Bekezdett a Szolnok a bajnokságban
Jászberény - Odahaza ért véget Földi Sándor csapatának menetelése.
Tudd meg gyorsabban a magyar kosárlabda legfontosabb híreit. Klikk és like a Facebook oldalunkat!
Telt ház, nagyszerű hangulat fogadta a két Jász-Nagykun-Szolnok megyei csapatot a Bercsényi úti játékcsarnokban. Az első öt perc kiegyensúlyozott játéka után (9-8), a szolnokiak magasabb sebességre kapcsoltak és tripláikkal jelentős előnyre tettek szert. Amíg a vendégek távolról is pontosan céloztak – öt triplájuk is célba ért -, addig a hazaiak a ziccereiket is rendre kihagyták. Így az első negyed végére 15 pontra nőtt a különbség a két együttes között (11-25).
A második játékrész eleje már jóval kiegyenlítettebb játékot hozott. Török, majd Markovics triplája után 21-32-re zárkóztak a jászberényiek, ám Gray két hármasa után visszaállt a különbség. A játékrész második felében pedig ismét a bajnok került fölénybe és Fodor, majd Sehovics jó távoli dobásának köszönhetően már 30-49 volt az állás. A negyed végére pedig 21 pontra növelte előnyét a rendkívül koncentráltan és jól játszó szolnoki együttes (32-53). A vendégek az első félidőben 62 százalékkal dobták a két- és a hárompontosokat is, míg a hazaiak dobószázaléka csak 40% volt.
A nagyszünetet követően egy rövid időre felcsillantak a jászberényi remények, legalábbis arra, hogy a találkozó végén húszon belülre jut a TOP COP Security Jászberény, hiszen a szolnokiak három percig nem szereztek pontot, miközben a hazaiak neve mögé kilenc pont került (41-53). A folytatásban a szolnokiak stabilizáltak a 12-15 pontos különbséget, s így a hazai gárda nem jutott lőtávolon belülre. Kis részsiker, hogy a harmadik negyedet a TOP COP Security Jászberény nyerte 24-17, s ezzel 14 pontra csökkentette a félidei 21 pontos különbséget (56-70).
Mint a záró tíz percben kiderült, ezzel el is lőtte utolsó puskaporát a hazai gárda, amelynek játékosai mindent megtettek ugyan, hogy minél szorosabb végeredmény szülessen, ám a szolnokiak felőrölték ellenállásukat. A 19 pontig jutó Báder úr volt a palánk alatt, míg mezőnyben a vendégek kisemberei ekkor már szabadon száguldoztak. A 35. percben még húszon belül volt a jászberényi gárda (67-83), ám a hajrát már nem bírták Rakitsék, s a vége 26 pontos különbség lett (68-94).
A szolnokiak belépője a magyar bajnokságba nagyszerűen sikerült. Ezúttal nem követték el azt a hibát, mint egy évvel korábban, hogy az első megnyert negyed után (10-29) könnyelműsködtek és a végén nagy nehezen nyertek csak Jászberényben. Ezúttal végig nagyon koncentrált játékot nyújtott a bajnok, s ilyen különbséggel is megérdemelten nyerte meg a két Jász-Nagykun-Szolnok megyei csapat összecsapását.
Megszakadt ugyan a jászberényiek idei bajnoki veretlensége, ám a találkozó végén a hazai szurkolók is megköszönték csapatuk játékát, mert látták, hogy egy más ligában edződött együttestől szenvedtek vereséget, miközben játékosaik mindent megtettek, hogy tisztes eredményt érjenek el.
Földi Sándor, a TOP COP Security Jászberény edzője: - Nagyon gyengén kezdtünk védekezésben és támadásban is. A szolnokiak viszont extrán dobtak az első félidőben, s így alakult ki a félidei nagy különbség. A harmadik negyedben felzárkóztunk, ám a záró tíz percre felőrölt bennünket a bajnok. Gratulálok az Olajnak, nagyszerű játékkal vertek meg bennünket.
Nenad Ascserics, a Szolnoki Olaj KK edzője: - Az első pillanattól az utolsóig nagyon komolyan vettük ezt a mérkőzést. A kellő agresszivitással játszottunk, s ezt kell tennünk a folytatásban is. Fontos mérkőzés volt ez számunkra, hiszen jól sikerült a belépőnk a magyar bajnokságba egy olyan mérkőzésen, ahol végig kontrolálni tudtuk a játékot.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.






A 900 millás csapat nagy nehezen legyőzte a 140 millás csapatot!
Hatalmas fegyvertény!!!
Hajrá Olaj!
Tisztelt hozzászóló, nem véletlenül Horváth Balázs? Mert most úgy nyilatkozott, hogy finoman szúrt a vezető edzőbe. Horváth arcán látszott az öröm, hogy most végre már elvesztettük a meccset, Sutyinak se mindig sikerül. Az edzőkollega lebénult volna, és tanácstalanságában elszaladt volna, ha ilyen szituációkba került volna mint Sutyi most. Nagy volt a teher a csapaton. A sorozatos győzelmek után egy kicsit mi szúrkolók is elszálltunk. Azt hittük, mi nem veszíthetünk. A papírforma jött be. De rajtunk áll, hogy a többi mérkőzésre hogyan állunk ki. Ha továbbra is mindent beleadunk, akkor még jó sokszor jöhetünk le a pályáról győztesként. Vagy ahogy Horti Bálint mondta az interjúban emelt fővel, mert mindent megtettek a pályán.
Ne gondoljuk, hogy az edző kollega tapasztalatlansága, és tudatlansága valaha is vetekedhet Földi Sándor szakmai tudásával. Se mint ember, se mint edző meg sem közelíti.
Figyelj kicsi lány!
Én tavaly se buziztam, meg idén se! Veled ellentétben, aki tavaly buzizta, most meg simogatja.
Ha nem lennél egy hülyegyerek, akkor látnád a különbséget.
Fehérvári köcsög!
Tavaly még nyaltad a Simon seggét,most meg itt buzizod.Te aztán tudsz valamit...
Segítek neked pöcsöm! Ezt kiabáld:
Hajrá, hajrá olajka, mínusz, mínusz fekácskák!
:D ekkora barmot! és még írni is tud!!!
Meg az állandó cigányozó rigmust se feled, te, mint főcigányozó!
Ez még nem jön ki a könyöködön?
Tartalék van még dögivel!!!
Hajrá Szkopjecske :-):-):-)
Jól érzed magad? A mondandód fő vetületét elfelejtetted leírni!
Közgép,Nyerges,Szkosz....ami persze már a könyökünkön jön ki.
Hajrá OLAJ!!!
Hahaha, ÉPPEN egy SZOLNOKI "rabszolgázik". Florence, Gay, Bell...
Arról ne is beszéljük, hogy nincs még egy csapat, amelynek szurkoló a mai napig valóságos hősökként ajnároznák az utóbbi évek megannyi fekete játékosát... Trotter, Clark, Barro, Kelley, Hollins stb. stb. egyéb NBA-sztárokról most ne is essék szó. :DDD
"Obi, gyere HAZA! (a cukornádültetvényre!)"
A hónap vicce. :D
Nem szoktam biztatni őket, te kis libsi fehérvári cigó. :)
Majd így biztasd Florence-t, Gay-t és Bell-t is, te kis náci bucka!
Majd lefossátok a bokátokat mikor a cukornád ültetvényről szalasztott játékosaitok lesznek a f*sz rossz oldalán, a csapatoddal együtt. :D
Edződik, vagy más szóval szopik. Ami részben előny - rutinosabb, másrészt hátrány is - a nem éppen fiatal játékosok lábában benne lesznek a plusz meccsek.
Simi megtalálta a játékát? 9/3? Akkor annyira még nem fostuk le a bokánkat.
Bizony, Simi megtalálta a játékát, egy 1,5 voltos tartós elem tárgyában! így működésben tudja tartani a vibrátorát, vele melegen tartja magát!
Bp001 mindent leírt. Még annyit, hogy mint az egész csapatnak, Siminek is egyre jobban megy. A Cedevita ellen már jobb volt Florencenél. Majd kiderül jelentett-e valamit. Én szurkolok neki (is).
Majd rájössz!
Azért hónapok óta Európa egyik legerősebb bajnokságában edződik a csapat (+ ott volt az EC is). Valamit biztos számít ez is. Persze ez számokkal nem kifejezhető dolog. Természetesen a csapat ereje alapvetően a játékosállományban van.
Itt nem emleget senki más dimenziót, főleg nem szolnoki részről.
Ez a meccs viszont nagyon sima volt, pedig a Jászberény az egyik legjobb formában lévő hazai csapat. Örülünk a győzelemnek, de ez csak az első meccs volt.
