Nem igazol új légióst a ZTE

Zalaegerszeg - Bencze Tamás szerint Velkey helyén van bevethető játékos, Norfleet felett pedig nem kell pálcát törni.
 
 
 
 
 

Nem igazol új légióst a ZTE

Zalaegerszeg - Bencze Tamás szerint Velkey helyén van bevethető játékos, Norfleet felett pedig nem kell pálcát törni.

Tudd meg gyorsabban a magyar kosárlabda legfontosabb híreit. Klikk és like a Facebook oldalunkat!

A Zalakerámia-ZTE KK vezetőedzője, Bencze Tamás a zaol.hu-nak adott nyilatkozatában a szerződése felbontását kérő Velkey Jánosról és a csapat légiósairól is nyilatkozott. Mint elmondta, nem fognak kapkodni, hiszen korai lenne még elhamarkodott döntéseket hozni.

Velkey kapcsán úgy fogalmazott, aki nem akar maradni, azt nincs értelme erőszakkal marasztalni, ugyanakkor nem értett egyet vele, hogy Velkey nem kapott volna elég játékidőt, hiszen a tavalyi szezonban, húsz évesen átlag tizenöt percet töltött a pályán az NB I-ben, idén pedig sérülése miatt kapott kevesebb játékidőt egyes mérkőzéseken. Velkey János helyett a hamarosan visszatérő Fekete Viktor, illetve a fiatal Kis Raúl is előbbre léphet.

A tréner a légiósok gyengébb teljesítményére is kitért, hiszen legutóbb Drungilas és Norfleet sem szerzett pontot. Bencze Tamás szerint korai lenne pálcát törni felettük, meg kell adni az esélyt nekik a továbbiakban is, vagyis egyelőre nem tervezi új légiós szerződtetését (sem) a klub.

 
 

 

 
  • 28oleg2016november18.21:17ÚjVálasz
    Idézet: heraklith1990
    Megnéztem a meccs végét mégegyszer. A Körmend támadás kb. 36:40-nél kezdődik, itt a link:
    https://youtu.be/KHP424i667Y

    Remélem belátod, hogy rosszul emlékeztél.
    ...

    Ez nem volt kérdés.. a többségnek :-) Nyegle beleszarok hozzáállás.

     
  • 27heraklith19902016november18.19:58ÚjVálasz
    Idézet: torcida90
    Azt a labdát abból a kontra mozgásból, mikor mentek a labdáért és valaki még közbe belekap és irányt változtat, csak Ti értétek volna el, de Ti csak a lelátóról játszátok a kosárlabdát.
    ...

    Megnéztem a meccs végét mégegyszer. A Körmend támadás kb. 36:40-nél kezdődik, itt a link:
    https://youtu.be/KHP424i667Y

    Remélem belátod, hogy rosszul emlékeztél. Nem volt itt semmilyen "kontra mozgás" (bármi is legyen az). Ő nyúlt a lepattanónál a labdához utoljára, majd sétálva végignézte, ahogy kimegy!
    Govens mögötte sík ideg. A közvetlenül ezt megelőző támadásban Govens visszahúzott egy sokkal nehezebb labdát!
    A "sztár játékos" vetődik, a kisgyerek meg sétálgat. Most felhúztam rajta megint magam!

     
  • 26csezarro2016november18.18:46ÚjVálasz
    Idézet: torcida90
    Azt a labdát abból a kontra mozgásból, mikor mentek a labdáért és valaki még közbe belekap és irányt változtat, csak Ti értétek volna el, de Ti csak a lelátóról játszátok a kosárlabdát.
    ...

    Tudod a legnagyobb problema az volt vele, hogy meg se probalta.

     
  • 25oleg2016november18.17:03ÚjVálasz
    Idézet: heraklith1990
    Kb. 6 éves korom óta követem a játékot, akkor még apám vitt a meccsekre ;-) Annak idején egy keveset játszottam az utánpótlásban is, azóta a mai napig csak hobbi szinten.
    ...

