Utolsó pillanatban szerzett kosárral nyert a Szeged

Szeged – Lilov döntött. Egylabdás meccsen maradt alul a Sopron, ezzel megszakadt a szegedi sorozata.
 
 
 
 
 

Utolsó pillanatban szerzett kosárral nyert a Szeged

Szeged – Lilov döntött. Egylabdás meccsen maradt alul a Sopron, ezzel megszakadt a szegedi sorozata.

Tudd meg gyorsabban a magyar kosárlabda legfontosabb híreit. Klikk és like a Facebook oldalunkat!


Egy jó sorozatban lévő Szedeák és egy nemzetközi kupaszereplés miatt fáradtabb Sopron találkozott szombat délután Szegeden. Sulovics kosarával indult a meccs, majd Dufault vágott be egy hármast. A harmadik perc Lilov triplájával záródott, ennél a dobásnál állt az egész szegedi pad, 7-7. Ezután öt soproni pont következett, majd beindult Lilov, és elkezdte dobálni a pontokat. 20-16-ra a hazaiak vezettek, innen lett 20-19 a negyed végére – csak azért nem 20-22, mert a Sopron utolsó triplája idő után hullott a gyűrűbe.

Ivan Lilov harmadik hármasa indította a második negyedet, de folytatódott a libikóka, a pontokat jól elosztó Sopron fordított, majd ismét hátrányba került. A Szedeák bolgár hátvédje ötödik kísérletéből ötödik hárompontosát szerezte, időt is kértek a vendégek. Ekkor már nem csak a hazai kispad, hanem a nézők is álltak a lelátón. 36-30-nál és 43-37-él is hat pont volt a különbség, de a soproniaknál Lewis, Spica és Threatt is jól termelt, így 45-45-nél kiegyenlítettek. Hogy nem iksz lett a félidei állás, arról Lilov hatodik triplája gondoskodott a dudaszó pillanatában, 48-45. Ekkor a szegedi irányító, Boltics tíz asszisztnál tartott.

Fordulás után folytatódott a triplashow, Juhos és Lilov is messziről volt eredményes, de Threatt és Dufault rendre felelt ezekre. 61-55-ről lett 61-62 Lewis kosara után, majd Threattre fúltak egy sportszerűtlent. Sulovics az akció végén közelről volt eredményes, Boltics pedig kiosztotta neki tizennegyedik gólpasszát, ami klubcsúcsot jelentett a szegedieknél. Korábban a szerb Branko Jereminov ért egy ugyanennyit az élvonalban. Lewis hárompontosával, 70-65-ös hazai vezetéssel ért véget a harmadik negyed.

Ami pedig a negyedikben következett, az igazi kosárhorror volt. 77-65-nél tizenkét ponttal vittek a hazaiak, ez volt a meccsen kialakult legnagyobb különbség. Innen tudott felállni az utolsó erejéig küzdő vendégcsapat, és Threatt büntetőivel 84-84-nél egyenlített. A Sopron a vezetésért támadott, amikor Juhos labdát szerzett, Csiricset pedig csak sportszerűtlen hiba árán tudta megállítani Threatt. Ez neki a második volt, automatikusan ki is állították. Csirics dobásai bementek, 86-84 után azonban kimarad a szegedi támadás, Ruják pedig, szintén büntetőkből, 8,6 másodperccel a vége előtt kiegyenlített, 86-86. Jött a nyerőember, Lilov, aki a gyűrűig cselezte magát, és be is fejezte az akciót, 88-86. A Sopron még dobhatott egyet a győzelemért, de a tripla kimaradt, így a szegediek ünnepelhettek. Ez volt a Szedeák sorozatban harmadik sikere.

Nikola Lazics, a Szedeák vezetőedzője: - Színvonalas, jó mérkőzésen győztük le nagyon erős Sopront, ez velem a kispadon még nem sikerült a Szedeáknak. A találkozó hajrájában a fáradtság jelei mutatkoztak játékosaimon, de összességében megérdemelten nyertünk.

Sabáli Balázs, a Sopron vezetőedzője: - Az első félidőben extra dobóteljesítményt nyújtott a Szeged, gratulálok nekik a győzelemhez. Threatt kiállításával nem értek egyet, így őt egy meccsre elvesztettük.

