Hatalmasat fordított a Kaposvár

Zalaegerszeg - A ZTE 19 pontos előnyt adott le az utolsó negyedben.
 
 
 
 
 

Hatalmasat fordított a Kaposvár

Zalaegerszeg - A ZTE 19 pontos előnyt adott le az utolsó negyedben.

Tudd meg gyorsabban a magyar kosárlabda legfontosabb híreit. Klikk és like a Facebook oldalunkat!


A Zalakerámia ZTE KK hosszú, egy hónapos szünet után lépett ismét pályára hazai közönség előtt, s a vasárnapi időpont, valamint az idegenbeli sikerek meg is hozták a szurkolók kedvét, 1600 néző foglalt helyet a lelátón, köztük kb. ötven kaposvári szurkolóval.

Simms zsákolásával indult a találkozó, ám több, mint harminc percen át nem is vezetett ezt követően a vendégcsapat. 10-2-re lépett meg villámgyorsan a hazai gárda, majd az időkérés után Wisseh üres triplájával zárkóztak Hendleinék. A korábban Somogyban pattogtató Benke ablakos triplájával 18-5-re húztak el Bencze Tamás tanítványai. Mohácsi is hintett egy hármast, s csupán Hendlein ziccere mentette meg a vendégeket attól, hogy túllendüljenek az 5 dobott ponton.

Remek támadásokkal növelte előnyét a hazai csapat, ám a negyed közepére magára találtak a vendégek. Egy kettős technikait követően az ex-egerszegi Baki Gergely 8 pontjával – köztük két tripla – zárkózott a Kaposvár, végül 12 pontos előnnyel vonultak pihenőre a felek.

Triplazáporral folytatódott a játék: a mezőnyben rengeteget dolgozó Szabó után Norfleet is betalált, majd a remek napot kifogó Baki és Cooke következett. A Kecskeméten sérült kézzel játszó Norfleet ponterősen kosarazott, a ZTE pedig megnyugtatónak tűnő előnyt harcolt ki az ütközések sorát hozó játékrészben, amikor a nézők az ismét nagyot harcoló Czinger Zoltánt is éltették.

73-54-ről folytatódott a játék, s a hazai nézők továbbra is hazai rohamokat vártak. A Kaposvár azonban máshogy gondolta: előbb egy hat-nullás rohanással indítottak, amit Szabó hármasa még megakasztott, ám érkezett ismét az extra napot kifogó Baki Gergely, aki ezen az estén egyszerűen nem tudott hibázni: tíz dobásából mindössze egy tévesztett célt. A hazaiak előnye egyre fogyott, köszönhetően annak, hogy egyszerűen elfelejtettek védekezni Norfleeték... A Kaposvár pedig sokkal jobb csapat annál, hogy ne kapott volna vérszemet... Különösen Wisseh kapta el a fonalat, 3. triplájával már csak két ponttal vezetett a Zalaegerszeg. Sőt, Simms egalizált, majd egy alley-oop-ból is betalált. Egyszerűen lefagyott a hazai csapat: képtelenek voltak betalálni, a végén pedig már szerencséjük sem volt. A KKK játékosainak minden bejött, a gálázásnak induló 4. negyed rémálommá vált Zalában. Az első negyedben mindössze hét pontig jutó Fekete-sereg 41 pontot dobott a zárónegedben, s ami még döbbenetesebb adat: a 35. percben még 15 ponttal vezetett a ZTE. 30 pontot dobott a záró 5 percben a somogyi alakulat, míg a ZTE csupán hatot... A Kaposvár megérdemelten vitte el a két pontot Zalából, hiszen közel húsz pontos hátránynál is elhitte, hogy nyerhető a meccs. A KKK-ból Wisseh, Hendlein, valamint Baki, míg a ZTE-ből Szabó és Benke dícsérhető, ám a ZTE-nek sokkal koncentráltabb védekezésre lesz szüksége, ha nyerni szeretne csütörtökön a remek formában levő Pécs ellen.

Bencze Tamás, a ZTE vezetőedzője: Soha nem éltem még át hasonló negyedik negyedet... Egyszer pozitív irányban igen, de ez most egészen más volt... Gratulálok a Kaposvárnak, mert bár a megbeszéltek szerint 3 negyeden keresztül kontrolláltuk a mérkőzést, s egészen jól védekeztünk, ők nem adták fel. Minden jól alakult, egészen a záró tíz percig, amikor valami eltört. Én is vállalom ebben a felelősséget, de az látható volt, hogy a taktikánk 30 percig remekül működött, túl sok újat nem lehetett kitalálni a végén. Próbáltunk belenyúlni a meccsbe, védekezésváltásokkal, cserékkel, ám semmi nem sikerült. Sajnos az időkérésekkel sem tudtuk megállítani az ellenfél rohanását a találkozó végjátékában. Sajnálom szurkolóinkat, mert ők sem azért jöttek, hogy mindezt át kelljen élniük, de nem is volt benne a találkozóban, hogy így alakul a vége... Hiába hangsúlyoztam a srácoknak közel húszpontos vezetésünknél, hogy vége akkor van egy találkozónak, amikor lefújják, sajnos nem sikerült a győzelem. Nagyon kiegyenlített ez a bajnokság; topcsapatok ellen és velünk egy szinten levők ellen is csak maximális koncentrációval lehet nyerni – negyven percen keresztül ott kell lenni fejben a siker érdekében, különben nem győzhetsz - s ezt ma saját bőrünkön éreztük. Ez lehet a győzelem kulcsa a továbbiakban is: nem elég harminc perc jó játék, végig ott kell lenni fejben is. Gratulálok a Kaposvárnak, mert hittek abban, hogy van visszaút. Sokan nem adtak volna egy lyukas garast sem a fordításukra, ám ezért is szép játék a kosárlabda, amíg nem fújják le a mérkőzést, bárki győzhet. Most sajnos mi voltunk a szenvedő alanyok, reméljük csütörtökön ismét győzelemnek örülhetünk hazai pályán, szurkolóink támogatásával.

Fekete Ádám, a Kaposvár edzője: Nehéz egy ilyen mérkőzés után mit mondanom, annak ellenére, hogy mi nyertünk. 3 negyeden keresztül a ZTE játszott fölényben, nem tudtunk tíz ponton belülre kerülni. Szépen felkészültek belőlünk és jól kihasználták gyengéinket. Nem játszottunk csapatként, aztán azonban a zárónegyedben valami olyan történt, ami ritkán fordul elő. Meg kell néznem majd újra ezt a mérkőzést, jelenleg hihetetlennek tűnik, hogy 41 pontot dobva a záró játékrészben megfordítottuk a találkozót. Kellett ehhez az, hogy a csapat elhiggye, hogy ez a meccs még nyerhető és olyan extrákat tudott hozni, ami nem mindennapi. Csapatként nyertünk, s ez a diadal fontos volt a nyolcba jutás szempontjából. Büszke vagyok játékosaimra és nagyon köszönjük a minket elkísérő szurkolók buzdítását, remélem jól érezték magukat.

