Már megint egy egerszegi jenki
Chad Timberlake, a Zalakerámia ZTE KK negyedik légiósa még szállodában lakik, de már egyre jobban érzi magát Zalában. Bár még zöldfülűnek számít kék-fehérben, már túl van egy katafai ünneplésen is, ahol rögtön nagy népszerűséget szerzett a szurkolók körében.
Két hete még Debrecenben ébredt, majd a hajdúságiak kupameccse után két nappal már ismét a zalai megyeszékhely felé utazott vonattal, majd autóbusszal. Hat nap alatt háromszor is megjárta a cívis város és Zalaegerszeg közötti 440 km-es távot. Chad Timberlake, a Zalakerámia ZTE KK negyedik légiósa még szállodában lakik, de már egyre jobban érzi magát Zalában. Bár még zöldfülűnek számít kék-fehérben, már túl van egy katafai ünneplésen is, ahol rögtön nagy népszerűséget szerzett a szurkolók körében.
- Kicsit ijesztő volt magyartudás nélkül nekivágnom az itteni tömegközlekedés rejtelmeinek, pláne egy olyan napon, amikor egész nap szakadt a hó, de egy new york-i mindig feltalálja magát - eleveníti fel vonatos utazását Debrecenből Zalaegerszegre Chad Timberlake.
- Mik voltak az első benyomásaid a csapatról?
- Speciális helyzetben voltam, hiszen a Debrecen elleni kupameccsen kivülről figyelhettem a ZTE játékát. Nagyon jó a mentalitásuk, nem véletlen a veretlenségük. Kicsit utánanéztem a csapatnak, egy korábban Zalaegerszegen játszó női játékos is informált.
- Magáról beszélni a legnehezebb az embernek, mégis kíváncsi vagyok, hogy szerinted miben vagy a legjobb a pályán?
- Ez tényleg nehéz, de jó, vegyük sorba. Egész jól tudok védekezni, lelassítani az irányítókat, támadni a gyűrűt és akár faultot is kiharcolni. Legjobb talán a hárompontosokban vagyok. Fizikálisan van még mit bepótolnom, kicsit még fáradt vagyok a sok utazástól, de ha kipihenem magam, biztosabb kézzel fogok célozni is.
- A legutóbbi Pécs elleni találkozó különösen fontos volt neked...
- Nagyon küzdelmes meccs volt, és igazán örülök, hogy nyertünk. Remek csapatunk van. Még így is, hogy a kispadon töltöttem elég sok időt, klassz volt átélni, milyen jó érzés felugrani a székről, és gratulálni a csapattársaimnak. A meccs elején és végén játszottunk igazán jól, akkor jól összeállt a támadójátékunk, a találkozó közepét kicsit elrontottuk.
- Mennyire tudtad megmutatni a tíznapos próbaszerződés során, mit tudsz?
- A saját játékom messze van még a legjobbamtól, hiszen ez egy egészen új helyzet. Általában kezdőként játszottam korábban, egyes-kettes pozícióban, ahol most Louis és Calvin játszik. Kicsit még új ez a szerepkör, de igyekszem gyorsan tanulni.
- Bíztál abban, hogy a menedzsment marasztal?
- Imádkoztam érte - neveti el magát Timberlake. Próbáltam minél jobb teljesítményt nyújtani. Szombaton már hajnali fél 6-kor felébredtem, mivel nem tudtam aludni, csak a meccs körül jártak a gondolataim. Memorizáltam a játékokat, próbáltam átgondolni, mit várnak tőlem, hogy minél jobban sikerüljön a bemutatkozásom hazai pályán. Nagyon szerettem volna, ha mind az edzők, mind a csapat, mint pedig a szurkolók azt látják, hogy megteszem, ami tőlem telik.
- Mit tehetsz hozzá a ZTE játékához a szezon második felében?