 
 

 

 
  • 36Gullit2016november13.17:16ÚjVálasz
    Idézet: Kaxi
    Igen a helyi közönség nem kiabálta le őket! Miért is kiabálta volna amikor oda fújtak? Mérkőzést eldöntő hiba volt hogy az utolsó percben sportszerűtlen faultot fújtak egy sima hibára!
    ...

    Barátom! Ott sem voltál! Itt alább írtad, hogy hallottad a bírók ténykedéséről. Az édeskevés! Én ott voltam és láttam, hogy Threatt keményen odacsapott Ciricnek. Ha ez nincs, a szegedi játékos palánkig viszi a labdát, bedobja a ziccert és akkor talán már ott eldőlt volna a meccs. Szerintem ne ragozzuk tovább, te pedig törődj bele, hogy tegnap kikapott a csapatod, az enyém meg győzött. Viseld méltósággal. Ennyi.

     
  • 35stukkerno42016november13.14:46ÚjVálasz
    Idézet: Kaxi
    Én eddig nem bunkóztam senkit, csak leírtam a véleményemet. A bunkózást te kezdted, úgyhogy ezek után nem is értem miről beszélsz!
    ...

    Jol is tetted h nem bunkoztal!!
    Annyi hülyeseg mellett amit i meccs elött es utan is irsz.... es melle meg sertegetnel is valakit ilyen jellzökkel tenyleg a legalja lennel... igy csak majdnem!!
    Szerencsere a soproni szurkolok többsege full normalis mindig es te meg tavolrol sem vagy velük egy szinten!! Be is fejezem a tarsalgast veled!
    CSAKASZEDEAAK!!!

     
  • 34Kaxi2016november13.13:42ÚjVálasz
    Idézet: stukkerno4
    :-DDDD
    Nah pont ezert is helytallo a bunko kifejezes... most meginkabb!! :-DDD
    ...

    Én eddig nem bunkóztam senkit, csak leírtam a véleményemet. A bunkózást te kezdted, úgyhogy ezek után nem is értem miről beszélsz!

     
  • 33mirko2016november13.13:37ÚjVálasz
    Idézet: bippa
    Sajnos igazad van.Szerintem Bán jövőre nem nálunk játszik,mert nemkap szinte semmi játékpercet,csak szinte akkor amikor már eldőlt a meccs.
    ...

    Pláne érhetetlen, amikor kettő hiányzóval megyünk neki a meccsnek, Bán miért nem kap szerepet. Bőven beférne a rotációba 2-3as poszton. Remélem Threatt kiesésével a Körmend ellen bizonyíthat.

     
  • 32stukkerno42016november13.13:21ÚjVálasz
    Idézet: Kaxi
    Igen a helyi közönség nem kiabálta le őket! Miért is kiabálta volna amikor oda fújtak? Mérkőzést eldöntő hiba volt hogy az utolsó percben sportszerűtlen faultot fújtak egy sima hibára!
    ...

    :-DDDDDDDDD

     
  • 31bippa2016november13.12:25ÚjVálasz
    Idézet: darius
    Teljes kerettel (Dénes, Tóth) nagyobb esélyünk lett volna a győzelemre, de tudom, hogy a sportban nincs ha és volna.
    ...

    Sajnos igazad van.Szerintem Bán jövőre nem nálunk játszik,mert nemkap szinte semmi játékpercet,csak szinte akkor amikor már eldőlt a meccs.Rutint játék nélkül nehéz szerezni,és ez sajnos igaz Élőre is,Kántort szerintem nem kellene erőltetni lassú körülményes.Ezek a vereségek a végelszámolásnál fognak hiányozni.Körmend ellen iszonyat nehéz lesz.

     
  • 30Kaxi2016november13.12:05ÚjVálasz
    Idézet: Gullit
    Tegnap a hazai csapatnak nem mákja, hanem tartása, szíve, lelkesedése, jó taktikája és kiváló napot kifogó játékosai voltak! A Sopron egyetlen alkalommal sem vezetett!
    ...

    Igen a helyi közönség nem kiabálta le őket! Miért is kiabálta volna amikor oda fújtak? Mérkőzést eldöntő hiba volt hogy az utolsó percben sportszerűtlen faultot fújtak egy sima hibára! Kettőt dobtatok meg ti jöttetek oldalról! Mi ez ha nem meccset eldöntő csalás?

