Sitku későn jött rá

Nyíregyháza - A szakmai igazgató szerint néhány játékosnál szemléletbeli változásra is szükség lenne, mert nem tesz meg mindenki mindent annak érdekében, hogy élvonalbeli játékos maradhasson.
 
 
 
 
 

Sitku későn jött rá

Nyíregyháza - A szakmai igazgató szerint néhány játékosnál szemléletbeli változásra is szükség lenne, mert nem tesz meg mindenki mindent annak érdekében, hogy élvonalbeli játékos maradhasson.

Tudd meg gyorsabban a magyar kosárlabda legfontosabb híreit. Klikk és like a Facebook oldalunkat!


Nem vetette szét a jókedv a kedd reggeli edzésre érkező nyíregyházi kosárlabdázókat. A MAFC elleni szombati vereség (91–64) után eldőlni látszik, hogy az alsóházi középszakaszban érintett NB I A csoportos férficsapat osztályozó nélkül aligha tudja megmenteni élvonalbeli tagságát. Ráadásul visszacsúszott az utolsó helyre a társaság, igaz, a Jászberénnyel szemben még nem került lépéshátrányba.

A legutóbbi mérkőzést az alapszakasz végének két idegenbeli meccséhez hasonlóan megint úgy veszítette el a Marso-Nyíregyháza, hogy az első negyedben még vezetett, a másodikban is tartotta magát, aztán a fehérvári 69–101 és a zalaegerszegi 67–91 után megint kiadós vereségbe futott bele.

– Ez azért van, amit már unalomig ismételek, de megint ez történt: amíg a megbeszéltek és az elképzelések szerint játszunk, addig tartjuk magunkat és vezetünk, aztán minden a feje tetejére áll, és egycsapásra megváltozik a játékunk – mondta a szon.hu-nak Sitku Ernő, a Kék Cápák szakmai igazgatója. – Lehet, hogy én is későn jöttem rá, de néhány játékosnál szemléletbeli változásra is szükség lenne. Úgy a pályán, mint a sportághoz való viszonyulásban, finoman szólva sem tesz meg mindenki mindent annak érdekében, hogy élvonalbeli játékos maradhasson.

Pedig nagyon úgy tűnik, hogy messze még a bajnokság vége a nyíregyháziak számára. Öt mérkőzés maradt arra, hogy a négy győzelemnyi távolságot ledolgozzák az előttük álló Szeged, MAFC duóval szemben. Magyarul, a Marsónak valamennyi hátralévő meccsét meg kellene nyerni, míg az előttük álló párosból az egyiknek egyiket sem.

– Látni kell, hogy szinte nem maradt esélyünk arra, hogy csont nélkül kiharcoljuk a bentmaradást, immár egyértelműen azért kell küzdenünk, hogy a Jászberény elleni osztályozóra legalább a pályaelőnyt kivívjuk. Ennek is nagy jelentősége lehet – véli Sitku Ernő.

 
 

 

 
  • 16ettamogah2016március31.16:37ÚjVálasz
    Idézet: babuni
    Eleve butaság volt azt mondani, hogy a csapat 8 között lesz év elején .. Nagyjából számítani lehetett rá , hogy kevesek leszünk , de arra , hogy Savic és Miller ennyire gyenge lesz arra nem ...
    ...

    Egy korábbi cikk alatt vitatkozott velem egy kommentelő, hogy én miért Bus Ivánt hasonlítom a mezőny többi irányítójához. Szerintem mert ő a kezdőnk. Nincs nála gyengébb, Savic annyival jobb, hogy tud improvizálni, mert sok szervezett támadást nem látunk a csapattól.
    Miller hasonló a posztján, védekezése is feltűnően gyenge. Unruh hármasokhoz ért csak, több semmi. A Mafc ellen 0/9 kettesből. A csapatok többsége nagyon jól kikapcsolta ezért súlytalan.
    Lekli egyértelműen cserben hagyta a csapatot. Ahogy a Falcohoz került már játszott is, gyengén, de játszott. Nálunk pedig sérültet jelentett. Persze szerintem Ware jobb nála, na de ezzel bónuszt is fizetünk.
    Persze lehet, hogy egy másik edző többet ki tudott volna hozni ebből a csapatból, de ezt valahogy ebben a városban most nem akarják. Így lehet szép csendben tönkre tenni egy gárdát. Nem kell a városnak, hát kivérezteti. Nem fizet edzőt, extra légióst, erős magyar játékost. Saját maga intézi el a sorsát azzal, hogy kiesik, a vezetők pedig majd széttárják karjukat, a mecénások pedig kihátrálnak, ehhez már nem adják a forrást.

