Kanizsai bravúrgyőzelem Vásárhelyen

Hódmezővásárhely – A „B-csoportos” rájátszás első fordulójában meglepetés győzelmet szerzett a Kanizsa KK Hódmezővásárhelyen.

A mai napon megkezdődtek az NB I/B-s bajnokság felsőházi rájátszásának mérkőzései. A fordulót megelőzően, második helyen álló Nagykanizsa KK a hatodik pozícióban lévő Enternet Vásárhelyi Kosársuli otthonába látogatott. A meccs esélyese, elsősorban a hazai pálya előnye miatt, a Kosársuli volt, hiszen Utasiék hónapok óta nem találtak legyőzőre a Hódtói Sportcsarnokban. Az összecsapásnak külön pikantériát ad, hogy szembenéz egymással a második vonal két legjobb, ex-körmendi, légiósa: Cheick Diakite, illetve a vendégek karmestere, Chris Rodgers.

Az első negyedben a parádésan játszó Diakite vezetésével állva hagyta ellenfelét a Kosársuli. Vas 8. percben szerzett triplájával duzzadt először kétszámjegyűre a különbség. A második negyedet nagy akarással kezdte a KKK. Főként az „enternetes” mezőnyemberek hibáiból szerezték pontjaikat. A következő percekben Diakite és a megállíthatatlan Vas vezetésével újraépítette előnyét a Vásárhely. Kovács mester időkérése után közelebb került a hazaiakhoz a Kanizsa, elsősorban Rodgers erőszakos játékának, és Kasza betöréseinek köszönhetően.

A harmadik negyedet más felfogásban kezdte a Kanizsa. Mihalics és Koma pontjaival 1 pontra is megközelítették a hazaiakat. A dunántúliak a 28. percben Stárics triplájával a vezetést is átvették. Ezekben a percekben a hazaiak, mintha elfelejtettek volna kosárlabdázni. Rossz dobások, eladott labdák jellemezték játékukat. A harmadik tíz percet Hoffmann Balázs hármasa zárta, így a csapatok vendég előnnyel vonultak pihenőre (62-65).
Egyre nagyobb bajban a vendéglátók. Hoffmann dudaszókor eleresztett trojkájával és Stárics ziccerével hét egységre nőtt a Kanizsa KK előnye. Elek András időkéréssel próbálta rendezni a sorokat. Három perccel a lefújás előtt, nyolc ponttal még mindig hátrányban volt a Kosársuli. Az eredmény érdemileg már nem változott. Az Enternet folyamatosan hibázott, míg a KKK magabiztosan értékesítette a büntetőket.

Összességében elmondható, hogy a vendégek megérdemelten nyertek, a hazaiak érthetetlen módon összeestek a második félidőre. Rodgers betörései és az abból való kiosztások szétzilálták a vásárhelyiek többnyire biztos lábon álló védelmét.

Dr. Elek András, a Hódmezővásárhely edzője: 24 eladott labdával hazai pályán nem lehet mérkőzést nyerni.

Kovács Nándor, a Nagykanizsa edzője: Az első félidőben kicsit fásultak voltunk, ám a második félidőben megmutattuk, hogy miért tartanak minket is esélyesnek.

 

Jól játszik Rodgers minden héten, de az egész csapat nagyszerű! Hétvégén ismét győzni kell, a hangulatról a vásárhelyi rangadóhoz hasonlóan természetesen itthon is gondoskodunk, de bízunk benne, hogy a sikereknek köszönhetően még többen kilátogatnak a mérkőzésre!

 

Rodgers-től szerintem ez a minimum a B-ben, hogy bármikor hint 20 fölött. A kanizsaiaknak mi a véleménye róla? Egyébként grat innen is!

 

Grat, alakul az 5. Nyugat-dunántúli csapat a felsőházban.

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A döntőről - Cozombolis jászkunsági gyerek

Szolnok – Az énekes bízik az Olaj győzelmében. Ha nyernek, nagy buli lesz.
 

