Jól jön a pihenő a Kaposvárnak

Kaposvár – Debrecen helyett a termál fürdőbe mennek majd a kosarasok. A héten a Nagykanizsával játszanak edzőmeccset Oroszék.

Rájár a rúd a Kaposvári KK kosárlabdacsapatára, néhány játékosuk többet látogatja az orvost, mint az edzéseket. Hendlein Roland továbbra is bizonytalannak érzi a térdét, amely még a Körmend elleni meccs előtti edzésen fordult ki. Akkor nem tudta vállalni a játékot, aztán a Pécs elleni meccsen sem akartak kockáztatni egy esetleges rásérülést.

- Rolanddal közösen úgy döntöttünk, hogy kihagyja ezt a meccset is - mondta Monok Tibor, a kaposváriak ügyvezetője a BB1.hu-nak. - Bíztunk benne, hogy nélküle is megnyerjük valahogy ezt a sorsdöntő találkozót, aztán mivel a jövő héten nem kell játszanunk Debrecenben, javul majd az állapota. Persze akkor még nem tudtam, hogy Vojvodára sem számíthatunk majd. Dávid péntek este lett rosszul, hasmenéses, lázas állapotban került a kórházba szombaton, ahol infúziós kezelést kapott. A meccsre így is eljött, de érthetően nem volt ereje játszani.

- Jól jön neki is a szünet...

- Igen, mint ahogy Soós Gábornak is, aki a Körmend elleni meccset hagyta ki idegbecsípődés miatt. Ő valamennyire helyrejött, aztán a meccs elején mindjárt kapott egy ütést a nyakára, amitől kiújult a sérülése. Nem is tudta befejezni a mérkőzést.

- Ilyen körülmények között különösen értékes ez a győzelem.

- Mindent megtettek a srácok a sikerért. Kováts Robi és Kiss Kornél, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak, most megmutatták, hogy lehet rájuk számítani. Nagyon kellett a két pont, ha ez nincs meg, már nem lenne esélyünk a nyolc közé jutásra.

- Mi lesz a jövő hét programja?

- Próbáljuk rendezni a sorokat, összedrótozni a srácokat, talán ellátogatunk valamelyik közeli a termálba. Lesznek persze tréningek is, valamint játszunk egy edzőmeccset a Nagykanizsával.

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

Hanga és a Manresa is parádézott

Manresa – A piros-fehérek 21 ponttal nyertek, a magyar játékos volt csapata második legjobbja.
 

MK: A visszavágó még simább lett

Szolnok - A Szolnok kettős győzelemmel ejtette ki a Factum Sportot a kupából.
 

Döntős a kupában Szabó csapata

Nyitra – Az Olaj irányítója nyerte a hárompontos dobó versenyt.
 

Szeret fogadni

Szeged - Kiss Zsolt tippmix-ről, és a szép versekről.
 

Vállalja a plusz feladatokat

Zalaegerszeg – Kinter György nem bánja, hogy a reggeli edzések megint arról szólnak majd, hogy az új fiú megtanulja a figurákat.
 

Vége Csorvási szezonjának?

Kecskemét – A Kecskemét centere tegnap megsérült, az elsődleges diagnózis szerint térdszalag szakadást szenvedett.
 

Erősített az Aalstar

Aalst – Svéd válogatott erőcsatárral bővült a Szolnok EC ellenfelének kerete.
 

Gáspár Dávid lett a legjobb Zalában

Zalaegerszeg – Az All Star-gálára is készülhet a válogatottban debütáló ZTE KK csapatkapitánya.
 

Az osztrák bajnok sem okozott gondot a Falcónak

Felsőőr - A sógoréknál is jól ment Bencze Tamás együttesének.
 

MK: Huszonkét pontos előnyben az Olaj

Debrecen - A Factum Sport nem adta könnyen magát, de a végére elfáradt.
 

Bajnokság 2011-2012

A legutóbbi eredmények
Ford.Párosítás
17 Albacomp - Falco71-73
17 Jászberény - PVSK87-91
17 Kecskemét - ASE64-56
17 Kaposvár - NYKK88-69
17 Körmend - ZTE KK78-65
17 Szolnok - Szedeák90-88
17 Debrecen - Sopron75-85
13 Kecskemét - Kaposvár100-55
MKDebrecen - Szolnok71-93
MKSzolnok - Debrecen93-68

Következik...
Ford.PárosításIdőpont
18 PVSK - Kaposvár02.10. 18:00
18 Kecskemét - Albacomp02.11. 18:00
18 NYKK - Szolnok02.11. 18:00
18 ASE - Körmend02.11. 18:00
18 Sopron - Szedeák02.11. 18:00
18 ZTE KK - Jászberény02.11. 18:30
 

Tabella

Alapszakasz 2011/12
HCsapatMGyVrel.p.
1.Fortress Körmend 17 15 20,941
2.Falco-SZOVA KC Szombathely 17 15 20,941
3.Albacomp Fehérvár 16 13 30,906
4.Szolnoki Olaj 16 13 30,906
5.Kecskeméti KSE 17 10 70,794
6.Atomerőmű SE 17 10 70,794
7.Pécsi VSK-PANNONPOWER 17 8 90,735
8.Kaposvári KK 17 7 100,706
9.Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC 17 7 100,706
10.Marso-Vagép NYKK 17 6 110,676
11.Naturex-SZTE-Szedeák 17 5 120,647
12.Factum Sport Debrecen 17 4 130,618
13.Jászberényi KSE 17 4 130,618
14.Zalakerámia ZTE KK 17 1 160,529
 

EuroChallenge 2011/2012

A J csoport programja
Ford.Párosítás
1 Chalon - Szolnok 85-64
1 Aalstar - Telekom 98-86
2 Szolnok - Aalstar 112-76
2 Telekom - Chalon 91-89
3 Chalon - Aalstar 87-72
3 Telekom - Szolnok 89-75
4 Szolnok - Chalon 90-81
4 Telekom - Aalstar 71-63
5 Aalstar - Szolnok 2012.02.07 20:30
5 Chalon - Telekom 2012.02.21 20:30
6 Szolnok - Telekom 2012.02.28 19:00
6 Aalstar - Chalon 2012.02.28 20:30
A J csoport állása
HCsapatMGyVrel.p.
1.Telekom Baskets Bonn 4 3 10,875
2.Elan Chalon 4 2 20,750
3.Szolnoki Olaj KK 4 2 20,750
4.Generali Okapi Aalstar 4 1 30,625
 
  
  • Év játékosa díjátadó Zalaegerszegen

  • Szolnok - Chalon 90-81

  • Albacomp - Falco 71-73

  • Szolnoki Olaj - SZTE-Szedeák 90-88

  • Körmend – ZTE KK 78-65

  • Kecskeméti KSE - Atomerőmű SE 64-56