külföldivel játszó csapatok lennének jellemzőek. rossz volt a hétvégi sopron-falco meccset. volt, hogy max 2 magyar volt pályán.

     
  • 3luffanat2017január10.12:34ÚjVálasz

    Remélem, hogy zseni a fickó, mert különben nehéz dolga lesz. 25 éves korra sok mindent meg lehet tanulni, de nagyon sok olyasmi hiányzik, amit az élet tanít meg az embereknek. Azaz, ami hiányzik, az az élettapasztalat. Meg lehet tanulni, hogy hogyan lehet megtanítani egy figurát egy csapatnak, vagy hogyan lehet fejleszteni egy embert, de nem lehet megtanulni azt, hogy az ember egyéniség: az egyiket megsértem, ha felemelem a hangomat, a másik meg nem teljesít, ha nem kiabálok vele.
    És ez csak egy kiragadott példa. Kíváncsi lennék, hogy a top bajnokságokban van-e huszonéves edző. Én aggódnék a MAFC szurkolók helyében...

     
  • 2RANS2017január10.08:26ÚjVálasz

    Sok sikert kívánunk Jakab Máténak, nyíregyháziként szorítunk neki.Gombkötő Norbit pedig várjuk vissza a kosárpályákra, mert az egyik legjobb magyar szakember,kár lenne elveszíteni!

     
  • 1RANS2017január10.08:26ÚjVálasz

    Sok sikert kívánunk Jakab Máténak, nyíregyháziként szorítunk neki.Gombkötő Norbit pedig várjuk vissza a kosárpályákra, mert az egyik legjobb magyar szakember,kár lenne elveszíteni!

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!