Parázs meccsen nyert a ZTE a Vasas otthonában

Budapest - A zalai szurkolók által feltüzelt Pacher hiába játszott extrát, továbbra is várat magára a második fővárosi győzelem.
 
 
 
 
 

Parázs meccsen nyert a ZTE a Vasas otthonában

Budapest - A zalai szurkolók által feltüzelt Pacher hiába játszott extrát, továbbra is várat magára a második fővárosi győzelem.

Tudd meg gyorsabban a magyar kosárlabda legfontosabb híreit. Klikk és like a Facebook oldalunkat!


A bajnokság második fordulójából elhalasztott mérkőzés pótlására került sor kedden este a Sport 11-ben. Az utolsóelőtti helyen álló Vasas Budapest fogadta a hatodik helyezett Zalakerámia ZTE KK-t. A fővárosiak az eddigiek során csupán kétszer játszhattak hazai környezetben, ezért az idegenbeli sikertelenség után arra készültek, hogy meglepik a papíron esélyesebb zalaiakat.

Alig vette kezdetét a mérkőzés, egy vendég próbálkozás után probléma akadt a csarnok időmérő berendezésével. Tízperces közjáték után folytatódhatott a mérkőzés, majd Benke meg is szerezte egy ziccerből a mérkőzés első kosarát. Fordított a Vasas, de nem kellett sokáig várni, hogy újra a ZTE-nél legyen az előny. Ráadásul Thompson kapott technikait, aki Drungilason kérte vehemensen számon, hogy miért tartja magasan a könyökét. Mohácsi beszállása után rögtön egy triplával nyitott, ekkor már hatpontos volt a felek közötti különbség. A hazaiak előbb visszakapaszkodtak, majd Thompson zsákolásával a vezetést is átvették, amit megtartottak a negyed végéig (20-19).

A második etapot Szabó triplája nyitotta, amivel újra a vendégeknél volt az előny. Ezt a párpontos fórt sikerült tartania Bencze Tamás csapatának, de Pacher pontjainak köszönhetően nem szakadtak le a hazaiak. A 15. percben megtörtént a mérkőzés második „könyökös incidense” is, amikor Andrássy védekezett szorosan Mohácsin, aki ezt megelégelve könyökével, felkarjával hátralökte. A ZTE csapatkapitánya kapott technikait, Andrássy pedig mindkét büntetőjét bedobta. Taylor betörése után újra csak egy volt a felek között. A hátralévő percek azonban már a zalaegerszegiekről szóltak, így hétpontos előnnyel vonulhattak a nagyszünetre (43-50).

Nem telt el balhé nélkül azonban a félidő sem. Pachert már az első félidős során, többször is megtalálták a zalai szurkolók félreérthetetlen angol kifejezésekkel, aki miközben az öltözőbe vonult, a vendég szektor elé állt. A kisebb csetepaté közben egy vendég drukker beesett a játékosok közé, többen is le akartak mászni, azonban a játékostársak és a biztonsági őrök még időben léptek közbe. Az első sorokat kiürítették a vendég szektorban, de a zalaegerszegi szurkolók az első félidő után is folytatták Pacher szidalmazását.

Eközben a játék egészen jó lett, Norfleet folytatta az első félidőben megkezdett sorozatát, és képtelen volt hibázni a távoli dobások során. A Vasas légiósai próbálták tartani a lépést, de a 9-10 pontos különbség így is megmaradt. Nagyon jól célzott ebben a szakaszban a vendég csapat. Hiába talált be Katona és Horváth is távolról, továbbra is stabilan vezetett a ZTE. Lendületesen, jól játszottak ekkor a kék-fehérek. A tízpontos hátrány azonban még így sem tűnt ledolgozhatatlannak, bár ehhez jelentős formajavulásra lett volna szükség a hazaiak részéről (66-76).

Ubilla középtávolija indította a záró tízpercet, majd Pacher válaszolt öt ponttal. Az amerikait látszólag feltüzelte a zalai szurkolók viselkedése. Öt perccel a vége előtt Drungilas megkapta a második technikai hibáját is, így a hajrára a ZTE elvesztette litván centerét. Újra szoros kezdett lenni a mérkőzés, amikor Mohácsi szerzett fontos kosarat a vendégeknek. Jött Horváth válasza, de Norfleet újra átdobta a hazai zónát. Taylor próbálta hátára venni csapatát, de amikor két perccel a vége előtt Mohácsi újabb hármast dobott, 82-91-nél kezdett megpecsételődni a hazaiak sorsa. Az időkérés után Taylor betörése kimaradt, Szabó hármas pedig célba ért, ezzel végleg eldöntve a találkozót. Innen már csak a különbség volt kérdéses (87-96).

Sárosi Bulcsú, a Vasas vezetőedzője: Sajnos ma is sok pontot kaptunk, de a ZTE ellen egyébként is nehéz jól védekezni, mert egy sok opciós csapat. Próbáltunk több védekezési variációt is kipróbálni, de igazi fogást egyik sem jelentett. Nagy különbséget jelentett, hogy a hárompontos dobásaikat nem védtük jól. Sok tiszta dobásuk volt, pedig ezekre szerettünk volna odaérni. A kiváló irányítóképességekkel megáldott Ubillát önmagához képest sikerült jól tartanunk, de több olyan játékos is fellépett a helyére, akik fontos pillanatokban szereztek kosarakat. Nagy érvágás volt számunkra az is, hogy Thompson már az első félidőben begyűjtött három személyi hibát.

Bencze Tamás, a ZTE vezetőedzője: Koncentrált játékkal készültünk a mérkőzésre, próbáltuk a saját játékunkat játszani. Támadásban nagyrészt megtudtuk valósítani, amit elterveztünk. Amikor betaláltunk, sikerült némi előnyre szert tennünk, ezt pedig okosan, taktikusan megtartottuk a végéig. Nem számítottunk könnyű mérkőzésre, de a szó férfias értelmében ennyire keményre sem. Azt nem tudom, hogy ez melyik csapaton múlott, de általában ez nem jellemzi a mi játékunkat. Jól tudtunk megújulni ebben a helyzetben, talán mi higgadtunk le előbb, és ez is közrejátszott a győzelemben. Norfleet jó játékának külön örülök, akinek az eddigi jó védekezéséhez most jó támadójáték is párosult. Gratulálok a Vasasnak is, nehéz lesz itt bárkinek nyernie.

 
 

 

 
  • 106infooo2016december10.10:16ÚjVálasz
    Idézet: megmondomatutit
    A tökéletességem magánügy, a színvonal meg tény.
    ...

    Egy kicsit szerényebben, őstermelő! :)

     
  • 105mivagyunk4p2016december08.20:53ÚjVálasz
    Idézet: ZTE15
    Ha tudnál dobni egy linket,azt megkoszonnem
    ...

    https://youtu.be/jIH54wLFcQA?t=44m32s

     
  • 104megmondomatutit2016december07.18:31ÚjVálasz
    Idézet: infooo
    Még az a szerencse, hogy te tökéletes vagy! :D
    ...

    A tökéletességem magánügy, a színvonal meg tény.

     
  • 103ZTE152016december07.18:01ÚjVálasz
    Idézet: e.i.b.
    Érdekes én éjjel megnéztem.Az első félidő teljesen fent volt,a másodikat meg a Twitch-en néztem meg.
    ...

