"Mindhárom légiósnak húzóembernek kell lennie"

Zalaegerszeg – Stárics Kornél beszélt a ZTE terveiről és a Govens-ügyről is.
 
 
 
 
 

"Mindhárom légiósnak húzóembernek kell lennie"

Zalaegerszeg – Stárics Kornél beszélt a ZTE terveiről és a Govens-ügyről is.

Tudd meg gyorsabban a magyar kosárlabda legfontosabb híreit. Klikk és like a Facebook oldalunkat!


A sikerként elkönyvelt ötödik helyezést követően Zalában semmit nem bíztak a véletlenre: a nyáron az elsődleges cél valamennyi magyar játékos megtartása, és a gárda további hazai játékosokkal történő bővítése volt. A külföldiek közül előbb irányítót, aztán centert, végül pedig még egy kisembert igazoltak a kék-fehérek. A további tervekről és a vezetőség, valamint a csapat előtt álló feladatokról beszélgettünk Stárics Kornél ügyvezetővel.

- A ZTE az első csapat volt, amely már egy héttel utolsó meccsét követően bejelentette új magyar igazolásait. Benke Szilárd és Szabó Zsolt személyében két olyan játékost kapott Bencze Tamás, akikkel a kezdőötösben is számolhat, és akik komoly erősítést jelentenek Zalaegerszegen.

- Aki csak a szezon végén áll neki kialakítani magyar magját, bizony elkésik - indított a fiatal ügyvezető. - Márciusban kezdtük el a tárgyalásokat előbb a saját játékosainkkal, majd kiszemeltjeinkkel. Szabó Zsoltot már év közben is megkerestük - Ante Krapic sérülését követően -, ám akkor még nem volt elérhető; a szezon befejeztét követően viszont sikerült megállapodnunk vele. Részben, mert Bencze Tamást jól ismeri már, másrészt pedig versenyképes szerződést is kínáltunk számára. Benke Szilárd a korosztálya és a magyar fiatal játékosok közül is talán a legtehetségesebb; aki sok játékpercet szeretne egy jó klubban, kiváló edző kezei között játszani. Mohácsi Máté és Benke Szilárd is hosszabb távra szerződtek velünk; de Kerpel-Fronius Balázzsal is gyorsan megszületett a kontraktus. „Kerpi” és „Moha” a tavalyi évben egyaránt kezdők voltak, sokat tettek hozzá sikereinkhez, ezerettük volna őket nálunk tudni több szezonon át is. A nyár során a B 33-as tornán is szép eredményeket értek el, tehetséges és a játék iránti alázattal is bíró játékosoknak ismertük meg őket. A hosszabb távú szerződések azt is jelzik a játékosok felé, hogy számítunk rájuk, stabilan építhetnek a Zetére. A szintén hosszabb időre nálunk maradó Fekete Viktor is erősítést jelent, vele decembertől számolhat újra a rotációban Bencze Tamás. Nagy szükség van a magyar játékosokra, hiszen ha egy csapat elfogy, az a rájátszásába is kerülhet. Tavasszal 1-2 plusz játékos sokat segített volna a sérüléshullámunk idején...

- A légióskeret jövőre három főből áll, a hátvéd poszt keresése során fordulatos keringő után Darrin Govens végül a rivális Falcónál kötött ki, néhány órával később pedig kiderült, hogy a Kaposvárban remek szezont produkáló, egyes és kettes poszton is bevethető Emanuel Ubilla érkezhet.

- Moore-nak utánaérdeklődtünk, mind Körmendről, mind pedig Németországból, így megbízható információkat kaptunk. Reméljük, jól döntöttünk vele kapcsolatban. Próbajátéka van, ezalatt kell bizonyítania edzőmeccsen is, utána léphet érvénybe a szerződése. A litván centert húzójátékosnak szerződtettük, bízunk abban, hogy ennek meg is tud felelni. Minőségi játékost szerettünk volna erre a posztra, hiszen tavaly is kiderült, hogy kulcskérdés, ki van a palánk alatt. Darrin Govensnek piacképes ajánlatot tettünk, sokáig vártunk rá, nem is állt szándékunkban mást keresni. Sajnos ügynökétől nemleges választ kaptunk, így kénytelenek voltunk szétnézni a piacon. Szerettünk volna egy hasonlóan jó kezű és mentalitású kisembert igazolni. Mivel csak három légióst tervezünk, nagyon lényeges, hogy mindegyikük húzóember kell, hogy legyen. Idén szerencsés módon egész gyorsan megtaláltuk légiósainkat. A csapat augusztus első napján mondhatjuk, hogy teljessé vált. Ubilla személyében sikerült egy olyan játékost igazolnunk, aki a játék minden elemében meghatározó volt az előző szezonban. Már év elején is többször szóba került, hogy esetleg a következő idényben szívesen látnánk sorainkban. Pontátlaga mellett az aszisztjainak száma is átlagon felüli, remélem a ZTE színeiben is minimum ennyiszer fogja kihagyhatatlan helyzetbe hozni társait mérkőzésenként. Mindhárom légiós érkezése szeptember 1-re várható. A repülőjegyeket a napokban intézzük.

