Most a szurkolóknál volt a labda

Zalaegerszeg- A DEKE visszalépésével sem maradtak kosárlabda nélkül a ZTE szurkolói - a csapat előbb nyílt edzéssel, majd a továbbiakban 5-5 elleni játékkal, büntető-, majd hárompontosdobó versennyel kárpótolta a kék-fehér szimpatizánsokat.

Több száz néző figyelte a zalai kedvencek bemelegítését, nyújtását, majd ezt követő dobóedzését a Városi Sportcsarnokban. Feltűnő volt, hogy milyen sokan öltöttek szerelést, hogy ha csak percekre is - Völgyi Péter vezetőedző szigorú bíraként kikötötte, hogy a találkozók két nyert találatig zajlanak -, de megmérkőzzenek a kedvencekkel. A legkisebbek még valószínűleg csak a nagycsoportosok óvodai székeit koptatják, ám ők is elmondhatták, hogy Louis, Calvin, Trepi, Kámi vagy Kyle mellett léphettek pályára.

Gyorsan váltották egymást a parketten az ötfős csapatok, s a minitalálkozók során a 13 fős keret valamennyi játékosa pályára léphetett. Bár nem nehéz megjósolni, hogy a szezon során valamennyi eddigi összecsapás ellenfele erősebbnek bizonyult az alkalmi ötösöknél, az örömjáték természetesen a szurkolók sikerélményéről is szólt: több alkalommal is ők hagyták el győztesen a játékteret. Völgyi Péter pedig szigorú és következetes edző: az edzéshez hasonlóan most is öt fekvőtámaszt kellett nyomniuk a veszteseknek, aminek természetesen mindenki mosolyogva engedelmeskedett. A B-közép csapatai mellett a felnőttek között a Kölcsey Gimnázium tantestületének néhány tagja is kosarazott, méghozzá névre szóló egyenpólóban. Mint kiderült, a csapat nem csupán alkalmi, hanem együtt is játszanak. Azért viszont biztosan nem haragudott egyik pedagógus sem, hogy nem csupán sportban tehetséges tanítványuk, Bödör Bence szép hárompontossal tette le ellenük a névjegyét. Gáspár Dávid ismét pontosan célzott távolról, s a magyar magot erősítő Tóth Ádám az elmúlt találkozókhoz hasonlóan ismét betalált a triplavonalon túlról, lehet, hogy az ifjú center egyszer e téren is Trepák Zoltán nyomdokaiban léphet?

A meccsek végeztével rengeteg kis autogramvadász lepte el a pályát - könnyen megállapítható, hogy jól fogynak a ZTE KK új mezei, számos szurkoló öltötte magára a csapat trikóját. Volt, aki sálra, mezre, kosárlabdára vagy éppen Ziccer-példányra dedikáltatott, de a bátrabbak a karjukra is kértek aláírásokat.

Az ereklyék beszerzése után következhetett a büntető- és hárompontosdobó verseny, amit ziccerdobó vetélkedés is kiegészített. Völgyi Péter instrukcióival pörögtek az események, melyben nem csupán fiúk, de lányok is megpróbálkoztak a kosárszerzéssel. A versenyzők a félpályáról is megkísérhették a gyűrűbe juttatni a labdát, s több sikertelen kísérlet után - többek között Gáspár Dávid és Chad Timberlake is közel járt a találathoz - végül a tehetségét már korábbi szurkolói edzéseken is megcsillantó Balla Benjámin járt sikerrel - csont nélkül talált a gyűrűbe, amiért egy ZTE-logós szurkolói párna lett a jutalma.

A versenyekkel párhuzamosan Calvin Watsont rengeteg gyerek vette körül - a ZTE bedobója a helyes büntetődobás technikáját tanította kicsiknek és kicsit nagyobbaknak, majd a legkisebbeknek örök élményt okozott azzal, hogy felemelve őket zsákolhattak. Nem sokkal később csatlakozott hozzá a helyét egyre jobban megtaláló, a szurkolókkal vívott összecsapáson látványos zsákolást is bemutató új fiú, Chad Timberlake is, aki kedvességével és közvetlenségével rövid idő alatt belopta magát a szurkolók szívébe. Egyik kis rajongójától például még ő kért autogramot, a kisfiú pedig megígérte, hogy elkezd angolul tanulni, hogy nemsokára tudjanak pár szót is váltani.