Czigler még nem vonulna vissza

Nagykanizsa – A 41 éves center a jelenlegihez hasonló szerepkörben még kosarazna a B csoportban.
 

Zakóval kezdtek Lóránték

Valencia – A rájátszás első meccsén 22 ponttal kapott ki a Lagun Aro.
 

Egy fehérvári lépés a bronz felé

Székesfehérvár – A Körmend ismét 10 pontos előnyt eltékozolva kapott ki.
 

A döntőről - Hy Bryan!

Szombathely – A Bumeráng hangja szereti a kosárlabdát és bízik a Szombathely pályaelőnyében.
 

Falco-SZOVA KC – Szolnoki Olaj KK

Szombathely – Bencze bajnok akar lenni, Pór szerint a Falcónak van nagyobb veszíteni valója.
 

Jó, hogy elkerülték a Reált és a Barcát

San Sebastian – Lóránt Péterék ma este Valenciában kezdik a rájátszást.
 

Kecskeméten lesz az U23-as döntő

Kecskemét – A fiataloknál is farkasszemet néz egymással az Albacomp és a Körmend.
 

ACB után, válogatott előtt

Budapest – Hanga Ádám 4-5 kilóval izmosabban tért haza és most pótolja a 8 hónapon át nélkülözött levest.
 

A döntőről: Horti Gábor

Budapest – A SportKlub riportere aggódik a szombathelyiekért, nehogy égési sérülések érjék őket.
 

Bajnokság 2011-2012

A legutóbbi eredmények
Ford.Párosítás
ED3Falco - Körmend82-75
ED3Albacomp - Szolnok71-80
B>ABaja - Salgótarján83-91
ED4Körmend - Falco60-63
B1Albacomp - Körmend75-64

Következik...
Ford.PárosításIdőpont
D1Falco - Szolnok05.18. 18:15
B>ASalgótarján - Baja05.19. 18:00
B2Körmend - Albacomp05.20. 18:00
D2Szolnok - Falco05.21. 18:15
B3Albacomp - Körmend05.23. 19:00
D3Falco - Szolnok05.24. 18:15
 

Tabella

Alapszakasz 2011/12
HCsapatMGyVrel.p.
1.Falco-SZOVA KC Szombathely 26 23 30,942
2.Albacomp Fehérvár 26 21 50,904
3.Szolnoki Olaj 26 21 50,904
4.Fortress Lami-Véd Körmend 26 19 70,865
5.Atomerőmű SE 26 18 80,846
6.Kecskeméti KSE 26 14 120,769
7.Pécsi VSK-PANNONPOWER 26 13 130,750
8.Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC 26 12 140,731
9.Kaposvári KK 26 11 150,712
10.Factum Sport Debrecen 26 8 180,654
11.Naturex-SZTE-Szedeák 26 8 180,654
12.Marso-Vagép NYKK 26 7 190,635
13.Jászberényi KSE 26 6 200,615
14.Zalakerámia ZTE KK 26 1 250,519
 

EuroChallenge 2011/2012

Az EC negyeddöntői
Ford.Párosítás
1 Ventspils - Szolnok 82-63
1 Artland - Besiktas 73-74
1 Fuenlabrada - Lyubertsy 75-76
1 Chalon - Roanne 75-73
2 Lyubertsy - Fuenlabrada 68-78
2 Besiktas - Artland 77-63
2 Szolnok - Ventspils 82-76
2 Roanne - Chalon 76-78
3 Ventspils - Szolnok 78-82
3 Fuenlabrada - Lyubertsy 65-80
 
  
  • Ünneplés a Falco döntőbe jutásakor

  • Falco-SZOVA KC Szombathely - Fortress Lami-Véd Körmend

  • Fortress Lami-Véd Körmend - Falco-SZOVA KC Szombathely kosárlabda-mérkőzés

  • Sömenek Martin ballagása

  • Extra képek az EC-ről

  • Besiktas Milangaz - Elan Chalon 91-86