Bojovicsból párduc lett
Az Albacompnak szórt húsz pontjával végképp belopta magát a pécsi drukkerek szívébe Zeljko Bojovic. A bama.hu munkatársa a játékossal családja körében egy kávé mellett beszélgetett.
– Öt meccs alatt a szurkolók kedvencévé válni szép teljesítmény.
– Én nem vettem észre, hogy a kedvencük lennék - válaszolt a www.bama.hu kérdésére.
– De az ütemes „Zeljko! Zelko!”-zást azért csak hallja.
– Jó, hát tényleg hallom, örülök is neki.
– Meg is szokta köszönni egy-egy kiintéssel.
– Nálunk ez így szokás. Ha ünnepelnek, köszönd meg.
– Van is okuk az ünneplésre a pécsieknek, hiszen jól megy a játék.
– Nekem vagy a csapatnak?
– Is-is. A gárda jelenleg három győzelemmel és két vereséggel áll.
– És ha kicsit szerencsésebbek vagyunk, akkor öt győzelmünk lenne. De nem baj, majd egyszer visszaadja ezt a sors. Annak azért nagyon örülök, hogy nincs rajtunk semmilyen nyomás – sem az edzőnk, sem a vezetőség részéről. A vereséget csak és kizárólag nekünk magunknak kell feldolgoznunk. Azt gondolom, hogy most még kicsit tapasztalatlanok voltunk, azért is vesztettünk kétszer. Egy fél év múlva már nyerni fogjuk az ilyen meccseket.
– Annyi elég tapasztalatszerzésre?
– Annyi elég a tökéletes összeszokásra. Figyelje csak meg: meccsről meccsre jobbak leszünk.
– Azt szereti a közönség is.
– Pont ezt mondtam Srdjan Helbich-nek ma délelőtt: három hazai meccsünk volt eddig, és mérkőzésről mérkőzésre jobb a hangulat. Elszoktam már ettől: legutóbb, amikor Bulgáriában játszottam, olyan volt minden találkozó, mint egy színházi előadás. Teljes csöndben ült két-háromszáz néző, néha tapsoltak egyet, aztán a végén felálltak és hazamentek.
– Ennyit számít a közönség?
– A közönség minden. Nélkülük nincs értelme kosarazni. Lehetek őszinte?
– Bátran.
– Amikor a nevemet skandálják, akkor azonnal gyorsabban ver a szívem, és amellett, hogy meghatódom, úgy érzem, vissza kell adnom ezt a szeretetet. Azaz még jobban kell játszanom. Párduc lett a szívem, ez a helyzet.
– Gyorsan sikerült az átállás.
– Sokat segít, hogy nagyon jól érzem itt magam. A várossal minden rendben, ahogy a feleségem mondani szokta: se nem kicsi, se nem nagy. A csapattársakkal is jól kijövök, kétszer voltunk már közösen a pécsi éjszakában is, szóval ezt az oldalát is ismerem a városnak. De amúgy inkább a családommal vagyok, a feleségemmel, és a tizenhárom hónapos kisfiammal, Danilóval.
– Ő is nagy szurkolónak tűnik: az előbb mintha azt mondta volna, hogy Hajrá!
– Vagy valami olyasmit. De amúgy igaz: nálunk odahaza ő a kis párduc.
Forrás: www.bama.hu
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
Hanga és a Manresa is parádézott
MK: A visszavágó még simább lett
Döntős a kupában Szabó csapata
Vállalja a plusz feladatokat
Vége Csorvási szezonjának?
