Új ügyvezető Nyíregyházán

Nyíregyháza – Oláh István nem Makrai László helyét veszi át. Gombkötő Norbert segíti Sitku Ernőt. Minél több helyi kötődésű játékossal, nyolcba vágyik az NYKK.
 
 
 
 
 

Új ügyvezető Nyíregyházán

Nyíregyháza – Oláh István nem Makrai László helyét veszi át. Gombkötő Norbert segíti Sitku Ernőt. Minél több helyi kötődésű játékossal, nyolcba vágyik az NYKK.

Tudd meg gyorsabban a magyar kosárlabda legfontosabb híreit. Klikk és like a Facebook oldalunkat!


Új felállásban a nyíregyházi férfi kosárlabdázás – vágott a közepébe a pénteki sajtótájékoztatón Kósa Árpád, úgy is, mint a már bejegyzett új cég, a Nyíregyházi Kosárlabda Nonprofit Kft. többségi, hatvan százalékos tulajdonosának, a Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft.-nek az ügyvezetője. A fennmaradó negyven százalék marad az egyesület, vagyis az NYKK tulajdonában, de az üzenet egyértelmű: a város az ügy és a csapat mellé állt.

Az új cég ügyvezetője Oláh István, akinek első bejelentése az volt, hogy az állandóságot a szakmai stáb képviseli – új taggal kiegészülve. A szakmai igazgató Sitku Ernő munkáját ugyanis Siska János mellett az utánpótlás-szakágvezető Gombkötő Norbert is segíti. Ő az egyéni képzésért és a fiatalok beépítéséért felel elsősorban. Az NYKK csapatának ügyvezetője a későbbiekben is Makrai László marad.

– Az elvárás egyértelműen már rövid távon is a nyolc közé jutás a bajnokságban, illetve az is, hogy a fiatal és tehetséges nyíregyházi játékosokat eredményesen és koncepziózusan beépítsük a felnőttcsapatba – vázolta a terveket a szon.hu szerint Oláh István.

Sitku Ernő úgy is, mint a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnökségi tagja ismertette a légiósokra vonatkozó új szabályokat, amelyek meghatározzák a keret összetételét.

– A meccsekre nevezhető tizenkettes keretekben maximum öt nem hazai nevelésű játékos szerepeltethető, mindenki más ebbe a körbe tartozik, aki utánpótláskorban legalább harminc hónapot nem töltött el a magyar kosárlabdázás versenyrendszerében – mondta Sitku Ernő. – Magyarán a korábbi években honosított játékosok jelentős része újra légiós státuszba kerül. A szövetség ösztönzi a csapatokat, hogy minél kevesebb légiós legyen, az első négy nem hazai nevelésű kosaras játékengedélye háromszázezer forintba kerül majd, az ötödiké már négymillióba.

 
 

 

 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!