 
 

 
  • 92rimo2016november22.08:55ÚjVálasz
    Idézet: heraklith1990
    Ebbe most inkább nem mennék bele, mert van más dolgom is. Plusz lenne itt még hirtelen vagy száz hsz.... ;-)
    ...

    Ne is írj, maradj meg az EB (egerszegi bunkó) kategóriában.
    Mielőtt ugrana más, nem mindenki, hanem ő.

     
  • 91heraklith19902016november21.21:51ÚjVálasz
    Idézet: kapaca
    És miért nem tervezünk cserét?!
    Norfleet a kezdőjátékosaink közül a leggyengébb, támadásban sem extra, de a védekezése csapnivaló.

    ...

    Bencze azt nyilatkozta, hogy karácsonyig várnak, aztán, ha kell lépnek. Gondolom decemberben van rá egyáltalán esély, hogy matekozzanak. Azt én sem szeretném, hogy úgy járjunk, mint 2011-ben. Azt ne költsük el, ami nincs!

     
  • 90kapaca2016november21.21:30ÚjVálasz
    Idézet: heraklith1990
    Lehet igazság abban, amit írsz.

    Popadics nekem sosem volt szimpatikus, de ez azért van, mert csak ellenfélként láttam.
    ...

    És miért nem tervezünk cserét?!
    Norfleet a kezdőjátékosaink közül a leggyengébb, támadásban sem extra, de a védekezése csapnivaló.

     
  • 89heraklith19902016november21.21:00ÚjVálasz
    Idézet: rimo
    Olaj cikk, egy 20 pontos győzelem után! Reagálás bunkó (h1990) módra:
    "Szegény olajkáékat senki sem szereti, pedig fillérekből mennyit letettek már idén is az asztalra...
    ...

    Ebbe most inkább nem mennék bele, mert van más dolgom is. Plusz lenne itt még hirtelen vagy száz hsz.... ;-)

     
  • 88heraklith19902016november21.20:58ÚjVálasz
    Idézet: raptor
    A sikerhez a kulcs pillanatokat elengedhetetlen jól kezelni, és az nem megy a pályán lévők segítsége nélkül!
    ...

    Lehet igazság abban, amit írsz.

    Popadics nekem sosem volt szimpatikus, de ez azért van, mert csak ellenfélként láttam. Nekem egy ilyen levakarhatatlan, folyamatosan faulthatáron védekező, állandóan túlpörgő játékos ugrik be róla.
    Egy ilyenre nagy szükségünk lenne most, így benne lennék a cserébe, de gyakorlatilag kizárt, hogy megvalósuljon ez a forgatókönyv. Egyrészt mert nem tervezünk cserét, másrészt mert gondolom nála is van más opció.

     
  • 87kapaca2016november21.12:42ÚjVálasz
    Idézet: SnoopDogg
    Köszönjük Manny a szokásos védekezést az utolsó negyedben!
    ...

    0-hoz közelített, amit Norfleet és Ubilla védekezett.

     
  • 86kaposbazska012016november21.11:10ÚjVálasz
    Idézet: McKour
    Nagy voltál Bazska,láttam te voltál a vendég szektor vezére! :D
    ...

    Muszály volt.....:DD

     
  • 85hozso2016november21.11:05ÚjVálasz

    piszok mázlija volt a Kaposvárnak.ha az öltözőajtóból dobták volna a hármast az is beesett volna.ilyen előfordul.mi is nyertünk már igy az elmúlt idényben.most velünk történt ez meg negativ irányban.baj nincs a legjobb 8 -ba kerülés meglesz,többet ne is várjunk!Hajrá ZTE!

     
  • 84rimo2016november21.10:58ÚjVálasz
    Idézet: heraklith1990
    A korábbiakra célzol vagy a mai hsz-ek sem tetszenek? Ha valaki nem ész nélkül támad, akkor általában én sem vagyok bunkó.
    ...

    Olaj cikk, egy 20 pontos győzelem után! Reagálás bunkó (h1990) módra:
    "Szegény olajkáékat senki sem szereti, pedig fillérekből mennyit letettek már idén is az asztalra... csak úgy sziporkáznak ;-) Arról nem is beszélve, hogy közben mennyit fejlődik a magyar kosárlabda. Érthetetlen...."
    Amit írsz: " Ha valaki nem ész nélkül támad, akkor általában én sem vagyok bunkó. "
    Ha így támadnak, írj vissza annak aki támad!! Te a csapatot támadod, nem azt aki beszól!!!!
    Azt a csapatot, amelyik Egerszegen épp a nevedben szereplő csapatot győzte le a bajnoki döntőben!! Akkor, amikor az egerszegiek földhöz verték a kék-fehér zászlóikat!

     
  • 83adsl4653262016november21.10:48ÚjVálasz
    Idézet: heraklith1990
    A korábbiakra célzol vagy a mai hsz-ek sem tetszenek? Ha valaki nem ész nélkül támad, akkor általában én sem vagyok bunkó.
    ...

    "Kivétel esetleg ez alól az olaj, meg egy -két szolnoki, de ennek is meg van az oka."

    Már kezded ugye? Beteges Olaj fóbiád van és még csodálkozol,ha visszakapsz valamennyit abból,amit adtál.

     
  • 82SnoopDogg2016november21.09:57ÚjVálasz

    Köszönjük Manny a szokásos védekezést az utolsó negyedben!

     
  • 81gultem12016november21.09:13ÚjVálasz
    Idézet: heraklith1990
    A két nyilatkozatban benne van minden. Ez mindenkinek -még Feketének is- hihetetlen.
    Ennyit ért az olaj elleni bravúr. Ezt a következő két hazai meccs behúzásával kell orvosolni!

    ...

    Látod, ez legalább akkora blama, mint nekünk volt a múlt heti Zete meccs, de lehet, nagyobb. Érdekes, mennyivel másképp értékeled a vereséget, mint, ha teszem azt, az Olaj szívott volna be! Gondolom, egy - két orgazmuson már túl lennél. Végig olvasva a hozzászólásokat, egyetlen nem egerszegi sem kárörvendett a vereségeteken, inkább a Kaposvár harciasságát, küzdeni tudását méltatta! Így is lehet! További jó szurkolást!

     
  • 80gultem12016november21.09:09ÚjVálasz

    Gratulálok a Kaposvárnak, hihetetlen győzelem, nem is emlékszem, hogy valamelyik magyar csapat az uccsó 5 percben 30 pontot berámolt volna. Jól bealudt a ZTE, de szerintem most örökre megtanulták, egy meccs a záró dudaszóig tart!

     
  • 79McKour2016november21.08:27ÚjVálasz

    Nagy voltál Bazska,láttam te voltál a vendég szektor vezére! :D

     
  • 78kurokotetsu2016november21.08:11ÚjVálasz

    Nagyon rossz volt nézni az utolsó negyedet. Remélem a Pécs ellen helyre teszik a dolgokat, az már nem férne bele ha azt a meccset is elbuknánk, igaz már nem fért bele ez se

     
  • 77rimo2016november21.07:22ÚjVálasz
    Idézet: Tomika778
    Kerpi teljesítménye kb. februárban esett vissza. Értem én, hogy bele akartok magyarázni a "Szabó jelenségbe" olyat amit a mende-mondákból hallani, de előtte tájékozódni kellene.
    ...

