Vojvoda gyengének érezte magát

Kaposvár – Hiába kapott infúziót a Pécs elleni találkozó napján, a játékot nem tudta vállalni.

Nem a legjobb előjelekkel várta a Kaposvár a Pécs elleni találkozót. Hendlein Roland továbbra sem tudott játszani, de több játékos is sérüléssel, vagy betegséggel bajlódott. Vojvoda Dávid is felkerült a meccs előtt a maródiak listájára, a bemelegítést ugyan vállalta, de pályára lépni nem tudott.

– Köszönöm, jobban vagyok már. Péntek este lettem nagyon rosszul, valamilyen hányással, hasmenéssel járó vírust kaptam el – mondta Vojvoda a BB1.hu-nak. Szombaton még a kórházban voltam, hogy egy infúziós kezeléssel vállalni tudjam a játékot. Átöltöztem, a bemelegítést el is kezdtem, de közben annyira gyengének éreztem magam, hogy nem tudtam pályára lépni. Most még pihenek, hogy teljesen egészséges legyek, aztán pár napon belül remélem edzeni is fogok tudni.

Vojvodát megkérdeztük arról is, hogy milyennek ítéli meg csapata esélyeit a felsőházba jutásra.

– Nagyon nehéz lesz. Rendkívül együtt van a mezőny, de azzal, hogy a hétvégén legyőztük a Pécset, esélyeink még mindig élnek. A hátralévő fordulókban két közvetlen rivális ellen is játszunk. Utazunk még Nyíregyházára, ahol nagyon bízok egy bravúr elérésében, és fogadjuk a Kecskemétet is, akik ellen szintén hozni kellene a meccset hazai pályán – zárta szavait a fiatal tehetség.

 
10márc.0919:43 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Lásd a 2-es hozzászólást!

 
9márc.0918:24 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

azért ne írjátok le a kaposvárt.Ha 8 ba kerülünk akárki ellen játszunk az biztos hogy nagy küzdelem lessz.A zete ellen is idegenbe szoros mecs volt ,itthol pedig csak egyértelműen a birók segitségével nyertek

 
8márc.0918:04 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

nem valószínű, hogy válaszol, 2 napja ugyanígy beleböfögött a nagyvilágba, de az álláspontját nem tudja, vagy nem akarja megvédeni...

 
7márc.0917:48 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Nebheperre!!!te a nyiregyhazi meccs elott is azt irtad,h sima hazai,aztan sima vendeg lett.ennyire kell teged komolyan venni...

 

nebheperre!

Na ez a hiba, amit te itt művelsz! Az csöppet ne zavarjon, hogy pl. Taylor a 6. zsoldos az idényben az Olajnál, míg a ZTE-nél Timberlake érkeztével is csak 4-nél járnak. És nem hiszem, hogy szerencsétlen ZTE-szurkoló bármilyen befolyással is lenne a zsoldosok számára. Ülj le, egyes, ha a mókusnak annyi esze lenne, mint neked, az erdőt már rég magára gyújtotta volna.

 

Nebheperre! Milyen zsoldosról beszél??? Látszik, hogy nagyon tájékozott vagy. Miért írsz olyat, amihez fogalmad sincs. CSak azért, hogy beleköss valamibe? Gratulálok! A ZTE nincs bent az első 5be a legnagyobb költségvetésű csapatok listáján, mégis veretlenül vezetjük a tabellát, és a 17. fordulóig 3 légiósunk volt, ami elég kevés csapatra mondható el. Ennyit a zsoldosokról... Kíváncsian várom válaszod.

 
4márc.0917:05 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

hihetetlenül okos emberkent azt is tudhatnad hogy 3 legiossal jatszottuk eddig a szezont mig Szolnokon es Pakson mondjuk 5 van.
nem tudom kinek szurkolsz nem is igazan erdekel de mielött ostobasagot irsz legalabb nezz utanna a dolgoknak...

 

Tudod egy ideig gondolkodtam rajta, hogy valami cifrát írok neked, mivel láthatóan azért jársz csak ide a BB1.hu-ra hogy a Zetét fikázd, de inkább nem süllyedek le a szintedre.
Különben ez a sok mocsok magadtól jön, vagy fizet érte valaki... (zsoldos) :)

De hogy érdemben is hozzászóljak a cikkhez:
Én is örülnék a Kaposvárnak, ha velük játszanánk a 4-be jutásért, bár ha mindenki egészséges náluk, akkor nagyon erősek lehetnek.
Igaz a 8 között már nem lesz gyenge csapat.

Hajrá ZTE!!!

 
2márc.0916:03 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Csak hát benne van a lehetősége annak is,hogy búcsúztok a bajnokságtól. Annyira azért ne szálljatok el magatoktól,hogy biztosra menjetek minden meccsen,vagy annyira kevés a pénzetek,hogy messzebbre már nem tudjátok az útiköltséget fizetni.Kevesebb zsoldost kellett volna foglalkoztatnotok!

