Kelley újra edzhet

Szolnok – Egy hónapos kényszerpihenő után Thomas Kelley ismét a csapattal dolgozhat.

Sokan vártuk a kedvező hírt, hogy halad a gyógyulásban Thomas Kelley, a Szolnok irányítója. Ma megkerestük Pór Pétert, a csapat „vadonatrégi” edzőjét, aki örömmel újságolta a BB1.hu-nak, hogy egyik legsokoldalúbb játékosukra nemsokára újra számíthat.

- Thomas tegnap járt Debrecenben kezelőorvosánál. Jó hír, hogy minden elkészült lelete negatív, elkezdheti az edzéseket. Néhány vizsgálat eredménye még nem ismert, orvosa szerint azonban ezek eredményétől függetlenül dolgozhat.

Természetesen fokozatosan szabad terhelni, hiszen egy hónapja nem vett részt a munkában. Az első héten talán már meg tudom mondani, hogyan reagál a terhelésre, mikor éri utol magát, és akkor az is kiderül, mikor számíthatok rá játékosként, mikor láthatják a nézők mérkőzésen. Ez lehet két hét, lehet több is, természetesen azt szeretnénk, ha minél előbb pályára léphetne.

 

Ne legyen már az, hogy valaki ír valamit aztán a másik meg akarja neki mondani, hogy mit csináljon vagy ne csináljon. Ha valaki nem megy el valahova, megvan az oka. Hozzám ma például bárki jöhet vacsorára és elmondhatja, miért nem tartja jónk, hogy ezt írtam! Hajrá Olaj

 

pokolbol06!

Felesleges összeesküvés elméleteket gyártani.Nézz inkább az olajkk-ra.Ott megtalálod a kérdéseidre a választ.Vagy eljöhettél volna tegnap a gyűlésre(Pór Peti is ott volt),és elmondhattad volna személyesen mi bánt.
Hajrá Olaj!

 

Tudjátok, az emberek hívők, és mi szurkolók milliószor jobban hiszünk a mi csapatunkba, ám sok dolgot nem igen lehet ledugni az ember torkán.
Most olvastam, hogy Kelley ismét edzhet, nekem mindent meglehet magyarázni ám az embernek magának, kell a lelkiismeretével elszámolnia és most Kelley nem tudom, hogy számol el. Kelley Szolnokon „SZENT TEHÉNNEK” számít.
Pipi ment, és ő egyből meg is gyógyult.
Hiszem, hogy beteg, de a kisördög is bennem van, mint ahogy bennem van a többi játékos magatartásával kapcsolatban is.
Tutira edző buktatás történt, csak bennünket felejtettek ki a játékból, az, az úgy csinálták, hogy úgy tűnjék mintha a szurkolók a galád Pipi ellenesek. Ha PP nem tetszik, akkor ő ellen is szövetkeznek?
Megtörtént, hát fátylat rá, de csak akkor, ha a továbbiakban mindenki bizonyítja, hogy él és hal az Olajért és csapatként fognak funkcionálni. Ha pedig nem, akkor mindenki mehet a picskuba és tegyen máshol kárt ne itt züllesszék a csapatot.
Azt hittem, hogy profi játékosok nem amatőr módon intézik a sérelmes dolgaikat, főleg ha az edzővel van gondjuk.
Felvetődik PP a szakmai igazgató miért hagyta idáig fajulni a dolgokat? A vezetőség miért nem lépett már az első Pipi elleni zúgolódásnál?
Horváth olyan edző amilyen, neki ennyire tellett a tudásából, csak hát a játékosok kemény dollárokat kasszíroznak és ezért nem halnak meg a pályán, tisztelet a kivételnek.
Urak, lehet bizonyítani az elkövetkező meccseken, nyertünk már mi alapszakaszt hat emberrel is, most ha a II.-III. helyről indulunk a rájátszásban az már szuper lesz.
Ne feledjük sok a „fóka” a mostani bajnokságban, és tényleg a legerősebb csapattól kaptunk ki most itthon?
Hajrá Olaj!

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

Hanga és a Manresa is parádézott

Manresa – A piros-fehérek 21 ponttal nyertek, a magyar játékos volt csapata második legjobbja.
 

MK: A visszavágó még simább lett

Szolnok - A Szolnok kettős győzelemmel ejtette ki a Factum Sportot a kupából.
 

