– Igazából a selejtezőkre szívesebben emlékszem vissza, mint magára az Európa bajnokságra. Úgy éreztem, hogy a kvalifikációs meccsek során jobban is játszottam, és mintha a szakmai stáb is jobban bízott volna bennem. Persze azért a döntő is emlékezetes marad, mivel azóta sem jutott ki a magyar válogatott egy világeseményre sem.

– Egy emlékezetes kép, amikor Halm Rolland triplát dobott az oroszok elleni selejtezőn. Önnek van hasonló élménye?

– Számomra is emlékezetes maradt az a meccs, bár én nem dobtam triplát. Sok lepattanót szedtem és néhány ponttal segítettem a válogatottat. Abszolút magaménak éreztem én is azt a sikert.

– Érdekes amit mond a selejtező kontra EB témában.

– Ha csak a saját teljesítményem nézem, akkor tényleg jobb volt a selejtező. Több lehetőséget kaptam és éltem is vele. Nehogy félre értsen, semmilyen harag vagy hasonló nincs bennem. Csupán szívesebben emlékszem vissza a selejtezőkre, főként az oroszok elleni meccsre.

Fotó: pvsk-panthers.hu" title="Czigler a selejtezőkre szívesebben emlékszik vissza
Fotó: pvsk-panthers.hu"/>

Czigler a selejtezőkre szívesebben emlékszik vissza
Fotó: pvsk-panthers.hu

– Önben nem hagyott haragot. A szurkolók viszont lehet, hogy csalódottak voltak a szereplés miatt?

– Nem hiszem, hogy csalódást okoztunk volna. Ahogy vissza tudok emlékezni, örült neki mindenki, hogy kijutottunk. Inkább pozitív volt a fogadtatásunk, mintsem keseregtek volna, hogy kiestünk. Persze, ha továbbjutunk, akkor még jobb lett volna a légkör, de hát így alakult.

– Fontos állomás volt az életében?

– A kosaras pályafutásomban mindenképp. Ahogy korábban említettem, magaménak is éreztem a kijutás sikerét. Attól függetlenül, hogy aztán komolyabb eredmény nélkül búcsúztunk, jó volt Európa elitjéhez tartozni.

– Azóta sem jutottunk ki, viszont rengeteg a külföldi kosaras idehaza...

– Engem elborzaszt a töménytelen külföldi. A fiatalokban is több lehetőség lenne, ha nem lenne ennyi légiós. Persze ez egy ördögi kör, hiszen lehet, hogy akkor meg nem lenne annyi minőségi magyar játékos, aki szinten tudná tartani a bajnokság színvonalát. Én mindenesetre szeretnék a fiatalokkal és az utánpótlás neveléssel foglalkozni.

– 22-es csapdája? Egy világversenyen elért eredmény után minden gyerek kosaras, kézilabdázó, vízilabdázó akar lenni. De amíg nem nő fel ez a generáció...

– Ne is folytassa, ez nagyjából így van. Bár nem csak ez szabja meg, hogy jön-e 150 gyerek kosarazni. Egy jól működő, kiépített rendszer kell, amibe be tudnak kapcsolódni a fiatalok. Ezen persze lendítene egy siker a válogatottól, vagy ha jól szerepelne az adott város csapata. Én azonban úgy látom egyelőre a rendszer az, ami a legnagyobb gátja az egésznek.

– Ezen próbál javítani a Czigler Kosársuli.

– Két évvel ezelőtt kezdtük el a munkát, az általános iskola első osztályos korosztálytól fogadjuk a gyerekeket. Pécsen nagy gondot jelentett, hogy ez a korosztály eddig nem volt megcélozva. Ha volt olyan kisgyerek, aki kosarazni szeretett volna, egész egyszerűen nem tudott hova menni. Akkor gondoltam, hogy összefogva másokkal, megszervezek egy olyan rendszert, ahol egészen a nyolcadik osztályosokig foglalkozunk a gyerekekkel. Jelenleg már közel 100 kis sportoló jár hozzánk.