    Ha tudnál dobni egy linket,azt megkoszonnem

     
  • 102hozso2016december07.16:46ÚjVálasz

    a zalasport kommentátorárol pedig annyit hogy minimum 5ször elhangzik a szájábol hogy zseniális játékos és hogy ,,vaj keze,, van.rendre az ellenfél játékosait dicséri.kicsit bosszantó zalaiként de nem baj.remélem még évtizedekig is halljuk ezt mert akkor ez azt jelenti hogy lesznek közvetitések.köszönjük sok zalai nevében és hálásak vagyunk!csak igy tovább!!!hajrá ZTE!

     
  • 101hozso2016december07.16:12ÚjVálasz

    bb1-töl majd az év végén nem kap a zalai csapat 1 dijat hogy mindig a zte-cikkeknél van a legtöbb hozzászólás?

     
  • 100infooo2016december07.14:51ÚjVálasz
    Idézet: megmondomatutit
    mind a zalasport, mind az m4 közvetítése kritikán aluli.
    csak az egyik esetében meg lehet ezt engedni (mivel kicsi a célközönség), viszont a másik esetében már kevésbé kéne..
    ...

    Még az a szerencse, hogy te tökéletes vagy! :D

     
  • 99megmondomatutit2016december07.14:24ÚjVálasz

    mind a zalasport, mind az m4 közvetítése kritikán aluli.
    csak az egyik esetében meg lehet ezt engedni (mivel kicsi a célközönség), viszont a másik esetében már kevésbé kéne..

     
  • 98heraklith19902016december07.14:13ÚjVálasz
    Idézet: heraklith1990
    Ha elolvasod az előzményeket kiderül, hogy ezt Knézyre írtam. Azt már megbeszéltük, hogy a zalasporton nem "profi" közvetít. Azzal semmi bajom nincs, hogy ott elfogult.
    ...

    helyesebben - ....ha ott elfogult

     
  • 97heraklith19902016december07.14:12ÚjVálasz
    Idézet: sedmak
    Mit kell megoldani?! Zalasport, megvan?
    Kicsit zavaró a stílusa, de nem azért mert elfogult, legyen is az.

    ...

    Ha elolvasod az előzményeket kiderül, hogy ezt Knézyre írtam. Azt már megbeszéltük, hogy a zalasporton nem "profi" közvetít. Azzal semmi bajom nincs, hogy ott elfogult.

     
  • 96e.i.b.2016december07.14:02ÚjVálasz
    Idézet: ZTE15
    Egyenlőre csak egy nôi meccs van fennt ezen a címen... :D
    ...

    Érdekes én éjjel megnéztem.Az első félidő teljesen fent volt,a másodikat meg a Twitch-en néztem meg.

     
  • 95sedmak2016december07.13:41ÚjVálasz
    Idézet: heraklith1990
    Ezt egy profinak szerintem meg kell oldania.
    ...

    Mit kell megoldani?! Zalasport, megvan?
    Kicsit zavaró a stílusa, de nem azért mert elfogult, legyen is az.

     
  • 94heraklith19902016december07.13:27ÚjVálasz
    Idézet: cs70
    Nem akar ő szurkolni, de borzasztó nehéz "észrevehetetlenné" tenni, hogy valaki szimpatizál egy csapattal. Ha nagyon erőlködik, átesik a túloldalra.
    ...

    Ezt egy profinak szerintem meg kell oldania.

     
  • 93Szboldi2016december07.12:58ÚjVálasz

    Pacher kivételével ez a vasas ebben az évben még nb2 kategória !!

     
  • 92FrankyH2016december07.12:28ÚjVálasz

    Drungilas is dobott triplak 5-2nel, azzal lett 8-2. igy Drungi 7/3 szerintem

     
  • 91cs702016december07.12:07ÚjVálasz
    Idézet: ozymandias
    Érdekes amiket írsz. Ezek szerint igazából a ZTE-től és a Zalasporttól is független amatőr "videósok" vagytok? Mennyiért vállaltok egy-egy ilyen közvetítést? Gondolom utiköltség + szolgáltatás díja.
    ...

    Elnézést, lehet, hogy félreérthető vagy inkább zavaros, amit írtam.
    Tehát: Nem a Zalasporttól független, de "amatőr videósok"...
    így talán már egyértelmű... Bocs! :)

     
  • 90cs702016december07.11:57ÚjVálasz
    Idézet: heraklith1990
    Értem én, csak veled ellentétben Knézy mögött elméletileg áll egy profi stáb is.
    ...

    Nem akar ő szurkolni, de borzasztó nehéz "észrevehetetlenné" tenni, hogy valaki szimpatizál egy csapattal. Ha nagyon erőlködik, átesik a túloldalra.

     
  • 89heraklith19902016december07.11:54ÚjVálasz
    Idézet: cs70
    Nem tisztem védeni és ne értsd félre, csak érdekességként írom. A szurkolók a tévéből csak annyit látnak-hallanak, amit a kamera megmutat, illetve a mikrofon átad.
    ...

    Értem én, csak veled ellentétben Knézy mögött elméletileg áll egy profi stáb is.
    Nem is az a legnagyobb baj vele, hogy esetleg nem elég tájékozott, vagy bakizik néhányszor, hanem az hogy képtelen elfogulatlanul közvetíteni. Ezzel nyílván nincs semmi baj, ha egy olimpián közvetít, vagy egy válogatott meccset, de azt nem gondolom, hogy megengedheti magának, hogy egy honi kosárlabda bajnoki meccsen látványosan "szurkoljon" valamelyik félnek.

     
  • 88cs702016december07.11:44ÚjVálasz
    Idézet: heraklith1990
    Ennyivel is okosabb lettem :-)
    Még annyit "megnyugtatásként" hozzátennék, ha már így elkezdtem személyeskedni, hogy az általam említett kommentátor...
    ...

    Nem tisztem védeni és ne értsd félre, csak érdekességként írom. A szurkolók a tévéből csak annyit látnak-hallanak, amit a kamera megmutat, illetve a mikrofon átad. Sokat kapott ő az olimpia miatt, de egy laikus (én sem) gondoltam arra, hogy mi minden hátráltathatja a korrekt közvetítésben. Mondok egy nagyon egyszerű példát! Minden meccs előtt próbálok összeszedni annyi információt, hogy tudjak a játékosokról, csapatról mondani olyan adatokat, érdekességeket, ami esetleg egy nem sportrajongó számára is értékes adattal bír. Focimeccsre például csapatszinten ki szoktam gyűjteni a játékosok adatait, mezszám, korábbi klub, gól, kor stb.) A kezdőket kb 1 órával a meccs előtt már lehetett tudni, felkerült a netre. Most ez pár hete nem működik, így előfordulhat olyan eset, hogy egy idegenbeli meccsről a kezdéskor nincs a kézben összeállítás, mert esetleg helyben nem lehet szerezni... Ilyenkor mit mond egy kommentátor? Még a saját csapatának játékosait ismeri, de az ellenfelet??? És ezt nem látja a képernyő előtt senki. :)

     
  • 87cs702016december07.11:35ÚjVálasz
    Idézet: ozymandias
    Érdekes amiket írsz. Ezek szerint igazából a ZTE-től és a Zalasporttól is független amatőr "videósok" vagytok? Mennyiért vállaltok egy-egy ilyen közvetítést? Gondolom utiköltség + szolgáltatás díja.
    ...