- Az idei cél is csak az első nyolcba jutás?

- Amikor egy éve elkezdtem dolgozni a Zeténél, úgy terveztem, hogy fokozatosan lépünk előre. Ehhez képest az első szezonban ötödikek lettünk, és ha van még egy kis szerencsénk tavasszal, akár előrébb is végezhettünk volna. Fortunára azonban nem panaszkodhattunk, hiszen nem egyszer fogta a kezünket az alapszakaszban. Idegenben győztük le a Paks kivételével a teljes élmezőnyt. Nem szeretnénk idén sem nagy terhet tenni a fiúk vállára. Nagyon megszerették szurkolóink a csapatot tavaly; az a célunk, hogy ez továbbra is így legyen, és egy harcos gárdát láthassanak a parketten.

- A nézők visszaszoktak a városi sportcsarnokba, és ezt jó marketinggel tovább is lehet fokozni. Milyen tervekkel rendelkezik a klub e téren?

- A szerethető és emellett eredményes csapatra nagyon vevők voltak a nézők az elmúlt idényben. Igazi oroszlánbarlang voltunk a középszakasztól; óriási eredménynek tartom, hogy közel duplájára emeltük nézőszámunkat az előző szezonhoz képest - pedig akkor sem voltunk túl kevesen. Szeretnénk megtartani szurkolóinkat, akik a csapat mellé álltak, de szeretnénk jobban is kiszolgálni őket: hamarosan kaphatóak lesznek a ZTE emblémával ellátott törölközők, amelyek már meg is érkeztek. Újabb ZTE-sálak is megvásárolhatók lesznek, illetve tervezzük mezek árusítását is októbertől. A tavalyi csapat képével ellátott csempéket is legyártotta a Zalakerámia Zrt, melyeket a szezon elején szeretnénk majd a bérletet vásárló kedves szurkolóinknak ajándékozni; később pedig szintén kaphatóak lesznek. Folyamatosan tárgyalunk lehetséges támogatókkal, bízunk abban, hogy a tavalyi sikerek hatására még többen mellénk állnak. A Zalakerámia a jövő szezonban is névhasználói szponzorunk marad, ennek részleteit a közeljövőben sajtótájékoztatón jelentjük be.

- Hogy alakul a felkészülési időszak?

- Már most is tart edzéseket Bencze Tamás a fiatalok számára, jövő hétfőtől már a felnőtt keret jelentős része is csatlakozik, kivéve a válogatottakat. Szeptember elsejére várjuk a légiósokat, majd 6-án egy hazai edzőmeccsen áll össze először a gárda, hiszen Moore próbaideje 11-én lejár. Két tornán veszünk részt vendégként, az egyiken Fürstenfeldben, a másikon Sopronban. Szeptember 23-25-ig lesz a hagyományos Göcsej Kupa, majd október 8-án indul a bajnoki pontvadászat, arra szeretnénk a lehető legjobb formába lendülni - zárta a beszélgetést a ZTE KK ügyvezetője.

 
 

 

 
  • 2ZTErulez2016augusztus16.13:43ÚjVálasz
    Idézet: C.Zvezda
    3 légiós karcsú lesz sztem.
    Meglátjuk.
    ...

    Igen, majd meglátjuk. Még tippelni sem merek a következő szezonra, annyira sok a jövés-menés.

    Talán annyival vagyunk jobb helyzetben, mint 1 éve, hogy erősebb lett a magyar mag, több fiatallal, hosszú távú szerződésekkel. Erre lehet építkezni.
    Egy 3 légióssal felálló csapattól csodát nem lehet várni, de ha hasonló lesz az öltözőben a hangulat, mint legutóbb, és elkerülnek minket a sérülések, akkor lehet ebből is egy szép szezon.

    Sajnos a magyar bajnokság átka, hogy évről évre mindenki küzd a légiósokkal, akiket szinte lehetetlen több szezonon át ugyanannál a csapatnál tartani (ha jók). A magyar hadra fogható játékosok száma véges, nem is olcsók és általában annál az 2-3 csapatnál koncentrálódnak, ahol éppen sok a pénz. Egy olyan csapat számára meg, mint pl. a Zte, megmaradnak a fel nem ismert / már leírt tehetségek, ill. a fiatalok, akik a játéklehetőség reményében, és egy olyan edző miatt, mint BT aláírnak 2-3 évre.

    Sajnos addig, amíg a szolnoki hegemónia tart, addig a bajnokság vége meglehetősen egyoldalú lesz valódi izgalmak nélkül, de egy-egy meglepetéscsapat képes felkavarni az állóvizet (pl. tavalyi Zte).

     
  • 1C.Zvezda2016augusztus12.10:17ÚjVálasz

    3 légiós karcsú lesz sztem.
    Meglátjuk.

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!