     
  • 29stukkerno42016november13.12:05ÚjVálasz
    Idézet: Kaxi
    A bunkó az te vagy kisköcsög! Én idáig senkit nem bunkóztam de az ilyen kis csicska fasszopókat mint te vagy sajnos nehezen viselem el! Ahhoz a két zakóhoz meg nekünk is lesz egy-két szavunk!
    ...

    :-DDDD
    Nah pont ezert is helytallo a bunko kifejezes... most meginkabb!! :-DDD

     
  • 28Gullit2016november13.08:00ÚjVálasz
    Idézet: Kaxi
    Nagy mákotok volt! Nem tudtam elmenni, de hallottam hogy a bírok elég szépen belenyúltak a meccsbe a javatokra.
    ...

    Tegnap a hazai csapatnak nem mákja, hanem tartása, szíve, lelkesedése, jó taktikája és kiváló napot kifogó játékosai voltak! A Sopron egyetlen alkalommal sem vezetett! Fogadd el - mint ahogyan azt is néhány soproni szurkoló is tette - hogy a Szeged tegnap jobb volt, minimum két ponttal! Ha pedig fogadsz, akkor majd a legközelebbi 9 soproni győzelemre fogadj, mert ugye tegnap ugrott a lóvéd! :-) A bírókról "hallottam" az édeskevés, tudod, a messziről jött ember azt mondd, amit akar. A bírók a mérkőzés végeredményét, végső kimenetelét befolyásoló hibát nem vétettek, hibáztak erre is, meg arra is. Nem volt vészes, a helyi közönség nem nagyon kiabálta le őket.

     
  • 27stukkerno42016november12.23:52ÚjVálasz
    Idézet: stukkerno4
    Es ha meg penz is lenne mi... :-)
    PL... (komolytalan!!!!)
    Jereminov - Boltics - Lilov - Csirics - Balaban, Juhos Revesz Wirth Molnar.A Vagvölgyi KISS Lakosa Mike

    :-D ;-)
    CSAKASZEDEAK!!
    ...

    De lehet meg par meccs es Sulovic siman Balaban szintjen lesz!!!
    Balabant en a szolnokiaknak ajanlanam!! Am. nemtom merre lehet....

     
  • 26stukkerno42016november12.23:50ÚjVálasz
    Idézet: mcrae65
    Imádom hogy a Szeged mindig talál egy extrát. Korábban Balaban, most Lilov. Nyilván nem 1-1.5 milliót keres havonta és mégis milyen kiváló játékos. Emelem kalapom, gratuláció a Tisza-partiaknak!
    ...

    Es ha meg penz is lenne mi... :-)
    PL... (komolytalan!!!!)
    Jereminov - Boltics - Lilov - Csirics - Balaban, Juhos Revesz Wirth Molnar.A Vagvölgyi KISS Lakosa Mike

    :-D ;-)
    CSAKASZEDEAK!!

     
  • 25stukkerno42016november12.23:41ÚjVálasz
    Idézet: wind
    Egyre jobb a Szeged.
    Így most még értékesebb, hogy az első fordulóban sikerült Szegeden nyernünk
    ...

    Hatja... :-)
    Akkor meg nem volt beepitve Lilov meg Sulovic... :-D
    alatok meg nem volt center!!
    De enis bizom Lazic munkajaban hogy egyre jobbak leszünk es lesz tartasa a Csapatnak!!
    Nektek sok sikert!!!
    CSAKASZEDEAAAK!!!!

     
  • 24stukkerno42016november12.23:36ÚjVálasz
    Idézet: mirko
    'lehetett volna egy húszas' ezt hogyan érted? Utolsó másodpercekben szereztétek meg a győztes kosarat, és egyszer léptetek el tizenkét ponttal, végig szoros volt a meccs.
    ...

    Elöször is elnezest kerek!!!
    Remelem nemzetköziben nyer a Sopron, es szurkolni, nezni is fogom!! A körmend elleni meccs mas teszta!

    A 20ast a Falco vagy akar a Mafc meccsböl kiindulva mondtam... hisz ott is igy volt... aztan a vegen sima...