    Nem, mi a Zalasportnak dolgozunk! Ez egy kisvállalkozás, ami elsősorban a sportszeretet miatt van életben, bár "kényszerből" jött létre :) több mint 8 éve. Nem főállásunk, szabadidőnkben végezzük. Főként ZTE kosár- és focimeccseit közvetítjük, és azoknak szánjuk, akik nem tudnak ott lenni a mérkőzéseken, de így a neten keresztül elérhetővé válik számukra is. Emellett a Göcsej SK férfi- és női futsalmeccseit adjuk, de volt nem kevés más sportág is a "képernyőn. (megyei I. osztályú foci, pl teke világkupa Ritzingből stb). Ami az időnkbe belefér, természetesen vállaljuk :)

     
  • 86heraklith19902016december07.11:29ÚjVálasz
    Idézet: cs70
    Nem akarok ártani senkinek, csak egyetlen dolog: nem vagyok közszereplő, nem szoktam elmondani ki vagyok és a mérkőzések kiírásánál sincs soha feltüntetve, hogy ki lesz a kommentátor.
    ...

    Ennyivel is okosabb lettem :-)
    Még annyit "megnyugtatásként" hozzátennék, ha már így elkezdtem személyeskedni, hogy az általam említett kommentátor, Knézy munkássága a "BB1 közösség" döntő hányada szerint és szerintem is kritikán aluli, annak ellenére, hogy ő elméletileg "profi" és szakmabeli mind a kosárlabda, mind a közvetítés terén. Ő tényleg nem engedhetné meg magának, hogy elfogult legyen és mégsem sikerül gyakorlatilag egy meccset sem elfogadható módon produkálnia.
    Lehet, hogy nekem túl magasak az elvárásaim...
    Mégegyszer minden jót és hajrá ZTE!!!

     
  • 85ozymandias2016december07.11:23ÚjVálasz
    Idézet: cs70
    Nem akarok ártani senkinek, csak egyetlen dolog: nem vagyok közszereplő, nem szoktam elmondani ki vagyok és a mérkőzések kiírásánál sincs soha feltüntetve, hogy ki lesz a kommentátor.
    ...

    Érdekes amiket írsz. Ezek szerint igazából a ZTE-től és a Zalasporttól is független amatőr "videósok" vagytok? Mennyiért vállaltok egy-egy ilyen közvetítést? Gondolom utiköltség + szolgáltatás díja. Más csapat meccseit is vállalnátok ha lenne megrendelés?

     
  • 84cs702016december07.10:51ÚjVálasz
    Idézet: heraklith1990
    Én egy szóval sem említettem, hogy bárkit is megsértettél volna, nem is gondolom így. Ezt más írta.
    Nem kell komolyabb erőfeszítés ahhoz, hogy bárki megállapítsa ki közvetíti a meccset.
    ...

    Nem akarok ártani senkinek, csak egyetlen dolog: nem vagyok közszereplő, nem szoktam elmondani ki vagyok és a mérkőzések kiírásánál sincs soha feltüntetve, hogy ki lesz a kommentátor. Remélem, nem teszek olyat, amit később nem szívesen vállalnék, így nem ez az oka, hogy szeretnék névtelen maradni. Egyetlen dologra vagyok érzékeny, ha azt írják, hogy bárkit is megsértek, megbántok. Ami megtörténik, amit látok, elmondom, de próbálok úgy fogalmazni, hogy senkinek ne okozzak kellemetlenséget vele. Biztosan előfordul, hogy nem tetszik szurkolóknak amit mondok, ahogy mondom, de olyan közvetítés még nem volt a történelemben, amely mindenki számára kritika nélküli lett volna. Még a legnagyobbak is bakiznak, mondanak rossz információt vagy szólják el magukat. Én meg nem vagyok senki... Itt be is fejezném, és igazából a tegnapi - vszínű pécsi fórumozó - több mint 10 évvel ezelőtt történt dolog felemlegetése miatt reagáltam. Pár emberen "átmegy" aztán mit hall vissza az ember! o)
    Nincs harag, és még egyszer mondom, véletlenül sem akarok senkinek rosszat, csak az előbb leírtak... :) A tanácsodat köszönöm, már korábban is felhívták rá a figyelmet, de sokszor nem vagyunk egyszerű helyzetben. Ilyen csarnokban, mint pl. a Sport11 vagy a Savaria Aréna stb. öröm dolgozni, főleg úgy, hogy nagyon segítőkészek voltak mind a Vasas részéről, mind pedig a biztonságiak. Van viszont néhány olyan hely az országban, ahol pl. nincs asztalunk, székünk stb. Egyik kézben mikrofon, másikban toll, írom a statisztikát, fényképezni is kell. Sokszor a lábunk alatt van a számítógép. Szóval legtöbbször nincs vagy nagyon kevés lehetőségünk lenne rá, hogy még egy második gépen nézzük a statisztikát, sajnos. Még egyszer köszönöm! :)

     
  • 83heraklith19902016december07.10:22ÚjVálasz
    Idézet: cs70
    A probléma, hogy a jogdíjas tartalmakat minden megosztó törli )időkérés alatt zene), de még ilyenről biztosan nem hallottál. Arról sem, hogy mit lehet egy nyilvános fórumon és mit nem.
    ...

    Én egy szóval sem említettem, hogy bárkit is megsértettél volna, nem is gondolom így. Ezt más írta.
    Nem kell komolyabb erőfeszítés ahhoz, hogy bárki megállapítsa ki közvetíti a meccset.
    Ezen a fórumon egyébként gyakran említenek név szerint személyeket, persze ezek jellemzően a sportág szempontjából ismert emberek.
    A Zalasport közvetítései is - hála istennek - szerintem egyre népszerűbbek, így nálam a mérkőzés kommentátora is ebbe a kategóriába tartozik. Ebből a szempontból én nem érzek különbséget aszerint, hogy ezt a tevékenységet valaki hobbi szinten, vagy profiként végzi.
    Ha valaki ezt vállalja az azzal jár, hogy kaphat hideget is, meleget is.
    Nemrég volt itt a fórumon mással vitája a csapat mérközésein fotozó és tudtommal a mérközésekről a BB1 -nek tudósító - és általam tisztelt - hölgynek is, aki nem kifogásolta azt, hogy megnevezték, sőt a becenevén regisztrált az oldalon.
    Nyilván nem olvastam utána a vonatkozó jogszabályoknak és feltételeknek, de meg lennék lepődve, ha emiatt kitiltható lennék a fórumról.
    A véleményemet továbbra is megtartom magamnak, mert nem kívánok senkit (még jobban) megsérteni.
    Továbbra is hálás vagyok a közvetítésekért, hiszen idegenbe sajnos egyre ritkábban nyílik lehetőségem elkisérni a csapatot. Köszönjük és sok sikert a munkádhoz!
    Végül, ha egy tanácsot elfogadsz, a Szövetség jóvoltából a mérközésekről mindig elérhető a fullcourt, amit a BB1 közzé is tesz a honlapon.
    Azon minden releváns információ - úgy, mint faultok száma, dobott pontok, stb. - realtime elérhető. Az igaz, hogy nem mindig működik zökkenőmentesen.

     
  • 82FrankyH2016december07.09:44ÚjVálasz
    Idézet: cs70
    A probléma, hogy a jogdíjas tartalmakat minden megosztó törli )időkérés alatt zene), de még ilyenről biztosan nem hallottál. Arról sem, hogy mit lehet egy nyilvános fórumon és mit nem.
    ...

    JOL NYOMOD!!!!! Csak igy tovabb! Zalasport, Zalanak szol, NEM KOTELEZO NEZNI...

     
  • 81cs702016december07.08:59ÚjVálasz

    heraklith1990! Az előző válasz a 73-as hsz-edhez.