Döntős a kupában Szabó csapata

Nyitra – Az Olaj irányítója nyerte a hárompontos dobó versenyt.
 

Szeret fogadni

Szeged - Kiss Zsolt tippmix-ről, és a szép versekről.
 

Vállalja a plusz feladatokat

Zalaegerszeg – Kinter György nem bánja, hogy a reggeli edzések megint arról szólnak majd, hogy az új fiú megtanulja a figurákat.
 

Vége Csorvási szezonjának?

Kecskemét – A Kecskemét centere tegnap megsérült, az elsődleges diagnózis szerint térdszalag szakadást szenvedett.
 

Erősített az Aalstar

Aalst – Svéd válogatott erőcsatárral bővült a Szolnok EC ellenfelének kerete.
 

Gáspár Dávid lett a legjobb Zalában

Zalaegerszeg – Az All Star-gálára is készülhet a válogatottban debütáló ZTE KK csapatkapitánya.
 

Az osztrák bajnok sem okozott gondot a Falcónak

Felsőőr - A sógoréknál is jól ment Bencze Tamás együttesének.
 

MK: Huszonkét pontos előnyben az Olaj

Debrecen - A Factum Sport nem adta könnyen magát, de a végére elfáradt.
 

Bajnokság 2011-2012

A legutóbbi eredmények
Ford.Párosítás
17 Albacomp - Falco71-73
17 Jászberény - PVSK87-91
17 Kecskemét - ASE64-56
17 Kaposvár - NYKK88-69
17 Körmend - ZTE KK78-65
17 Szolnok - Szedeák90-88
17 Debrecen - Sopron75-85
13 Kecskemét - Kaposvár100-55
MKDebrecen - Szolnok71-93
MKSzolnok - Debrecen93-68

Következik...
Ford.PárosításIdőpont
18 PVSK - Kaposvár02.10. 18:00
18 Kecskemét - Albacomp02.11. 18:00
18 NYKK - Szolnok02.11. 18:00
18 ASE - Körmend02.11. 18:00
18 Sopron - Szedeák02.11. 18:00
18 ZTE KK - Jászberény02.11. 18:30
 

Tabella

Alapszakasz 2011/12
HCsapatMGyVrel.p.
1.Fortress Körmend 17 15 20,941
2.Falco-SZOVA KC Szombathely 17 15 20,941
3.Albacomp Fehérvár 16 13 30,906
4.Szolnoki Olaj 16 13 30,906
5.Kecskeméti KSE 17 10 70,794
6.Atomerőmű SE 17 10 70,794
7.Pécsi VSK-PANNONPOWER 17 8 90,735
8.Kaposvári KK 17 7 100,706
9.Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC 17 7 100,706
10.Marso-Vagép NYKK 17 6 110,676
11.Naturex-SZTE-Szedeák 17 5 120,647
12.Factum Sport Debrecen 17 4 130,618
13.Jászberényi KSE 17 4 130,618
14.Zalakerámia ZTE KK 17 1 160,529
 

EuroChallenge 2011/2012

A J csoport programja
Ford.Párosítás
1 Chalon - Szolnok 85-64
1 Aalstar - Telekom 98-86
2 Szolnok - Aalstar 112-76
2 Telekom - Chalon 91-89
3 Chalon - Aalstar 87-72
3 Telekom - Szolnok 89-75
4 Szolnok - Chalon 90-81
4 Telekom - Aalstar 71-63
5 Aalstar - Szolnok 2012.02.07 20:30
5 Chalon - Telekom 2012.02.21 20:30
6 Szolnok - Telekom 2012.02.28 19:00
6 Aalstar - Chalon 2012.02.28 20:30
A J csoport állása
HCsapatMGyVrel.p.
1.Telekom Baskets Bonn 4 3 10,875
2.Elan Chalon 4 2 20,750
3.Szolnoki Olaj KK 4 2 20,750
4.Generali Okapi Aalstar 4 1 30,625
 
  
  • Év játékosa díjátadó Zalaegerszegen

  • Szolnok - Chalon 90-81

  • Albacomp - Falco 71-73

  • Szolnoki Olaj - SZTE-Szedeák 90-88

  • Körmend – ZTE KK 78-65

  • Kecskeméti KSE - Atomerőmű SE 64-56