    OK! Ahogy gondolod!

     
  • 76kaposbazska012016november21.00:40ÚjVálasz

    Ja a nézőszámról annyit, hogy a vendégből nagyjából teltháznak tűnt, tavaly pl. biztos, hogy kevesebben voltak a Zete-Kaposon, mi tavaly csak 10-en voltunk, most 3x annyian, a hazaiak viszont biztos, hogy többen voltak!!

     
  • 75kaposbazska012016november21.00:37ÚjVálasz

    Óriási élmény volt ezt a meccset a helyszínen nézni, igen Ádám jól éreztük magunkat...:DDD
    Az első három negyed után egy fityinget nem adtam volna a győzelmünkre, és talán az is igaz, hogy ezt a Zete vesztette el, de ehhez kellett egy vendég csapat is.
    Szerintem a zalaiak elhitték, hogy ez a meccs már zsebben, mi viszont küzdöttünk, hajtottunk.
    Forray láttad a fakezűdet, te gyökér??????????????
    Wisseh óriási vezére volt a csapatnak, Gege meg mindent bebaszott ami a kezébe került, Fodor Marci pedig egyszerűen fantasztikus volt (megint). :)
    Ez a három ember, illetve Roli hatalmasat játszott.
    Reagálva egy zalai kolléga hsz.-ére, mi nekünk is meg kell barátkozni azzal a gondolattal, hogy idén Spica helyett Simms van, Puljko helyett Duren és/vagy Cooke, és eddig azt is sajnáltuk, hogy Ubilla helyett Wisseh van, de tegnap a két játékos között ég és föld volt Wisseh javára, ami nagyon meglepő.
    Amugy az igaz, hogy a Zete idei légiós állománya kicsit gyengébb mint a tavalyi, Drungilas támadásban nagy sztár, Pante mind2 oldalon az volt, Norfleet egy dobó gép, Ubilla meg szerintem van olyan jó mint Kinney, viszont erősödtetek egy Szabóval és egy Szilivel, akik tegnap a csapat legjobbjai voltak, Szilinek gratula a jó játékhoz!
    Hatalmas élmény volt, és gratula minden kaposvárinak aki eljött Zalába, egész sokan összejöttünk vasárnap este!!!
    HAJRÁ SOMOGY, HAJRÁ KAPOSVÁR!!

     
  • 74raptor2016november21.00:01ÚjVálasz

    A sikerhez a kulcs pillanatokat elengedhetetlen jól kezelni, és az nem megy a pályán lévők segítsége nélkül!

    Ezért meglátásom szerint a zete legnagyobb baja, hogy míg tavaly volt Benczének három meghosszabbított keze is a pályán, addig idén hiányzik egy igazi!
    Akinek a megalkuvást nem tűrő lelkesedése húz, aki a megbeszélteket is tartja, és tartatja, ha pedig az nem műkszik akkor felvállalja, és jó aránnyal meg is tudja oldani az ilyen szituációkat.
    Ubilla jó játékos, de az előbbieket tekintve szerintem nem ilyen, Nortflet, Drungilas meg pláne!

    Szóval egy dolog a játéktudás, de legalább olyan fontos, a nyerő típusú hozzáállás is! Úgy tűnik Bencze "egyedül" maradt, ezért nem tudott most sem hatékonyan a meccsbe nyúlni amikor igazán kellett volna!!

    A most szabaddá vált Popadics a ti emberetek!
    Nem negyediknek, Nortflet meg Velkey helyett.
    Valószínűleg nem lesz elég rá, :) de kiegészítéssel bizonyára még mindig lényegesen olcsóbb megoldás mint egy negyedik!

     
  • 73csakazteale32016november20.22:49ÚjVálasz

    Bevallom, csak kb. a 20. kommentig olvastam, mert nem hiányoztak egy ilyen meccs után, a vasárnap estémből a negatív hozzászólások. Az más kérdés, hogy már ettől a húsztól is a hideg futkos a hátamon. Nem beszélnék más csapat szurkolóiról, mert hát nyilván ellenkező esetben én is jót röhögnék. Illetve annyira nem is, mert ezt senkinek sem kívánom, de miután sok zalaegerszegi "fan" ide jár kiélni a vágyait, így teljesen megértem pl. a szolnoki szurkolókat, hogy most idejöttek kárörvendeni. Lényeg a lényeg, szurkolóként és játékosként egyaránt szörnyű megélni egy ilyen vereséget. 35 percig gyakorlatilag hiba nélkül játszottunk, utána pedig érthetetlen módon, off. Ebben nyakig sáros az egész csapat. Az edzőtől, a légiósokon s a magyarokon (mert úgy látom nálunk így mondják) át, a szakvezetőkig, mindenki. Mert ha csapatként nyerünk, akkor csapatként vesztünk. DE! Ettől még nem lettek rosszabbka a játékosok, nem lett szarabb az edző, mint múlt héten, vagy azelőtt, amikor nyertünk az örök favorit Szolnok otthonában. Akkor mindenki óriási ZTE szurkoló volt, most mindenki (óriási tisztelet a pár kivételnek) anyáz. A légiósokat már szezonkezdet óta mindenki ócsárolja, de be kell látni, hogy most Manny van és nem James, Norlfleet van és nem Govens, Drungilas van és nem Pantelic. Ez van, ebből kel gazdálkodni. Emellett pedig van egy Szöszink, aki minden negatív komment ellenére, meghal a pályán és igazi csapatember, egy Mohánk, aki attól még, hogy kevesebbet játszik, nem lett rosszabb, ráadásul csapatkapitányként is megállja a helyét. Egy Kerpink, aki szintén nem lett rosszabb tavalyhoz képest, és egy Szilink, aki szerintem a jövő nagy reménysége, és szintén meghal a pályán. Czingi ma nagyon jól játszott, egy rossz szó sem lehet rá, és ott van Vitya, akit talán újra láthatunk a pályán hamarosan. Most ez a ZTE, és aki ennek a csapatnak szurkol, az akkor is szurkoljon, ha kikapunk. Mert akkor mindenki óriási haver, ha megy a szekér. Sajnos ez a magyar ember: az összes stresszt odahozza a lelátóra, és ha ott sincs siker, akkor másokat hibáztat a saját sorsáért. Ismét, TISZTELET A KIVÉTELNEK! Pénzről nem beszélnék, mert úgy látom, abban zalasport1 az ász, ha mások zsebében kell turkálni. Viszont ugyanúgy, ahogy mi, a többi szurkoló, szart sem tudsz arról, hogy milyen a büdzsé. A helyedben inkább azzal foglalkoznék, hogy hogyan gazdálkodom ki az utolsó sört a havi fizuból. Egy szó mint száz, a következő meccsen is ott leszek, és szurkolni fogok a fiúkért, mert én ezért a csapatért járok ki a mérkőzésekre.