     
  • 15papajozsi2016március31.11:42ÚjVálasz
    Idézet: csakazete12345
    Nem éppen a légiósokra gondoltam, amikor a fakezű jelzőt használtam. :)
    Szövegértés, ált. iskola 3-4. osztály.
    ...

    a haverjaidat oktasd ki a szövegértésről .......................
    úgy látom egy " nagy szakértő - hozzáértő - mindentudó " vagy .....................

     
  • 14babuni2016március31.09:43ÚjVálasz

    Eleve butaság volt azt mondani, hogy a csapat 8 között lesz év elején .. Nagyjából számítani lehetett rá , hogy kevesek leszünk , de arra , hogy Savic és Miller ennyire gyenge lesz arra nem ...
    Velük , együtt kell kiharcolni a bentmaradást ezért nem szeretném Őket bántani és kritizálni , hanem szurkolok Nekik de .... (bármely csapat szurkolójának a véleményére kíváncsi vagyok) ... Van e Náluk rosszabb 1es és 3mas posztú légiós a ligában ....

    Sajnos egy kommentelő megint azt írta , hogy Nagy K. és Kósa egy rakat 0 ... Vajon Zegen akik vezetik a tabellát ... Fekete ???? Velkey ???? Czinger ???? Emiatt tartanak ott ? Mi emiatt tartunk ott ? Vagy netán Kinney ? Govens ? Pantelic ?

    Ernőnek ezt kellett volna felmérni sajnos és időben lépni mint , ahogy Garai tette ... A gyenge magyar mag mellé a legvégére vett 2 új varázslót ... Itthon ez elég ...

    Azt se tudhatta senki , hogy Leklinek idén is minden baja lesz ... Szempillahúzódástól, körömgyulladásig ...

    Sok tényező miatt vagyunk ott , ahol , de a napnál is világosabb , hogy a legnagyobb probléma , hogy a leggyengébb légiósok nálunk vannak ..

    Ma gyertek szurkolni , legalább ezt a Szegedet verjük meg !!

     
  • 13profbasket2016március30.19:59ÚjVálasz
    Idézet: Pimpernel
    Azért mondjár már Sitkun kívül még egy játékost aki valaha is számított Nyíregyházáról! És ő is a Honvéd gépezetben lett az aki.
    ...

    Hanem a Kálmán Laci!

     
  • 12Pimpernel2016március30.18:42ÚjVálasz
    Idézet: csakazete12345
    Ha Sitku lemond, szerinted mi lesz a városban a kosárlabdával? Csak egy olyan embert mutass, aki elért bármit is a pályán Nyíregyházáról, és nem röhögik ki "magasabb" kosaras körökben sem!
    ...

    Azért mondjár már Sitkun kívül még egy játékost aki valaha is számított Nyíregyházáról! És ő is a Honvéd gépezetben lett az aki. Mármint játékos, mert edzőként tlán ő nem üti meg az elsőosztályú szintet...

     
  • 11csakazete123452016március30.18:19ÚjVálasz
    Idézet: papajozsi
    azért, nehogy már nekem kelljen megoldanom az edzőkérdést ???
    a "fakezű " légiósokat gondolom a szakmai igazgató szemelte ki .......
    ...

    Nem éppen a légiósokra gondoltam, amikor a fakezű jelzőt használtam. :)
    Szövegértés, ált. iskola 3-4. osztály.
    Krisztanovics gyakran a forduló legjobbja a maga posztján, a meccsenként legalább 20 pontot mindig hozó Unruhról meg említést se tegyünk.
    Szavics más tészta, vele többéves szerződést kötöttek még akkor, amikor nem volt a jelenlegi légiósszabály, és más szelek fújtak még. Élő szerződéssel meg elküldeni nem nagyon lehet, pedig tapintható a feszültség közötte és a komplett csapat között.
    Nem tudom, melyik bajnokságot nézed, de biztos nem ugyanazt, mint amit mindenki más. :)
    Nézd meg az agyonsztárolt, hazai születésű játékosainkat. Nagy K. nagyjából 0 pontot dob meccsenként, csakúgy, mint Kósa T. meg a többi.
    De nevezd csak fakezűnek a légiósainkat! :) Megnézném, ha a híres hazai születésű játékosokat küldenénk fel egyszer a pályára, eleget téve az új vezető kívánalmainak... Biztosan dobnánk vagy 8 pontot 40 perc alatt.