    Ami valtozott az elözö evekhez kepes hogy nagyobb tartasa van a Csapatnak, betudjuk huzni a meccseket az olyan meccseket amik regebben siman elmentek a koncentracio hianya miatt!! De ez meg mindig csaka szezon eleje... szal... nem iszok annyit elöre.. :-)

    Ha kikaptunk volna akkor is büszke lennek!! Reg kezdtünk igy egy szezont.. ugy hogy 5 meccs - Körmend - ZTE - Falco - Sopron - 5. hely.../perpill/

    De igy kell tovabb dolgozni!!!
    Bravo!!
    CSAKASZEDEAAAK!!!!!

     
  • 23mirko2016november12.23:22ÚjVálasz
    Idézet: stukkerno4
    Gratulalok a Csapatnak!!
    Szep es nagyon ertekes gyözelem!!! Lehetett volna megint egy 20as de igyis total büszke vagyok merthat nekünk a Sopron akar az Alba mumus...!!
    Juhinak ismet BRAVOOO!
    ...

    'lehetett volna egy húszas' ezt hogyan érted? Utolsó másodpercekben szereztétek meg a győztes kosarat, és egyszer léptetek el tizenkét ponttal, végig szoros volt a meccs. Egyébként nagyon szimpatikus csapat a Szeged, csak így tovább!

     
  • 22stukkerno42016november12.22:51ÚjVálasz

    Gratulalok a Csapatnak!!
    Szep es nagyon ertekes gyözelem!!! Lehetett volna megint egy 20as de igyis total büszke vagyok merthat nekünk a Sopron akar az Alba mumus...!!
    Juhinak ismet BRAVOOO! Tuti sokat tanulnak Topicstol a magasak!!! :-)
    Lakosa nem jatszott...
    Kaxi jobb lett volna ha tegnap nem irsz, ma nem makozol mert most jön 2 nagy veres szamotokra... örömmel fogom öket nezni... Nincs bajom a soproniakkal... De te bunko vagy!!

    Igy tovabb Fiuk!!
    CSAKASZEDEAAAK!!!!

     
  • 21darius2016november12.22:51ÚjVálasz
    Idézet: csattila
    Az idei bajnokságban 10-ből 9-szer senkit se vernétek meg idegenben, fölég nem Szedeákot. Szerintem, ha jó napot fogunk ki bárkit meg verhetünk.
    ...

    Teljes kerettel (Dénes, Tóth) nagyobb esélyünk lett volna a győzelemre, de tudom, hogy a sportban nincs ha és volna. Viszont az látszik, ha akár 1 ember is kiesik (bármilyen poszton) akkor súlytalanná válunk...plusz az a tény, hogy a kedves edzőnk nem hajlandó játszatni a három fiatalt. Csinálja csak nyugodtan a hülyeségét, de rá fogunk b@szni, amikor mindannyian lelépnek... Más csapat játszatja a legfiatalabb játékosait, mi nem. A probléma itt kezdődik.

     
  • 20szegedifun2016november12.22:50ÚjVálasz
    Idézet: Kaxi
    Nagy mákotok volt! Nem tudtam elmenni, de hallottam hogy a bírok elég szépen belenyúltak a meccsbe a javatokra.
    ...

    A belenyúlásra, hogy Boltic negyedik hibája a vicc kategória, vagy Ciric-et lecsapták mint a taxiórát és lépéshibát fújtak, mindezt a 4. negyedben, kis különbségnél? Másik oldalon is kb. ennyi volt. Pusztán annyi történt, hogy jó szokásuk szerint hibáztak mindkét oldalon, és Sabáli teátrális megnyilvánulásait szó nélkül hagyták, valamint 3-4 nem labdára irányuló faultból, lefújtak két sunyi megmozdulást... Az, hogy Tippmixben még fejlődni kell, az rendben, de látatlanban hülyeségeket beszélni...

     
  • 19fajoda2016november12.22:05ÚjVálasz

    Ez jól indul, hisz az irányító Threatt nem játszhat ellenünk 20.-án!
    Komoly érvégés lehet ez a Sopronnal - gondolom elég buta faultot csinált, hisz Sabi sem ért vele egyet - ráadásul a 39. percben történt /bosszantó/!

     
  • 18csattila2016november12.21:47ÚjVálasz
    Idézet: Kaxi
    Nagy mákotok volt! Nem tudtam elmenni, de hallottam hogy a bírok elég szépen belenyúltak a meccsbe a javatokra.
    ...

