A BB1.hu továbbra is várja szurkolók beszámolóit, fényképeit, videóit a szurkolok_KUKAC_bb1_PONT_hu-ra. A beérkező anyagokat szurkolói zóna rovatunkban tesszük közzé.

Viszket Zsolt, Falco szurkoló írása:

A sorsolást böngészve tudtuk, hogy rövid időn belül három alkalommal kell elhagynunk városunkat idegenbeli mérkőzések miatt. Bíztunk mindhárom sikerélményben, mivel a kupában a 8 közé jutásért lejátszott szombathelyi mérkőzésen 34 ponttal vertük a Szolnokot, a Salgótarján gyengébb játékerőt képvisel, ezért biztos volt a siker, Körmendre meg mindig élmény menni. Bizony jó hangulatban, bizakodva vártuk utazásainkat.
A tiszaligeti visszavágó előtt rögtön a hazai, fölényes siker után szervezni kezdtük a buszt, ami a túra napjára teljesen megtelt. Hétköznap révén bizony sokunknak engedélyt, szabadságot, igazolást kellett kérni munkahelyről, iskolából, barátnőktől, feleségektől. Persze olyan is akadt, aki egyszerűen elszökött, viselve a következményeket, egyszerűen nem hagyhatta ki csapata továbbjutását. A szokott helyről a busz elgördült, valakit iskolája előtt kellett felvenni, más munkahelye előtt várta izgatottan szurkolótársait. A szokásos megállók mellett Veszprémben is, és Pesten is meg kellett állni egy előre lebeszélt helyen, az ott tanulók, ott dolgozók miatt. Hamar előkerültek a hangulatfokozó italok, melynek hatására több helyen meg kellett állni néhány percre. Veszprémhez érkezve már elkelt a hosszabb pihenő, ezt kihasználva elmentünk Cozma szobrához, ahol pár mécsest elhelyeztünk a hatalmas szobor előtt. Ismerős volt a kép, majd 3 hónapja ugyanígy álltunk egy hozzánk igazán közel álló játékos fotója, mécsesei, virágai előtt. Pár fotót készítettünk, majd elindultunk a ránk váró buszhoz. Ekkor már többünkre szóltak, hogy kocsival is elindultak kedvenc csapatuk mérkőzésére, gyorsan osztottunk, szoroztunk és arra jutottunk, hogy közel 100-an töltjük meg a Tiszaligeti Sportcsarnok vendégszektorát.
Pár embert Pesten is felvettünk. Egyre jobban közeledtünk, amikor egy út melletti vendéglőhöz vezető útra kanyarodtunk. Itt már utolértek minket a kocsikkal érkezők, így többen nézhettük azt a tulajt, aki egy késsel futkosott a vendéglő előtt, előtte egy macska rohangált, gyorsan összekötöttük a fonalat, de megnyugodtunk mikor hátul egy kisebb hentes helységet pillantottunk meg. Amikor fizettük söreinket, már nem voltunk ilyen boldogok, 500 ft-ba került egy nem is csúcsminőségű sör. Valaki meg is jegyezte, amikor nyáron Csehországban játszottunk felkészülési meccset ,Prágába ezen az áron két korsó barna sört ittunk. A bejárat előtti hűtőbe jó pár házikolbász, szalonna vigyorgott ránk.
A következő megálló is hozott izgalmakat és vidámságot. De ez egy másik történet… Ismét jól megoldották a rendet, a hálót sem kellett eltávolítanunk, így zavartalanul nézhettük végig, hogy csapatunk bejut a legjobb 8 közé a Magyar Kupában. A mérkőzés végén kicsit ünnepeltünk, majd örömittasan felszálltunk buszunkra és elindultunk hazafelé. Pár megállóval 2 óra magasságában meg is érkeztünk Szombathelyre, örömünkre épp akkor, amikor a csapatot szállító autóbusz is begördült az Aréna parkolójába. Megvitattuk az eseményeket, majd mindenki hazaindult, kipihenve az út és a meccs fáradalmait.

