Salgótarján: Dániel Tamás távozik

Salgótarján – A leköszönő klubmenedzser szerint a város kosárlabda történetének legszebb éveit hagyja maga mögött, helyét Orbay Csaba eddigi technikai vezető veszi át.

Váratlan változás történt az újonc Salgótarján vezetésében.

– Szerintem túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az elmúlt három év a salgótarjáni kosárlabdázás legszebb évei voltak. Három bajnoki szezon, három osztály és a legfelsőbb szintet 2010-ben meg is tudtuk tartani. Persze ehhez kellett a Debrecen visszalépése is, de biztos vagyok abban, hogy e nélkül is sikerült volna az A-csoportban maradni. Most egy olyan lehetőség előtt áll a klub, amit vétek lenne nem kihasználni, hiszen plusz három-négy hónapunk van a jövő évi bajnokság előkészítésére, a gazdasági háttér és a csapat megerősítésére. Úgy gondoltam, hogy ebben a helyzetben meg kell adni a lehetőséget minden olyan erőnek, amely segíteni akarja törekvéseinket, hogy előtérbe kerüljön. Éppen ezért március 1-vel lemondtam a klubmenedzseri posztról és ezt a város vezetőinek is személyesen bejelentettem - mondta a www.nport.hu-nak Dániel Tamás, a távozásának okát firtató kérdésre.

Dániel elmondta azt is, hogy helyét Orbay Csaba veszi át, akitől új lendületet, új kapcsolatokat, és új támogatókat remélhet a klub.

 
Új hozzászólás  

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

Olajos találkozó

Szolnok – Várják azokat, akik valamilyen szinten játszottak a csapatban.
 

Temesvár helyett Fehérvár KC

Kiskunfélegyháza – Megváltozott a kiskunfélegyházi Malom Kupa programja.
 

Kék-fehér szezonnyitó a Kámi Gardenben

Zalaegerszeg – Kámán Tamás éttermében találkozhatnak először a csapat szimpatizánsai az új játékosokkal.
 

VB: Oroszország lesz az USA következő ellenfele

Isztambul – Küzdelmes mérkőzésen sokáig megnehezítette Új-Zéland válogatottja Oroszország továbbjutását.
 

Iksz

Pécs – Döntetlent játszot a Bosna Sarajevoval a PVSK-Panthers.
 

Könnyed nyíregyházi győzelem

Nyíregyháza – Ferenczi Tamás a fiatal játékosainak is lehetőséget biztosított a Nagykálló ellen.
 

VB: Könnyedén jutott a nyolc közé az USA

Isztambul – Afrika legjobbja ezúttal is megszerezte a 9. helyet a VB-n
 

Marad a tizenhárom csapat?

Budapest – Senki nem adott még be érvényes pályázatot a Dombóvár megüresedett helyére. Holnap jár le a határidő.
 

Feigl távozik a Falcótól

Szombathely – A center tavaly novemberi Achilles-ín szakadása óta nem képes teljes értékű munkát végezni.
 

Rubin az első fecske az Albacompnál

Székesfehérvár – A hátvédet egyelőre csak teszteli Dzunics edző.
 

Bajnokság 2010-2011

Edzőmérkőzések a héten
Párosítás
Marso NYKK – Nagykálló 100-59
Pécsi VSK – Bosna Sarajevo 69-69
Kaposvári KK – Bosna Sarajevo 2010.09.07. 17:00
Komarno – Falco KC [/b] 2010.09.07. 18:00
Güssing Knights – Körmend 2010.09.07. 18:00
ZTE KK – Soproni KC 2010.09.08. 18:00
Pécsi VSK –SZTE-Szedeák2010.09.09. 15:00
Fehérvár KC – Kecskeméti KSE 2010.09.09. 17:00
Marso NYKK – CSM Oradea 2010.09.09. 17:00
Albacomp – KK Novi Sad 2010.09.09. 19:00
Fehérvár KC – Pécsi VSK 2010.09.10. 15:00
Albacomp – CSM Oradea 2010.09.10. 16:00
Szolnok – Frankfurt 2010.09.10. 16:00
SZTE-Szedeák - Kecskeméti KSE 2010.09.10. 17:00
Körmend – Güssing Knights 2010.09.10. 18:00
KK Novi Sad – Marso NYKK 2010.09.10. 18:00
Kaposvári KK – ASE 2010.09.10. 18:00
Salgótarján – Roznava 2010.09.10. 19:00
SZTE-Szedeák – Fehérvár KC 2010.09.11. 15:00
CSM Oradea – KK Novi Sad 2010.09.11. 15:00
Marso NYKK – Albacomp 2010.09.11. 17:00
Kecskeméti KSE – Pécsi VSK 2010.09.11. 17:00
Falco KC – Soproni KC 2010.09.11. 18:00
ASE – ZTE KK 2010.09.11. 18:00
Pardubice – Szolnok 2010.09.11. 19:00
Salgótarján – Brno 2010.09.11. 19:00
Kaposvári KK – ZTE KK 2010.09.12. 11:00
Klosterneuburg – Szolnok 2010.09.12. 11:00
Salgótarján – Banská Bystrica 2010.09.12. 12:00
 
  
  • Kámi Garden Zalaegerszeg

  • Temesváron a kecskeméti kosarasok

  • Kecskeméti nyílt edzés és ankét

  • Dombóvári streetball

  • Magyarország - Ukrajna, Arena Savaria

  • A magyar válogatott edzése Szombathelyen