Az EnterNetnél lemondtak a feljutásról

Hódmezővásárhely – Jövőre viszont ismét megpróbálják.

A BB1.hu-n figyelemmel kísérhetik a B csoportos felsőházi rájátszás alakulását is. A szezon előtt a feljutás egyik nagy esélyesének számított az EnterNet Vásárhely. A keresztbejátszást azonban két vereséggel kezdték az alföldiek, így lépéshátrányba kerültek riválisaikkal szemben.

– Nagy csalódás volt ez a két vereség – mondta a BB1.hu-nak dr. Elek András, a klub ügyvezetője és edzője. Különösen a vásárhelyi zakónk fájt. Érthetetlen, mert nagyon jól kezdtünk. Úgy tűnt, hogy egy biztos győzelmet szerzünk, ami tulajdonképpen elvárható is lett volna tőlünk hazai pályán. Aztán nem így lett. Talán annak is betudható, hogy nagyon sok fiatal, tapasztalatlan játékosaink vannak. A húsz éves irányítóink pszichésen nem bírták el a nyomást. Ez volt az a meccs, amikor nem lehetett mit csinálni. Az egyik irányító helyett bement a másik, akkor ő adott el három labdát zsinórban. Saját magunkat vertük meg. A Bonyhád meccs más volt. Egyrészt Diakite elképesztően gyenge, értékelhetetlen produkciót nyújtott. A mi statisztikáink szerint 14/4-et dobott közelről, vagyis körülbelül három méterről. Ezen kívül nyolc labdát kiejtett a kezéből, és természetesen a védekezése is hasonló volt. Mondjuk ezzel együtt is nyerhettünk volna, csak kicsit kevesen voltunk, mert legponterősebb játékosunk, Czibere a Nagykanizsa elleni meccs másnapján kórházba került. Szívritmus zavarokat állapítottak meg nála, meg kell majd műteni. De egyébként jól is játszott a Bonyhád, bár szerintem „faultosabban”, mint mi. Ennek ellenére 36-19 volt a büntetőarány.

Elek hozzátette, ezzel a két vereséggel gyakorlatilag lemondtak a feljutási álmaikról.

– A bajnokság sajnos elúszott, ezen nincs mit szépíteni. Az egymás elleni eredményekben amúgy is rosszabbak voltunk, a két újabb vereséggel pedig már csak annyi célunk lehet, hogy „szépen haljunk meg”. Az alapcélunk az volt, hogy megnyerjük a nyolc darab rájátszás meccsünket. Most ez arra módosult, hogy nyerjük meg a maradék hatot. Ezzel a dobogós helyezésekbe már nem fogunk tudni beleszólni. Ez az idei év viszont jó alap lehet a jövőre, reméljük, a következő szezonban valóra tudjuk váltani álmainkat.

NB I B. csoport, Rájátszás az 1-8. helyért
HCsapatMGyVDpKpPont%
1.B-BETON Bonyhádi KSE2421322831805450.937
2.Dél Konstrukt-SZTE-Szedeák2421322121838450.937
3.Jászberényi KSE2420423821901440.916
4.Kanizsa KK DKG-EAST2420421571732440.916
5.Veszprémi Egyetem2419522431857430.895
6.EnterNet Vásárhely2418621951923420.875
7.SMAFC-NYME2415920061637390.812
8.EKF Hész Gép.SE24131118271821370.770
A 3. forduló párosítása
FordulóPárosításDátum/Eredmény
3.EnterNet Vásárhely – SMAFC NYME2010.04.22. 18:00
3.EKF Hész – Veszprémi Egyetem 2010.04.23. 18:00
3.Jászberényi KSE – Kanizsa KK2010.04.24. 19:00
3.Dél Konstrukt-SZTE-Szedeák – B-BETON Bonyhádi KSE 2010.04.25. 19:00
 

Azért ha lehet a Bonyhádot hazai pályán verjétek meg! :)
Nagyszerű közönségetek és jó csapatotok van, sok sikert a továbbiakban!

Hajrá Kanizsa!