    Govens 3 méterrel hátrébbról meg majdnem elérte. Egy dolog a fizika meg más ha valakiben nincs alázat és beleszarik.. De jó, hogy van aki ezt másképp látja ;)

     
  • 24heraklith19902016november18.15:59ÚjVálasz
    Idézet: torcida90
    Azt a labdát abból a kontra mozgásból, mikor mentek a labdáért és valaki még közbe belekap és irányt változtat, csak Ti értétek volna el, de Ti csak a lelátóról játszátok a kosárlabdát.
    ...

    Kb. 6 éves korom óta követem a játékot, akkor még apám vitt a meccsekre ;-) Annak idején egy keveset játszottam az utánpótlásban is, azóta a mai napig csak hobbi szinten. Az "öreg" Kovács azért megtanított pár dolgot ;-)

    Az ominózus eset az orrom előtt történt. Nekem egyértelmű volt, hogy az simán az ő labdája volt és ahogy látom vagyunk így ezzel még páran. Nem érdemes ennek ekkora feneket keríteni, de akkor nagyon haragudtam rá.
    Ha lesz időm, megnézem újra a meccset.
    Ha mégis tévedtem, le fogom írni.

    A meccs biztos nem ezen múlt és lesz lehetősége bizonyítani! Szurkolok neki!

     
  • 23torcida902016november18.13:59ÚjVálasz
    Idézet: csezarro
    Körmend ellen volt, amikor tele voltunk serülttel, igy a fiataloknak is kellett jatszania. Kinn voltam en is.
    Amugy azt a labdat meg a büfes is elerte volna 2 sör csapolasa közt.
    ...

    Azt a labdát abból a kontra mozgásból, mikor mentek a labdáért és valaki még közbe belekap és irányt változtat, csak Ti értétek volna el, de Ti csak a lelátóról játszátok a kosárlabdát.

     
  • 22csezarro2016november18.08:08ÚjVálasz
    Idézet: heraklith1990
    Szerintem is. Ő tényleg "meghalt" minden labdáért.
    Állítólag valamennyit javult Kiss Raul hozzáállása is, majd meglátjuk....vagy nem.
    ...

    Körmend ellen volt, amikor tele voltunk serülttel, igy a fiataloknak is kellett jatszania. Kinn voltam en is.
    Amugy azt a labdat meg a büfes is elerte volna 2 sör csapolasa közt.

     
  • 21rorschach2016november17.21:23ÚjVálasz

    Sajnos szerintem is karcsú ez a keret komoly célok eléréséhez. Anyagilag nem tudom mennyire vagyunk elengedve, de egy hátvéd aki irányítani is tud nagyon ráférne a csapatra. Nem kell golyószóró mint Govens, a pontokat a magyarok is hozzák, inkább tudja stabilan a fazont szabni amíg Ubilla pihen, és piócaként védekezzen.

     
  • 20oleg2016november17.18:27ÚjVálasz
    Idézet: heraklith1990
    Szerintem is. Ő tényleg "meghalt" minden labdáért.
    Állítólag valamennyit javult Kiss Raul hozzáállása is, majd meglátjuk....vagy nem.
    ...

    Es Kinney meg Govens majdnem szétrúgta a lusta valagát..! Emlékszem én is. Nagy arc nulla alázat...

     
  • 19bakimvp2016november17.18:26ÚjVálasz
    Idézet: oleg
    Vékonyak voltunk eddig is, most még egy kicsit vékonyabbak lettünk. Norfleet felett senki sem tört pálcát, csupán a tények: nulla küzdés nulla pont nulla védekezés. Csalódnék ha Bencze nem így látná.
    ...

    Na ja. Norfleet gyengus ÉS Velkey távozott - ez az igazán rossz kombináció. Csatlakozva csocsóhoz, én is nagyon örülnék két győzelemnek a hazai háromból. De amennyire dominálnak a hazai pályák, isten igazából mindhárom kellene.