     
  • 80cs702016december07.08:52ÚjVálasz

    A probléma, hogy a jogdíjas tartalmakat minden megosztó törli )időkérés alatt zene), de még ilyenről biztosan nem hallottál. Arról sem, hogy mit lehet egy nyilvános fórumon és mit nem. Megtisztelő, de ne hasonlíts egy profi, országos médiumnál dolgozó kommentátorhoz. Hál 'Istennek, neki ez megélhetés, nekem meg inkább hobbi! Elviselem a kritikát, főleg ha jogos, de azt senki nem írhatja, hogy bárkit is megsértenék. Idegenbeli meccseken kevésbé figyelek az elfogulatlan közvetítésre, hazain viszont próbálok., Hol sikerül, hol nem. Bár szerintem nektek senki sem lenne jó, de ezt is elfogadom. Nem akarok megfelelni senkinek. Továbbra is várom a kifogásolt részeket, főleg azokat, ahol bármelyik játékost vagy vezetőt bármilyen sértő megjegyzés illetett.

     
  • 79ozymandias2016december07.08:47ÚjVálasz

    Semlegesként látva az esetet az a véleményem ,hogy Taylor és Pacher egy-két meccses eltiltást érdemelne. A ZTE szurkolói ,a Vasas játékosai viselkedése miatt pénzbüntetést. A két amerikai mellett volt még egy kopaszodó látszólag valami szer hatása alatt álló szürke felsős pojáca is. Annak megfelelően ,hogy ő a budapestieknek szurkolója vagy stábtagja kitiltás vagy eltiltás neki is. Volt egy pufók zalai drukker ,aki a játéktéren szédelgett ,őt is kitiltanám. Mondjuk abból sem lett semmi ,amit itt Szolnokon a körmendi szurkerek mutattak totál részegen egész meccsen előző szezonban ,szóval elsimitják ezt is.

     
  • 78almacska2016december07.07:54ÚjVálasz

    A szezon elején örültem a Vasas feljutásának, azt mondtam, hogy hátha lesz egy fővárosi csapat, akikre büszkék lehetünk.
    Hát, ez nem jött össze, náluk még a MAFC is szimpatikusabb/korrektebb csapat sajnos.
    Lejáratjàk magukat, a fővárost, a kosárlabdát... menjenek oda vissza, ahonnan jöttek!

     
  • 77rorschach2016december07.07:49ÚjVálasz
    Idézet: falcoszurkolo
    Gratula Zalai parasztok!
    Megint csak a balhé és a szidalmazás megy!
    Szintugyanez volt múlt héten is!
    És akkor most jöhet a sok IQ harcos sötét zalai a kifogásokkal...
    Ennyit Egerszegről....
    ...

    Mit vered magad hülyegyerek? Neked minden ZTE győzelem fáj mi? Lesz még pár ne aggódj....

     
  • 76ZTE152016december07.06:48ÚjVálasz
    Idézet: e.i.b.
    Youtube-on fent van a meccs.Aki nem veszi a fàradsàgot,hogy megnézze az ne is fikàzza itt a Zetéseket.Egyértelmüen vissza adja az igazsàgot.Aki paraszt volt az a Pancser.
    ...

    Egyenlőre csak egy nôi meccs van fennt ezen a címen... :D

     
  • 75heraklith19902016december07.06:48ÚjVálasz
    Idézet: e.i.b.
    Youtube-on fent van a meccs.Aki nem veszi a fàradsàgot,hogy megnézze az ne is fikàzza itt a Zetéseket.Egyértelmüen vissza adja az igazsàgot.Aki paraszt volt az a Pancser.
    ...

    Ahhoz akkor nem férhet kétség, hogy a következetesség jegyében mélyreható videóelemzés következik Faidt Úr részéről.
    Valaki küldje el a videókat! Más választása jelen esetben nincs Faidtnak ez nyilvánvaló!
    Ha Ivkó miatt volt színház, meg országos hiszti, akkor nekünk is élni kellene a lehetőséggel. Értelme úgy sincs, de ha már múltkor ilyen készséges és lelkes volt a JB elnöke, akkor szerintem vétek lenne, ha nem hagynánk ismét kibontakozni.

     
  • 74e.i.b.2016december07.04:45ÚjVálasz

    Youtube-on fent van a meccs.Aki nem veszi a fàradsàgot,hogy megnézze az ne is fikàzza itt a Zetéseket.Egyértelmüen vissza adja az igazsàgot.Aki paraszt volt az a Pancser.Félidö utolsó percében hangzik fel elöször a szidàs/nem ok nélkül/.Nem egész félidös pocskondiàzàsról van szó mint néhànyan itt beàllitjàk,hogy el kellett volna szàllnia az agyànak.Drungilas 2 tekója vicckategória.Ezért nem jàtszhat a következö meccsen.Ez a mocskos pancser meg nem kapott 1 tekót sem.

     
  • 73heraklith19902016december07.02:32ÚjVálasz
    Idézet: cs70
    Ha még egyszer leírod a nevemet, kitiltatlak... mondjuk örökre!
    ...

    Úgy érzed, hogy a meccset közvetítő személy neve nem "nyilvános adat"? Akkor talán azzal kellene kezdeni, hogy leveszitek a honlapról. Csak a Knézynek ne szólj légyszíves, mert nem marad a BB1-en felhasználó. :-)
    Ahogy írtam örülünk, hogy van közvetítés, a többit meg szerintem ne elemezzük ki részleteiben.

     
  • 72cs702016december07.01:21ÚjVálasz
    Idézet: panther
    Akkor a másik csapat szurkolói ne is nézzék a közvetítést? Ezt nem gondolhatod komolyan.
    ...

    És amúgy mi verte ki a biztosítékot??? Melyik Vasas játékos kapott sértő megjegyzést? Amúgy ezt a kéztöréses sztorit honnét vetted? Nevetséges vagy, legalább tájékozódnál!!!

     
  • 71cs702016december07.01:07ÚjVálasz
    Idézet: heraklith1990
    Szegény Menyhért olyan amilyen. Nincs a helyzet magaslatán semmilyen téren. Örüljetek, hogy nálunk legalább van közvetítés!
    ...

    Ha még egyszer leírod a nevemet, kitiltatlak... mondjuk örökre!

     
  • 70ZTE152016december07.00:37ÚjVálasz
    Idézet: kmd2000
    Már rég nem kéne meccsekre engedni ezt az egerszegi csürhét!A legbalhésabb és legundorítóbban 'szurkoló' tábor.
    ...

    Jaj jaj jaj milyen szomorú ez :(
    Igazán szégyeljük magunkat :( és azért is hogy hetköznap este Budapesten sokan vagyunk és hangulatot teremtünk... :(

     
  • 69kmd20002016december07.00:28ÚjVálasz

    Már rég nem kéne meccsekre engedni ezt az egerszegi csürhét!A legbalhésabb és legundorítóbban 'szurkoló' tábor.

     
  • 68csakaZTE2016december06.23:30ÚjVálasz
    Idézet: reggiemiller
    Csürhe banda ez a Zete! Már nem először...
    Azért mindennek van határa! Példát vehetnétek a szolnoki, soproni, körmendi, szombathelyi szurkolókról!
    ...

    Szolnokon Szombathelyen szurkolás????

     
  • 67ZTE152016december06.23:30ÚjVálasz
    Idézet: norbee10
    Akkor nehéz lesz, mert ma is 7 emberrel játszottunk és a padról érdemben senki nem tudja pótolni Drungilast
    ...