Te is félreértetted. Én nem azt mondom, hogy a Szolnok szurkolói nagyarcúak vagy ilyesmi, hanem azt, hogy egyetlen meccs után sokan már tényként kezelik: na, tessék, ennyit tesz az Adria Liga. Szerintem ez legfeljebb részigazság. Nem elsősorban ezért fog itthon nyerni a Szolnok. Hanem mert a honi vetélytársak többségénél jóval gazdagabb a kerete. És ezzel a kerettel akkor is nyerne, ha nem indult volna az AL-ben. Vélhetően.
A mai Szolnok nem jobb (de legalábbis biztos nem sokkal)az egy évvel ezelőttinél, amelyik semmiféle AL-ben nem indult. És mégis szintén töksimán nyert itthon.
Simon Balázs az AL nagy részében inkább paródiája volt korábban ismert önmagának. Első magyar bajnoki: rögtön "megtalálta a játékát"? Nem, csak itthon ez elég.
De, gondolom. A mi kispadunk is elég hosszú, ha nem is vetekszik az Olajéval.
De mivel bízom benne, hogy elegen vagyunk, ezért is írtam, hogy nem hiszek benne, egy év Adria Liga miatt már egészen más dimenzió lenne az Olaj.
Ma még nem az.
Én személy szerint szívesen lemennék, de most nem hiszem, hogy összejön, több okból kifolyólag. De majd legkésőbb április 6.-án találkozunk.:D Meg természetesen a döntőn, tavaly is iszonyat jó hangulatot teremtettetek, én is alig tudtam visszafogni magam, sőt, volt mikor nem is sikerült.. :)
Hagyd, ő az (ferjoe), aki fejében, csak a saját dolgok fèrnek meg! Vitára alkalmatlan! Nála, a tegnapi f...zás a hét fő bűn előtt van, ez szerinte rosszabb, mint Ivko!
Kedves humer!
Te meg ki a tököm vagy?Itt "kiokítasz" engem, hogy ne "okítsak" ki senkit.Te "kiokíthatsz", más nem?Ki vagy te?
Te ugyan olyan senki vagy, mint én vagy bárki.Mit képzelsz te magadról?
Talán nem tetszik a stílus?Nem a káromkodó, hanem a megmondó.Hidd el nem nagyon érdekel a véleményed, ha nem tetszik, amit írok ne foglalkozzál vele.
Vasárnap,ha tudtok gyertek el Szolnokra 19 órára szurkolni, Olaj-Szkopje.Szeretnénk győzni,de tudjuk,ez nagyon nehéz lesz.Talán éppen a Ti segítségetek kell éppen ahhoz,hogy sikerüljön a győzelem.
Hajrá Olaj!!! Hajrá Jászberény!!!
Ferujoe! Ne haragudj, de nem tudom, mit keresel itt állandóan az Olaj meccseinél, még egyszer sem láttam, hogy valami más oldalt is "megtiszteltél" magasröptű eszmefuttatásaiddal. Ha megkérhetlek, a jövőben tedd ezt velünk is, én nem szeretek olyannal beszélgetni, aki Sárkányölő Szent György lován ül és onnan néz le az alattvalókra. Nem tudom mire ez a fene nagy arc, te mindenkit kiokítasz, de semmilyen kritikán nem viselsz el! Baj van öregem, elsősorban veled. És Stole erkölcseit nem kellene itt feszegetned, ha valakik, mi azért tudunk egy-két sztorit! Hallgat a bölcs! És legyen csend a homokon!
Gratulálok az olajnak a győzelemhez! Azt nyújtották amit vártam, agresszív védekezés, támadásban folyamatos mozgásokkal kialakított gólhelyzetek.
Szerintem meglesz a bajnoki cím.
Én is hallottam a mondókát, de mivel sok olaj meccsre jártam, nem is figyeltem annyira rá. Nem emlékszem, mikor hangzott el.
A berényről. Nem értettem sok mindent. Nem értettem, Rakics indiszponált játékát.
Jó védekezést kapott, de megoldotta ezt már máskor is. Azt láttam nála, hogy az első negyed után elment a kedve a játéktól. Azt mondjátok Sutyi milyen jó munkát végzett. Én mindig vitattam ezt. Azt nem mondtam soha, hogy Horváth jobb edző, ezt nem is gondolom, de azt viszont igen, hogy Sutyi túl van értékelve! A mai meccs megmutatta, amikor már meccselni kellene, probléma van nála is. Sokszor elfelejtett cserélni, amikor cserélt akkor pedig azt hozta le aki tudott gólt dobni, pl Sőst! Gay védésére semmit nem csinált! Miért nem lépte meg már a második Gay hármas után, hogy Markoviccsal fogatja? Vagy lehetett volna már a második negyedben zónát védekezni! Nem, ezt nem lépte meg csak a harmadik negyedben, mikor -20 volt közte! Véleményem szerint a 2-3-as zóna helyett lehetett volna 3-2-es zónát játszatni. Tudom kockázatos lett volna, de -20-nál már váratlant kell húzni! Az időkéréssel sem jól gazdálkodott. Nem értettem Mladenovics játszatását sem. Szerintem a legnagyobb probléma pontosan az, hogy csak a szerb játékosokban bízik! Pedig pont a szerb játékosok mondtak ma csődöt. Ez csak egy pár észrevétel, de ha nagyon akarnám még tudnám sorolni. Azért remélem tanult mindenki a vereségből. A játékosok is és az edzők is! Végezetül, azt hiszem az edző kollégájától elnézést kérhet Sutyi, mert neki volt igaza!
Nem olvastam végig a hozzászólásokat, de topcop kiakasztott egy kicsit. Ez a rigmus" csak szopatunk....." Senkinek nem tetszik. Ez anno úgy hangzott, "győzni kell, győzni kell az Olajnak győzni kell.." És valóban, a hülye Tojásék, egy Alba meccsen elkezdték ezt ordibálni. Ez megmaradt. Ha szerencsétlen tánc,-és illemtanár nickünk nem vette volna észre, csak a B közép énekli, senki más, és ez nem a Berény ellen irányul, a hátulgombolósok már csak ezt tudják. Mondjon nekem egy olyan hozzászólást ez a nickelő, mikor egyetlen szolnoki is ócsárolta volna a Berényt, vagy Sutyit! Csak egyet! Különösen tavaly, mikor a szerencsétlen laposra vert, kicsontozott Egerszeget megpróbáltáűk benntartani azzal a hülye kiesési párharccal.
Kedves topcop! Én elhiszem, hogy csalódott vagy, hogy egy ilyen primitív, védekezős, kimagasló centerjátékkal, egy rahedli triplával megvertünk benneteket, de nem kellene olyanokról értekezned, amit nem tudsz. Tudom, ti nem is kisérleteztetek triplákkal, a centeretek nem is akart brusztolno a palánk alatt, és ami a lényeg, álomszép, igazi közönségszórakoztató kosárlabdát láthattunk tőletek, ami teljes mértékben kielégíti a te igényeidet. Egyet viszont ne várjál! HOGY EGYETLEN SZOLNOKI IS A BERÉNY ELLEN FOG SZURKOLNI! Ámen!
Igazad van, annyi megjegyzéssel, hogy ez nem a szezon első meccse, amikor még nem ismerjük az erő viszonyokat. Nem egy éppen benn maradt JKSE-t győztünk le, hanem a bajnokság meglepetés csapatát, aki otthon verte a legjobbakat is. Ez egy 26 pontos kiütés, ott ahol mások kikapnak. Azért nem dicsérem jobban magunkat, mert akkor ismét megkajuk, a "nagyarcú"-akat. Amit írsz, a vereségekről, annyit hogy ez mindig benn van. A világon rengeteg fantasztikus csapat van, sokféle sportágban, mégis alig van olyan, amelyiknek nincs veresége. A Barca sem, csak a jóktól kap ki, néha a limonádéktól is. Írod, hogy egy jó ABA csapat simán nyerne. Azt írod, ami ellen írtál! Honnan tudod, hogy ez nem lesz az? (Szerintem sem) egy meccs után ne következtessünk, írod, de mégis arra jutsz, hogy nem lesz sima, tehát következtetsz. Tavaly a PO 9-1 lett. Az sima volt...
Igen, és?
Gond van ezzel?
Respekt. Jó a Berény. Ezt bizonyítja a kilences szériájuk. Sutyi pedig nagyon jó edző. Aranyba öntitek még a nevét. :) A topcop emberkét hagyjuk. Ő egy provokátor, nem több. Majd írogat, hogy ő akkora, de akkora berényi. ;) Érdekes, hogy ő az egyetlen "berényi", akit megsértettek a vendégszurkerek. Abban is biztos vagyok, hogy fogtok ti még örülni a győzelem édes ízének otthon. Szerintem otthon már nem fogtok kikapni és a nagyarcú Albát is elkapjátok Fváron. Hajrá Olaj! Hajrá Berény!