     
  • 18zalasport2016november17.18:17ÚjVálasz
    Idézet: csocsozte
    bb1 irta 242 milla a költségvetés és ebből nem tudunk még 1 légióst hozni,hát ez nagyon furcsa és érdekes!!Velkey pénze is felszabadult ő sem ingyen volt itt szerintem akkor miért nem igazolunk??
    ...

    Jani fizuja megy a közös alapba...

     
  • 17oleg2016november17.18:06ÚjVálasz
    Idézet: bakimvp
    Tényleg, ő ideális lenne csereirányítónak!
    ...

    Vékonyak voltunk eddig is, most még egy kicsit vékonyabbak lettünk. Norfleet felett senki sem tört pálcát, csupán a tények: nulla küzdés nulla pont nulla védekezés. Csalódnék ha Bencze nem így látná. Moore se lett volna rosszabb szerintem.
    Velkey bére meg majd felosztásra kerül...

     
  • 16heraklith19902016november17.18:02ÚjVálasz
    Idézet: oleg
    Stefan Fekete nagyon jó volt. Annak az alázatnak és küzdésnek ha csak a szikráját látnám Kis Raulban... :-(
    ...

    Szerintem is. Ő tényleg "meghalt" minden labdáért.
    Állítólag valamennyit javult Kiss Raul hozzáállása is, majd meglátjuk....vagy nem.
    Emlékszem tavaly valamelyik kiélezett meccs végjátékában -talán a középszakaszban- olyan labdát engedett kimeni, hogy kb. én is elértem volna a lelátóról.

     
  • 15bakimvp2016november17.17:51ÚjVálasz
    Idézet: oleg
    Stefan Fekete nagyon jó volt. Annak az alázatnak és küzdésnek ha csak a szikráját látnám Kis Raulban... :-(
    ...

    Tényleg, ő ideális lenne csereirányítónak!
    Kis Raul amúgy is 3-4-es poszt, ahol lényegében az összes magyarunk játszik, Fekete Viktor echte 2-es, úgy hogy nem értem Bencze mondandójának azt a részét, miszerint van bevethető játékos Velkey helyén (aki valóban stabil 15 perces játékos volt egy komoly nb1-es csapatban, szóval érthetetlen a távozása). Nincs. Ubilla az egyetlen irányítónk. És ugye ez nem a tavalyi képlet, amikor Kinney mellett ott volt a labdaügyes Govens. A Kecskemét ellen is már egy csomószor a kétméteres Benke hozta fel a labdát. Szerintem ez nem fog működni szerkezetileg.

     
  • 14oleg2016november17.17:03ÚjVálasz
    Idézet: heraklith1990
    Balmazovic echte 4-es, nem tud háttal a palánknak játszani, sőt nagyon a palánk alatt sem. Egyébként jó kezű. Moha és Szabó elég erre a posztra.
    ...

    Stefan Fekete nagyon jó volt. Annak az alázatnak és küzdésnek ha csak a szikráját látnám Kis Raulban... :-(

     
  • 13heraklith19902016november17.16:51ÚjVálasz
    Idézet: fajoda
    pontosítok 18,4-gyel /Eurobasket/ - a csapata a Start pedig tök utolsó...
    ...

    Balmazovic echte 4-es, nem tud háttal a palánknak játszani, sőt nagyon a palánk alatt sem. Egyébként jó kezű. Moha és Szabó elég erre a posztra. Inkább valami 5-ös féle kellene cserének, de szerintem még fontosabb lenne egy csere irányító. Nem kellene nagy sztár, egy olcsó légiós is elég lenne. Pl. hátvédnek Fekete Pisti, vagy ötösnek Tamir, ha már ex-zetéseknél tartunk.

     
  • 12oleg2016november17.16:28ÚjVálasz
    Idézet: fajoda
    pontosítok 18,4-gyel /Eurobasket/ - a csapata a Start pedig tök utolsó...
    ...

    Nagyon sok labdát elhasznált, amúgy emberileg nagyon jó volt, legiósnak szerintem gyenge.

     
  • 11fajoda2016november17.16:25ÚjVálasz

    pontosítok 18,4-gyel /Eurobasket/ - a csapata a Start pedig tök utolsó...