 

Remélem sikerül a 8. helyet elcsipni a Kaposvárnak mert az nekünk is jó lenne egy ZETE-Kaposvár rájátszás nem kell nagyon messze mennünk!

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

Hanga és a Manresa is parádézott

Manresa – A piros-fehérek 21 ponttal nyertek, a magyar játékos volt csapata második legjobbja.
 

MK: A visszavágó még simább lett

Szolnok - A Szolnok kettős győzelemmel ejtette ki a Factum Sportot a kupából.
 

Döntős a kupában Szabó csapata

Nyitra – Az Olaj irányítója nyerte a hárompontos dobó versenyt.
 

Szeret fogadni

Szeged - Kiss Zsolt tippmix-ről, és a szép versekről.
 

Vállalja a plusz feladatokat

Zalaegerszeg – Kinter György nem bánja, hogy a reggeli edzések megint arról szólnak majd, hogy az új fiú megtanulja a figurákat.
 

Vége Csorvási szezonjának?

Kecskemét – A Kecskemét centere tegnap megsérült, az elsődleges diagnózis szerint térdszalag szakadást szenvedett.
 

Erősített az Aalstar

Aalst – Svéd válogatott erőcsatárral bővült a Szolnok EC ellenfelének kerete.
 

Gáspár Dávid lett a legjobb Zalában

Zalaegerszeg – Az All Star-gálára is készülhet a válogatottban debütáló ZTE KK csapatkapitánya.
 

Az osztrák bajnok sem okozott gondot a Falcónak

Felsőőr - A sógoréknál is jól ment Bencze Tamás együttesének.
 

MK: Huszonkét pontos előnyben az Olaj

Debrecen - A Factum Sport nem adta könnyen magát, de a végére elfáradt.
 

Bajnokság 2011-2012

A legutóbbi eredmények
Ford.Párosítás
17 Albacomp - Falco71-73
17 Jászberény - PVSK87-91
17 Kecskemét - ASE64-56
17 Kaposvár - NYKK88-69
17 Körmend - ZTE KK78-65
17 Szolnok - Szedeák90-88
17 Debrecen - Sopron75-85
13 Kecskemét - Kaposvár100-55
MKDebrecen - Szolnok71-93
MKSzolnok - Debrecen93-68

Következik...
Ford.PárosításIdőpont
18 PVSK - Kaposvár02.10. 18:00
18 Kecskemét - Albacomp02.11. 18:00
18 NYKK - Szolnok02.11. 18:00
18 ASE - Körmend02.11. 18:00
18 Sopron - Szedeák02.11. 18:00
18 ZTE KK - Jászberény02.11. 18:30
 

Tabella

Alapszakasz 2011/12
HCsapatMGyVrel.p.
1.Fortress Körmend 17 15 20,941
2.Falco-SZOVA KC Szombathely 17 15 20,941
3.Albacomp Fehérvár 16 13 30,906
4.Szolnoki Olaj 16 13 30,906
5.Kecskeméti KSE 17 10 70,794
6.Atomerőmű SE 17 10 70,794
7.Pécsi VSK-PANNONPOWER 17 8 90,735
8.Kaposvári KK 17 7 100,706
9.Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC 17 7 100,706
10.Marso-Vagép NYKK 17 6 110,676
11.Naturex-SZTE-Szedeák 17 5 120,647
12.Factum Sport Debrecen 17 4 130,618
13.Jászberényi KSE 17 4 130,618
14.Zalakerámia ZTE KK 17 1 160,529
 

EuroChallenge 2011/2012

A J csoport programja
Ford.Párosítás
1 Chalon - Szolnok 85-64
1 Aalstar - Telekom 98-86
2 Szolnok - Aalstar 112-76
2 Telekom - Chalon 91-89
3 Chalon - Aalstar 87-72
3 Telekom - Szolnok 89-75
4 Szolnok - Chalon 90-81
4 Telekom - Aalstar 71-63
5 Aalstar - Szolnok 2012.02.07 20:30
5 Chalon - Telekom 2012.02.21 20:30
6 Szolnok - Telekom 2012.02.28 19:00
6 Aalstar - Chalon 2012.02.28 20:30
A J csoport állása
HCsapatMGyVrel.p.
1.Telekom Baskets Bonn 4 3 10,875
2.Elan Chalon 4 2 20,750
3.Szolnoki Olaj KK 4 2 20,750
4.Generali Okapi Aalstar 4 1 30,625
 
  
  • Év játékosa díjátadó Zalaegerszegen

  • Szolnok - Chalon 90-81

  • Albacomp - Falco 71-73

  • Szolnoki Olaj - SZTE-Szedeák 90-88

  • Körmend – ZTE KK 78-65

  • Kecskeméti KSE - Atomerőmű SE 64-56