Nyert a jobb csapat, majd legközelebb hát szerencsésebbek leszünk.
Nincs itt semmi feszület a két tábor között szerintem, és biztos vagyok benne, hogy nem is lesz. (mint lásd más megyében)
A berényi tábort meg azért még nem igazán az olaj táborához hasonlítani, még csak egy évesek, de ehhez képest, jó pár tábort lepipál mint a szar!
Múltkor például, tudomásom szerint néhány jászberényi srác, leutazott Szolnokra, a szombathely elleni kupameccsre, és Berény Fanaticsos sálba beálltak a szolnoki "B" középbe szurkolni! :)
" holmi zászlós ügyek miatt nyávog ". Most már biztos vagyok, hogy csak papíron vagy te magyar.
Annyira nem vagyunk bunkók, hogy kitegyük drapiba: "LOTTÓZZATOK". Emlékszel? Továbbá senki nem írta, hogy az Olaj innentől nem fog kikapni. Mindenki verhető egy mérkőzésen, de hosszabb távon kijönnek a különbségek. Öt fekával, a csapat hosszára nálatok sem lehet panasz. Nem gondolod?
Nem láttam a meccset, mindenkinek igazat adok. :)) Csak egyetlen apró észrevétel:
Ez volt az Olaj első meccse a bajnokságban a szezonban. (Igaz, közben megnyerték az alapszakaszt, szép teljesítmény.) Szóval, az első. És már olvasom a sok objektív elemzést, hát igen, látszott, hogy mennyivel másabb, erősebb, jobb ligához szokott, nem ez a magyar szint.
Lehet. De nem kellene esetleg megvárni még egy-két meccset? Szerintetek innentől 0 vereség, sima diadalmenet, mert hát az Adria Liga, sajnos, annyival erősebb?
Nagyon koraiak még a hangzatos kinyilatkoztatások. Gondolom, ha becsúszik majd egy-egy gyengébb meccs, jön a fáradtságra és ilyenekre hivatkozó magyarázat - pedig azért, higgyétek el, az überfasza Adria Ligával együtt is elképzelhető, hogy azért valaki megszorongatja ezt a "más dimenzióban játszó" Olajt. Csak szólok.
Amelynek egyébként az igazi ereje nem az adrialigás tapasztalat itthon, hanem a végtelen hosszú kerete. És pont emiatt a keret miatt, amelyikben a nyolcadik-kilencedik ember is válogatott vagy légiós, nem lehet majd hivatkozni semmire, ha esetleg néha mégsem lesz egy dimenzió a különbség a javukra.
Hosszabb távon, évek alatt valóban meg fog annyira erősödni az Olaj az Adria Ligában, hogy más szint lesz, de most ez nem emiatt van. Ha valaki azt mondja, a bajnokságot mindenképp ők nyerik, nem cáfolom és kételkedem benne, de okosságokat a nagy tapasztalatszerzésről majd akkor mondjon bárki, amikor meg is történt. Jelenleg az Olaj egy erős keretet összevásárló, itthoni riválisainál gazdagabb csapat, ennyi az oka, hogy a többiek előtt jár. És nem fog sétamenetben bajnokságot nyerni, ahogy amúgy egy igazi AL-es csapat nyerne.
sikert* elnézést :)
Köszi a korrekt hozzászólást a szolnokiak nevében! A ti lufitok most pukkadt ki, a miénk múlt héten. Minden jó sorozatnak vége lesz egyszer, ezt be kell kalkulálni, nem robotok játszanak a pályán. Szerintem Topi barátunk is első elkeseredésében írta, amit írt, ma szerintem már másképp látja. Így kell fórumozni, a sok pszichopatát pedig el kell viselni, mást nem tehetünk ellenük, és sajnos a szerkesztők ellen sem, akik ránk szabadították őket, és nem akarják a pozitív változást. Lassan ki kell tenni a 18-as karikát! Sok sikert nektek a továbbiakban, hajrá Zagyva- mentiek, hajrá Jászkunság!
Én is berényi drukker vagyok, és először is szeretnék a tegnapi győzelemhez gratulálni, mert sokkal jobb volt az Olaj, ez tény. Majd' 30 pontot nem lehet a bírókra fogni, és felesleges is, mert nem fújtak rosszul. Olyan bíró nincsen aki mindig 100%-osan fúj... és úgy vélem csak akkor jön ez elő, ha kikap a csapata valakinek. ha nyernek, eszük ágában sincs szidni a játékvezetőket.. Én magam sem tudom ki rejtőzik a topcop név mögött, de én kérek elnézést a jászberényiek nevében.... Én is voltam már Olaj meccseken, és ugyanúgy szurkoltam a csapatnak a sikerért, elvégre is a magyar kosárlabdát képviselik EC-ben, Adriában.. :) Magyarországon pedig úgy vélem messze a legjobbak, és ezt bizonyították ellenünk is tegnap. Személy szerint én csalódtam, mert szorosabb meccset vártam, de Jászberénynek is átlagon aluli napja volt.. De szerintem ez már eleve nagy szó, hogy 4. helyen tudtuk zárni az alapszakaszt, tavaly pedig az osztályozó meccseket játszottuk... Bele lehet menni, hogy melyik csapat milyen taktikával és játékosokkal játszik, de nem változtat semmit. Nekünk rengeteget jelentett Földi Sándor munkája ebben a szezonban, valljuk be, Balázs nem sokat értett a kosárhoz..
Ez a tegnapi meccs így sikerült, részünkről kiábrándító volt azért az eredmény, de remek hangulat volt, és további sok sikerült az Olajnak!
Hajrá Berény! Fogunk mi még fontos meccset nyerni. :)
Bocs Atipapa, nem veled van bajom, csak úgy látszik vastag az ujjam és új hozzászólás helyett a nevedre nyomtam.
Tegnap volt egy meccs. A 9/9-el álló JKSE meccse az olajjal! Tükörsima 26 a vége. Az ellen a csapat ellen nyert az olaj, amelyik verte az albát a Paksot, hazai pályán (stb), de nyert a KKK vendégeként is. Ez senkit nem érdekel, pedig már van majd nem 150hsz. Volt ugyanis (ismét) egy mérhetetlen elképesztő sportszerűség a szolnoki szurkolók részéről. Ez mellett ne menjünk el szó nélkül ez hihetetlen, borzasztó. Az, hogy mindenhol ahol van szurkolás minden meccsen van legalább egy ilyen az senkit ne érdekeljen. Amikor nézem a meccseket látom, hallom! A nagy táborok alapból nem szívlelik egymást, ott van minden, mindenki mutogat (nekem a sovány szemüveges albás a kebvencem), mindenki próbálja kizökkenteni a másikat. Èrdekes, pld hogy sosem született még 150 hsz "Bencze Baszki mester időkérései miatt. Semmivel nem jobb, mint ez az alàvaló, csak sz..unk! A gyerekek ennél rosszabbakat hallanak, az utcán, otthon, az iskolában. Sokkal jobb egy buszmegálló, ahol állnak az emberek és semmit nem mondanak, nincs trágárság,csak a tiltás ellenéreva gyerek arcába füstölnek! Ne legyünk, már ennyire álszentek!
Az alsóházat magyarázni nem kell.Ezt érdemelte most a csapat.Vagyis ennyit tud.
Ha a szurkolótáborokat nézzük, akkor a Falco és a Szolnok szurkolói egy szinten vannak. Sztem egyik sem jó. Az egyik az edzőt akarja elküldeni folyamatosan (ahelyett, hogy a kollektívát kovácsolná össze), a másik holmi zászlós ügyek miatt nyávog és a cheerleaders-t is méltatlan módon üdvözli.
Te meg jobb lenne ha a budapesti csapatotokhoz tennéd át a székhelyed, legalább nem kellene buszoznod a döglött olajhoz:-)
Azok a szombathelyi csajok tesznek a cerkádra, én meg alája, hogy le ne törjön :-)
Hajrá Alba!
Jobb lett volna, ha az ALSÓHÁZI csapatod szegedi vendégszerepléséhez írtál volna.
A filkó guminős szurkolói kifejezetten ellenszenvesek. Könyök laci bácsiról már meg sem emlékezem.
"Remélem még valamikor olvasod ezt a topicot, és megérted majd, hogy a "csak szopatunk" rigmus az a szombathelyi (<-- ez a lényeg) táncoslányoknak szólt és nem a Berénynek."
