EC: Ragyogó idegenbeli győzelemmel kezdte az évet a Körmend

Herzlija - Ferencz Csaba hat triplát értékesített a második félidőben az izraeli Bnei Herzlija vendégeként.
 
 
 
 
 

EC: Ragyogó idegenbeli győzelemmel kezdte az évet a Körmend

Herzlija - Ferencz Csaba hat triplát értékesített a második félidőben az izraeli Bnei Herzlija vendégeként.

Tudd meg gyorsabban a magyar kosárlabda legfontosabb híreit. Klikk és like a Facebook oldalunkat!


Szerda este az izraeli bajnokság harmadik helyezettje, a Bnei Herzlija vendégeként lépett pályára az Egis Körmend a FIBA Europe Cup második körének harmadik fordulójában. Nehezen indult a pontgyártás a találkozón, majd Ferencz kettese törte meg a csendet, de a negyed derekán a hazaiak vezettek 7-4-re. Az etap második felében abszolút az izraeli csapat akarata érvényesült, a körmendiek tíz perc alatt kilencpontos hátrány szedtek össze (21-12).

A második negyed Smith triplájával indult, Petty duplája után pedig már csak 4 egység volt a különbség a csapatok között (21-17). A folytatásban Ferencz és Allen is betalált közelről, ezért 23-21-es állásnál a hazaiak kértek időt. A rövid szünet után pillanatok alatt ismét hat pontra nőtt a hazaiak előnye, a körmendiek nem bírtak a palánk alatt Adriennel, de a túloldalon Allen és Loveridge is bevert egy-egy triplát, majd Petty is eredményes volt, és máris a vasiaknál volt az előny (30-33). Ezek Loveridge percei voltak, az amerikai légiós még egy duplát és triplát is elsüllyesztett a hazaiak gyűrűjében, így a nagyszünetre hétpontos előnyt harcolt ki a Körmend, 35-42-öt mutatott az eredményjelző.

Adrien pontjaival kezdődött a második félidő, Ferencz azonban egy hárompontossal válaszolt, majd Smith kosara után már tíz pont volt a Körmend előnye. Lendületbe jött a körmendiek csapatkapitánya: a folytatásban még két triplát értékesített, így már 14 egységgel vezettek a körmendiek (39-53). Közben a hazaiak is betaláltak, de ekkor Allen lépett elő, és az izreali csapat kénytelen is volt időt kérni (41-57). A szünet után Leumi hármasára ismét Ferencz válaszolt triplával, ráadásul a magyar bedobó egy perccel később megint betalált távolról, így az izraeli csapatnak esélye sem volt a zárkózásra (46-63). A harmadik negyedben öt triplát értékesítő Ferencz Csaba vezérletével megnyugtató, 15 pontos előnnyel várhatta a Körmend a zárófelvonást.

Az utolsó etapot 5-0-val kezdték a hazaiak, ezért Potocnik edző magához rendelte övéit. Az időkérés után Smith egy hármassal nyugtatta a kedélyeket, és hiába próbáltak kapaszkodni a hazaiak, Loveridge triplája után ismét 11-el mentek a vasiak (64-75). Már csak négy perc volt vissza, amikor Ferencz újabb trojkája után 14 pontra duzzadt a Körmend előnye, és a hazaiak számára innen már nem volt visszaút (66-80). Az utolsó percek is a vendégcsapatnak sikerültek jobban, így a Körmend végül 17 ponttal, 87-70-re nyert Izraelben. A nagyszerű győzelmet a helyszínen tekintette meg Bebes István, Körmend polgármestere is.

 
 

 
  • 44ozymandias2017január06.09:37ÚjVálasz

    Gratulálok a Körmendnek ,minden nemzetközi meccsen elért győzelem nagy siker.
    Zrikaként azért megemlíteném ,hogy milyen gyorsan múlnak a "régi" ,szép ,csokikupázós idők. Ebben pedig a körmendi és fehérvári sporttársak jártak élen ,kiknek csapatai most ugyanabban a sorozatban vitézkednek.