Az igazán családias esemény a pályára lépők csatakiáltásával, majd közös fotókkal ért véget, a ZTE KK vezetői pedig elégedetten állapíthatták meg: a rendezvény még a vártnál is nagyobb sikert aratott. Szilágyi László, a ZTE KK ügyvezetője a kicsik lelkesedését látva már prognosztizálta, hogy egy évtized múlva nem lesz gond az utánpótláscsapat kiállítása Zalaegerszegen. A szurkolók is elégedetten távoztak, s ismételten megállapítható volt, hogy "alakul" a kosárláz a zalai megyeszékhelyen.

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A döntőről - Cozombolis jászkunsági gyerek

Szolnok – Az énekes bízik az Olaj győzelmében. Ha nyernek, nagy buli lesz.
 

Czigler még nem vonulna vissza

Nagykanizsa – A 41 éves center a jelenlegihez hasonló szerepkörben még kosarazna a B csoportban.
 

Zakóval kezdtek Lóránték

Valencia – A rájátszás első meccsén 22 ponttal kapott ki a Lagun Aro.
 

Egy fehérvári lépés a bronz felé

Székesfehérvár – A Körmend ismét 10 pontos előnyt eltékozolva kapott ki.
 

A döntőről - Hy Bryan!

Szombathely – A Bumeráng hangja szereti a kosárlabdát és bízik a Szombathely pályaelőnyében.
 

Falco-SZOVA KC – Szolnoki Olaj KK

Szombathely – Bencze bajnok akar lenni, Pór szerint a Falcónak van nagyobb veszíteni valója.
 

Jó, hogy elkerülték a Reált és a Barcát

San Sebastian – Lóránt Péterék ma este Valenciában kezdik a rájátszást.
 

Kecskeméten lesz az U23-as döntő

Kecskemét – A fiataloknál is farkasszemet néz egymással az Albacomp és a Körmend.
 

ACB után, válogatott előtt

Budapest – Hanga Ádám 4-5 kilóval izmosabban tért haza és most pótolja a 8 hónapon át nélkülözött levest.
 

A döntőről: Horti Gábor

Budapest – A SportKlub riportere aggódik a szombathelyiekért, nehogy égési sérülések érjék őket.
 

Bajnokság 2011-2012

A legutóbbi eredmények
Ford.Párosítás
ED3Falco - Körmend82-75
ED3Albacomp - Szolnok71-80
B>ABaja - Salgótarján83-91
ED4Körmend - Falco60-63
B1Albacomp - Körmend75-64

Következik...
Ford.PárosításIdőpont
D1Falco - Szolnok05.18. 18:15
B>ASalgótarján - Baja05.19. 18:00
B2Körmend - Albacomp05.20. 18:00
D2Szolnok - Falco05.21. 18:15
B3Albacomp - Körmend05.23. 19:00
D3Falco - Szolnok05.24. 18:15
 

Tabella

Alapszakasz 2011/12
HCsapatMGyVrel.p.
1.Falco-SZOVA KC Szombathely 26 23 30,942
2.Albacomp Fehérvár 26 21 50,904
3.Szolnoki Olaj 26 21 50,904
4.Fortress Lami-Véd Körmend 26 19 70,865
5.Atomerőmű SE 26 18 80,846
6.Kecskeméti KSE 26 14 120,769
7.Pécsi VSK-PANNONPOWER 26 13 130,750
8.Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC 26 12 140,731
9.Kaposvári KK 26 11 150,712
10.Factum Sport Debrecen 26 8 180,654
11.Naturex-SZTE-Szedeák 26 8 180,654
12.Marso-Vagép NYKK 26 7 190,635
13.Jászberényi KSE 26 6 200,615
14.Zalakerámia ZTE KK 26 1 250,519
 

EuroChallenge 2011/2012

Az EC negyeddöntői
Ford.Párosítás
1 Ventspils - Szolnok 82-63
1 Artland - Besiktas 73-74
1 Fuenlabrada - Lyubertsy 75-76
1 Chalon - Roanne 75-73
2 Lyubertsy - Fuenlabrada 68-78
2 Besiktas - Artland 77-63
2 Szolnok - Ventspils 82-76
2 Roanne - Chalon 76-78
3 Ventspils - Szolnok 78-82
3 Fuenlabrada - Lyubertsy 65-80
 
  
  • Ünneplés a Falco döntőbe jutásakor

  • Falco-SZOVA KC Szombathely - Fortress Lami-Véd Körmend

  • Fortress Lami-Véd Körmend - Falco-SZOVA KC Szombathely kosárlabda-mérkőzés

  • Sömenek Martin ballagása

  • Extra képek az EC-ről

  • Besiktas Milangaz - Elan Chalon 91-86