    Moha 4es,Szöszi 5ös...Ez igy nem hangzik rosszul,de Czinginek kene mutatnia valamit,mert valamikor Szöszinek is pihennie kell...

     
  • 66norbee102016december06.23:28ÚjVálasz
    Idézet: mivagyunk4p
    Két "T" esetén se játszhatna ha jól tudom, ebben az esetben mindegy hogy mit mutattak.
    Nélküle kell lehozni a vasárnapi derbit.
    ...

    Akkor nehéz lesz, mert ma is 7 emberrel játszottunk és a padról érdemben senki nem tudja pótolni Drungilast

     
  • 65mivagyunk4p2016december06.23:00ÚjVálasz
    Idézet: Soher
    Ami jön:Több százezres ZTE büntetés a szurkolói rendbontás miatt Pacher pedig...???Drungilas pedig nem biztos,hogy vasárnap játszik...,mert a jegyzőkönyvbe sima kiállítás szerepel
    ...

    Két "T" esetén se játszhatna ha jól tudom, ebben az esetben mindegy hogy mit mutattak.
    Nélküle kell lehozni a vasárnapi derbit.

     
  • 64Soher2016december06.22:52ÚjVálasz

    Ami jön:Több százezres ZTE büntetés a szurkolói rendbontás miatt Pacher pedig...???Drungilas pedig nem biztos,hogy vasárnap játszik...,mert a jegyzőkönyvbe sima kiállítás szerepel

     
  • 63heraklith19902016december06.22:33ÚjVálasz

    Kerpi kimaradt az előbb, őt is ki kell emelni!
    17 pont a padról 78%-al mezőnyből.
    Remélem ettől újra megjön az önbizalma, ráfért már egy jó meccs. Csak így tovább!

     
  • 62TomTom2016december06.22:06ÚjVálasz
    Idézet: profbasket
    Érdekes mindig Egerszegieknél van balhé xD
    múúúút héten is....mostan is...de ők nem hibásak...áááááááá........
    ...

    "Jajjjmán" te kis faék

     
  • 61TomTom2016december06.22:02ÚjVálasz
    Idézet: 991234dsl
    A ZTE szurkolók nem vitték magukkal a FUCK JOU feliratú táblákat, inkább a sötét fejükbe vésték a felirat értelmét!!!!!!!
    ...

    Vajon, miert jutott eszembe anyukád?

     
  • 60TomTom2016december06.21:57ÚjVálasz
    Idézet: john_stockton
    Azért, mert 9 ponttal megmocskoltátok a Vasast? Mindjárt összeszarom magam, komolyan...
    ...

    Érzem a szagát

     
  • 59cibona52016december06.21:54ÚjVálasz
    Idézet: cibona5
    Mire gondolsz? Esetleg írjál valami ellenérvet.
    ...

    45-re ment.

     
  • 58cibona52016december06.21:53ÚjVálasz

    Mire gondolsz? Esetleg írjál valami ellenérvet.

     
  • 57szmuki72016december06.21:52ÚjVálasz

    Nem kivanom eggyetlen csapatnak sem, ill csapat szurkolóinak, hogy ezt tegyék velük, amit a vasas Pacher nevü játékosa müvelt. Ha ezért nem fogják utólag eltiltani, akkor mindent megtehet egy játékos!! Ráadásul a birok aszisztaltak neki, aljas undóritó volt amit müvelt velünk, a vendégcsapat szurkolóival! És akkor csodálkozik itt mindenki, hogy már megint a zalaiak balhéztak.... Hát aki ez után az aljas Pacher atrakcíók után is ezt látják, az ne járjon többet mérközésekre!! Aljas és egyszerüen felhábórító volt amit cselekedett, aki látta az nem ir olyant, hogy a Govens után már megint... ocsmányság volt Pachertöl, kivancsi lennék ha ezt müvelné akár Szombathelyen, akár Körmenden, sikerülne-e a biztonságiaknak megvédeni... Ennyire undoritó viselkedésért reméllem megkapja a szankcíókat... Amúgy fog ö jönni Zalaegerszegre....

     
  • 56opres2016december06.21:48ÚjVálasz

    Az Andrássy gyerek is hamarabb járt a szintanodába mint a kosáredzésre...Könyörgöm Tisztelt Sporik meddig eszitek meg ezt a színjátékot tőle,az Ő érdekében kérem ne hagyjátok! Előbb utóbb neki lesz rossz mert már nem lehet majd eladni minden meccsen egyszer,hogy szegény Gézát lekönyöklik(még akkor is ha most lehetett jogos a dolog,nem láttam) ugyan !? Olyan sokszor eljátszotta már! Fiatal még ,ideje leszoktatani erről!Kár lenne érte van benne potenciál,de ez csak egy rossz szokás,valószinű még a Faragótól tanulhatta!

     
  • 55zteale2016december06.21:43ÚjVálasz
    Idézet: termib1969
    Köszi a beszámolót! De az a faszi a pályán, az mit keres ott? Arról van valami hír, vélemény? Mert itt azért ketrecharcos szintű ugrás kellett, oda beérkezni.
    ...

    En abbol semmit se lattam,de egyebkent ez egy nagyon jo kerdes : )

     
  • 54csezarro2016december06.21:33ÚjVálasz
    Idézet: panther
    Akkor a másik csapat szurkolói ne is nézzék a közvetítést? Ezt nem gondolhatod komolyan.
    ...

    Nem azt mondtam, hogy ne nezze, de ne legyen mar felhaborodva, hogy elfogult a kommentator. Erre is igaz, hogy a zalai közvetitest nem kell nezni. Kapcsold ki, vagy vedd le a hangot es kommentald magadnak!

     
  • 53heraklith19902016december06.21:33ÚjVálasz
    Idézet: profbasket
    xanaxot bevetted? =D
    ...

    Na mi van kishugyos, megint társaságra vágysz?
    Írj valami értelmeset, csak úgy szubjektíven :-) akkor még az is lehet, hogy barátokra találsz :-D
    Ha arra izgulsz, hogy anyáznak, akkor viszont ne fogd vissza magad, nyomd full kreténbe, ahogy eddig! :-)

     
  • 52termib19692016december06.21:32ÚjVálasz
    Idézet: zteale
    Akik az egerszegi szurkolokat bírálják,aziknak uzenem,hogy Pacher kezdte konyokolgetni agyba-főbe a játékosainkat,utána meg még nekunk mutogatott...
    ...

    Köszi a beszámolót! De az a faszi a pályán, az mit keres ott? Arról van valami hír, vélemény? Mert itt azért ketrecharcos szintű ugrás kellett, oda beérkezni. Meg ott látszik egy rendőr vagy biztonsági faszi is.

     
  • 51e.i.b.2016december06.21:31ÚjVálasz
    Idézet: 72huk
    Tanulj. Csak mielőtt túlpörögnél...
    ...

    Teljesen jogos észrevétel!Akkor még nem vettem be a xanaxot.