Erősített az Aalstar
Gáspár Dávid lett a legjobb Zalában
Az osztrák bajnok sem okozott gondot a Falcónak
MK: Huszonkét pontos előnyben az Olaj
Bajnokság 2011-2012
| Ford. | Párosítás | |
| 17 | Albacomp - Falco | 71-73 |
| 17 | Jászberény - PVSK | 87-91 |
| 17 | Kecskemét - ASE | 64-56 |
| 17 | Kaposvár - NYKK | 88-69 |
| 17 | Körmend - ZTE KK | 78-65 |
| 17 | Szolnok - Szedeák | 90-88 |
| 17 | Debrecen - Sopron | 75-85 |
| 13 | Kecskemét - Kaposvár | 100-55 |
| MK | Debrecen - Szolnok | 71-93 |
| MK | Szolnok - Debrecen | 93-68 |
| Ford. | Párosítás | Időpont |
| 18 | PVSK - Kaposvár | 02.10. 18:00 |
| 18 | Kecskemét - Albacomp | 02.11. 18:00 |
| 18 | NYKK - Szolnok | 02.11. 18:00 |
| 18 | ASE - Körmend | 02.11. 18:00 |
| 18 | Sopron - Szedeák | 02.11. 18:00 |
| 18 | ZTE KK - Jászberény | 02.11. 18:30 |
Tabella
| H | Csapat | M | Gy | V | rel.p. |
| 1. | Fortress Körmend | 17 | 15 | 2 | 0,941 |
| 2. | Falco-SZOVA KC Szombathely | 17 | 15 | 2 | 0,941 |
| 3. | Albacomp Fehérvár | 16 | 13 | 3 | 0,906 |
| 4. | Szolnoki Olaj | 16 | 13 | 3 | 0,906 |
| 5. | Kecskeméti KSE | 17 | 10 | 7 | 0,794 |
| 6. | Atomerőmű SE | 17 | 10 | 7 | 0,794 |
| 7. | Pécsi VSK-PANNONPOWER | 17 | 8 | 9 | 0,735 |
| 8. | Kaposvári KK | 17 | 7 | 10 | 0,706 |
| 9. | Kis-Rába menti Takarék - Soproni KC | 17 | 7 | 10 | 0,706 |
| 10. | Marso-Vagép NYKK | 17 | 6 | 11 | 0,676 |
| 11. | Naturex-SZTE-Szedeák | 17 | 5 | 12 | 0,647 |
| 12. | Factum Sport Debrecen | 17 | 4 | 13 | 0,618 |
| 13. | Jászberényi KSE | 17 | 4 | 13 | 0,618 |
| 14. | Zalakerámia ZTE KK | 17 | 1 | 16 | 0,529 |
EuroChallenge 2011/2012
| Ford. | Párosítás | |
| 1 | Chalon - Szolnok | 85-64 |
| 1 | Aalstar - Telekom | 98-86 |
| 2 | Szolnok - Aalstar | 112-76 |
| 2 | Telekom - Chalon | 91-89 |
| 3 | Chalon - Aalstar | 87-72 |
| 3 | Telekom - Szolnok | 89-75 |
| 4 | Szolnok - Chalon | 90-81 |
| 4 | Telekom - Aalstar | 71-63 |
| 5 | Aalstar - Szolnok | 2012.02.07 20:30 |
| 5 | Chalon - Telekom | 2012.02.21 20:30 |
| 6 | Szolnok - Telekom | 2012.02.28 19:00 |
| 6 | Aalstar - Chalon | 2012.02.28 20:30 |
| H | Csapat | M | Gy | V | rel.p. |
| 1. | Telekom Baskets Bonn | 4 | 3 | 1 | 0,875 |
| 2. | Elan Chalon | 4 | 2 | 2 | 0,750 |
| 3. | Szolnoki Olaj KK | 4 | 2 | 2 | 0,750 |
| 4. | Generali Okapi Aalstar | 4 | 1 | 3 | 0,625 |
Csapatok
| város | csapat |
| Debrecen | Factum Sport Debrecen |
| Jászberény | Jászberényi KSE |
| Kaposvár | Kaposvári KK |
| Kecskemét | Kecskeméti SE |
| Körmend | Fortress Körmend |
| Nyíregyháza | Marso-Vagép NYKK |
| Paks | Atomerőmű SE |
| Pécs | Pécsi VSK-PANNONPOWER |
| Salgótarján | Salgótarjáni KSE |
| Sopron | Kis-Rába Menti Takarék - Soproni KC |
| Szeged | Naturtex-SZTE-Szedeák |
| Székesfehérvár | Albacomp Fehérvár |
| Szolnok | Szolnoki Olaj KK |
| Szombathely | Falco-SZOVA KC Szombathely |
| Zalaegerszeg | Zalakerámia ZTE KK |
| Budapest | EnterNet-NTE Hegyvidék |
| Debrecen | Debreceni Egyetem KE |
| Dombóvár | Dombóvár KC |




Na aztán a vérmes pécsi közönség pokoli hangulatot tud produkálni.Ettől Zeljko nem kap szívrohamot.Talán ha Szolnokon játszana.