    Az idei bajnokságban 10-ből 9-szer senkit se vernétek meg idegenben, fölég nem Szedeákot. Szerintem, ha jó napot fogunk ki bárkit meg verhetünk.
    Szubjektív vélemény, de nagyon jó meccs volt, hangulatát és színvonalát tekintve is.

     
  • 17milos372016november12.21:38ÚjVálasz

    Nagyon jó kis meccs volt!
    ...ha igy jatszanak tovabbra is..playoff!!!

     
  • 16Kaxi2016november12.21:19ÚjVálasz
    Idézet: Gullit
    Na, de hol van Kaxi, a meccs beharangozójának tuti megmondója?
    ...

    Nagy mákotok volt! Nem tudtam elmenni, de hallottam hogy a bírok elég szépen belenyúltak a meccsbe a javatokra. Továbbra is az a véleményem hogy a Sopron ezt a Szegedet 10-ből 9-szer simán megveri akár Szegeden is.

     
  • 15adsl4653262016november12.20:06ÚjVálasz
    Idézet: mcrae65
    Imádom hogy a Szeged mindig talál egy extrát. Korábban Balaban, most Lilov. Nyilván nem 1-1.5 milliót keres havonta és mégis milyen kiváló játékos. Emelem kalapom, gratuláció a Tisza-partiaknak!
    ...

    Itt úgylátszik értenek hozzá,hogy kiket kell szerződtetni.Hasonlítanak anno a Dombóvárra,ahol Bálind Józsi bá'volt ennek a nagymestere.Nem tudom hirtelen mennyi pénzből gazdálkodnak Szegeden,de
    szerintem ésszerüen költik el a pénzt.Gratulálok nekik!

     
  • 14nota2016november12.20:03ÚjVálasz
    Idézet: mcrae65
    Imádom hogy a Szeged mindig talál egy extrát. Korábban Balaban, most Lilov. Nyilván nem 1-1.5 milliót keres havonta és mégis milyen kiváló játékos. Emelem kalapom, gratuláció a Tisza-partiaknak!
    ...

    Ez nagyrészt Lazic-nak, meg Topic-nak köszönhető, az ő hívásukra jönnek ezek a jó játékosok egy szerényebb csapatba. Persze az sem elhanyagolható hogy itt nincs kamuzás, nem csak ígérgetnek a vezetők, nincs túlvállalás sem. Persze most pont nem mentem ki a meccsre, és már nagyon sajnálom. Gratula a fiúknak!

     
  • 13mcrae652016november12.19:52ÚjVálasz

    Imádom hogy a Szeged mindig talál egy extrát. Korábban Balaban, most Lilov. Nyilván nem 1-1.5 milliót keres havonta és mégis milyen kiváló játékos. Emelem kalapom, gratuláció a Tisza-partiaknak!

     
  • 12Gullit2016november12.19:48ÚjVálasz

    Na, de hol van Kaxi, a meccs beharangozójának tuti megmondója?

     
  • 11ingyom2016november12.18:25ÚjVálasz

    Sabáli megtanulhatna rotálni és nem besz@rni a fiataloktól és akkor nem kellene a légiósoknak 35-37 percet játszani.Ezt sosem hittem vilna ,hogy a Mester magyar és fiatalfóbiás lesz.Kit verünk meg idegenben,ha a Szegedet nem????

     
  • 10szegedifun2016november12.18:19ÚjVálasz
    Idézet: SKC999
    Komoly csapat ez a Szegedi de azért szomorú hogy szinte végig hátrányban vagyunk egész meccsen..nameg így Threatt nélkül kell játszanunk a Kormend ellen ami nagyon rosszul jön nekünk.
    ...

    Hisztiznie Sabálinak lehetett bőven, még figyelmeztetést sem kapott... Threatt pedig fegyelmezetlen volt, elég egyértelmű sportszerűtleneket követett el, az egyiknél Juhos komolyabban sérülhetett volna...

     
  • 9Gullit2016november12.18:17ÚjVálasz

    Nagyon izgalmas, jó meccs volt. 12 pontos vezetés után visszaesett a SZEDEÁK, de a szívük, a lelkesedésük, a hazai pálya, no meg Ivan Lilov győzelmet hozott. A Sopron szimpatikus és erősebb csapat is a Szegednél, de ma nekünk sikerült! Gratulálok, hajrá SZEDEÁK!

