Egyértelmű, hogy a bírók a bűnösök
Pécs – Ivica Mavrenski véleménye a Kaposvár - Pécs találkozón történtekről. Az edző egyébként nem szeretné, ha nekik fújnának, csak arra vágyik, hogy végre egyszer normálisan bíráskodjanak a meccseiken.
Nem múlt el balhé nélkül a Kaposvár – Pécs találkozó a hétvégén. Ahogy arról tudósításunkban beszámoltunk, kisebb tömegverekedésre is sor került a találkozón, miután Ames a játék hevében lekönyökölte Kiss Kornélt. Az esetről a Kapos.hu-n láthatnak videó összefoglalót. A történtek után egyébként a dulakodó Canakot állította ki a játékvezető.
Nem ő volt az egyetlen pécsi, akinek idő előtt ért véget a találkozó, hiszen Ivica Mavrenskit is elküldték a kispadról. A tréner a www.bama.hu-n elevenítette fel a történteket.
– Az lesz a legegyszerűbb, ha elmondom a két technikaim történetet, szerintem ugyanis azokban minden benne van. Az első félidőben támadtunk, a hazai játékos odaütött, majd elismerte, hogy hibázott, megállt. A bíró azonban továbbot intett. Reklamáltam, jött a technikai. Aztán a mérkőzés vége felé megint mi jöttünk, már eldőlt a meccs, Helbichnél volt a labda, az embere védekezett, testtel megtolta, a bíró sípolt, én meg megkérdeztem, hogy az előző húsz ugyanilyet miért nem fújta le. Ekkor kaptam a másodikat – mondta Mavrenski.
Az edző kitért arra is, hogy szerinte miért fordulhatott elő ennyi, kosárpályára nem illő jelenet.
– Egyértelmű, hogy a bírók a bűnösök abban, hogy a végén ilyen, egyébként roppant szomorú helyzet alakult ki. Félreértés ne essék: gratulálok a Kaposvárnak, csak jobb lett volna, ha normális meccset játszunk velük. Nem azt szeretném, hogy nekünk fújjanak a bírók – az egyetlen, amire vágyom, hogy egyszer végre normálisan vezessék a meccsünket – fogalmazta meg véleményét az edző.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
Hanga és a Manresa is parádézott
MK: A visszavágó még simább lett
Döntős a kupában Szabó csapata
Vállalja a plusz feladatokat
Vége Csorvási szezonjának?
Erősített az Aalstar
Gáspár Dávid lett a legjobb Zalában
Az osztrák bajnok sem okozott gondot a Falcónak
MK: Huszonkét pontos előnyben az Olaj
Bajnokság 2011-2012
| Ford. | Párosítás | |
| 17 | Albacomp - Falco | 71-73 |
| 17 | Jászberény - PVSK | 87-91 |
| 17 | Kecskemét - ASE | 64-56 |
| 17 | Kaposvár - NYKK | 88-69 |
| 17 | Körmend - ZTE KK | 78-65 |
| 17 | Szolnok - Szedeák | 90-88 |
| 17 | Debrecen - Sopron | 75-85 |
| 13 | Kecskemét - Kaposvár | 100-55 |
| MK | Debrecen - Szolnok | 71-93 |
| MK | Szolnok - Debrecen | 93-68 |
| Ford. | Párosítás | Időpont |
| 18 | PVSK - Kaposvár | 02.10. 18:00 |
| 18 | Kecskemét - Albacomp | 02.11. 18:00 |
| 18 | NYKK - Szolnok | 02.11. 18:00 |
| 18 | ASE - Körmend | 02.11. 18:00 |
| 18 | Sopron - Szedeák | 02.11. 18:00 |
| 18 | ZTE KK - Jászberény | 02.11. 18:30 |
Tabella
| H | Csapat | M | Gy | V | rel.p. |
| 1. | Fortress Körmend | 17 | 15 | 2 | 0,941 |
| 2. | Falco-SZOVA KC Szombathely | 17 | 15 | 2 | 0,941 |
| 3. | Albacomp Fehérvár | 16 | 13 | 3 | 0,906 |
| 4. | Szolnoki Olaj | 16 | 13 | 3 | 0,906 |
| 5. | Kecskeméti KSE | 17 | 10 | 7 | 0,794 |
| 6. | Atomerőmű SE | 17 | 10 | 7 | 0,794 |
| 7. | Pécsi VSK-PANNONPOWER | 17 | 8 | 9 | 0,735 |
| 8. | Kaposvári KK | 17 | 7 | 10 | 0,706 |
| 9. | Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC | 17 | 7 | 10 | 0,706 |
| 10. | Marso-Vagép NYKK | 17 | 6 | 11 | 0,676 |
| 11. | Naturex-SZTE-Szedeák | 17 | 5 | 12 | 0,647 |
| 12. | Factum Sport Debrecen | 17 | 4 | 13 | 0,618 |
| 13. | Jászberényi KSE | 17 | 4 | 13 | 0,618 |
| 14. | Zalakerámia ZTE KK | 17 | 1 | 16 | 0,529 |
EuroChallenge 2011/2012
| Ford. | Párosítás | |
| 1 | Chalon - Szolnok | 85-64 |
| 1 | Aalstar - Telekom | 98-86 |
| 2 | Szolnok - Aalstar | 112-76 |
| 2 | Telekom - Chalon | 91-89 |
| 3 | Chalon - Aalstar | 87-72 |
| 3 | Telekom - Szolnok | 89-75 |
| 4 | Szolnok - Chalon | 90-81 |
| 4 | Telekom - Aalstar | 71-63 |
| 5 | Aalstar - Szolnok | 2012.02.07 20:30 |
| 5 | Chalon - Telekom | 2012.02.21 20:30 |
| 6 | Szolnok - Telekom | 2012.02.28 19:00 |