     
  • 10fajoda2016november17.16:22ÚjVálasz

    Épp a héten néztem a Szolnok kapcsán, hogy a lengyel pontlista élén a ti volt játékosotok a Balmazovic áll 18,6 ponttal - ha a számra jól emlékszem!
    Őt miért nem lehet visszahozni??

     
  • 9oleg2016november17.14:51ÚjVálasz
    Idézet: csocsozte
    bb1 irta 242 milla a költségvetés és ebből nem tudunk még 1 légióst hozni,hát ez nagyon furcsa és érdekes!!Velkey pénze is felszabadult ő sem ingyen volt itt szerintem akkor miért nem igazolunk??
    ...

    Több mint érdekes.. megint megy a bullshit duma..

     
  • 8heraklith19902016november17.14:33ÚjVálasz
    Idézet: csocsozte
    bb1 irta 242 milla a költségvetés és ebből nem tudunk még 1 légióst hozni,hát ez nagyon furcsa és érdekes!!Velkey pénze is felszabadult ő sem ingyen volt itt szerintem akkor miért nem igazolunk??
    ...

    Abban a BB1-es táblázatban a ténylegesen játékosokra fordított összegeket nem fogod megtalálni. Abból nem is érdemes kiindulni.
    Egy nem túl combos légiós legyen mondjuk kb. 15-20 milla egy évre. Ha lenne ennyi felhasználható (ha úgy tetszik: erre szánt) tartalék, akkor nem 3 légiósunk lenne most sem. Számolj egy kicsit! Velkey árából elszálásolni meg ideutaztatni is alig tudnánk egy légióst.
    Kis kreativitással szerintem talán év végén lehetne plusz forráshoz jutni és akkor a rövidebb időszakra keresni valakit. Mondjuk én ebben sem bízom már nagyon.

     
  • 7ZTErulez2016november17.13:59ÚjVálasz
    Idézet: csocsozte
    bb1 irta 242 milla a költségvetés és ebből nem tudunk még 1 légióst hozni,hát ez nagyon furcsa és érdekes!!Velkey pénze is felszabadult ő sem ingyen volt itt szerintem akkor miért nem igazolunk??
    ...

    Mert a 8-ban valószínűleg ezzel a kerettel is bőven bent leszünk. A top 4 környékéhez viszont nagyságrendekkel több pénz kellene. Én azt mondom, hogy inkább spóroljunk idén, és költsünk többet jövőre.

     
  • 6csocsozte2016november17.13:49ÚjVálasz
    Idézet: oleg
    Érthetetlen a költségvetési vs légiósok száma/minősége...
    ...

    bb1 irta 242 milla a költségvetés és ebből nem tudunk még 1 légióst hozni,hát ez nagyon furcsa és érdekes!!Velkey pénze is felszabadult ő sem ingyen volt itt szerintem akkor miért nem igazolunk??

     
  • 5kapaca2016november17.13:31ÚjVálasz

    Norfleet-et biztos elküldeném, benne nincs több az eddiginél.
    Drungilas pedig mentálisan gyenge, ezért nem tud segíteni.
    Őket ilyen teljesítményért luxus fizetni.
    Bárcsak ne lenne igazam!

     
  • 4oleg2016november17.12:20ÚjVálasz
    Idézet: csocsozte
    Én 2-1 nagyon kiegyeznék!A következő 3 hazai meccsen!Erősíteni kellene!!!

    ...

    Érthetetlen a költségvetési vs légiósok száma/minősége...

     
  • 3csocsozte2016november17.12:19ÚjVálasz

    Én 2-1 nagyon kiegyeznék!A következő 3 hazai meccsen!Erősíteni kellene!!!

     
  • 2oleg2016november17.11:45ÚjVálasz

    Nézzük meg mit hozunk össze a következő 3 hazai meccsen..

     
  • 1csocsozte2016november17.10:58ÚjVálasz

    Oké majd kiderül vasárnap!!

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!