     
  • 72zalasport2016november20.22:40ÚjVálasz
    Idézet: heraklith1990
    5 percel a kezdés előtt még vagy 50 méteres sor volt a pénztárnál. Régen láttam ilyet. A vendégszektort leszámítva fullon voltunk. Te biztos, hogy jó meccsen voltál? 1600 az a minimum.
    ...

    Fővàrosi kötelezettség miatt csak online néztem de mégegyszer a Zh tudósítója 1000 nézőt könyvelt amúgy szerintem se voltak 1300 nál többen!

     
  • 71heraklith19902016november20.22:21ÚjVálasz
    Idézet: zalasport
    Ha a tavalyi extázis után nem tudnak több pénzt szponzort felmutatni akkor át kell adni a helyet olyannak aki nem spórol hanem hozza a moneyt!
    ...

    5 percel a kezdés előtt még vagy 50 méteres sor volt a pénztárnál. Régen láttam ilyet. A vendégszektort leszámítva fullon voltunk. Te biztos, hogy jó meccsen voltál? 1600 az a minimum.
    Az más kérdés, hogy a mai után mennyien leszünk a Pécs ellen, főleg hogy csütörtökön lesz.

     
  • 70heraklith19902016november20.22:13ÚjVálasz
    Idézet: rimo
    A te hsz-eddel az a baj, hogy egyszerűen fogalmazva bunkó, rosszindulatú stílusban íródnak.
    ...

    A korábbiakra célzol vagy a mai hsz-ek sem tetszenek? Ha valaki nem ész nélkül támad, akkor általában én sem vagyok bunkó.
    Kivétel esetleg ezalól az olaj, meg egy -két szolnoki, de ennek is meg van az oka.

     
  • 69egyszurkolo2016november20.22:10ÚjVálasz

    Volt szerencsém látni a mérkőzés második félidejét. Annyi történt, hogy a Zte elhitte az utolsó 10 percre azt, hogy zsebbe a meccs, védekezésbe semmit nem csináltak, a Kaposvár meg ahogy egyre közelebb jött úgy kapott egyre nagyobb lendületre, jókor estek be a triplák is, a Zte meg a végén már nem tudott ritmust váltani. Ebben nyakig sáros Bencze edző úr is.
    Sajnos mindkét csapat gyengébb mint tavaly és ez igaz az egész bajnokságra is. Lehet hogy kiegyensúlyozottabb lesz, de, a már most látszik, hogy gyengébb légiósok vannak sok helyen ezáltal gyengébbek a csapatok is. Ékes példa erre ez a 2 csapat. Egerszegen a tavalyi 3 extra légiós helyett van egy jó Ubilla, Kaposváron meg az elmúlt évekbe nem voltak ilyen gyengék. Egy dolgot kell elismerni, Fekete Ádám tudhat valamit. Először is mert ez nem az első meccse amikor 20 pontos hátrányból visszajönnek az utolsó negyedbe( 2 évvel ezelőtt a 2 pécsi meccs) másrészt ezzel a harmatgyenge kerettel már 5 győzelemnél jár, ebből 2 idegenbeli...mondjuk ebbe a gyenge bajnokságba egy kis szerencsével ez sem olyan meglepő...

     
  • 68Tomika7782016november20.22:09ÚjVálasz
    Idézet: zalasport
    Ha a tavalyi extázis után nem tudnak több pénzt szponzort felmutatni akkor át kell adni a helyet olyannak aki nem spórol hanem hozza a moneyt!
    ...

    Talán mutasd vagy nevezd meg azokat a személyeket, akik hoznák a sok-sok pénzt. Kíváncsian várom. Amúgy meg az 1000 néző a bohócság, ha ott voltál, akkor látnod kellett volna, hogy az 1600 legalább megvolt. De amúgy nem a nézőszámon múlik.

     
  • 67oleg2016november20.22:06ÚjVálasz
    Idézet: rimo
    Jött Szabó, visszaesett, Kerpi, elment Velkey....
    ...

    Kerpi sajnos már több időt volt gyenge mint amennyit jó volt...

     
  • 66zalasport2016november20.22:05ÚjVálasz
    Idézet: heraklith1990
    Segítek neked, ennek rendkívül prózai oka van.
    Tavaly is a 8-st célozták meg, csak jobban sikerült a szezon. Ugyanannyi pénz van, mint tavaly, így ismét a 8-at céloztuk meg. Nem bonyolult ez.
    ...

    Ha a tavalyi extázis után nem tudnak több pénzt szponzort felmutatni akkor át kell adni a helyet olyannak aki nem spórol hanem hozza a moneyt!Középszerüségre pedig nem kíváncsi a nép ma is üvöltött a foghíjasság...1600 néző pedig bohócság amit írnak...(zh 1000 néző)

     
  • 65heraklith19902016november20.22:02ÚjVálasz
    Idézet: oleg
    +1
    ...

    Nem találtál linket? Igazad van, ez így egyszerűbb, mint érvelni....

     
  • 64Tomika7782016november20.21:59ÚjVálasz
    Idézet: rimo
    Jött Szabó, visszaesett, Kerpi, elment Velkey....
    ...

    Kerpi teljesítménye kb. februárban esett vissza. Értem én, hogy bele akartok magyarázni a "Szabó jelenségbe" olyat amit a mende-mondákból hallani, de előtte tájékozódni kellene. Úgy sokkal hitelesebbnek tűnne.

     
  • 63rimo2016november20.21:55ÚjVálasz
    Idézet: bakimvp
    Inkább annyi a sztori, hogy a mostani 3 légiós nem a tavalyi 3 szintje. Egyébként szerintem ha csak Govens-t sikerült volna megtartani, már akkor egy klasszissal jobbak lennénk, mint jelenleg.
    ...

    Jött Szabó, visszaesett, Kerpi, elment Velkey....

     
  • 62oleg2016november20.21:54ÚjVálasz
    Idézet: rimo
    A te hsz-eddel az a baj, hogy egyszerűen fogalmazva bunkó, rosszindulatú stílusban íródnak.
    ...

    +1

     
  • 61rimo2016november20.21:50ÚjVálasz
    Idézet: heraklith1990
    Szabó kb. a második legjobb "légiósunk", meg a legharciasabb.
    Amúgy bátran írd le a véleményedet, azért van ez a fórum! ;-)
    ...

    A te hsz-eddel az a baj, hogy egyszerűen fogalmazva bunkó, rosszindulatú stílusban íródnak.

     
  • 60heraklith19902016november20.21:34ÚjVálasz

    A két nyilatkozatban benne van minden. Ez mindenkinek -még Feketének is- hihetetlen.
    Ennyit ért az olaj elleni bravúr. Ezt a következő két hazai meccs behúzásával kell orvosolni!

     
  • 59Tomika7782016november20.21:06ÚjVálasz
    Idézet: fajoda
    Alakul a Bencze-sztori!
    Első év pompás, a második pedig katasztrófa és mehet, ahova akar!!
    Ez volt a Falconál is!
    ...

    Egy picit segítek! Tavaly 6 meccs után ugyanígy álltunk: 3-3. Talán még rosszabb játékkal mint idén. Akkor most mi is alakul?