     
  • 50zteale2016december06.21:27ÚjVálasz

    Akik az egerszegi szurkolokat bírálják,aziknak uzenem,hogy Pacher kezdte konyokolgetni agyba-főbe a játékosainkat,utána meg még nekunk mutogatott,jott is a torlesztes(mintha mas csapat szurkoloi nem mutatgattak volna vissza,mar akinek van drukkere).Vasas meg a jatekospolitikajaval meg a pankracio verekedessel egyutt remelem eltunik majd a sullyesztoben.Tiszta szivboll kivanom.Ja meg persze ha netalan egy kemenyebb zaras jon akkor repulnek el,persze egy jo nagy technikai repult is Jaszai Mari leszarmazottjak(nem megbantva ot).Egyebkent grat a csapatnak
    ui;bocs az ekezetekert,siettem

     
  • 4972huk2016december06.21:25ÚjVálasz
    Idézet: e.i.b.
    Tanúlj meg írni paraszt!Aztán röfögj!
    ...

    Tanulj. Csak mielőtt túlpörögnél...

     
  • 48e.i.b.2016december06.21:24ÚjVálasz
    Idézet: profbasket
    xanaxot bevetted? =D
    ...

    Én teljesen nyugodt vagyok!

     
  • 47profbasket2016december06.21:21ÚjVálasz
    Idézet: e.i.b.
    Tanúlj meg írni paraszt!Aztán röfögj!
    ...

    xanaxot bevetted? =D

     
  • 46e.i.b.2016december06.21:19ÚjVálasz
    Idézet: profbasket
    Érdekes mindig Egerszegieknél van balhé xD
    múúúút héten is....mostan is...de ők nem hibásak...áááááááá........
    ...

    Tanúlj meg írni paraszt!Aztán röfögj!

     
  • 4572huk2016december06.21:19ÚjVálasz
    Idézet: cibona5
    Érdekes volt a sok technikai.
    ...

    "Nekik ugyanis ezt el kell viselniük, ha szidják őket."

    Azé' mielőtt felülsz egy lóra, tájékozódj, hogy merre van a feje.

     
  • 44profbasket2016december06.21:17ÚjVálasz

    Érdekes mindig Egerszegieknél van balhé xD
    múúúút héten is....mostan is...de ők nem hibásak...áááááááá.....,ezek olyan sötétek hogyhaaaa fekete holló suhanna a szentélyüüüükben aszinnék vaku villan...

     
  • 43e.i.b.2016december06.21:17ÚjVálasz
    Idézet: panther
    Akkor a másik csapat szurkolói ne is nézzék a közvetítést? Ezt nem gondolhatod komolyan.
    ...

    El vagy tévedve ember!Aki közvetitt inkább azért idegesitő mert túl korrekt általában,agyondicséri az ellenfelet.Nem is szeretem hallgatni mit fecseg.Aki meg anno túlpörögve közvetitett már nincs élő adásban a zalasporton.

     
  • 42e.i.b.2016december06.21:14ÚjVálasz
    Idézet: reggiemiller
    Csürhe banda ez a Zete! Már nem először...
    Azért mindennek van határa! Példát vehetnétek a szolnoki, soproni, körmendi, szombathelyi szurkolókról!
    ...

    igen?Arról a szolnokiról akik leköpik a saját játékosukat?Vagy azokról a vasiakról akik meccs vége elött otthagyják a mérközést idegenben mert nagyon szarul állnak?Hát szép kilátások..
    Govens megérdemelte amit kapott,nagyon csúnyán megvezetett Egerszegen mindenkit!Pancserről ne is beszéljünk.Még mielőtt bárki is bántotta volna elkezdett kimutogatni,ocsmány dolog volt!Lehet az Egerszegi szurkolók vehemensebbek és vannak trágár beszólások,de ezek mindig visszatérnek mikor valamelyik vasi csapattal meccselnek idegenben/ott sem a sportszerűség a védjegyük a vasiaknak/.Egerszegiek legalább mindig kiállnak a csapatuk mellett,sosem köpik le őket és nem hagyják cserben -30 nál sem!Inkább ide tartozzak mint a köpdösődő,vagy épp cserben hagyó hűtlen táborhoz!!!

     
  • 41termib19692016december06.21:11ÚjVálasz
    Idézet: heraklith1990
    Szegény Menyhért olyan amilyen. Nincs a helyzet magaslatán semmilyen téren. Örüljetek, hogy nálunk legalább van közvetítés!
    ...

    Na ez korrekt volt! Kézfogásom!

     
  • 40termib19692016december06.21:10ÚjVálasz
    Idézet: cibona5
    Érdekes volt a sok technikai.
    ...

    A múltkor elolvastam egy meccs belépőjén a "Házirendet"! Elég sok mindent nem lehet már, mint tettük a 80-as években. Olyan nagyon káromkodni sem, Fradi meccsen 9 embert vittek el a rendőrök a hölgy szidalmazásáért. De a legdurvább ma az a szerencsétlen begőzölt szurkoló a képen, mert beazonosítható és a pályán van. A sporikról nagyon helyesen írtad, érdekes nk.-i meccseken Teo, Stole sem pofáznak, mert azonnal megy a tech.

     
  • 39egymafcos2016december06.21:10ÚjVálasz

    Nem volt egy sportszerű meccs, sem a pályán, sem azon kívül....... az érintett játékost/játékosokat meg kellene büntetni mind az egyik, mind a másik oldalon, de nem kevésbé a zete szurkolókat is! Valamilyen retorzióra szükség lenne feléjük, hogy észre vegyék magukat! (tisztelet a kivételnek, mert volt nem is egy, aki teljesen normálisan tudott hozzáálni a mérkőzéshez). Persze tudom, "idióták mindenhol vannak és lesznek", de nekik nincs helyük semmilyen közösségi esemény környékén. Mindemellett még mindig fenttartom, hogy elkéne egy az egész magyarországi kosárlabda bíró társadalomra nézve egy szemléletváltás a faultok be(nem?)fújását illetően, mert k*rvára élvezhetetlenné teszi a játékot az a répázás amit egyes csapatok/játékosok védekezés gyanánt művelnek.

     
  • 38heraklith19902016december06.21:07ÚjVálasz
    Idézet: termib1969
    Oké értelek, mire célzol. Nálam kizárólag tárgyilagos közvetítés létezik, ilyet sehol nem tanítanak, hogy hazai adó, hazai nézőknek jellemzően NEGATÍV hangulatkeltéssel.
    ...

    Szegény Menyhért olyan amilyen. Nincs a helyzet magaslatán semmilyen téren. Örüljetek, hogy nálunk legalább van közvetítés!

     
  • 37termib19692016december06.21:01ÚjVálasz
    Idézet: csezarro
    1. Engem nem hergelt.
    2. A helyszinen biztos nem a netes közvetitest neztek es hallgattak a szurkolok.
    3. A ZALAsport mond neked valamit?
    ...

    Oké értelek, mire célzol. Nálam kizárólag tárgyilagos közvetítés létezik, ilyet sehol nem tanítanak, hogy hazai adó, hazai nézőknek jellemzően NEGATÍV hangulatkeltéssel. Ezért sok UV járna, ha olyan szintű a riporter. Kétlem...

     
  • 36mivagyunk4p2016december06.20:59ÚjVálasz
    Idézet: reggiemiller
    Csürhe banda ez a Zete! Már nem először...
    Azért mindennek van határa! Példát vehetnétek a szolnoki, soproni, körmendi, szombathelyi szurkolókról!
    ...

    Kint voltam a meccsen; Pacher eltiltást érdemel; akár utólag is. 3-szor mutatott ki az egerszegi szurkolóknak következmèny nélkül, majd odajön izmozni elénk...no komment.

     
  • 35reggiemiller2016december06.20:54ÚjVálasz

    Csürhe banda ez a Zete! Már nem először...
    Azért mindennek van határa! Példát vehetnétek a szolnoki, soproni, körmendi, szombathelyi szurkolókról!
    Remélem lecsukják az illetőt, aki elhagyta a nézőteret. Ha jól tudom, már ez az új törvény.

