"Annak ellenére, hogy csapatunk csak a 11. helyen szerénykedik, ismét túljelentkezés volt a kisbuszra, így páran sajnos nem tudtak velünk tartani. Jó banda jött össze, úgyhogy kellemes utazásra készülhettünk. Akadtak vidám pillanatok bőven. Hógolyózás, mese nézés, vicc mesélés… Szinte remegtünk, annyira kíváncsiak voltunk a legújabb viccekre, amiket indulás utánra ígértek a felelősök. Vagy a hideg miatt remegtünk, amíg a csarnok elõtt vártuk a buszt? Erre már sajnos nem emlékszem… Az indulás előtt, gyakorlatilag megjósolták nekünk, hogy félúton elakadunk a hóban, halálra fagyunk, a jegesmedvék megisszák a sörünket, ki is fogunk kapni legalább 20 ponttal, és eljön a világvége. A társaság ennek ellenére bizakodó volt, egyikünk sem tartott ilyen szörnyűségektől, bár valaki viccesen megjegyezte, hogy talán be kéne raknunk pár szánhúzó kutyát a csomagtartóba vész esetére.
Már pont kezdtünk belemerülni a ráhangolásba, amikor a sofőr elindította a Jégkorszakot. Akik voltak tavaly Pakson, fogták a fejüket, mert azon az úton is ezt voltunk kénytelenek nézni. Mondjuk stílusos volt így mínusz 18 fokban, de a bulit sajnos megölte.

Nem is történt semmi különös sokáig. Páran vonatokról beszélgettek, néhányan aludtak, a többiek, pedig kakaóval a kézben nézték a mesét, mint a 8 évesek. Szerencsére a Madagaszkárt nem kellett végig izgulni, mert a sofőrünk lekapcsolta, miután egységesen úgy döntöttünk, hogy köszönjük, de nem kérünk belõle. Eddig a pontig úgy tűnt, hogy csak egy átlagos utazás áll előttünk, de ekkor életre kelt mindenki. Az újoncok (akik először jöttek velünk) betekintést nyerhettek egy túra szépségeibe, bár a beavatási szertartás végül elmaradt. Egyébként ez a procedúra annyira meggyötri a testet, és a lelket, hogy az egyikük felajánlotta inkább az anális szüzességét, csakhogy ne kelljen átesnie rajta. Nem kell megijedni, Fazi érintetlen maradt.

Az első megálló Dunaföldvárnál volt, és bár jegesmedvét még ott sem láttunk, egy beszélő bokorral találkoztunk. Amíg könnyítettünk magunkon (kétszer), a lányok eltűntek. Persze, mondtuk, biztos csak egy wc van… De nem ez volt a baj. Kislöszös vezérletével bent ücsörögtek a melegben, miközben mi kockásra fagytunk kint. Nem elég, hogy elfoglalták a buszban a hátsó két sort, még ez is… Miután sikerült tovább indulni, próbáltunk pár új dalt megtanulni, aminek az lett a vége, hogy állandóan a mikulás-dal éneklésénél kötöttünk ki. Előkerült a kisdob is, TloW ragadta magához, mivel az igazi kisdobos puding volt, és nem jött. Szerencsére a sofőrünk jól tűrte az ordibálást meg a dobolást, és nem akadt ki, ahogy egy korábbi tette. Egy vasúti átjárónál pirosat kaptunk, Kislöszös egyből ugrott is ki fényképezni, Fazi, pedig pisilni szeretett volna, de szegény nem tudott, mert nézték. Úgy döntött, hogy ő bizony le fogja gyorsulni az érkező vonatot. Odaállt a sín mellé, ahogy kell, alaposan rákészült a mutatványra, és szerintem egy kis ideig gyorsabb is volt, mint a vonat, de nem bírta a tüdeje a futást, így meg kellett elégednie a második hellyel. Kifáradva szállt vissza a buszba, és nem értette, miért fekszik mindenki a nevetéstől.

Gyorsan elszállt a délután, mi pedig, kellően bemelegedtünk, szóval jöhetett a meccs. A jegyszedő megkérdezte, hogy pécsi vagyok-e, ami csak azért vicces, mert rajtam volt a sál, a kezemben meg a dob „Hajrá Pécs!” felirattal. Vajon elhitte volna, ha azt mondom, hogy nem?

Az ifi meccsnek akkor lett vége, amikor odaértünk, valahogy senkit nem lepett meg, hogy kikaptak… Majdnem egy óra volt még a kezdésig, úgyhogy megismerkedtünk a büfével. Már épp kezdtünk kiszáradni. Időközben mások is megérkeztek Pécsről. Jó volt látni, hogy ennyien eljönnek ilyen pocsék időben is, ráadásul úgy, hogy gyakorlatilag hetek óta csak papíron van esélyünk a 8-ba jutásra.
Kislöszös arról tartott kiselőadást, hogy milyen jó lenne, ha a kecskeméti csarnok vécéjében is sikerülne kakilnia. Nem tudom, hogy végül összejött-e neki. Én viszont egyszerre voltam wc-n Ames-el. Valamiért erre nagyon büszke voltam este.

A csapat nem játszott jól, támadásban megint nullák voltunk, és nem mentek be a büntetők. Így nem lehet nyerni, ez tény. Viszont az is tény, hogy a minimális esélyt sem adták meg a sporttársak. Nagyon csúnyán elfújták a meccset, és nem is ügyeltek a látszatra sem. Elég, ha csak a harmadik negyed statisztikáját nézzük: 7-0 a fault arány. Nálunk mindent befújtak, odaát semmit. Nem hiszem, hogy Ivkovic ennyire félelmetes lenne… Nem akarom rájuk kenni a vereséget, de ha megteremtik az egyenlő feltételeket, akkor meglehetett volna a két pont. A másik a zsûri asztal. Érdekes módon kezelték az órát. Itt lecsíptek kicsit belőle, ott hozzáadtak. Úgy tűnik, feléjük az arcátlanságnak nincs határa.

Letörve, és mérgesen indultunk haza. Útba ejtettünk egy Auchan-t, hogy elhozzuk a hideg sör készletüket, de sajnos sehol sem találtuk. Felmerült az ötlet, hogy berakunk párat a szalámis hűtőbe, de nem tettük, mert siettünk. Ismét Földvárnál álltunk meg egy kis pihenőre. Egyesek hógolyó csatába kezdtek, vagy a hóban fetrengtek, míg az okosabbak beültek a kocsmába. Telefonon jött a hír, hogy Paksnál már fél méteres a hó, úgyhogy gyorsan tovább indultunk. De előtte még mindenki belepisilte a nevét a hóba, ezzel állítva örök emléket ott jártunkról.