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A döntőről - Cozombolis jászkunsági gyerek

Szolnok – Az énekes bízik az Olaj győzelmében. Ha nyernek, nagy buli lesz.
 

Czigler még nem vonulna vissza

Nagykanizsa – A 41 éves center a jelenlegihez hasonló szerepkörben még kosarazna a B csoportban.
 

Zakóval kezdtek Lóránték

Valencia – A rájátszás első meccsén 22 ponttal kapott ki a Lagun Aro.
 

Egy fehérvári lépés a bronz felé

Székesfehérvár – A Körmend ismét 10 pontos előnyt eltékozolva kapott ki.
 

A döntőről - Hy Bryan!

Szombathely – A Bumeráng hangja szereti a kosárlabdát és bízik a Szombathely pályaelőnyében.
 

Falco-SZOVA KC – Szolnoki Olaj KK

Szombathely – Bencze bajnok akar lenni, Pór szerint a Falcónak van nagyobb veszíteni valója.
 

Jó, hogy elkerülték a Reált és a Barcát

San Sebastian – Lóránt Péterék ma este Valenciában kezdik a rájátszást.
 

Kecskeméten lesz az U23-as döntő

Kecskemét – A fiataloknál is farkasszemet néz egymással az Albacomp és a Körmend.
 

ACB után, válogatott előtt

Budapest – Hanga Ádám 4-5 kilóval izmosabban tért haza és most pótolja a 8 hónapon át nélkülözött levest.
 

A döntőről: Horti Gábor

Budapest – A SportKlub riportere aggódik a szombathelyiekért, nehogy égési sérülések érjék őket.
 

Bajnokság 2011-2012

A legutóbbi eredmények
Ford.Párosítás
ED3Falco - Körmend82-75
ED3Albacomp - Szolnok71-80
B>ABaja - Salgótarján83-91
ED4Körmend - Falco60-63
B1Albacomp - Körmend75-64

Következik...
Ford.PárosításIdőpont
D1Falco - Szolnok05.18. 18:15
B>ASalgótarján - Baja05.19. 18:00
B2Körmend - Albacomp05.20. 18:00
D2Szolnok - Falco05.21. 18:15
B3Albacomp - Körmend05.23. 19:00
D3Falco - Szolnok05.24. 18:15
 

Tabella

Alapszakasz 2011/12
HCsapatMGyVrel.p.
1.Falco-SZOVA KC Szombathely 26 23 30,942
2.Albacomp Fehérvár 26 21 50,904
3.Szolnoki Olaj 26 21 50,904
4.Fortress Lami-Véd Körmend 26 19 70,865
5.Atomerőmű SE 26 18 80,846
6.Kecskeméti KSE 26 14 120,769
7.Pécsi VSK-PANNONPOWER 26 13 130,750
8.Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC 26 12 140,731
9.Kaposvári KK 26 11 150,712
10.Factum Sport Debrecen 26 8 180,654
11.Naturex-SZTE-Szedeák 26 8 180,654
12.Marso-Vagép NYKK 26 7 190,635
13.Jászberényi KSE 26 6 200,615
14.Zalakerámia ZTE KK 26 1 250,519
 

EuroChallenge 2011/2012

Az EC negyeddöntői
Ford.Párosítás
1 Ventspils - Szolnok 82-63
1 Artland - Besiktas 73-74
1 Fuenlabrada - Lyubertsy 75-76
1 Chalon - Roanne 75-73
2 Lyubertsy - Fuenlabrada 68-78
2 Besiktas - Artland 77-63
2 Szolnok - Ventspils 82-76
2 Roanne - Chalon 76-78
3 Ventspils - Szolnok 78-82
3 Fuenlabrada - Lyubertsy 65-80
 
  
  • Ünneplés a Falco döntőbe jutásakor

  • Falco-SZOVA KC Szombathely - Fortress Lami-Véd Körmend

  • Fortress Lami-Véd Körmend - Falco-SZOVA KC Szombathely kosárlabda-mérkőzés

  • Sömenek Martin ballagása

  • Extra képek az EC-ről

  • Besiktas Milangaz - Elan Chalon 91-86