     
  • 34panther2016december06.20:53ÚjVálasz
    Idézet: csezarro
    1. Engem nem hergelt.
    2. A helyszinen biztos nem a netes közvetitest neztek es hallgattak a szurkolok.
    3. A ZALAsport mond neked valamit?
    ...

    Akkor a másik csapat szurkolói ne is nézzék a közvetítést? Ezt nem gondolhatod komolyan. Nem szívesen írok ilyet, de a zalai kommentátor tényleg egy idióta, amit a Pécs meccsen is művelt "közvetítés" címén, az tényleg a legalja. Nem tudom, hogy ez az ember azonos-e azzal,aki egy évekkel ezelőtti meccsen az egyik játékosunk kezének eltörésére "buzdított"? ! Ha igen, akkor érthetetlen, hogy még mindig közvetíthet, ha nem akkor felétek meglehetősen nagy az egy főre eső idióta kommentátorok száma... Lehet úgy is szurkolni a hazai csapatnak, hogy az a másik csapatra nézve nem sértő. Nálunk a riporter mellett Vojtek Aurél a szakkomentátor (idősebbek emlékezhetnek rá, kiváló játékos volt), aki mindig objektív és sportszerű tud maradni, és még ért is hozzá. Zalaegerszegen is annyi kiváló játékos volt az elmúlt egy-két évtizedben, hogy ott is nyilván meg lehetne oldani ezt. Úgy látszi nincs rá igény...

     
  • 33reggiemiller2016december06.20:51ÚjVálasz
    Idézet: Soher
    36 Tripla kísérlet...Nincs ellenszer!!!Vajon ki tudja ezt levédeni???
    ...

    Nincs ellenszer? :D Na ne röhögtess már :D Eszetlen hajigálás...
    Ki tudja levédeni? :D Bármelyik KOMOLY csapat. Érted. És most nem a Vasasra gondoltam :D

     
  • 32heraklith19902016december06.20:48ÚjVálasz

    Attól még, hogy ez a vasas gyenge csapat és remélem kiesnek, ez nem volt rossz játék.
    Szezon előtt írtam, hogy van 7 játékosunk, aki képes 20 pont körül dobni (nyilván nem egy meccsen). Az eddigi 9 forduló és ez a meccs is bizonyította, hogy így van.
    Támadásban egyértelműen hatékonyabbak vagyunk, mint tavaly és remélem idén év végére sem fogyunk majd el. Főleg, ha még lesz 4. légiós is.

     
  • 31norbee102016december06.20:47ÚjVálasz
    Idézet: norbee10
    Látszik hogy azt se tudom mi történt, de sikerült bepofázni ide megint valami hülyeséget...Sötétség belőled árad
    ...

    *tudod

     
  • 30norbee102016december06.20:46ÚjVálasz
    Idézet: falcoszurkolo
    Gratula Zalai parasztok!
    Megint csak a balhé és a szidalmazás megy!
    Szintugyanez volt múlt héten is!
    És akkor most jöhet a sok IQ harcos sötét zalai a kifogásokkal...
    Ennyit Egerszegről....
    ...

    Látszik hogy azt se tudom mi történt, de sikerült bepofázni ide megint valami hülyeséget...Sötétség belőled árad

     
  • 29falcoszurkolo2016december06.20:43ÚjVálasz

    Gratula Zalai parasztok!
    Megint csak a balhé és a szidalmazás megy!
    Szintugyanez volt múlt héten is!
    És akkor most jöhet a sok IQ harcos sötét zalai a kifogásokkal...
    Ennyit Egerszegről....

     
  • 28cibona52016december06.20:41ÚjVálasz

    Érdekes volt a sok technikai. Szerintem a bírók ott tudnák megfogni az ilyet, ha a palánk alatti első könyököst vagy lökést egyből lefújnák és elmondanák a játékosnak, hogy fejezze be vagy mehet zuhanyozni. Biztos nem lett volna ennyire parázs a meccs. Drungilas ráadásul ma kemény önmagához képest szolid volt szerintem.
    A félidős balhéról: a szurkoló jegyért fizet és a szólásszabadság szerint mondhat sok mindent. Amit Pacher és Thompson csinált, azért járt volna valami játékvezetői retorzió. Nekik ugyanis ezt el kell viselniük, ha szidják őket. Ráadásul kimutatni nem szép dolog. Most már értem, hogy miért játszik szoros meccseket a Vasas, de a playout így is benne lesz.

     
  • 27csezarro2016december06.20:38ÚjVálasz
    Idézet: termib1969
    +1 Patkányméreggel etetni az ilyet, nem kosármeccsekkel....szakma szégyene, épp az objektivitás helyett teszi,amit nekik TILOS: elfogultan hergeli a sajátjait.
    ...

    1. Engem nem hergelt.
    2. A helyszinen biztos nem a netes közvetitest neztek es hallgattak a szurkolok.
    3. A ZALAsport mond neked valamit? Ez egy olyan portal, ami a ZALAI csapatok sporteseményeit közvetiti elsösorban ZALAIAKNAK. Nyugodtan lehet elfogult, a szurkolonak meg függetlenül a kommentatortol is van szeme.

     
  • 26termib19692016december06.20:35ÚjVálasz

    A két edző korrekt, ki sem tér erre a sok ökörségre, ami itt megy.
    Valaki le tudná írni, tényleg mi történt? Aki nem a zete "riporter" szinten tartózkodik agyilag.
    Volt balhé vagy nem volt? Már olyat is olvasni, hogy Vasas játékos megütött???? egy nézőt? Az nem létezik, hogy nem látták a sporik. Az eltiltás sok időre. Nyilván a szurkolónál meg kitiltás és Btk!

     
  • 25Hattori-OSE2016december06.20:31ÚjVálasz
    Idézet: banane
    Ha tavaly így fújtak a döntőben akkor jogosan nem ti jutottatok fel.
    ...

    Jogos, félreérthető voltam. Akkor az alattomos játék mellé párosult egy ezt megengedő/támogató bírói "felfogás".

     
  • 24termib19692016december06.20:31ÚjVálasz
    Idézet: banane
    Ha tavaly így fújtak a döntőben akkor jogosan nem ti jutottatok fel.
    ...

    +1 Patkányméreggel etetni az ilyet, nem kosármeccsekkel....szakma szégyene, épp az objektivitás helyett teszi,amit nekik TILOS: elfogultan hergeli a sajátjait. Pedig a zete szurkolók sem ma kezdtek meccsre járni, egyike az elsők között, akik bajnoki címet nyertek vidéken, értik is a játékot, de erre semmi szükség.

     
  • 23norbee102016december06.20:26ÚjVálasz
    Idézet: 991234dsl
    A ZTE szurkolók nem vitték magukkal a FUCK JOU feliratú táblákat, inkább a sötét fejükbe vésték a felirat értelmét!!!!!!!
    ...

    Te pedig sokadjára osztod itt a hülyeséget a sötét fejedből.

     
  • 22banane2016december06.20:25ÚjVálasz
    Idézet: Hattori-OSE
    Tavaly az NB1/B döntőben dettó ugyanezt kaptuk. Alig titkolt hazai fújás+alattomos játék. Sebaj, remélem szezon végén helycsere.
    ...