Ez esetben még rosszabb a helyzet!!!
Atyaég olyanok lesztek lassan, mint a kanizsai szurkolók, kik néhány hete nőkre támadtak. Legalja..
Én teljesen megértem a csalódásodat.
Még finoman fogalmaztál, mikor a szolnoki szurkolókkal szembeni ellenszenvről írtál.
Nem pusztán ellenszenvről van már szó!!!
További sok győztes meccset kívánok a Berénynek!!!
igan az, de ti ezt ott túl a barátságon nyilván jobban tudjátok..;)
bek tu enbéeggy! ott is a nyócmillió hsz. tele is fosta a bugyiját minden csira szombathelyi, fehérvári, rákos gázos túrfos bkplksps6596 pápaszemes bagáry qrvannyja bocs ha valakit kihagytam..;) gyertek gyerekeeeeek meséljetek mi újság?? :DDD
szeretném küldeni Torrente klasszikusát neked és az összes habi álnevednek: https://www.youtube.com/watch?v=ORLflNai2ig
Te melyik táborhoz tartózol, talán a puccoshoz, és az nálad mi jelent?
Lemosott gumicsizmával, élt vasalt munkásnadrágban gomb hiányos munkás zakóban, vasvillával a kezedben, s svájci sapkában a fejeden, kannás borral a kezedben, bevonulsz hosszú tömött sorban a nézőtérre, bár a villát valószínű elveszik, mivel annyira nem istálló a csarnok, hogy ganajozni kellene, bár ki tudja!
Mit ne mondjak, ebből a látványosságból vajon sokan lehettek?
Bátorkodom megjegyezni hogy sokan, ha már a Berényt is szoptok rigmussal becézitek!!!!!
Bocs kevesebb...
Látom a kedélyek, még csak most kezdenek a holtpont felé közeledni!
Kérdem én egy szolid Olaj szurkoló vagyok, mi szükség van erre, mikor szinte itt sincsenek a Falco, Körmend, Paks, vérmes szurkolói, minek egymásnak esni az egy megyei szurkolóinak, épp olyanok leszünk mit a Körmend,Szombathely szurkolóinak utálatai egymás ellen, szükségünk van erre?
Válaszom egyértelműen, hogy nem!
A mérkőzésről: A csapat kiválóan teljesített, kezd igazán egységessé formálódni a társaság, látványos kosarak, igazi technikai megoldások, többféle repertoár szerepel a csapat játékában.
Ráadásul egyre kevessebb az a játékos ki gyengén teljesít, tegnap Németh, Horváth, Trepák, volt nagyon halovány, de ha 8 játékos nagyon jól teljesít, akkor nincs ok a
panaszra, egyszerre 11 játékos nem szerepelhet nagyon jól!
HAJRÁ OLAJ.
A kosárlabda mérkőzésekre több embertípus jár. Van aki érti, valaki szereti a játékot. Van olyan aki egyiket sem fedi le, van aki mindkettőt. És olyanok is vannak, akik társadalmi eseményként megélve, puccosan kiöltözve lesik a lelátó népét, és olyanok is vannak, akik háttal az eseményeknek, táborukat biztatva szurkolnak. Szerintem te szereted a kosárlabdát. Pont! Nem akarlak sértegetni, ezért nem írtam összetettebb mondatot. Nem szépségre, hanem pontra játsszák a kosárlabdát. Ha szép játékot akarsz látni, akkor az NBA-t kell nézni! Egyébként hidd el, 170-180-as pulzussal nem olyan egyszerű 3 pontost dobni, főleg úgy, ha egy 3 méteres fal magasodik előtted. Nem voltam ott, de a leírtak alapján nem kellett volna ennyire besértődni, bár a csak sz.patunk című rigmust én sem kedvelem, és még sokan nem Szolnokról, akárkinek is szól. Amikor kisebb volt a fiam, ügyesen kellett ilyenkor a figyelmét elterelnem, s ha sikerült, nem kellett magyarázkodnom. Békélj meg! Hajrá Jászkunság!!!
Nem lehet, mert nem varrtak neki faszt!
A pöcs az te vagy te nyomorék fehérvári! Takarodj innen és szopd le a kengurutokat majom!
Figyelj pöcsöm, ha valakinek próbálsz beszólni a magad kis primitív módján, akkor a te-t ne írd nagybetűvel, mert az a tisztelet jele! Érted, te setét bucka? :)
Ez a kérdés részedről felesleges volt,hiszen Te tudod magadról,hogy az vagy.
Most akkor buzi a Simi, vagy nem? Netán a szolnokiak hozzábuzultak?
Csak kapkodom a fejem.
A FÉLREÉRTÉSEK ELKERÜLÉSE VÉGETT!
KEDVES JÁSZBERÉNY SZURKOLÓK! A CSAK SZOPATUNK RIGMUS NEM NEKTEK SZÓLT, HANEM A TÁNCOSLÁNYOKNAK!
A FÉLREÉRTÉSEK ELKERÜLÉSE VÉGETT!
KEDVES JÁSZBERÉNY SZURKOLÓK! A CSAK SZOPATUNK RIGMUS NEM NEKTEK SZÓLT, HANEM A TÁNCOSLÁNYOKNAK!
A fenti képen jól látható az általad említett elfogadhatatlan,vérlázító,kerítés betörés a szolnoki szurkolók részéről! Tényleg áruld már el,miért uszítod minden hozzászólásodban a két tábort egymás ellen? Ha elárulod még most, elnézzük a balf...ságaidat! Szerintem nem vagy jászberényi!
Hajrá Olaj!!! Hajrá Jászberény!!!
:)))))))))
Ez komolyan hihetetlen. Megjelenik egy szolnoki cikk, maris 1-2 ora alatt 125 hsz-t general keso este is.
Tisztelt bb1-es szerkesztok !
Adott a recept, minel tobb szolnoki cikket kell benyomni, arra harap a nep :) Senki nem kivancsi itt a Csodalatos Naffalko-Szoptika hihetetlen centerenek produkciojara, mellyel sikerult 7 hozzaszolast kicsikarni. El;eg ide egy idiota felreertes egy Olaj-meccsen, maris van olvasottsag :))
Bocsi, de elöször is az a szombathelyi lányoknak szólt de gondolom nem tunt fel hogy akkor hangzott fel mikor a "csodás" produkciojukat prezentálták.
Szerintem is békés hangulatú mérkőzés volt, nézőtéri konfliktusok nélkül.
Jómagam (többek között) két szolnoki kollégámmal néztem a jászberényi szektorból a mérkőzést (egyikük hosszú évek óta Olaj-bérletes, szinte mindent tud a csapatáról).
Néha kicsit morogtunk a bírói ítéletek miatt külön-külön, de a meccset követően baráti kézfogással, gratulációval búcsúztunk.
Egyébként a kedvenc berényi kocsmárosomat az Olaj-tábor utolsó sorában fedeztem fel (gyanítom, tévedésből került oda, a meccs előtt szerintem volt némi kavarodás; őt sem érte bántódás... :))
Nem hinném,hogy a Jászberény ellen kellene itt arcoskodni,még akkor sem,ha a berény számomra meglepő módon jól zárta az alapszakaszt. Nem egy nagy csapatról van szó,de baromi sok ismerősöm van arra,akik ugyan úgy élnek halnak a csapatukért,mint én itt SZOLNOKON. Egy kicsit fel lett ez a meccs fújva. Nem hinném,hogy egy súlycsoportban lenne a két csapat.Én minden estre sok sikert kívánok a továbbiakban a Jászberénynek. Megérdemlik,hogy jó csapatuk legyen,de a Szolnokkal,vagy a többi nagy klubbal egyenlőre ők még nem tudják felvenni a versenyt.Mi ma hoztuk a kötelezőt,szép volt fiúk és HAJRÁ OLAJ!!!!!!!!!!!!!!
Mi lehet az oka annak,hogy a mérkőzés kezdete előtt a játékosok bemutatásakor nem hallottad meg azt,hogy a szolnoki szurkolótábor egy emberként tapsolta meg az összes jászberényi kosarast--a tisztelet és elismerés jeleként?
Én tudom:vagy hülye vagy,vagy provokátor!
Hajrá Olaj!!! Hajrá JÁSZBERÉNY!!!
..amelyiknél engedélyezett,ott shortolni kell az indexeket,blue chipeket...túlárazott a piac...szvsz.
Bár amíg eszetlenül öntik pl.a buta jenkik a pénznyomdából a zöldhasút a piacokra,nőhet még a lufi...majd annál nagyobb lesz a pukkk!
Kedves topcop,
Remélem még valamikor olvasod ezt a topicot, és megérted majd, hogy a "csak szopatunk" rigmus az a szombathelyi (<-- ez a lényeg) táncoslányoknak szólt és nem a Berénynek.