     
  • 10papajozsi2016március30.18:09ÚjVálasz
    Idézet: csakazete12345
    Ha Sitku lemond, szerinted mi lesz a városban a kosárlabdával? Csak egy olyan embert mutass, aki elért bármit is a pályán Nyíregyházáról, és nem röhögik ki "magasabb" kosaras körökben sem!
    ...

    azért, nehogy már nekem kelljen megoldanom az edzőkérdést ???
    a "fakezű " légiósokat gondolom a szakmai igazgató szemelte ki .......

     
  • 9adsl53962016március30.15:25ÚjVálasz
    Idézet: zoli007
    Nagyon jól esik, hogy aggódnak csapatunk ért még Zalaegerszegen is. Ahogy olvastad a játékosok kiválasztásáért az edző és a stáb felel.
    ...

    Az mondjuk tény és való, hogy Sitku gyakran elkésik a döntéshozással. Nem ismerem szemèlyesen, de olyan embernek tűnik, aki igyekszik kihúzni magát a felelősségvállalás alól, a döntéseit pedig rendre későn hozza. Az a lépés meg amit későn lép meg, általában annyit is ér.
    Az ilyen tejbetök típusú emberrel én soha nem szerettem együtt dolgozni, és még csak egy társaságban sem érzem jól magam velük, egy szakmai igazgatónak ennèl meg pláne karakánabbnak kellene lennie.
    Elég csak belegondolni, hogy a pályája "csúcsán", amikor igazán nagy csapatoknál játszhatott volna igazán nagy pénzekért, képes volt Nyíregyházára, a süllyesztőbe igazolni. Totális kiégés és motiválatlanság az, amit rajta is látok.
    Jó lett volna még időben felráznia valakinek, mert így ő is, meg a játékosai is a vesztükbe rohannak.

     
  • 8zoli0072016március30.14:48ÚjVálasz

    Nagyon jól esik, hogy aggódnak csapatunk ért még Zalaegerszegen is. Ahogy olvastad a játékosok kiválasztásáért az edző és a stáb felel. Azért, hogy a játék rendszer nem működik, nem jó a kapcsolat a játékosok és edzők kőzött, ezért is az edző felel. Azért, hogy nincs eredmény azért is ő! Ez egy ilyen szakma. Ha az Mkosz-ben is így harcol a nyíregyházi kosárlabda ért, mint a mi városvezetésünknél, akkor az fabatkát sem ér. Ugyanis a rossz nyelvek szerint "bólogató Ernőnek" hívják! Tudod van az a pénz...

     
  • 7Blasius42412016március30.14:10ÚjVálasz

    Részben osztom csak az előttem szóló véleményét. Ne felejtsük el, hogy ezek a srácok megnyerték pár éve a korosztályos bajnokságot, tehát a most 19-21 éves magyar korosztályból elvileg elég jó álománnyal bírunk. Való igaz, hogy meccsenkénti 2-3 perc játékkal nem fognak fejlődni, ezért lehet érdemesebb lenne kölcsönadni őket mondjuk Tújvárosba. A gond idén a többször rosszul kiválasztott légiós álománnyal van (ez mindig is így volt nálunk, h a légiósok vitték a prímet a többiek meg próbálták hozzátenni,a mit tudtak). Így köszönik szépen a ZTE dobogós reményekkel küzd pl Mohácsi játékának köszönhetően, de Czinger is egyre több lehetőséget kap vagy mondhatnám a román bajnokságban ezüstérmes Maros KK-ban játszó Polyák Lacit és még biztosan tudnánk egy-két nevet a sorba tenni. Tehát játékosok vannak, akikre lehetne/lehetett volna építeni.(természetesen kiegészítve pár komolyabb légióssal).
    Kint voltam a MAFC meccsen és Szavics és Sitku elég nyomdafestéket nem tűrő stílusban ordítoztak egymással egy bizonyos szitu után. A feszültség tapintható és ennek köze van ahhoz, ami rendszerint a harmadik/negyedik negyedben szokott történni. Nem szeretném sem egyik, sem másik felet elítélni, mivel nem tudom mi történik edzésen vagy mi az oka ennek a dolognak, de ezzel ha nem kezdenek valamit, akkor mindegy kinek lesz pályaelőnye a playout során.
    Igazatok van, amikor az irreális elvárásokat hozzátok volt a Sitku nyilatkozatok kapcsán pl rájátszásba kerülünk, de a ZTE meccs előtt nem hiszem, hogy azt kellett volna mondania, hogy igyekszunk 20pont alatt kikapni.
    Nincs megfelelő kommunikáció a csapat részéről és ezen sajnos az új facebook felületen olvasható ironikus magyar és angol nyelvű közlések sem segítenek. Ezuton is jelzem nekik, hogy nem megfelelő az a hozzáállás, hogy ez a győzelem is üzenet a károgóknak stb-stb. A szurkolóknak joga van negatív véleményt megfogalmazni, a klubnak pedig nem szópárbajt kell vívniuk, hanem le kell tenni az eredményeket és akkor a károgók elhallgatnak majd.