     
  • 58bakimvp2016november20.21:04ÚjVálasz
    Idézet: fajoda
    Alakul a Bencze-sztori!
    Első év pompás, a második pedig katasztrófa és mehet, ahova akar!!
    Ez volt a Falconál is!
    ...

    Inkább annyi a sztori, hogy a mostani 3 légiós nem a tavalyi 3 szintje. Egyébként szerintem ha csak Govens-t sikerült volna megtartani, már akkor egy klasszissal jobbak lennénk, mint jelenleg. Amúgy a sport már csak olyan, hogy ha az utolsó 8 percet lehoztuk volna normálisan, akkor most egy jó rajtról beszélnénk: azért a szolnoki játékunk, vagy akár most az első három negyed nem tűnt rossznak.

     
  • 57heraklith19902016november20.20:51ÚjVálasz
    Idézet: zalasport
    Ezt nem realítás ez gyávaság!!!És a felelősség alól valol kíbúvàs!Ez kb olyan mintha Pécsen mondanák maradjunk bent!!!Holott a hülye is tudja ott még szerényebbek a pénzügyi lehetőségek!
    ...

    Állításod szerint 3 olyan csapat erősödött a tavalyihoz képest, akik tavaly mögöttünk végeztek, de szerinted ugyan ott kellene végeznünk, ahol a tavalyi extra szezonban? Csak én érzem az ellentmondást?

     
  • 56Kaunas2016november20.20:49ÚjVálasz

    Erre nem gondoltam gratula a Kaposvárnak, Fekete Ádám tényleg nagyon jó edző nem előszór bizonyítja !!!

     
  • 55Tomika7782016november20.20:44ÚjVálasz
    Idézet: zalasport
    Ezt nem realítás ez gyávaság!!!És a felelősség alól valol kíbúvàs!Ez kb olyan mintha Pécsen mondanák maradjunk bent!!!Holott a hülye is tudja ott még szerényebbek a pénzügyi lehetőségek!
    ...

    Kérlek linkeld már be az érintett csapatok költségvetését, ha ennyire jól informált vagy. Mert én sehol sem láttam még.

     
  • 54heraklith19902016november20.20:43ÚjVálasz
    Idézet: rimo
    Egy ideje már nem írtam, nem is olvasom sűrűn ezt az oldalt mert tele van a .... azokkal a kommentelőkkel, akik azon élveznek, ha egy csapat vereséget szenved. Különösen, ha az a csapat az Olaj!
    ...

    Szabó kb. a második legjobb "légiósunk", meg a legharciasabb.
    Amúgy bátran írd le a véleményedet, azért van ez a fórum! ;-)

     
  • 53heraklith19902016november20.20:40ÚjVálasz
    Idézet: zalasport
    Idén a 8 at célozták meg ki tudja miért?!Lejjebb adva a tavalyi eredményeket!Azt elfelejtették,hogy a tavalyihoz képest van egy sokkal jobb Pécs,Kapos és Falco!
    ...

    Segítek neked, ennek rendkívül prózai oka van.
    Tavaly is a 8-st célozták meg, csak jobban sikerült a szezon. Ugyanannyi pénz van, mint tavaly, így ismét a 8-at céloztuk meg. Nem bonyolult ez. Ha szerinted az említett csapatok erősödtek, akkor ettől csak nehezebb a 8-ba kerülni, igaz? Ha így gondolkodsz, akkor idén nagyobbat vállaltak, mint tavaly.
    Attól szerinted több pénzünk lett, hogy erősödött néhány csapat?

     
  • 52zalasport2016november20.20:39ÚjVálasz
    Idézet: Tomika778
    Tudod van aki reálisan gondolkodik és fogalmaz meg elvárásokat és van akinek semmi sem elég... Gondolkodj el egy kicsit!
    ...

    Ezt nem realítás ez gyávaság!!!És a felelősség alól valol kíbúvàs!Ez kb olyan mintha Pécsen mondanák maradjunk bent!!!Holott a hülye is tudja ott még szerényebbek a pénzügyi lehetőségek!A Realítás az 5-6!!!Minimum!De ezt se merték kimondani,mert ha 8 lesz a vége magyarázkodni kellene...Stárics meg azt mondja amit beleadnak a fülébe,hogy mit mondhat,mert önnálló véleményre képtelen!

     
  • 51Tomika7782016november20.20:27ÚjVálasz
    Idézet: zalasport
    Idén a 8 at célozták meg ki tudja miért?!Lejjebb adva a tavalyi eredményeket!Azt elfelejtették,hogy a tavalyihoz képest van egy sokkal jobb Pécs,Kapos és Falco!
    ...

    Tudod van aki reálisan gondolkodik és fogalmaz meg elvárásokat és van akinek semmi sem elég... Gondolkodj el egy kicsit!

     
  • 50zalasport2016november20.20:21ÚjVálasz

    Idén a 8 at célozták meg ki tudja miért?!Lejjebb adva a tavalyi eredményeket!Azt elfelejtették,hogy a tavalyihoz képest van egy sokkal jobb Pécs,Kapos és Falco!Továbbra sem értem,hogy a nálunknál szerényebb csapatoknál simán megy az igazolás addig itt megy a falmelléki duma!Ez megint húsos fazék esete...egy szó mint száz necces lesz a 8 is

     
  • 49rimo2016november20.20:21ÚjVálasz
    Idézet: heraklith1990
    Most olvasom, hogy 5 perc alatt 30 pont!?
    Kíváncsi lennék, hogy mikor történt utoljára ilyen a magyar bajnokságban.
    ...

    Egy ideje már nem írtam, nem is olvasom sűrűn ezt az oldalt mert tele van a .... azokkal a kommentelőkkel, akik azon élveznek, ha egy csapat vereséget szenved. Különösen, ha az a csapat az Olaj! Na ilyen kommentelő a heraklit 1990 is. Azt szeretném megkérdezni, hogy most mi is élvezzünk el a 41 kapott ponton, vagy túléled, ha nem tesszük! Ha szeretnéd, hogy h1990 stílusban írjunk, csak szólj!
    Amúgy a Zetéseknek: egy csapat életében minden van és annak fordítottja is!
    Van Egerszegen 4. légiós (fizu alapján) SzabóZs. Ahová ő beteszi a lábát...
    Grat a KKK-nak

     
  • 48drva2016november20.20:09ÚjVálasz
    Idézet: antekirt
    Volt már ilyen csapnivaló negyedünk valaha?
    Ezt még a Körmendnek sem kívánom. De még a Szolnoknak sem.
    Magyarázza meg valaki, aki tudja :(
    Sírok.
    ...

    Talán ennyire nem volt súlyos,de...
    2010.12.22
    Zalakerámia ZTE KK - Atomeromu SE 67-95 (0-17, 9-26, 28-30, 30-22)
    Asszem 0-25 után dobtátok az első pontokat...

     
  • 47fajoda2016november20.19:59ÚjVálasz

    Alakul a Bencze-sztori!
    Első év pompás, a második pedig katasztrófa és mehet, ahova akar!!
    Ez volt a Falconál is!
    Mindenesetre megemelem a nem létező kalapom a KKK előtt, nem akármilyen teljesítmény 5 perc alatt! De akit hagynak játszani, annak ezt ki kell használni!