    Ha tavaly így fújtak a döntőben akkor jogosan nem ti jutottatok fel. Bár azt nem tudhatom hogy volt, viszont a mai meccsen megint az Egerszegi kommentátor hergelte a szurkolókat, az az ember képtelen objektív lenni.

     
  • 21991234dsl2016december06.20:23ÚjVálasz

    A ZTE szurkolók nem vitték magukkal a FUCK JOU feliratú táblákat, inkább a sötét fejükbe vésték a felirat értelmét!!!!!!!

     
  • 20termib19692016december06.20:23ÚjVálasz

    Az az értelmiségi csávó a kép sarkában konkrétan a pályán mi a faszt keresett? Átugrotta azt a 2 métert? A marhája igazi ketrecharcos...a csajszi meg ott nyugtatja a feleket. Nagyon gáz így befotózva...a pofámról a bőr lesülne. Ez mekkora LOL!

     
  • 19Hattori-OSE2016december06.20:21ÚjVálasz
    Idézet: csocsozte
    Ilyen egy undorító bandát mint a vasas még nem láttam!!Folyamatos faultok amít a birok le sem fújtak.De már ezt csinálták a felkészülés meccseken is!
    ...

    Tavaly az NB1/B döntőben dettó ugyanezt kaptuk. Alig titkolt hazai fújás+alattomos játék. Sebaj, remélem szezon végén helycsere.

     
  • 18lucullus902016december06.20:21ÚjVálasz
    Idézet: john_stockton
    Ha mást is megvertek, az oké. De egy Vasas elleni győzelmet nehogy már túldimenzionáljuk. Ember, a seggutolsó újoncról van szó. Ez kötelező feladat, nemcsak egy felsőházi csapatnak.
    ...

    Igazad van elvileg kötelező,de abban megállapodhatunk hogy láttunk már éjjeli őrt nappal meghalni,ebben a bajnokságban is.

     
  • 17john_stockton2016december06.20:13ÚjVálasz
    Idézet: igazegerszegi
    Nem..mert màst is megfogunk..minimum 9-el..
    ...

    Ha mást is megvertek, az oké. De egy Vasas elleni győzelmet nehogy már túldimenzionáljuk. Ember, a seggutolsó újoncról van szó. Ez kötelező feladat, nemcsak egy felsőházi csapatnak.

     
  • 16igazegerszegi2016december06.20:12ÚjVálasz
    Idézet: csocsozte
    Ilyen egy undorító bandát mint a vasas még nem láttam!!Folyamatos faultok amít a birok le sem fújtak.De már ezt csinálták a felkészülés meccseken is!
    ...

    Az nem..az egy vicc volt..ott Pancser öltözö..bírók is hibaztak. Ilyet engedni.

     
  • 15tormassy2016december06.20:12ÚjVálasz

    Fontos győzelmet arattunk annak ellenére,hogy a bírók folyamatosan nem fújták be számunkra a nyilvánvaló faultokat.

     
  • 14kapaca2016december06.20:11ÚjVálasz

    Gratula!

     
  • 13DannyG2016december06.20:11ÚjVálasz

    A cikkből véletlenül hiányzik az, hogy Pacher kimutogatott és azért találték meg a szurkolók, illetve az ütéséről sincs valamiért szó. Véletlen lenne?

     
  • 12igazegerszegi2016december06.20:11ÚjVálasz
    Idézet: igazegerszegi
    Nem..mert màst is megfogunk..minimum 9-el..
    ...

    Bocsi..nem neked ment...utaltam a Utah-t..only Bulls

     
  • 11csocsozte2016december06.20:10ÚjVálasz

    Ilyen egy undorító bandát mint a vasas még nem láttam!!Folyamatos faultok amít a birok le sem fújtak.De már ezt csinálták a felkészülés meccseken is!
    Nagyon nagy Gratula a csapatnak ismét csapatként győztük le a Vasast!
    Drungilas játszhat vasárnap mivel kapott két technikait ami persze a második nem volt jogos!!

     
  • 10john_stockton2016december06.20:10ÚjVálasz
    Idézet: heraklith1990
    Nem túl szép játékkal behúztuk a kötelezőt. Egy percig nem volt veszélyben a győzelem.
    Az 50 magyar pontot lehet utánozni!
    Norfleetnek külön gratulálok, remélem magára talált támadásban is.
    ...

    Én már az elején megmondtam, hogy ők az egyik kiesőjelölt. És szerintem a kiesők is.

     
  • 9igazegerszegi2016december06.20:09ÚjVálasz
    Idézet: heraklith1990
    Nem túl szép játékkal behúztuk a kötelezőt. Egy percig nem volt veszélyben a győzelem.
    Az 50 magyar pontot lehet utánozni!
    Norfleetnek külön gratulálok, remélem magára talált támadásban is.
    ...

    Nem..mert màst is megfogunk..minimum 9-el..

     
  • 8norbee102016december06.20:08ÚjVálasz

    Az pedig szépen lemaradt hogy mi miatt találta meg Pachert a tábor, így könnyebb megint minket rossznak beállítani :)

     
  • 7igazegerszegi2016december06.20:08ÚjVálasz
    Idézet: Soher
    36 Tripla kísérlet...Nincs ellenszer!!!Vajon ki tudja ezt levédeni???
    ...

    Senki..idén 4-ben leszünk..nem fogyunk el. Iszonyú erő van a brigàdban. Arra senki nem gondol lehet 5 légióssal jàtszani..de nalunk jön a padról egy Kerpel..Moha..meg a Vitya teljes lesz..legalabb meg 3 tripla. Bencze Tomi megint egyben leszünk. Jó edzőnk (is) van.

     
  • 6john_stockton2016december06.20:08ÚjVálasz
    Idézet: igazegerszegi
    Nem a Pacher volt extra..hanem Norfleet..meg a MAGYARJAINK!! Egyre jobb CSAPAT vagyunk.
    ...

    Azért, mert 9 ponttal megmocskoltátok a Vasast? Mindjárt összeszarom magam, komolyan...

     
  • 5heraklith19902016december06.20:05ÚjVálasz

    Nem túl szép játékkal behúztuk a kötelezőt. Egy percig nem volt veszélyben a győzelem.
    Az 50 magyar pontot lehet utánozni!
    Norfleetnek külön gratulálok, remélem magára talált támadásban is.
    Év elején sokat dicsértem a Vasast. Hiba volt, többet nem fog előfordulni.
    Pancser meg egy gyökér, Zegen megkapja, ha addig nem tiltják el :-D

     
  • 4igazegerszegi2016december06.20:04ÚjVálasz

    Szegény litvàn sràcot most teljesen érthetetlenül àllítottàk ki. Pacher ismét könyökólt..mindegy..jön még ZEGRE!! Jobban teszi eligazol. Gratula sràcok. Ismét sokan 10 pont felett..gratula Kerpi..Moha..

     
  • 3Soher2016december06.20:03ÚjVálasz

    36 Tripla kísérlet...Nincs ellenszer!!!Vajon ki tudja ezt levédeni???

     
  • 2norbee102016december06.20:02ÚjVálasz

    Hajigáltunk egy jót + 50 pont a magyaroktól, fontos győzelem volt! Grat a csapatnak!
    Pacher meg megtanulhatna uralkodni önmagán...

    Vasárnap mindenki a a Gabányiba!!

    HAJRÁ ZTE!

     
  • 1igazegerszegi2016december06.20:01ÚjVálasz

    Nem a Pacher volt extra..hanem Norfleet..meg a MAGYARJAINK!! Egyre jobb CSAPAT vagyunk.

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!