Én ott voltam, és mindig olyankor hangzott el, amikor a táncosok a parketten voltak. (Ennek állítólag régi története van, úgy hallottam egy szombathelyi meccsre történő utazás során történt valami az út szélén...)
A szolnoki szurkolóknak valóban semmi baja nem volt a helyi szurkerekkel, nekem egy helyi bérletes srác szerezte a jegyeket, a Fanatics fiataljai szimpatikusan szurkoltak, minden dícséretet megérdemelnek.
Topcop szerintem jogosan sérelmezhet közvetlen a meccs elején max. két bírói ítéletet (az egyik Báder belemenéshez nagyban hasonlító esete), de azután semmi sem szólt a bírók ténykedése ellen.
jbika69 jól érzékelte a szurkolást, valóban nem irányult a helyi szurkolók ellen semmilyen szolnoki rigmus.
A palánkon áteséshez nem tudok érdemben szólni, de ott történt valami ahol az általában palánknak háttal álló vezérszurker állt, talán véletlen baleset vagy egyéb, de semmi komoly nem volt utána, ilyen megesik ott ahol a meccseket nem csendben ülve, ölbe tett kezekkel nézik.
Szerintem a jövőben továbbra is a jászberényi és a szolnoki szurkolók szorítani fognak egymás csapatainak, persze ha nem egymással játszanak.
Ja és a harmadik negyed azért megmutatta, miért nyertek kilenc meccset egymás után, mert a palánk alatt jól védekeztek, ezért is kellett sok három pontost dobni. Jó kis csapat!
...damagógiát...
Jó Estét Mindenkinek!
Van itt néhány elemi tévedés,tegyük mér helyére a dolgokat.
1) Teljesen rendben,sportszerűen ment le a meccs a két csapat és azok nagyszerű szurkolótáborai között.Még a műa. poharas üdítőitalt is beengedték.Nem kell a felesleges,nem létező ellentét gerjesztése,mert semmilyen szidalmazás nem hangzott el egyik fél részéről sem.
2)Voltam anno az orosz sor idején Berényben Lehel meccsen,ősfradista lévén,Szolnok lakosként "csak" néztem 5000 ember!!! társaságában a döntőt.Mit is kiabált ott több,mint 20!!! éve a Lehel tábor:"Miletics te állat,b...d meg az any...dat!!! Na pontosan ezt.
3)Játékban ma osztálykülönbség volt a két csapat között,ennyit jelent az egész évben,tudatlanok által gúnyolt zsenge kis Adria +EC szint.Annyival nyertünk ma,amennyivel akartunk.Nagyon kellemes,jó játékot játszik a Berény HAZAI!!! szinten,ennyi.Sok sikert nekik a továbbiakban!
4) Az általam kifejezetten kedvelt Stole "családapa" szerepét időnként azért Timi udvarlós idejében bizony nem egyszer felejtette egy bizonyos helyen,azaz pl.az Arany Homok földszinti szórakozóhelyén...sok-sok alkalommal próbáltunk ott közösen "szerencsét".
Szóval emberek,egy kicsit kevésbé kellene egy ilyen viszonylag sima meccs ürügyén elrugaszkodnia valóság talajától és ekézni az Olaj CSAPATát,szurkolótáborát.Én a kisfiammal voltam ott,semmi gond nem volt a szurkolással,kifejezetten jól éreztük magunkat...a napköziben 3 évvel ezelőtt már mentek ennél cifrább szövegek,az már más kérdés,hogy használja-e ezeket egy gyerek...ez meg NEVELÉS kérdése.Holnap pont a Toldit fogja felmondani+készülnek a március 15-re,a meccs ma este véget ért.
Több hozzászólónak ment ez a pár sor,ne keverjük már össze a szezont a fazonnal.Nyilván nem fogunk mától a Szigligeti Színház szerdai előadásain kórusban trágárkodni,mert előtte szombaton csúnya,fekete ruhás bácsik egy kosármeccsen ilyeneket kiabáltak.Utálom a demgógiát és általánosítást,mindkettő nagyon kártékony tud lenni.
Grat a csapatnak a győzelemhez!
Csak az Olaj!
Jó Éjt!
Ok. Rendezd gondolataid holnapig és ne nagyon szapuld az olajat a városban. Ja ésha megteheted hétvégén is eljöhetnél élőben meghallgatni a Skopje ellenében milyen is a szolnoki virtus.
Köszi, holnap megyek Szolnokra,
aludjál tökös nehéz napod lehetett-:)
A DOW megint pluszba zárt.Szerinted meddig mehet még?
gondolom elálmosodtál hagyjuk..
108-ra Ez jó.Ingyen szolárium!
Én ezt nem mondtam, amúgy ez most, hogy jön ide?
Hopp hopp, Sutyi bácsi, a Szolnok ellen már taktika is kell, nem elég, hogy jó játékosok alkotják a csapatot. :)
Már azt hittem meg se említesz.Ja Oroszlany mit játszott a hétvégén?
103 hsz-ből pedig 1 ember mószerolja "berényi lakosként és nézőként " a szolnoki tábort. szerinted ez mivel jobb arány??? mindegy ne pirítsd már magad ennyire.
Sajnos a mai mérkőzésen nem volt sok momentumunk! (Hajrá JKSE!) A Szolnok ma (sokkal) jobb volt! Nincs vita, pedig a bírókkal én sem voltam megelégedve, de egyáltalán nem ezen múlt. Valóban jobb volt a szolnoki dobószázalék (már-már kijelenthetően extra), de védekezésben a mai meccs tanulnivaló volt, részünkről! Néhány suttyó szolnoki drukker miatt pedig tényleg nem szabad JNSZ megyei kosárfanoknak összekülönbözni! Tudom most sokan nem tartanak majd ép eszűnek, de remélem játszunk még hazai pályán a Szolnokkal! Na ezt a mondatomat majd számon lehet kérni a rájátszásban! És egy fontos dolog: vereség és a légiósok "betlije" után, mi nem szidjuk a játékosokat, mint nyugaton szokás néhány városban. Továbbra is HAJRÁ JÁSZBERÉNY!!!!!
Mivel a mérkőzést nem láttam, a sportteljesítményért nem tudok gratulálni.Nézeteimet ismeritek Szolnok iránt, ha megtettem volna, nem lenne őszinte magammal szemben.
Udv. minden kosarbaratnak !
Na, a mai meccsen nem tortent semmi extra. Hacsak nem vesszuk, hogy a JTTV streamjere csak 20 perc utan tudtam bejelentkezni, de igy is lattam majdnem az egesz meccset.
Meglepetes nem tortent, a joval eselyesebb csapat hozta a kotelezo meccset a szamukra.
Mas ligaban jatszik a Szolnok, ez meglatszik. Vedekezesben foleg, de tamadasban is. Vedekezesben egyszeruen elszivjak a levegot az ellenfel jatekosaitol, nem engednek mozgasteret nekik, belekenyszeritik oket eladott, kidobott, kiejtett labdak sokasagaba,elhamarkodott dobasokba. Hihetetlen sokat tanulhatna az egesz magyar kosarlabda a szerb csapatoktol. Tamadasban pedig sokkal gyorsabban jaratjak a labdat, mint itthon az szokas, igy mindig akad kintrol ures emberuk. Raadasul Bader szemelyeben olyan center van bent nekik, akire kettozniuk kell , igy plusz szabad ember marad.
A kulonbseg nem tulzott, az Olaj komolyan vette a meccset, de csak annyit adott ki magabol, ami a 20-30 pontos kulonbseghez is eleg volt. Az erzesem az volt a meccs alatt, hogy ha 50 pont lett volna a kituzott cel, azt is meg tudtak volna csinalni:)
De komolyan vettek a meccset, nem becsultek le az ellenfelet. Gratula jar nekik erte.
Ahogyan gratula jar a Berenynek is, ok is mindent beleadtak. Latszott rajtuk, hogy a vegere teljesen elfaradtak, a levegovetel is nehezukre esett. Igy ki lehet kapni a jobb csapattol, nem erheti kritika oket.
A szurkolok is komolyan vettek a derbit. Mindket oldalon. A tv-ben legalabbis mindketto tabor hangjat lehetett hallani. Ude szinfolt a hazai palettan a berenyi tabor. Aztan belekezdtek a szolnokiak is elnyomva mindent. Nyilvan tobben voltak mint a hazaiak ( a felvetelek alapjan kb. 400-ra saccolok), de igy is mindket tabort dicseret illeti.
top-cop nevu forumozonak: latta mar mergesen, ellensegesen a szolnoki szurkolokat ? En igen. Pl. ott voltam Pesten a hirhedt balhejukon, mikor a Fradi-UTE meccsrol kellett a rendoroket atvezenyelni. Allt a Dozsa Gy. uti csarnokban a konnygaz, tobbszazan bunyoztak a rendorokkel. Repult,tort ott minden. Na, ott durcasak voltak. Gondolja, ha ellensegesen mennek Berenybe, akkor a csarnokuk egyben maradt volna? Ha jol olvastam 10 rendor volt. Eleg lett volna ? Szerintem nem.