     
  • 43istipisti2017január05.21:36ÚjVálasz

    Hatalmas GRAT. Körmendre, ez nem akármi volt!
    Korábban is írtam: jó lesz ez az új edző, nem biztos, hogy most jó lenne az MTE-vel játszani.
    Aztán meglátjuk...

    Fanyalgóknak: azért ez egy izraeli bajnokság, nem a futottak kategóriájába tartozó csapatáról van szó!
    Legyen legalább magyar csapat a következő körben, bár nagyon nehéz lesz még így is odakerülni.

     
  • 42TheTransporter2017január05.20:07ÚjVálasz
    Idézet: wind
    Őszintén mondd..... Miért zavar tortajani grafikonja??
    Van aki szereti nézni a meccs alakulását egy ilyen grafikonon. Például én is.
    Ha zavar, ugord át...
    ...

    Nem zavar azért kértem..☺☺

     
  • 41kunka2017január05.11:37ÚjVálasz
    Idézet: wind
    Őszintén mondd..... Miért zavar tortajani grafikonja??
    Van aki szereti nézni a meccs alakulását egy ilyen grafikonon. Például én is.
    Ha zavar, ugord át...
    ...

    Én is szeretem. Ha meg a HSZben zavar, akár még a BB1el is meglehetne beszélni hogy a cikk végén legyen ott a grafikon.

     
  • 40wind2017január05.11:21ÚjVálasz
    Idézet: TheTransporter
    Tortajani! Hol grafikon vazze?
    ...

    Őszintén mondd..... Miért zavar tortajani grafikonja??
    Van aki szereti nézni a meccs alakulását egy ilyen grafikonon. Például én is.
    Ha zavar, ugord át...

     
  • 39gultem12017január05.09:41ÚjVálasz

    Gratulálok, idegenben mindig bravúr a győzelem! Kívánom, jussatok tovább, hogy szurkolhassunk magyar csapatnak!

     
  • 38piros7103212017január05.09:33ÚjVálasz
    Idézet: john_stockton
    Micsoda cím ez tisztelt BB1?! Nem szégyellitek magatokat?
    ...

    Faluzol itt paraszt gyerek.... dobj már fel egy lakcímkártyát, hogy lássuk hol fejed meg a kecskés reggelente!
    Nézd már végig a hozzászólásokat! A normális ember örül, ha egy hazai csapat nyer külföldiek ellen! Ez a természetes! Neked meg az, hogy itt böfögj.

     
  • 37kapszy2017január05.08:49ÚjVálasz

    GRAT, Hajrá MAGYAROK!

     
  • 36tortajanos2017január05.00:20ÚjVálasz
    Idézet: TheTransporter
    Tortajani! Hol grafikon vazze?
    ...

    http://www.fiba.com/ls//#12643&12687-N-6
    Team Comparison

     
  • 35carbon2017január04.23:29ÚjVálasz

    Grat a Piros-feketéknek! HAJRÁ MAGYAROK!!!

     
  • 34carbon2017január04.23:28ÚjVálasz
    Idézet: john_stockton
    Micsoda cím ez tisztelt BB1?! Nem szégyellitek magatokat?
    ...

    ezért kár volt belépned!

     
  • 33TheTransporter2017január04.22:35ÚjVálasz
    Idézet: TheTransporter
    Grat Körmendre, szép volt Fepu! Jussatok tovább! Nem nyalizás de szurkolok nektek!! Hajrá magyar kosárlabda!

    Nem kecskeméti a stockton.
    ...

    Tortajani! Hol grafikon vazze?

     
  • 32roszler2017január04.22:12ÚjVálasz

    Grat!

     
  • 31TheTransporter2017január04.21:11ÚjVálasz
    Idézet: hezso1977
    Jó hozzászolásaid vannak!!! Kecskemét szégyene.
    ...