- Azon leszek, hogy mindenben segítsek azért, hogy a szezon végén is hasonló pozícióban láthassuk a csapatot, mint amikor érkeztem.
Trummer makacs talpsérüléssel küzd
Olajos találkozó
Temesvár helyett Fehérvár KC
Kék-fehér szezonnyitó a Kámi Gardenben
VB: Oroszország lesz az USA következő ellenfele
Iksz
Könnyed nyíregyházi győzelem
VB: Könnyedén jutott a nyolc közé az USA
Marad a tizenhárom csapat?
Feigl távozik a Falcótól
Bajnokság 2010-2011
| Párosítás | |
| Marso NYKK – Nagykálló | 100-59 |
| Pécsi VSK – Bosna Sarajevo | 69-69 |
| Kaposvári KK – Bosna Sarajevo | 2010.09.07. 17:00 |
| Komarno – Falco KC [/b] | 2010.09.07. 18:00 |
| Güssing Knights – Körmend | 2010.09.07. 18:00 |
| ZTE KK – Soproni KC | 2010.09.08. 18:00 |
| Pécsi VSK –SZTE-Szedeák | 2010.09.09. 15:00 |
| Fehérvár KC – Kecskeméti KSE | 2010.09.09. 17:00 |
| Marso NYKK – CSM Oradea | 2010.09.09. 17:00 |
| Albacomp – KK Novi Sad | 2010.09.09. 19:00 |
| Fehérvár KC – Pécsi VSK | 2010.09.10. 15:00 |
| Albacomp – CSM Oradea | 2010.09.10. 16:00 |
| Szolnok – Frankfurt | 2010.09.10. 16:00 |
| SZTE-Szedeák - Kecskeméti KSE | 2010.09.10. 17:00 |
| Körmend – Güssing Knights | 2010.09.10. 18:00 |
| KK Novi Sad – Marso NYKK | 2010.09.10. 18:00 |
| Kaposvári KK – ASE | 2010.09.10. 18:00 |
| Salgótarján – Roznava | 2010.09.10. 19:00 |
| SZTE-Szedeák – Fehérvár KC | 2010.09.11. 15:00 |
| CSM Oradea – KK Novi Sad | 2010.09.11. 15:00 |
| Marso NYKK – Albacomp | 2010.09.11. 17:00 |
| Kecskeméti KSE – Pécsi VSK | 2010.09.11. 17:00 |
| Falco KC – Soproni KC | 2010.09.11. 18:00 |
| ASE – ZTE KK | 2010.09.11. 18:00 |
| Pardubice – Szolnok | 2010.09.11. 19:00 |
| Salgótarján – Brno | 2010.09.11. 19:00 |
| Kaposvári KK – ZTE KK | 2010.09.12. 11:00 |
| Klosterneuburg – Szolnok | 2010.09.12. 11:00 |
| Salgótarján – Banská Bystrica | 2010.09.12. 12:00 |
Csapatok
| város | csapat |
| Budapest | EnterNet-NTE Hegyvidék |
| Debrecen | Debreceni Egyetem KE |
| Dombóvár | Dombóvár KC |
| Kaposvár | Kaposvári KK |
| Kecskemét | Kecskeméti KSE |
| Körmend | MJUS-Fortress Körmend |
| Nyíregyháza | Marso-Vagép NYKK |
| Paks | Atomerőmű SE |
| Pécs | Pécsi VSK-PANNONPOWER |
| Salgótarján | Salgótarjáni KSE |
| Sopron | Soproni KC |
| Székesfehérvár | Albacomp |
| Szolnok | Szolnoki Olaj |
| Szombathely | FALCO-SZOVA KC Szombathely |
| Zalaegerszeg | Zalakerámia ZTE KK |







Tehát megérkezett a negyedik zsoldos is!
Bízok benne, hogy az elszántsága kitart és miután edzésbe lendül, meccseken is bizonyítja, hogy érdemes volt leigazolni. Én szurkolok neki. :)