Az olyanok mint On is, akik csak az indokot keresik, hogy a frusztraciojukat kielhessek, nagyon el vannak tevedve. A tv-ben is latott modon semmi ellenseges nem volt a szolnokiak viselkedeseben. De az ismerosomet is felhivtam, hogy mi volt ? Ertetlenul hallgatta, hogy akad aki besertodott azon a rigmusukon (csak szopatunk). Az nem Berenynek szolt, ok ezt minden gyoztes meccsen elsutik. Kb. 25 eve allitasa szerint. Ezzel is spanoljak a csapatukat, magukat.
Jaszberenyi reszrol pedig ugy gondolom, hogy a szurkolas teren sem arthat ha a jobbtol tanulnak, az semmilyen teren sem szegyen. Es latva szurkoloikat a kulonbozo portalokon is, jol haladnak. Keves kivetel az olyan ember, mint On, aki besertodik mert kikapott a csapata es leszurkoltak hazai palyan onoket. Sokkal egeszsegesebben is fel lehetne ezt fogni.
ui a tobbieknek: ferujoe-val ne torodjetek, o mar csak ilyen egysejtu marad, tobbedszer is bizonyitva.
Hajra Magyarok, Hajra Oroszlany !
A szolnokiak mindig is türhő parasztok voltak és azok is maradtak, meg maradnak mindig.
Persze nem mind, de akik idegenbe mennek, azok 90%-a.
Szerbiában meg mint a kis nyuszik összehúzzák magukat, de inkább ki se mennek. :DDD
Igazad van, ezt benéztem.100 hozzászólásból négy szolnoki gratulált a csapatának.Ez most jó arány?
Azt a hsz-t forest írta. Míg el nem felejtem. Köszönjük a gratulációdat! Na, mind1. Jó éjt mindenkinek!
osztva
97-re
???talán!!!vagy...
"Nekem kecskemétinek mondod, hogy nem gratuláltam.Olvasd már el, hány szolnoki írt a meccsről, a játékosaitokról.és hányan gratuláltatok saját csapatotoknak."
Olvasd már el az elejétől ezen cikk hsz-it és talán akkor nemégetnéd magad ilyen késő éjjel kedves apuka ilyen valótlan dolgokkal. -:))
Én is szurkolni fogok a Berénynek! Egy frusztrált emberke ettől nem térít el.
92.-re
???
Kedves jbika69! Nem fog kezet rázni veled, mert hatalmas csalódottságát vezette le itt. Érdekes dolgokat nyilatkozott a mérkőzésről: "remekül belökték a bírók az ítéleteikkel a csapatukat". A stat alapján én nem ezt látom. Rá is kérdeztem, de nem kaptam választ. Vajon miért? A "nem gratulálok a nyertesnek" meg újra csak őt minősíti. Ettől én még szurkolni fogok a Berénynek, abban biztos vagyok.
Ott a pötty
Ötig?Öt, hat én győztem.
Nem is tudtam, hogy itt csak felkérésre lehet beírni.Bocs.
Volt egy sima meccs, az Olaj egyértelműen jobb volt, valamiről viszont muszáj irkálni... Jöjjön hát megint Ivkovics, a trágár Olaj-tábor, meg a megye földrajza :)
89-re.
Vagy nagyon késő van már, vagy nagyon magas ez neked.Hagyd a témát, inkább foglalkozzál a meccsel.
top copnak szántam
Semmilyen f.szopózás nem volt. Amikor az első és harmadik szünetben a négy bombázó táncikált a parketten, akkor kezdett rá kórusban a szurkolók piásabb része a "csak sz.patunk" rigmusra. Nyilván a csajok látványa hozta ki a szurkolókból ezt a megnyilvánulást, ami nyilván elítélendő, de nem az ellenfélnek és nem a szurkolóknak szólt.
Sajnálom,hogy ilyen intelektuell vagy és nemtudsz számolni 5-ig sem. Fröcsögni bezzeg egyből idetudtál jönni pedig szerintem arra sem kért meg senki.
mondja meg hova menjek következő hazai találkozon, és én oda megyek. elmondhatja a gondolatait, meghallgatom. Lehet, hogy meglepődik kiáll maga elé. kezeljen szolnokikent, ettől még Jászberényben születtem és itt is élek
Ebből: "Jól látod, a "csak sz@patunk" rigmus már őskövület. Talán Tojásék idejéből. Nem tetszik, de ez olyan, mint Körmenden a "b@zi Egerszeg"."
hogyan jött le ez:
"Ha egy szurkolótábor nem a csapatát biztatja, hanem a másik ellent cinkeli, akkor már nekünk "szolnokiaknak is ezt kell, mert ez a sikk.Idézve Intoát."
Ez jó.Nekem kecskemétinek mondod, hogy nem gratuláltam.Olvasd már el, hány szolnoki írt a meccsről, a játékosaitokról.és hányan gratuláltatok saját csapatotoknak.
Igazad van...
"A többiekkel nem tudok mit kezdeni."
Nem csodálom.
első haragomban írtam,de továbbra is szurkolok nektek!
Ez is csak topcopot minősíti.
Hallottál már olyanról, hogy valami elmúlik/szerelem/
A másik személy meg jön.Biztos van az ismeretségi körödben aki már elvált, mert valami nem működik.
A jászberényi kosaras társadalom 90% a szurkol a Szolnok sikeréért. a maradék 10% miatt ne legyen köztünk ellenszenv.
Kedves szolnoki barátom. Szelektív a hallásod. Nézd majd meg a szolnoki tv-n a meccset felvételről.
A beszólások nem a piciny mimóza lelkemet sértették, bizony valóban voltak ettől húzosabb szituk a fradi meccseken anno. Sőt sokszor össze is verekedtünk velük, de azok olyan idők voltak. Szinte ellenségként kezelte egymást a két tábor. De én tényleg azt gondoltam naívan, hogy itt a két tábor tisztelni fogja egymást. Rá kellett jönnöm, hogy szó sincs itt erről. És ez csak az első felvonás volt. Pár meccs és ugyanúgy dőlni fog itt a mocsok mint más csapatoknál. Azért örülök, hogy ezt nem a berényiek indították el, de a lényegen nem változtat. Én nem óhajtok ebben részt venni, továbbra is csak kultúráltam mondom el a véleményemet. A többiekkel nem tudok mit kezdeni.
Ez már magánügy. Ne firtassuk. Majd rájönnek Kecson, hogy kit is engedett be az udvarba.
Ivkó nagy sz@rkeverő és rendkívül önző, csak a saját érdeke mindenek felett. Ellenben nagyon tudja magát önmenedzselni.
Ezt én írtam.Nincs idéző jel.
Figyelj . Hacsak okoskodni és kötöszködni jöttél ide akkor kár volt ilyen sokáig fennmaradnod egyébként pedig nemtudom honnan a búbánatból szedted a szolnoki szurkolók dehonesztáló mondatait? Azt még nem hallottam a szádból ma este ,hogy GRATULA A SZOLNOK CSAPATÁNAK hamár az intelligenciádat szellőzteted minden írásodban. Talán topcopi fertőzött meg azzal a pár sorával amit egy szintén berényi lakos aki kint volt a meccsen csípőből cáfolja ?? bravó .....
"Nálunk nem így megy. De mi nem szolnokiak vagyunk."
Na ide figyelj, Öreg!
Eszednél vagy?
Én is szolnoki vagyok, az itt kulturáltan válaszolgató társaim is, tehát fogd vissza magad és ne általánosíts!
Azért mert nagyon kikapott a csapatod a mieinktől, Ok, el vagy keseredve.
A korodra, a civilizáltságodra pedig ne hivatkozz. Főként úgy ne, hogy fogalmad sincs, kiket rejtenek itt a nickek...
Ne általánosíts, kérlek. Lehet nem is berényi. Ha igen, ő csak egyetlen szurker a több százból.
"A példa nem jó.Ivkovics tiszteletben tartja a gyerek, család fogalmát".Hát tudod az a helyzet,hogy Sztojannak volt egy szolnoki felesége is és egy fia is tőle.Minden szívfájdalom nélkül lecserélte Béres Timire.No comment...