     
  • 8SKC9992016november12.18:12ÚjVálasz

    Komoly csapat ez a Szegedi de azért szomorú hogy szinte végig hátrányban vagyunk egész meccsen..nameg így Threatt nélkül kell játszanunk a Kormend ellen ami nagyon rosszul jön nekünk. Bár lehet mi is hisztizhetnenk mint a Vojvodaek..ja hogy azt mindenkinek nem szabad..
    Mindegy, ennél több kell ha a 4 a cél!
    A nemzetkoziben meg igen is el kellett indulni, azzal léphetünk előbbre minden szempontból.

     
  • 7heraklith19902016november12.18:02ÚjVálasz
    Idézet: wind
    Egyre jobb a Szeged.
    Így most még értékesebb, hogy az első fordulóban sikerült Szegeden nyernünk
    ...

    Egy-két ZTE szurkoló is alulértékelte a Szeged elleni döcögős győzelmet.
    Simán playoff csapat, ha nem lesznek sérültek.

     
  • 6darius2016november12.18:02ÚjVálasz

    Igaza van mirkonak. Nem tudom, hogy a tavalyi év után minek indultunk el megint a nemzetközi kupában, hiszen látszott, hogy azon ment el a szezon. Jó erre lehet mondani, hogy akkor nem jött volna Spica, Mills stb...
    Csak azt nem értem, hogy a 3. tripla után miért nem állunk oda Lilovra? Nem igaz, hogy nem lehet valakit megfogni. Ez csak akarat kérdése. Jól megdobattuk és meg is vert minket.
    Muszáj nyerni a Körmend ellen, különben sz@rban leszünk.

     
  • 5profbasket2016november12.18:01ÚjVálasz

    na mit mondtam. nem cáfoltam meg nevem.

     
  • 4heraklith19902016november12.17:58ÚjVálasz

    Kaxi??

    "Azért ad a tippmixpro 2,5-ös oddsot a Szeged győzelemre és 1,40-et a Sopron győzelemre mert a Szeged az esélyesebb! Szerintem az egész országban ezt egyedül a Zsoldos látja így! Vicc!!!"
    "Igen megéri ha sok kidobni való pénzed van! Én azt tanácsolom ha nyerni is akarsz akkor 1,40-es szorzóval a Sopronra fogadj inkább, mert az a biztos!"
    "Szerintem meg csak a Zsoldos és a Szegedi szurkolók látják úgy, hogy a Szegednek bármiféle esélye is lenne! Rajtuk kívül sehol senki!"

    Ebből látszik, hogy a Szerencsejáték Zrt.-nél nem merülnek el a részletekben.

    Remélem a Sopron nem úgy állt a meccshez, ahogy te.

    Jó meccs lehetett, kár hogy nem láthattam.
    Gratula mindkét csapatnak, ahogy látom komoly dobóforma volt mindkét oldalon!

     
  • 3mirko2016november12.17:57ÚjVálasz
    Idézet: skcskcskcskc
    Csak egy kérdés, nem bántva senkit.
    Miért olyan ember dobja a mindent eldöntő labdát, akinek rádobása sem volt a meccsen?
    Nem rossz eredmény ilyen foghíjas kerettel, de bosszantó.
    ...

    Nem rossz? Már három vereségünk van, abból kettő gyengébb (KKK és Szedeák) csapat ellen. Ahogy tavaly, idén is a magyar liga rovására megy a nemzetközi kupaszereplésünk.

     
  • 2skcskcskcskc2016november12.17:54ÚjVálasz

    Csak egy kérdés, nem bántva senkit.
    Miért olyan ember dobja a mindent eldöntő labdát, akinek rádobása sem volt a meccsen?
    Nem rossz eredmény ilyen foghíjas kerettel, de bosszantó.
    Remélem minél hamarabb teljes kerettel leszünk.

    HAJRÁ SOPRON!
    HAJRÁ SKC!!

     
  • 1wind2016november12.17:53ÚjVálasz

    Egyre jobb a Szeged.
    Így most még értékesebb, hogy az első fordulóban sikerült Szegeden nyernünk

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!