- Induljunk el a kályhától! Mikor kezdtél kosarazni?

- Tíz éves lehettem, mikor elkezdtem játszani – persze először csak a játék kedvéért. Édesapám volt az edző, és a bátyám is ezt a sportot választotta. Tizenöt évesen hagytam el az otthonomat, a városomat, hogy egy másik csapatnál játszhassak – ettől kezdve szerettem volna hivatásos sportoló lenni. Huszonegy esztendősen pedig már légiósként erősítettem egy külföldi csapatot.

- Milyen légiós-állomásaid voltak eddig?

- Szlovéniában kezdtem, mert ez közel is volt a hazámhoz, de mégis számomra külföldet jelentett. Majd Lengyelországban, Görögországban, tavaly pedig Európa egyik legerősebb bajnokságának otthont adó Bosznia-Hercegovinában, a Bosna ASA BHT csapatában, ami körülbelül azon a szinten jellemezhető, mint a mostani ZTE – magasan a többi csapat fölött van. És természetesen Magyarország sem maradhat ki a sorból – számomra ez eddig a legjobb állomás, jól érzem magam, és azt hiszem, itt nyújtom eddig a legjobb teljesítményemet.

- Elég tapasztalatod van már akkor; hogy jellemeznéd a magyar bajnokságot?

- Az elmúlt pár évben kicsit mintha csökkent volna a színvonal, de még mindig nem rossz, amit a magyar kosárlabda nyújtani tud – persze nem lehet egy szinten emlegetni a többivel. Mint már említettem, a jelenlegi bajnokságban messzemenően jobban teljesít a zalaegerszegi csapat más gárdáknál, ám a 2-8. hely elnyerése teljesen nyitott – bárki esélyes lehet rá.

- Régi-új ismerősnek számítasz a kaposvári közönség számára, hiszen már második alkalommal öltöd magadra egy szezon erejéig a delfinek mezét.

- Az első alkalommal, mielőtt idejöttem volna, Görögországban játszottam. Lehetőséget kaptam arra, hogy a hazámhoz közelebb is kipróbálhassam magam, ráadásul több játéklehetőséget is biztosítottak - így elfogadtam a kaposváriak ajánlatát. A szezon végével hazautaztam, de utána is tartottam a kapcsolatot Gordannal és Hendlein Rolival, akik szerették volna, hogy folytassam Kaposváron a játékot. Januárban tértem újra vissza Magyarországra: Pécsre hívtak próbajátékra. Három meccs erejéig maradtam, de számomra már ez alatt is szembetűnő lett a különbség a két város között. A pécsieknek nagyon jó csapatuk van, de nem találtam meg önmagam; Kaposváron, ezzel szemben, a legjobb formámat tudom nyújtani. Nagyon jó csapatunk van, egy fiatal és profi edzővel, aki kiválóan végzi a munkáját. Ám kicsit néha öregnek érzem magam, hiszen Benő után én vagyok a legidősebb, a magam 29 évével. A különbség köztünk, és a magyar bajnokságban szereplő többi csapat között, hogy – habár a légiósok mindenhol ugyanolyanok – nálunk a gárda nagy részét hazaiak adják, akik nagyon tehetséges játékosok magyar viszonylatban.

Ceskovic a Kaposvár sikeréért küzd

- Mesélj egy kicsit a kínai utatokról!

- Ez volt az első alkalom, hogy Kínába utazhattam, és rögtön magával ragadott. Amit eddig a TV-ben láttunk most megelevenedett, csak persze monumentálisabb méretekben: az óriási épületek, a rengeteg autó, a tömeg, na és persze a mozifilmekből ismert kis utcák... Európából nézve egy szegény országnak tűnhet, de amint az ember ott van, és látja, hogy élnek, máris megváltozik a véleménye. Vicces volt, hogy olyan furcsán nézett ránk mindenki, hogy milyen magasak vagyunk – még rám is, pedig irányítóként teljesen normális a testmagasságom. A játék oldaláról nézve a kosárlabdájuk sokkal magasabb szinten van: kiváló játékosaik vannak, és mindössze három amerikait szerződtettek. Sajnos volt egy kisebb balesetem az első meccsünk előtti napon: mivel a csarnok, ahol játszottunk, felül nyitott volt, a beáramló szmog lerakódott a parkettára, amin elcsúsztam, és meghúztam a hátamat. Megmozdulni se bírtam, annyira szerencsétlenül estem. Mindenképpen játszani akartam, ezért kipróbáltam a masszázst illetve az akupunktúrát is, ami kicsit segített, így szerencsére pályára tudtam lépni a kínai csapattal szemben.

- Sajnos csapatunk teljesítménye ebben a szezonban nagyon hullámzó. Mit gondolsz, mi lehet ennek az oka?

- Teljesen másképp játszunk itthon, mint idegenben. Hazai pályán nagyobb lendülettel, magabiztosan tudunk kiállni – ez vendégszereplésnél nem megy, és ennek mi sem tudjuk az okát, habár keményen edzünk, dolgozunk a sikerért. Szeretnénk a legjobb nyolc közé kerülni, de ehhez az kell, hogy a hátralévő kötelező meccseket hozni tudjuk. Ehhez persze a küzdeni akarásunk mellett szerencsére is szükségünk lesz, hiszen ahogy látható volt a legutóbbi, Körmend elleni mérkőzésen is, Fortuna nem állt ki mellettünk. Mi mindenesetre küzdeni fogunk, és nem adjuk fel!

Forrás: www.kaposvarikosar.hu