| 6 | Aalstar - Chalon | 2012.02.28 20:30 |
| H | Csapat | M | Gy | V | rel.p. |
| 1. | Telekom Baskets Bonn | 4 | 3 | 1 | 0,875 |
| 2. | Elan Chalon | 4 | 2 | 2 | 0,750 |
| 3. | Szolnoki Olaj KK | 4 | 2 | 2 | 0,750 |
| 4. | Generali Okapi Aalstar | 4 | 1 | 3 | 0,625 |
Csapatok
| város | csapat |
| Debrecen | Factum Sport Debrecen |
| Jászberény | Jászberényi KSE |
| Kaposvár | Kaposvári KK |
| Kecskemét | Kecskeméti SE |
| Körmend | Fortress Körmend |
| Nyíregyháza | Marso-Vagép NYKK |
| Paks | Atomerőmű SE |
| Pécs | Pécsi VSK-PANNONPOWER |
| Salgótarján | Salgótarjáni KSE |
| Sopron | Kis-Rába Menti Takarék - Soproni KC |
| Szeged | Naturtex-SZTE-Szedeák |
| Székesfehérvár | Albacomp Fehérvár |
| Szolnok | Szolnoki Olaj KK |
| Szombathely | Falco-SZOVA KC Szombathely |
| Zalaegerszeg | Zalakerámia ZTE KK |
| Budapest | EnterNet-NTE Hegyvidék |
| Debrecen | Debreceni Egyetem KE |
| Dombóvár | Dombóvár KC |




Az a baj,hogy a bírók nagy része soha életében nem kosarazott,így nagyon nehéz a játékos fejével gondolkozni.A másik, kisebbik része lehet,hogy kosarazott valaha és azt hiszik ,hogy ők az istenek.Flegmán,nagyképűen bíráskodnak.Így tönkreteszik a szurkolók hétvégéjét és a csapatok egész évi munkáját.Most az új szponzor érkezése miatt még arcosabbak lettek.Üzenem a sporiknak,hogy SZOPJÁK KI A FORTRESS FASZÁT!!!
Teljesen igaz amit mondtok. De amíg 50000Ft-ot keres simán, plussz ami zsebbe megy, nem csoda hogy nem érdekli mit mond a közönség. A rendőrség- szövetség megvédi őket.Azt csinálnak a csapatokkal ami nekik, illetve az őket irányítóknak megfelel. A kosárlabda meg a tiaztesség az őket nem érdekli.
Tudod mióta nagy a felzúdulás a sporik miatt? Mióta sztrájkoltak a magasabb juttatásokért. Követelni már tudnak, következetesen levezetni 2 meccset egymás után még nem. Akkor kellett volna őket elterelni melegebb éghajlatra...
Most, hogy a vége felé közeledik az alapszakasz egyre nagyobb a tét, hogy ki nyer, nagyon szomoru amikor a kiélezett helyzetekben vannak olya birói tévedések amik a csapat egész évi munkájára is ki hathat. Mindenki azért dolgozik egész évben hogy minnél jobb helyezést érjen el , a szponzorok is csak akkor adnak pénzt, de sajnos van hogy egy -egy rossz fujás véget tönkre megy az egész évi munkájuk, söt lehet, hogy a következö évre is kihat, mert nem kap a csapat annyi támogatást és lassan leépülnek a kisebb csapatok. Azt modják igazság nincs a földön , de legalább a sportban meg kénne mutatni, hogy van és ne csak a pénzen muljon minden.
Kivánom az elkövetkező meccseken, hogy tiszta játék és tiszta biráskodás legyen.
HAJRÁ KOSÁRLABDA! HAJRÁ CSAPATOK ! HAJRÁ BIRÓK! HAJRÁ SZURKOLÓK!
Igen! Érkezett egy "szponzor"... legalább most odafigyelnének! Csak lehet, hogy most figyelnek oda?...! Gyalázat ez srácok! És nincs, aki felelősségre vonná őket!
Mostanság növekvőben a felzúdulás a bírók tevékenysége ellen.Talán ellenkezőleg hat a szponzori támogatás?
Amikor ennyi bírói hiba van , sajnos én már rosszindulatot, és aljasságot, netán valami kötelességet érzek abban, hogy ki hogy fúj, és hova fúj
Csak egy példa ezek mellé, a Paks-Szolnok mecs utolsó negyedének fault aránya 8-1.
Ez nem normális akkor sem ha elfogult az ember.
És nem ez volt az első, sajnos tuti hogy nem is az utolsó.
Sokan igen-igen gyengék közülük! Mentálisan, fejben nem tudnak ráhangolódni a meccsekre vagy egyszerűen ennyi emberileg gyenge döntésképtelen ember van közöttük én nem tudom, de nem jó ez így!
Minden hétvégén baj van velük szinte, ha egy-egy rangadó van!
Most Körmend-Falco-t jól fújták, sőt kiválóan de Márton, nem volt ott a szeren!
Hartyányi, Kapitány pedig a tudások szerint jól végezték a dolgukat!
De ez nagy szó az a baj! Mert tétmeccsek majdnem 1/3-nál valamelyik fél panaszkodik! És ez nem a csapatok meg a szurkolók hibája csak!
Bármi is volt a dolgok hátterében, újabb tökéletes példáját láthatjuk annak, hogy a bírók nem állnak a helyzet magaslatán. Képtelenek a kezükben tartani a meccseket, következetlenek és méltatlanok a munkájukhoz.