     
  • 46heraklith19902016november20.19:58ÚjVálasz
    Idézet: oleg
    Veled ellentétben én nem tudom hogy van vagy nincs. A csapat kommunikációja (sicc!
    ...

    Jobb a helyzet, mint tavaly??? Ha nem nagy fáradság, linkeld már be légyszíves, hogy ezt hol olvastad!! Köszi!

    Várj, segítek! Nem fogsz ilyet találni.

    Állandóan a légiósok számával vagytok elfoglalva, ahelyett hogy örülnétek neki hogy csak ennyi van és játszanak a magyarok!
    Szabóról hajlamosak vagytok megfeledkezni, ő a 4. légiósunk.
    Azt sem nyilatkozta soha senki, hogy lesz 4. légiós (max azt, hogy nem kizárt), csak következtettünk páran, hogy azért van 3, hogy a 4 millát ne keljen kiköhögni évözben az esetleges negyedikért.
    Kornél az elején azt sugalta, hogy van rá esély, de később már sokkal finomabban fogalmazott.

     
  • 45kapaca2016november20.19:57ÚjVálasz
    Idézet: Beniben
    Sajnos a hurrá-kommunikáció már nem jön be...
    Bencze múltkor még védte a mundér becsületét, mert a hulladék légiósokat ő hozta, így a felelősség is az övé!
    ...

    +1

     
  • 44fec882016november20.19:55ÚjVálasz
    Idézet: antekirt
    Volt már ilyen csapnivaló negyedünk valaha?
    Ezt még a Körmendnek sem kívánom. De még a Szolnoknak sem.
    Magyarázza meg valaki, aki tudja :(
    Sírok.
    ...

    Volt. 2001-ben a bajnoki negyeddöntő harmadik mérkőzésén Kaposváron vezettetek az utolsó negyedben 20 ponttal. Azt is mi nyertük végül. Szerintem akkor sem és most sem gondolta volna kaposvári részről senki a vége előtt, hogy nyerhetünk, mégis sikerült. Szép volt fiúk! Zetének sok sikert a továbbiakban!

     
  • 43Beniben2016november20.19:53ÚjVálasz
    Idézet: heraklith1990
    A spórolásnak ehhez a meccshez pont semmi köze. Te tudsz többet költeni, mint amennyid van vagy inkább elköltenéd azt is, ami nincs?
    ...

    Sajnos a hurrá-kommunikáció már nem jön be...
    Bencze múltkor még védte a mundér becsületét, mert a hulladék légiósokat ő hozta, így a felelősség is az övé! Igazolni kell és nem bérköltségben verni a mezőnyt!
    Sajnáltam ma a magyarjainkat, főleg Zsoltit!
    Egyik idegenbeli bravúr kilőve, kíváncsian várjuk a folytatást!

     
  • 42adsl4653262016november20.19:53ÚjVálasz
    Idézet: Borso
    Én sem cserélnék veled!! Szar lehet szolnokinak lenni...
    Ilyen teljesítménnyel, idegbeteg edzővel, 0 csapattal, félig üres csarnokkal...
    De nyugi!!! Lóvé van! Más meg nem számít
    ...

    Velem nyugodtan cserélhetsz,én több mint 25 év alatt rengeteg meccset láttam,rengeteg győzelmet és vereséget is.Nagyon sok jó csapat megfordult Szolnokon és nagyon sokat le is győztünk.

    Én nem piszkálódni akartam csupán heraklith kapott vissza egy kis fricskát,mert állandóan ossza nekünk az észt,mindig az Olajjal foglalkozik és lám tessék...a fagyi visszanyalt.Ennyi!

     
  • 41kapaca2016november20.19:47ÚjVálasz

    Gratulálok a Kaposvárnak!
    Wisseh és Fodor bohócot csinált a hátvédeinkből, a többieknek, Bakival az élen "csak" be kellett dobni az üres helyzeteket.

     
  • 40heraklith19902016november20.19:45ÚjVálasz

    Most olvasom, hogy 5 perc alatt 30 pont!?
    Kíváncsi lennék, hogy mikor történt utoljára ilyen a magyar bajnokságban.
    Mi a Körmendre vertük egyszer itthon 20-at az utolsó negyedben, de ez annál sokkal durvább volt. Safford nyomott akkor 40 pontot. Az sokkal jobban tetszett!

     
  • 39Zteforever862016november20.19:44ÚjVálasz

    41 pontot nem lehet kapni egy negyed alatt... És ráadásul ebből 26 ot a festèkből. Hihetetlen!!!

     
  • 38oleg2016november20.19:44ÚjVálasz
    Idézet: heraklith1990
    A spórolásnak ehhez a meccshez pont semmi köze. Te tudsz többet költeni, mint amennyid van vagy inkább elköltenéd azt is, ami nincs?
    ...

    Veled ellentétben én nem tudom hogy van vagy nincs. A csapat kommunikációja (sicc!) szerint VAN, (nagyobb az étvágy a szurkolóktól is a tavalyi sikeres év után) a vezetőség szerint jobb a helyzet is mint tavaly, ennek ellenére mi egy jó, egy közepes és egy gyenge légióssal vesszük fel a harcot a jelképes szurkolói tömeggel bíró, vélhetően szerényebb lehetőségű klubbok 4/5 légiósával és büszkén le is nyilatkozzuk hogy nem lesz erősítés..
    Ehhez jött még nálunk egy kieső személy (szerény, de felszabaduló) bértömege...
    Ennyi.

     
  • 37antekirt2016november20.19:39ÚjVálasz

    Volt már ilyen csapnivaló negyedünk valaha?
    Ezt még a Körmendnek sem kívánom. De még a Szolnoknak sem.
    Magyarázza meg valaki, aki tudja :(
    Sírok.

     
  • 36heraklith19902016november20.19:32ÚjVálasz
    Idézet: oleg
    Várjuk a mester fasza nyilatkozatát..! Norfleet katasztrófa. Óriási edzői blama ami a mai meccsen tortent.
    És kellemes további spórolást Vezetőség. Pff...
    ...

    A spórolásnak ehhez a meccshez pont semmi köze. Te tudsz többet költeni, mint amennyid van vagy inkább elköltenéd azt is, ami nincs?
    Esetleg arra gondolsz, hogy Velkey árából igazoljuk le Westbrook-ot?

     
  • 35oleg2016november20.19:25ÚjVálasz
    Idézet: roszler
    Hát nem tudom eldönteni, hogy ez mennyire edzői hiba ilyenkor. Nem illett volna valahogyan megállítania a lejtmenetet?
    ...

    Kerpi kb 20 meccs óta tragikus.. Moha hozza amit kell, kevesebb oerccel is.

     
  • 34oleg2016november20.19:24ÚjVálasz
    Idézet: norbee10
    Egy ilyen sima meccset elcseszni a vége előtt 5 perccel... döbbenet.... A 3. negyed végéig minden rendbe volt, de ami az utolsó 5 percben történt, az minősíthetetlen....
    ...