Másnap már a hétvégi, salgótarjáni meccs szervezése volt a fő beszédtéma. Eldöntöttük, hogy kocsikkal vágunk neki a hosszú útnak. Páran már pénteken elindultunk Paksra, ahol megnéztük a Haladás Ligakupa mérkőzését. A kicsit esős, hideg időben Eger felé vettük az irányt, ahol az éjszakát töltöttük. A Dobó tér közelében szálltunk meg, ahol találtunk egy hangulatos kocsmát és jó pár korsó sör társaságában töltöttük az estét. Másnap reggel tettünk egy nagyobb sétát a városban, megnéztük a várat, majd a Szépasszonyok-völgyében kötöttünk ki. Itt többféle bort kóstoltunk és bizony csak a sofőr mondhatta el magáról, hogy józan maradt.
Gyönyörű szerpentineken keresztül jutottunk el Salgótarjánba, ahol már gyülekeztek a hazaiak egyensálakkal, dobokkal. Pár szót váltottunk is velük. A mérkőzés elején már feltűnt 5 szolnoki szurkoló, akik megnézni jöttek a mérkőzést, természetesen mutogatásuk és nyelvnyújtogatásuk a kupameccs óta megszűnt. A mérkőzés szép lassan lefolyt, mi csak annyit adtunk ki magunkból, ami a közel 20 pontos sikerhez kellett. Lazics mester forgatta csapatát, a kulcsemberek sokat pihenhettek, mindenkinek bizalmat adott. A győzelem után szép lassan kiürült a csarnok, elindultunk autóinkhoz, és hazafelé vettük az irányt. Útközbe mindenféle időjárással találkoztunk, jöttünk esőben, ködben, hóban, de száraz úton is.

Egy kaposvári, otthoni fölényes siker után Körmendre szólította csapatunkat a sorsolás, ezáltal természetesen minket is. Ez már nem csak Vas megye parázs mérkőzése, hanem az országban is egyedülálló. Ilyenkor a halottak is szinte feltámadnak, mindenki egész évben ezekre a mérkőzésekre készül. Ez más, mint a többi, itt csak a győzelem az elfogadható. Sosem számít, melyik csapat hányadik helyen van a tabellán. Közösen kitaláltuk, hogy vonattal megyünk le a szomszédvár elleni összecsapásra, a vonat indulásakor jó 70-80 sárga-feketébe öltözött szurkoló jött össze. Előtte természetesen mindenki megtalálta módját a „bemelegítésnek”, a hangulatra már a vasútállomáson sem volt panasz. A meccs előtti fórumokon való kötekedések, provokálások most elmaradtak, a telefonokon való egyeztetések arról szóltak, hogy ha már egyszer van két ragyogó csapat az országban, a megyében, akkor a mérkőzés a kosárlabdáról szóljon, ne a balhéról.
A vonat szép lassan elindult, két kocsit töltöttek meg a Falco szurkolók, a 30 perces út nagyon hamar elment. Körmendre érve rengeteg rendőrt pillantottunk meg, kis túlzással még a resti büfése is az volt. Csapatunkat éltetve, hátulról bevezettek minket az iskola udvarára, ahol teljesen el voltunk ismét különítve a hazaiaktól. A vendég szektor ismét csordulásig megtelt, ugyanúgy, mint a csarnok hazai része.
A megbeszélések hatására az egymás gyalázásáról szóló rigmusok elmaradtak, mindkét tábor saját csapatával volt elfoglalva. Kezdetben nemcsak a létszám miatt volt nagyobb a hazaiak hangja, ugyanis állva hagyták csapatunkat. A második negyedben viszont elkezdődött a meccs végéig tartó Falco parádé. Igazi csapatjátékot produkálva, óriási győzelmet arattunk a nagy ősi ellenfél otthonában.
A vendégszurkolók mínusz 18 pontnál sem hagyták magukra csapatukat, és visszahozták kedvenceiket a meccsbe, olyannyira, hogy fölényesen nyertük meg azt.
A mérkőzés 18. percében folytattuk hagyományunkat, Horváth Zoli halála után játékosunk mezszámával megegyező perc elteltével vastapssal emlékeztünk kedvencünkre. Partnerek voltak a hazaiak is, felállva tapsoltak, és velünk együtt éltették Cecét.
A meccs után a játékosok egyből odajöttek hozzánk, hullámzással, ölelgetéssel, pacsizással teltek ezen örömpercek. Az öltözőből egyszer visszahívtuk őket, majd ismét folytatódott a fieszta. Jó 20 perc után elindultunk rendőri vezetéssel a vasút felé, ahol folytattuk ünneplésünket. A vonat fényei 20:20 környékén jelentek meg a sötétségben. Jó 10 percbe telt, amíg mindenki felszállt a vasparipára, majd elindultunk Szombathely felé. Az út rövidebb volt, végig énekeltük, ugráltuk az utat, a kalauz bosszúságára. Az első megállónál át is ment a másik fülkébe, ott is Falco szurkolók voltak, de a nyugodtabb fajtából. Óriási hangzavar közepette leözönlöttünk a vonatról, pár képet még búcsúzóul elkattintottunk, és mindenki indult a maga útjára. Természetesen ez többünknél nem egyből haza vezetett, becsülettel megünnepeltük a győzelmünket.

A három idegenbeli mérkőzéseink után kijelenthetjük, hogy kivertük az ország leggazdagabb csapatát, ezáltal a legjobb 8 közé kerültünk a kupában, nógrádi győzelmünkkel esély maradt a legjobb 8 közé jutásra, illetve, hogy a vasi rangadón sosem számít a helyezés.

Jó „túrnék” voltak.