"Ha egy szurkolótábor nem a csapatát biztatja, hanem a másik ellent cinkeli, akkor már nekünk "szolnokiaknak is ezt kell, mert ez a sikk.Idézve Intoát."
Ezt hol írtam benne?
most jöttem a meccsről,egyetlen egyszer volt csakszopatunk(alig hallhatóan).ez a topcop egy idióta!eddig szorítottam a berényieknek,ezután nem fogok!jobb lesz,ha kipusztitjátok magatok közül berényiek,mert sok ellenséget szereztek magatoknak!
"ám Gray két hármasa után visszaállt a különbség" Nem Gray, hanem Gay. Kérem javítsák.
Itt senki nem olvasta a cikket? ;)
Nem rég.22 óra 01 perckor.
Ezek szerint Szolnok egy idegen test a megyében. Jó tudni, mindig tanul az ember...
Ezt mikor is írtam?
Oder Deutsch?
én bizony színtiszta berényi vagyok, akár tetszik akár nem:) ÉS még mindig nem értem többed magammal együtt a problémáját, hiszen egy egymást szidó kifejezés se hagyta el a két szurkolótábor száját. Egyszer volt a "ki nem ugrál szombathelyi" és ennyi. Azt mondta, volt több Lehel meccsen annak idején. Akkor elvileg már harc edzett az ilyen szituációk kivédésére.
Nyilván arra már nem emlékszel kisgyerek,hogy afilkot soha nem vertétek volna meg,ha nincs az OLAJ-szurkolók segítsége!!kis naiv
Kösz nem kell.Ha egy szurkolótábor nem a csapatát biztatja, hanem a másik ellent cinkeli, akkor már nekünk "szolnokiaknak is ezt kell, mert ez a sikk.Idézve Intoát.GRATULA.
Ne pörögjél topcop a magadfajta hangulatkeltők miatt remélem nemjut a kapcsolatunk a reális berényi szurkerekkel a körmend-filkó szintre akárhogy "dolgozol" az ügyön.
Ha a vérlázító SPORTSZERŰTLENSÉG mehet egy sportpályán, akkor maradok a SPORTSZERŰ primitíveknél. Majd beszéljük meg akkor, mikor Ivko odébbáll tőletek. Meg lesz az a bizonyos 180 fok, abban biztos vagyok. Jelzés értékű, hogy Ivko az egyetlen Olajban is játszott személy, akit nagyon nem szeretnek Szolnokon látni. Még a Falco szakembergárdáját erősítő Váradit is megtapsolnák a Falcoban, ha még játszana. Ő lenne az első szhelyi játékos, akit megtisztelnének, de hát a sors sajnos kegyetlen volt vele.
Próbáljátok ezt megmagyarázni a kecskeméti intellektuellnek is.
Annyire vagy te berényi, mint én müncheni.
Nem együtt énekelte a két tábor a meccsen a dalt. (bár az érdekesség kedvéért megjegyzem, hogy szolnok nem fekszik sem a kiskunságban, se a nagykunságban, se a jászságban, még ha Jnksz megye székhelye is)
Az ellenségeskedést nem keresem, és nem is fogok betársulni, a mocskolódó szolnok ellendrukkerek közé. Leírtam a véleményem a szurkolóikról, nem ezt vártam tőlük velünk szemben. De naív voltam, én tévedtem.
Respect. Így is lehet.
Jól látod, a "csak sz@patunk" rigmus már őskövület. Talán Tojásék idejéből. Nem tetszik, de ez olyan, mint Körmenden a "b@zi Egerszeg".
Nem érted látom a különbséget.
A 9 éves lányom megkérdezi- miért rúgta a bácsi be a széket a pályára.Mondom azért, mert mérges.
A lányom megkérdezi mit kiabálnak azok a fekete ruhás bácsik.Hát erre inkább nem válaszolnék.Ha érzed a különbséget, akkor okos vagy.Ha nem és még mindig ezen lovagolsz, akkor lesüllyedsz a Forest szintű primitív ember szintjére.
Ott a pont!
Nem tudom mi baja, én is berényi vagyok, de már voltam több olaj meccsen is. Egyik csapat sem szidta a másikat(igen a szolnoki sem). Minden meccsen lehet ezeket a rigmusokat hallani tőlük. Attól, hogy leszurkoltak minket a Szolnokiak, még nem szidtak minket. Sőt a "jász-kunsági gyerek vagyok" című dalt együtt énekelte a két b-közép. Senki nem vette ezt magán kívül szidásnak szerintem. Végül gratulálok a Szolnoknak, látszott a védekezésükön is, hogy más szintre léptek idén. Hajrá Berény! Hajrá Olaj! Nem kell a kölcsönös tiszteletet utálatra váltani!
Ja topcopi arra pedig nem fogdnék ilyen vakon a helyedbe,hogy melyikünk járt sportrendezvényre életében először csupán annyit fűznék hozzá,hogy nagykorú voltam már az olaj első bajnoki címének megszerzésekor amikor a téren vártuk a csapatot egerszegről.
Nem tudom mi baja, én is berényi vagyok, de már voltam több olaj meccsen is. Egyik csapat sem szidta a másikat(igen a szolnoki sem). Minden meccsen lehet ezeket a rigmusokat hallani tőlük. Attól, hogy leszurkoltak minket a Szolnokiak, még nem szidtak minket. Sőt a "jász-kunsági gyerek vagyok" című dalt együtt énekelte a két b-közép. Senki nem vette ezt magán kívül szidásnak szerintem. Végül gratulálok a Szolnoknak, látszott a védekezésükön is, hogy más szintre léptek idén. Hajrá Berény! Hajrá Olaj! Nem kell a kölcsönös tiszteletet utálatra váltani!
Nem tudom mi baja, én is berényi vagyok, de már voltam több olaj meccsen is. Egyik csapat sem szidta a másikat(igen a szolnoki sem). Minden meccsen lehet ezeket a rigmusokat hallani tőlük. Attól, hogy leszurkoltak minket a Szolnokiak, még nem szidtak minket. Sőt a "jász-kunsági gyerek vagyok" című dalt együtt énekelte a két b-közép. Senki nem vette ezt magán kívül szidásnak szerintem. Végül gratulálok a Szolnoknak, látszott a védekezésükön is, hogy más szintre léptek idén. Hajrá Berény! Hajrá Olaj! Nem kell a kölcsönös tiszteletet utálatra váltani!
A saját szurkolótársukat lökték át a kerítésen. A biztonságiak vakarták össze a srácot a földről. Én a gyerekemmel valószínűleg ebbe a csürhébe szeretnék bemenni, amiközben f.szszopóznak. Nálunk nem így megy. De mi nem szolnokiak vagyunk.
Ez így van.
A szék bedobás és a segéd játékvezetőhöz lökése, akkor mehet ugye? Picikét kettős a mérce. Akkor inkább ilyen szurkolás, mint ilyen edző! Az edző képviseli a csapatot, ő a "vezér". Mit mondjak a fiamnak? Nem baj, legalább nincs buzizás, csak qrva nagy sportszerűtlenség, éppen attól a személytől, akinek példát kellene mutatnia!!!
Még egyszer. Nem voltam ott. Nem tudom. Mivel nagy a táborunk és nem is homogén, ezért vannak olyan elemek, amik nálam is kiverik a biztit. Fváron is volt néhány szitu, mikor én is beszóltam a pár b@romnak, hogy minek ez. Sajnos nálunk is van alja, nem csak máshol. Ha majd ti is többen lesztek, akkor nálatok is több alja lesz. Attól sajnos ne félj!
A példa nem jó.Ivkovics tiszteletben tartja a gyerek, család fogalmát.
A példa jó.Ő csinálja a színházat, amin te is és mindenki jól szórakozik.
A dekázást azért ne hasonlítsd már össze az említett bekiabálással.
Miért nem próbáltál átmenni a szolnoki B-közép tagjaihoz mondjuk egy meleg kézfogásra gratulálni a meccs után például? Nem hiszem ,hogy valaki is közülük beszólt volna vagy bántott volna. Meccs túlfűtöttség érzelmek stb.... aki nem volt még szolnokon(mondjuk legutóbb a levallois elleni meccsen ahol egyemberként szurkoltak a nézők nemcsak a B-közép) az nem tudhatja miről beszélek. A mondandód második feléről pedig én is azt mondom mint Intoa szurkertárs:kinek a pap kinek a papné.
nem tudom mit vártál az olajtól. alley-upokat, láb alatti zsákokat, Magic Johnson féle showtimeot? erre szokták mondani: a kosárlabda egy nagyon egyszerű játék. oda kell állni be kell dobni és kész. az eredmény erről tanúskodik. egyébként további sok sikert mindkét csapatnak!