    Várjuk a mester fasza nyilatkozatát..! Norfleet katasztrófa. Óriási edzői blama ami a mai meccsen tortent.
    És kellemes további spórolást Vezetőség. Pff...

     
  • 33heraklith19902016november20.19:21ÚjVálasz
    Idézet: heraklith1990
    Én sosem magaztaltam a Zetét, nem képzeltem többnek, mint ami.
    Ezt kőkeményen elsz@rtuk, de nem dőlt össze a világ. Szép játékot játszottunk 3 negyeden keresztül, most sem ettem kétségbe.
    ...

    nem estem kétségbe

     
  • 32Borso2016november20.19:20ÚjVálasz
    Idézet: adsl465326
    Látod...látod,ezért kell szerényebbnek lenni és nem a más háza táján söprögetni.Na most nem cserélnék veled!
    ...

    Én sem cserélnék veled!! Szar lehet szolnokinak lenni...
    Ilyen teljesítménnyel, idegbeteg edzővel, 0 csapattal, félig üres csarnokkal...
    De nyugi!!! Lóvé van! Más meg nem számít

     
  • 31heraklith19902016november20.19:18ÚjVálasz
    Idézet: adsl465326
    Látod...látod,ezért kell szerényebbnek lenni és nem a más háza táján söprögetni.Na most nem cserélnék veled!
    ...

    Én sosem magaztaltam a Zetét, nem képzeltem többnek, mint ami.
    Ezt kőkeményen elsz@rtuk, de nem dőlt össze a világ. Szép játékot játszottunk 3 negyeden keresztül, most sem ettem kétségbe.
    Ezért nem lehet egy embert hibáztatni, kétezren gondoltuk, hogy ez sima lesz. Az egész csapat tehet róla. Ahogy előttem írták már, bealudt mindenki.
    Komoly fejmosás következik, aztán megyünk tovább! Cél a 8, ahogy a Kaposvárnak is.

     
  • 30roszler2016november20.19:17ÚjVálasz

    Hát nem tudom eldönteni, hogy ez mennyire edzői hiba ilyenkor. Nem illett volna valahogyan megállítania a lejtmenetet?
    Nyilván kevés a három légiós, de ők ma pont nem voltak annyira gyengék, bár az is igaz, hogy a végén a Wisseh mint kés a vajban mindig be tudott cikázni közöttük.
    Szerintem a Mohácsit meg a Kerpelt kellene elővenni, mert a tavalyi produkciójuk közelében sincsenek.

     
  • 29norbee102016november20.19:15ÚjVálasz

    Egy ilyen sima meccset elcseszni a vége előtt 5 perccel... döbbenet.... A 3. negyed végéig minden rendbe volt, de ami az utolsó 5 percben történt, az minősíthetetlen.... Egy ilyen gyenge Kaposvárt nem tudtunk megverni, ez még sokba fájhat, ráadásul ez volt az a meccs amire azt gondoltam hogy a legkönnyebb a kövi 3 hazain, de így nagyon gatyába kell rázni a srácokat a Pécs illetve Falco ellen. Sajnos így egy idegenbeli sikerünk nem sokat ér...

    Gratulálok a Kaposvárnak, úgy látszik 5 percnyi extra játék elég volt tőlük, hogy egy már elvesztett meccset visszahozzanak (meg a mi szar védekezésünk)

     
  • 28zteale2016november20.19:13ÚjVálasz

    Ez hihetetlen

     
  • 27heraklith19902016november20.19:12ÚjVálasz

    Mégegyszer, jár a gratuláció a Kaposvárnak, mert éltek a lehetőséggel, de ezt nem ők nyerték meg, hanem mi veszítettük el!!!
    Nem tudom hány évente van ilyen meccs, de nem bántam volna, ha ez nem velünk történik meg.
    Pillanatok alatt történt minden, teljes rövidzárlat.
    Lesz miről beszélgetni...
    Az első 3 negyedben öröm volt nézni a gála meccset, pedig a trojkák nem is ültek igazán (4/14 volt, amikor utoljára néztem), aztán ez lett belőle...

     
  • 26bakimvp2016november20.19:08ÚjVálasz
    Idézet: zalasport
    Nem lehet 3 légióssal VÉGIG játszani egy szezont kedves vezetőség....Ezt nyáron tudta önökön kívűl mindenki!!!A végére elfogyunk úgy mint tavaly!!!!Czinger meg menjen a mekibe ez nem az ő szakmája!!!
    ...

    Szerintem most felesleges Czingert megtalálni, nem ő volt a pályán a 33. perctől.

     
  • 25zalasport2016november20.19:06ÚjVálasz

    Nem lehet 3 légióssal VÉGIG játszani egy szezont kedves vezetőség....Ezt nyáron tudta önökön kívűl mindenki!!!A végére elfogyunk úgy mint tavaly!!!!Czinger meg menjen a mekibe ez nem az ő szakmája!!!

     
  • 24adsl4653262016november20.19:05ÚjVálasz
    Idézet: heraklith1990
    Gratulálok a Kaposvárnak!!! Megérdemelték a győzelmet!

    Nem is tudom, hogy minősítsem-e a Zetét...

    A 3. negyed végéig esélyt sem adtunk az ellenfélnek gyakorlatilag egy percig sem.
    ...

    Látod...látod,ezért kell szerényebbnek lenni és nem a más háza táján söprögetni.Na most nem cserélnék veled!

     
  • 23heraklith19902016november20.19:03ÚjVálasz
    Idézet: szajkosaras
    41 pont egy negyed alatt? A szemtanúkat kérdezném, hogy a ZTE védekezése volt gyenge vagy a Kaposvár dobott extrán?
    ...

    Fingom sincs miért, de szétestünk teljesen.
    Védekezésben senki nem találta a helyét sem, meg a labdát sem, cicáztak velünk.
    Másrészt, ahogy az ilyenkor lenni szokott, mindent beszórtak. Máshogy nehéz dobni 41-et egy negyedben.
    Mindenki elhitte, hogy sima közte 20 lesz, ez volt a baj!

     
  • 22bakimvp2016november20.19:03ÚjVálasz
    Idézet: szajkosaras
    41 pont egy negyed alatt? A szemtanúkat kérdezném, hogy a ZTE védekezése volt gyenge vagy a Kaposvár dobott extrán?
    ...

    Mindkettő, másképp nem lehet utolsó negyedes +17-ről kikapni. Szörnyű volt nézni, sajnos ilyen a kosárlabda. És nálunk most nincs egyetlen olyan vezér sem a pályán, mint amilyen tavaly három is volt. Mondjuk az is kriminális, hogy még faultokat sem ütöttünk, miközben a lendületbe jött Kaposvár csak szórta a kosarakat. Egy ilyen agyonnyert meccset elveszíteni gyilkos lehet lélektanilag, a Kaposvár meg lendületbe jöhet.

     
  • 21zetekosarak2016november20.19:02ÚjVálasz

    Az első 3 negyed alatt a KKK bénázása úgy elaltatta a srácokat, hogy a végén egy szinten voltak velünk, nézőkkel: akár le is ülhettek volna tátott szájjal figyel a történteket... Hú, de fölrántottam magam a harmadik trojkán a sarokból!