    Grat Körmendre, szép volt Fepu! Jussatok tovább! Nem nyalizás de szurkolok nektek!! Hajrá magyar kosárlabda!

    Nem kecskeméti a stockton.

     
  • 30hezso19772017január04.21:05ÚjVálasz
    Idézet: john_stockton
    Micsoda cím ez tisztelt BB1?! Nem szégyellitek magatokat?
    ...

    Jó hozzászolásaid vannak!!! Kecskemét szégyene.

     
  • 29maxi2017január04.21:04ÚjVálasz

    Ez nem semmi! Nagy grat!!!

     
  • 28kmd20002017január04.20:59ÚjVálasz

    Nagyszerű játék úgy, hogy egy légióssal kevesebb volt!! Szép volt fiúk!

     
  • 27MTE19802017január04.20:54ÚjVálasz
    Idézet: john_stockton
    Micsoda cím ez tisztelt BB1?! Nem szégyellitek magatokat?
    ...

    Minősítés magas fokon. Ezt falun úgy hívják paraszt. Szép volt koma!

     
  • 26csabi12162017január04.20:47ÚjVálasz
    Idézet: mindigittvagyunk
    BRAVÓ! BRAVÓ! BRAVÓ!!!
    Gyakorlatilag így "látatlanban" is FANTASZTIKUS!
    Nagy gratula a CSAPATNAK és A STÁBNAK is!
    ...

    +1

     
  • 25mindigittvagyunk2017január04.20:43ÚjVálasz
    Idézet: egis
    Inkább 100 irigykedő, mint 1 sajnálkozó! :)
    ...

    Hülyével nem kell foglalkozni...
    Neki az a siker, ha reagálnak rá.
    Nem tudja elrontani azt az örömöt, hogy már a 2. körben is van 2 győzelmünk!
    (Kicsit féltem tőle, hogy 6 meccs alatt sem lesz 2)

     
  • 24egismte12017január04.20:41ÚjVálasz
    Idézet: john_stockton
    Micsoda cím ez tisztelt BB1?! Nem szégyellitek magatokat?
    ...

    paraszt

     
  • 23kaspirakampo2017január04.20:40ÚjVálasz

    Ragyogó győzelem! Hajrá Körmend!

     
  • 22egis2017január04.20:37ÚjVálasz
    Idézet: john_stockton
    Micsoda cím ez tisztelt BB1?! Nem szégyellitek magatokat?
    ...

    Inkább 100 irigykedő, mint 1 sajnálkozó! :)

     
  • 21sargamajmok2017január04.20:37ÚjVálasz
    Idézet: john_stockton
    Micsoda cím ez tisztelt BB1?! Nem szégyellitek magatokat?
    ...

    Jól van ősember, mehetsz vissza a barlangba.

     
  • 20john_stockton2017január04.20:32ÚjVálasz

    Micsoda cím ez tisztelt BB1?! Nem szégyellitek magatokat? Ja nem, bocs, nyert a falu, most akkor minden rendben :D
    Ilyenkor aztán jönnek, olvasnak, hozzászólnak, megosztanak, de amúgy a sátán laptya vagytok ;)

     
  • 19egismte12017január04.20:30ÚjVálasz

    Bravó fiúk, hatalmas győzelem! Van még 3 meccs igaz, de még a továbbjutás is meglehet! Kár, hogy még csak január van!!!

     
  • 18dannyainge2017január04.20:23ÚjVálasz
    Idézet: MTE1980
    Szép volt fiúk! Nagy gratula Fepunak, Pettynek, és az egész csapatnak. Jó lesz ez csak így tovább. Szerintem az edző is beválik, nem lesz gond. Ráadásul négy légiósal vertük az izraelieket.
    ...

    Potocsnik jó edző. A városi pletykák szerint nem tojik be öt amerikaitól sem. Talán Teonak pont ez nem nent.Gratula.

     
  • 17heindrich2017január04.20:14ÚjVálasz

    Gratula!