Fotó: cziglerkosar.hu" title="A Czigler Kosársuli növendékei a Pécs - DEKE meccs szünetében
Fotó: cziglerkosar.hu"/>

A Czigler Kosársuli növendékei a Pécs - DEKE meccs szünetében
Fotó: cziglerkosar.hu

– A következő lépcső pedig az akadémia lenne?

– Igen. Ez már középiskola lenne, hová az ország, de tovább megyek, akár a szomszéd országok tehetségeit is összegyűjtve folyna a munka. Itt a gyerekek egy államilag elfogadott tanrend alapján tanulnának, ami heti 8-10 edzéssel egészülne ki. Szinte mindent előkészítettünk már hozzá. Beszéltem egy külföldi szakemberrel is, aki el is vállalta a szakmai munka egy részét. Egyelőre azonban az önkormányzat nem bólintott rá a tervünkre.

– Kapcsolódna az akadémia a PVSK-koz is?

– Természetesen. Az együttműködés mindenkinek a hasznára válna. Mi kiszolgálnánk a klub korosztályos csapatait, a mi diákjaink pedig játéklehetőséget kapnának.

– Ne feledkezzünk meg róla, hogy Ön még mindig aktív játékos. Mennyire tud részt venni a munkában?

– Egyelőre csak egy kis részt tudok vállalni belőle. Formaságok. Termeket intézek, az iskolaigazgatókkal és a három edzővel tartom a kapcsolatot. Ezeket próbálom kézben tartani. Az edzéseken azért sem tudok részt venni, mert akkor én magam is edzek. December végén megrendeztük az első tornát a gyerekeknek. Ezt szeretnénk havonta, kéthavonta megismételni. Fontosnak tartom, hogy ezeken, mint ahogy az első tornán is, személyesen is részt vegyek és megnézzem a gyerekeket. Meg persze, hogy ők is találkozzanak a felnőtt játékosokkal, akik remélem példaképeik is lehetnek.

– Egy válogatott kosaras, jelen esetben Czigler László neve azért gondolom ajtókat nyit meg.

– Néhány helyen előnyt szerzek ezzel, van ahol kevésbé. Összességében azért azt hiszem, segítség.

– Mikor fordult az utánpótlás felé?

– 1999-ben még nem gondoltam rá, hogy mit fogok csinálni a pályafutásom vége felé. Három-négy évvel ezelőtt láttam azt, hogy kellene javítani az utánpótláson. Arra is gondoltam, hogy továbbra is a kosárlabdával szeretnék foglalkozni. Sok tapasztalatot szereztem, sok mindent láttam. Bár sajnos külföldön nem játszottam, mégis úgy érzem, van mit átadnom a fiataloknak.

Czigler ma sem döntene másként

– Fájó pont az elmaradt külföldi szerződés?

– Így utólag azt mondom, hogy fájó, mert szívesen kipróbáltam volna magam egy külföldi együttesben. Volt is kérőm, egy lengyel csapat hívott. A feleségem azonban akkor lett terhes, így inkább a család mellett döntöttem. Nem panaszkodom, azt csinálom, amit szeretek és jól is keresek vele. Ha még egyszer ugyanebbe a szituációba kerülnék, ugyanúgy a feleségem mellett döntenék.

– Ismerve a mostani helyzetet, van arra esély arra, hogy egyszer egy Czigler-tanítvány válogatott mezt húzva részese legyen egy olyan csapatnak, aki kijut az EB-re?

– Az elején úgy indult a kosársuli, hogy akár tömegsport jelleggel is, de legyen egy hely, ahol kosarazni tanulhatnak a gyerekek. Mára világossá vált számomra is, hogy sokkal inkább professzionális munkát szeretnénk végezni a gyerekekkel. Arra törekszünk, hogy akár válogatott szintig is eljussanak ezek a fiatalok. Örülnék, ha nyolc-tíz év múlva, amikor bevonul a magyar csapat, a kommentátor mondhassa, hogy ez a játékos, anno a Czigler Kosársuliban tanult meg kosarazni.