     
  • 20Károly,Róbert2016november20.19:00ÚjVálasz

    Az első negyedben üvöltöttem kiabáltam hogy miért kell elrohanni a meccset előkészítetlenül eldobálni a labdát. A második negyedben mérgelődte, hogy miért kellet elrontani az első negyedet. A harmadik negyedben bele nyugodtam,hogy ez a meccs elment. A negyedik negyed ben tizenkétpontos ZTE vezetésnél mikor zalaegerszegi riporter azt mondta, hogy "Vigyázni kell, mert ez a meccs még nincs megnyerve a 12 pont gyorsan ledolgozható !" jót nevettem. Gondoltam könnyen beszél hiszen páholyból nézik a meccset. Majd igaza lett megtörtént a csoda a Kaposvár fordított! Ez a mérkőzés bizonyította,hogy a mérkőzés addig tart amíg a duda nem jelzi a meccs végét. Nagy-nagy gratuláció a csapatnak,hogy volt hitük a 19 pontos hátrányban is és nem adák fel hajtottak és ez meghozta ezt a csodálatos erdményt.Nem tudok mit mondani mnt azt, hogy KÖSZÖNÖM FIÚK !

     
  • 19caposwar2016november20.18:58ÚjVálasz
    Idézet: szajkosaras
    41 pont egy negyed alatt? A szemtanúkat kérdezném, hogy a ZTE védekezése volt gyenge vagy a Kaposvár dobott extrán?
    ...

    Mindkettő.ezt meg kell neznem megegyszer

     
  • 18heraklith19902016november20.18:57ÚjVálasz

    Gratulálok a Kaposvárnak!!! Megérdemelték a győzelmet!

    Nem is tudom, hogy minősítsem-e a Zetét...

    A 3. negyed végéig esélyt sem adtunk az ellenfélnek gyakorlatilag egy percig sem. Mindenki hozzátette a magáét, volt csapatjáték, lepattanók, mindenben felőröltük a Kaposvárt.
    Büszke voltam a csapatra. Norfleet és Drungilas is hozták a pontokat. Eldölt a meccs gondoltam én is, meg sajnos az egész csapat is!!

    A 4. negyed.... minősíthetetlen! Ezt gyerekek ti csesztétek el, de nagyon csúnyán!! A Kaposvárnak csak élnie kellett a lehetőséggel és ahogy ez ilyenkor lenni szokott be is esett nekik minden. Ahogy feljöttek 10 alá, azt sem tudtuk ki kivel van, csak kergettük a labdát. Hiába kérte ki Bencze az időt, a Kaposvár már vérszemet kapott.
    Összességében nem érdemeltük meg a győzelmet!
    Külön gratulálok Bakinak, kb. élete meccsét játszotta!

     
  • 17profbasket2016november20.18:57ÚjVálasz
    Idézet: banane
    Craig! Jól hallottam, hogy elfogyott Egerszegen a pénz?
    ...

    XDDDDDDDDDDDDDDD
    4.negyedben jelentették be, kis csúszás várható =)))))))))))))))))))

     
  • 16KKK_HB2016november20.18:57ÚjVálasz

    Nagy gratula a csapatnak, Ádámnak vannak ilyen meccsei, két éve kétszer is mínusz 20-ról nyertünk a Pécs ellen, hát most is összejött

     
  • 15drva2016november20.18:56ÚjVálasz

    Baszki.

     
  • 14Anti-andromeda2016november20.18:55ÚjVálasz

    Nyugalom majd mindjárt jön heraklith1990 és elmondja mi történt, remélhetőleg itt is olyan sok "okos" meglátása lesz mint az Olaj cikkeknél szokott lenni.
    Kíváncsian várjuk! Gyere mester!

     
  • 13ZTE152016november20.18:55ÚjVálasz
    Idézet: szajkosaras
    41 pont egy negyed alatt? A szemtanúkat kérdezném, hogy a ZTE védekezése volt gyenge vagy a Kaposvár dobott extrán?
    ...

    Úgy védekeztünk mint egy darab fa.Álltak egy helyben végig.Jól fizethetett a végén a kaposvár győzelme

     
  • 12ferrro2016november20.18:54ÚjVálasz

    Nocsak , elfogyott a célzóvîz? Elég hamar....Gratulálok.a Kaposvàrnak!

     
  • 11tibike2016november20.18:52ÚjVálasz

    Anno pár évvel ezelőtt ha minden igaz az MTE talán 30 pont különbségről állt fel a 2. félidőben a Kijev ellen. Akkor láttam ehhez hasonlót. Nem vagyok edző és játékos sem, de az biztos, hogy most a ZTE-hez én igazolnék egy pszichológust. Szép volt Kaposvár :-)

     
  • 10banane2016november20.18:52ÚjVálasz

    Craig! Jól hallottam, hogy elfogyott Egerszegen a pénz?

     
  • 9kapaca2016november20.18:50ÚjVálasz

    Ha ezek után is azt gondolja a vezetőség, hogy nem kell légióst cserélni...
    Norfleet 0 koncentráció és védekezés!

     
  • 8profbasket2016november20.18:50ÚjVálasz
    Idézet: hp12
    A "fakezű" Wisseh 19 pont, 32 VAL, jó szeme van ennek a Fofonak... Gratula a Kaporvárnak, nehéz lehet most Tamásnak !
    ...

    Nem tudom mit vársz tőle. Nézd meg második évi edzősége alatt hova jutott a csapata =D wisseht leszójja, a saját játékosát magasztalja, azt csoda ha pluszos valt hoz össze
    Én jobb edző lennék.

     
  • 7szajkosaras2016november20.18:46ÚjVálasz

    41 pont egy negyed alatt? A szemtanúkat kérdezném, hogy a ZTE védekezése volt gyenge vagy a Kaposvár dobott extrán?

     
  • 6adsl4653262016november20.18:46ÚjVálasz

    MICSODA DRÁMAI FORDULAT!

     
  • 5Sixman2016november20.18:46ÚjVálasz

    Gratulálok a csapatnak! Fenomanális 4. negyed mellett egy Baki extra. Hajrá KKK!

     
  • 4McKour2016november20.18:41ÚjVálasz

    Fodor dobott triplát ez most hogy van?? SZOPOKA NYALOK zegecske HAHAHA

     
  • 3hp122016november20.18:41ÚjVálasz
    Idézet: hp12
    A "fakezű" Wisseh 19 pont, 32 VAL, jó szeme van ennek a Fofonak... Gratula a Kaporvárnak, nehéz lehet most Tamásnak !
    ...

    Kaposvárnak, bocs

     
  • 2hp122016november20.18:40ÚjVálasz

    A "fakezű" Wisseh 19 pont, 32 VAL, jó szeme van ennek a Fofonak... Gratula a Kaporvárnak, nehéz lehet most Tamásnak !

     
  • 1profbasket2016november20.18:39ÚjVálasz

    WOOOOOOOOOOOW O_______O AZIGEN!

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!