     
  • 16Luminas2017január04.20:12ÚjVálasz

    Ez igen, szép volt! Remélem továbbjuttok!

     
  • 15Nav2017január04.20:12ÚjVálasz

    Ez a Körmend most nagyon Egyben van!!!Fepu pedig Full Extra!!!

     
  • 14bati22017január04.20:08ÚjVálasz
    Idézet: mindigittvagyunk
    BRAVÓ! BRAVÓ! BRAVÓ!!!
    Gyakorlatilag így "látatlanban" is FANTASZTIKUS!
    Nagy gratula a CSAPATNAK és A STÁBNAK is!
    ...

    Valamelyik hirportálon olvastam még ma délután, hogy nagy csapás vár a magyar kosárlabdára a mai napon. Innét üdvözlöm a "hozzáértő" blog szerzőjét, aki a fogadási előrejelzés alapján ítélt szerencsére balfaszúl! Nagy eredmény ez !!!

     
  • 13MTE19802017január04.20:05ÚjVálasz

    Szép volt fiúk! Nagy gratula Fepunak, Pettynek, és az egész csapatnak. Jó lesz ez csak így tovább. Szerintem az edző is beválik, nem lesz gond. Ráadásul négy légiósal vertük az izraelieket.

     
  • 12mindigittvagyunk2017január04.20:01ÚjVálasz

    BRAVÓ! BRAVÓ! BRAVÓ!!!
    Gyakorlatilag így "látatlanban" is FANTASZTIKUS!
    Nagy gratula a CSAPATNAK és A STÁBNAK is!
    Bár szerintem a legtöbben továbbra is elismerjük és tiszteljük Cizmicet, de el lehet kezdeni gyakorolni a PO-TOCS-NIK, PO-TOCS-NIK, vagy ha az szimpatikusabb a GAS-PER, GAS-PER skandálást...

    MTE!

    (és ugye BB1 mennyivel másabb azt kiemelni, hogy az izraeli bajnokság pillanatnyilag 3. helyen álló csapata - és nem pedig azt, hogy csoport utolsó)

     
  • 11heraklith19902017január04.19:56ÚjVálasz

    Régen láttunk már Körmenden ilyen teljesítményt magyar játékostól. Szép volt, gratulálok!

     
  • 10C.Zvezda2017január04.19:54ÚjVálasz

    Csodálatos Eredmény!

    Gratulálok!

     
  • 9kacsapapa2017január04.19:52ÚjVálasz

    Hatalmas gratuláció a CSAPAT-nak. Fepu azt hiszem megfelelő választ adott a kétkedőknek. Csak így tovább!!!
    Hajrá Körmend! Mindörökké MTE!

     
  • 8kendeffy2017január04.19:50ÚjVálasz

    Bravo!!!

     
  • 7csocsozte2017január04.19:50ÚjVálasz

    Szép volt. Nem gondoltam volna!!

     
  • 6wind2017január04.19:50ÚjVálasz

    Nagyon jól játszottunk.
    Fepu remek volt, de az egész csapatjáték jól működött!
    remélem tartjuk ezt a formát a következő hetekben is! :)

     
  • 5baszket2017január04.19:49ÚjVálasz
    Idézet: rikka
    JA és Petty 2 lepattanó híján "csak" dupla-dupla..
    ...

    Azért Ő alaposan lerontotta a csapat triplamutatóját... ;)))

     
  • 4baszket2017január04.19:49ÚjVálasz

    Szép volt MTE!

     
  • 3Tobey2017január04.19:48ÚjVálasz

    Szép volt Fiúúúúúúúk :)

     
  • 2rikka2017január04.19:46ÚjVálasz

    JA és Petty 2 lepattanó híján "csak" dupla-dupla..

     
  • 1rikka2017január04.19:45ÚjVálasz

    Bravooo! Fepu elképesztő! :)
    Szép volt fiúk, így tovább!

    MTE

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!