     
  • 6pointguard2016március30.14:09ÚjVálasz

    Srácok, eláruljátok, hogy kiről beszéltek? :) Van négy darab légiósunk + Szavics. A négy légióst a szakmai igazgatónk választotta, Szavicsot pedig megtartotta. Egy olyan játékrendszerben akarunk dolgozni, amire a játékosállomány nyilvánvalóan nem alkalmas. Akkor most kit kéne, hova küldeni? A magyar játékosok többsége pedig annyira epizodista, hogy tőlük nem lehet sokat várni. Bár hozzáteszem, Bus ilyen szintű erőltetése számomra továbbra is érthetetlen.

     
  • 5adsl53962016március30.13:49ÚjVálasz
    Idézet: csakazete12345
    Ha Sitku lemond, szerinted mi lesz a városban a kosárlabdával? Csak egy olyan embert mutass, aki elért bármit is a pályán Nyíregyházáról, és nem röhögik ki "magasabb" kosaras körökben sem!
    ...

    Nem az a baj, hogy a játékosok fizetést kapnak, hanem az, hogy ezek szerint nem munkának, hanem játéknak fogják fel a munkájukat.
    Én azt sem bánnám, ha ez a csapat megszűnne! Szívesen megnéznèm, hová igazolnának ezek a magukat sztárkosarasoknak gondoló fiatalemberek. Mondjuk az ipari parkba, három műszakba, havi százezerért?
    Ezek a fiúk a könnyű pènzt nem becsülték meg, így meg sem érdemeltèk!
    Szégyent hoztak az egész városra, és hoznak fordulóról fordulóra!

     
  • 4csakazete123452016március30.12:21ÚjVálasz
    Idézet: papajozsi
    arra viszont előbb rájöhetett volna,hogy lemondjon .......
    ...

    Ha Sitku lemond, szerinted mi lesz a városban a kosárlabdával? Csak egy olyan embert mutass, aki elért bármit is a pályán Nyíregyházáról, és nem röhögik ki "magasabb" kosaras körökben sem! Ha tudsz, megemelem előtted a kalapom.
    Arra is van javaslatod, hogy kit hozzanak helyette? Egy jó szerb-horvát-szlovén-magyar állampolgárt, akinek adsz fizetést, fizeted az utazását, elszállásolod családostul és még eteted is? Na az ilyen valószínű, hogy kardoskodni fog az MKOSZ-ben a csapat mellett.......
    A hiba abban keresendő, aki a csapatra erőltette ezt a fakezű játékosállományt! Én elfogadom, hogy a városban nem születik minden évben Sitku kvalitású játékos, de azok a srácok, akik jelenleg alkalmazva vannak (fizetésért!), még csak az NB1-es szintet sem ütik meg. Egyik sem!!! Ezeket a gyerekeket szerződtetni nagy hiba volt. Ha meg belőlük akar a város csapatot verbuválni, be kell látni, hogy az csak az NB2-re lesz elég, vagy talán még oda sem.

     
  • 3papajozsi2016március30.11:35ÚjVálasz

    arra viszont előbb rájöhetett volna,hogy lemondjon .......

     
  • 2Toto112016március30.11:09ÚjVálasz

    Én úgy emlékszek, hogy a rájátszást célozták meg a szezon elején. Sitku sosem marad a realitások talaján. Egy hete Zalaegerszegre is nyerni mentek.

     
  • 1zoli0072016március30.09:29ÚjVálasz

    Valóban nagy a baj! Amatőr, hozzánemértő klubvezetés, szakmai stáb, pénztelenség, a cikkben leírtak szerint a játékosok hozzáállása sem megfelelő. Már csak a csodában és a Jászberény gyenge formájában bízhatunk s szerencsével még bent maradhatunk! De, hogy mi lesz itt jövőre...

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!