Kedves forest! Nekünk jobban tetszik, ha együtt él a szurkoló a csapattal, mint Szolnokon vagy Körmenden. Nekik a cipőcsikorgás jön be meccsen. Nincsen ezzel gond. Nem vagyunk egyformák. Ez nem baj.
Annyit adnak ki magukból, amennyit egy Jászberény ellen kell!
Barátom úgy látom nem megy az olvasás. MI megtapsoltuk az olajt, ŐK leszopóztak minket. Én ellenségeskedem?
Kedves ferujoe! Menj el bármelyik nagyobb szurkertáborral rendelkező csapathoz. Sajnos ez még semmi. Mindenhol hallhatsz ennél durvábbakat az egész meccs alatt. A buzizás, cigányozást, zsidózást, "három hülye" stb. Vagy legyünk Kecso specifikusak! Mit mondasz a kis családodnak, mikor Ivko csinálja a színházat? Mikor székeket rugdos a pályára, segédjét löki a bírónak vagy a kosárlabdával dekázik? Ez sporteseményhez méltó? Szerintem először a saját házunk táján kellene szétnézni, nem?
Na figyu tökös! Nem őriztünk mi együtt nyájat,hogy így bekezdjél. A szurkolásról meg kérdezd meg az AL-csapatok edzőit,hogy miben hasonlítottak a nyilatkozataik elárulom neked te birka : A szolnoki csarnok szurkolói által teremtett atmoszférájában! Kit érdekel egy besavanyodott alsóházi kecskeméti birka véleménye szerinted?
Földi Sanyi nyilván nem ért úgy hozzá, mint te, mert ezt nyilatkozta: "Gratulálok az Olajnak, nagyszerű játékkal vertek meg bennünket."
NO COMMENT!
Mennyire igazad van! Éppen a napokban elmélkedtem erről a párhuzamról. Valszeg nekünk is ez az utolsó év a közös mosolyra. Itt is kettő lesz? Láthatod, egy nagy pofontól már topcop el is kezdte az ellenségeskedést. Remélem, ők nem süllyednek le arra, hogy a csodálatosan nagy Berény legyenek. ;)
Én valószínűleg már akkor meccsre jártam, amikor te még pelusba pisiltél( ezzel nem megsérteni akarlak). Ha pl. egy korongmeccsen a fradi vagy az újpest volt az ellenfél, akkor repkedtek a beszólások, sőt néha mocskolódások és hógolyók. De egy Dunaferr, Alba, vagy Miskolc meccsen átmehettünk egymás B középjébe is. A szolnoki szurkolóktól messze nem ezt vártam, de látom, hogy szerinted is ez a normál szint.
Leírom mégegyszer, hogy a gyengébb képességűek is felfogják: NEM az a bajom az olajjal, hogy ma győzött. (Persze jó lett volna ha mi nyerünk) Egyértelműen jobban dobtak, nem is lehetett másként ezek után. Csak a játékuk volt csalódás. EZ olyan volt, mint a williams nővérek teniszjátéka. Az alapvonalról 200 km/h-ás adogatások, röptézés nélkül. Szabályos tenisz, de nem élvezhető. De tény, hogy eredményes mint a szolnok mai játéka. De csak ennyi.
Öreg!
Ha neked ez a szurkolás, amit említett topcop az értékrendedbe belefér akkor te egy " paraszt" vagy.Amit ti kiabáltatok azt a kuplerájban szokták, nem pedig egy sporteseményen, ahol gyerekek, családok is lehetnek.Neked, lehet, hogy egy sportesemény kifejezés nem jelent semmit, de hidd el ez is egy kulturális rendezvény.Kedves normális szolnokiak.Látjátok köztetek is van olyan ember akinek ez még tetszik is.
Egy picikét a két évvel ezelőtti Olaj-Alba döntő jutott eszembe. Az első két meccsen az Alba látványosan, szép játékkal vert minket. Alleyop, zsákolások és szebbnél-szebb Hanga megoldások. DE! A végén mégis a lépésről-lépésre feljövő Olaj nyert. Mikor nem jöttek az alleyoopok és a szép megoldások, jött a csőd. Nem volt mihez nyúlni a nagy rohanós játékban. Tudomásul kell venni, hogy a kosárlabda alapja a védekezés, és ott nincsen annyira szép játék. A jómunkásember van. Ez most jó vagy, nem jó. Ízlés és nézőpont kérdése.
Egy picikét azért topcop hszében érzek egy kis keserűséget. Megértem. Én sem repkednék az örömtől egy ilyen eredmény után.
Valaha így kezdődött Vas-ban is!:) A Falco Úgy jutott, fel a NB1-be, hogy a megelőző években a Körmendbe már illetve még nem kellő játékosok alkottak elegyet a főiskolásokkal. Aztán mindenki szurkolt mindenkinek kb 2 évig. Ma már nem annyira szeretjük egymást, még ha volt is néhány "nyugatias kísérlet", de nem jött össze. Amit nem bánok, mert más korban nőttem fel. ( PL: mikor az Olaj meg a Baja szurkolók, nem beszélve a dombóváriakról, fasza gyerekek voltak. A Híd alá még bármikor bemehetek Szolnokon, legalábbis remélem!) Ha úgy alakul, hogy tényleg konkurensei lesztek egymásnak, megyén belül nehéz lesz ezt kezelni.
harlem globetrotters showt vártál 3 nappal egy idegenbeli igokea meccs után?
és hát nem nektek lesz 2 délszláv centeretek?:D erre épül az aba, talán csak a partizan lóg ki gordonnal meg a szöszi lett gyerekkel.
pár piás szurker 3 szavas rigmusa miatt meg nem érdemes világfelfogást levezetni.
többen szurkolnak szolnokról a jkse-nek és az ott folyó munkának, mint hogy páran elrontsák azt.
egyébként szép volt fiúk!
" Egy rakás 3 pontost dobáló biorobotot, és egy remek Bádert."
Már bocsáss meg. EZ MIÉRT NEM KOSÁRLABDA???
Én szorítok a Berénynek szolnokiként is, és ez még akkor sem változik, ha ekkora sületlenséget írsz, már bocsáss meg! A triplákhoz nem kell tudás? Triplákra (és egy jó centerre) nem szabad építenie egy csapatnak?
Játsszon úgy, ahogy az az ellenfélnek kényelmesebb?
Netán adja is meg magát?
Lássuk be, ez jó nagy verés volt - Berényben.
Elhiszem, hogy csalódott vagy, de egy 26 pontos győzelem után mi a francot vártál még???
Javaslom olvasd el viking hozzászólását először. Másodszor ha a te csapatod nyert volna ma ilyen különbséggel akkor is ennyi hülyeséget írtál volna ide ( végy egy centert....stb). Az pedig amit a szurkolóinkról írtál" csak szopatunk rigmus" ez még az elfogadható kategória egy meccsen ,de ha neked ez sok volt akkor szerintem inkább a színházba vegyél bérletet.Hidd el sok szolnoki szurkertársammal egyetemben jót alszunk a te "drukkolásod" nélkül is.
Lemaradt. A szép kosárlabda. Gondolom, a "running & shoot" stílust szereted. Az AL-ben nincsen ilyen csapat. Akkor azok a csapatok sem tetszenének, az biztos. Mindenkinek más-más kosárlabda stílus tetszik. Én a délszláv kosársuli híve vagyok. Te másban hiszel. Nincsen ezzel baj.
Lehet, hogy Berény szurkolóként jobb, hogy Ön nem látott ma Szolnok parádét. Félidő sima 20, a vége 26, Ön szerint gyenge játékkal. Ha közepesen játszik a Szolnok, és a vége -40, akkor lett volna elégedett?
Ez is egy vélemény. Nem voltam ott, így nem tudok nyilatkozni róla. Ellenben ez érdekes kijelentés: "remekül belökték a bírók az ítéleteikkel a csapatukat". A faultarány 15-23, a büntik aránya 24-10. Nem az Olajnak. Nem értelek. Komolyan.
Én előbb értem haza a meccsről, mint a Szolnokiak, így le tudom írni a mocskolódás előtt a valós helyzetet. Ez a meccs több szempontból volt a számomra csalódás. Mi jászberényi szurkolók mindig szorítottunk a szolnoki csapatnak (persze nem ma), de ébresztőt kellett volna jelenteniük számunkra a nagyképű olaj szurkolók beszólásai a meccs előtt. Természetesen tisztelet a kivételeknek. A meccsen viszont amikor rákezdtek a "csak szopatunk" és hasonló rigmusaik ordibálásának, úgy hogy egyetlen sértő szó nem hangzott el hazai részről, akkor picit bután bámultam. Örülök viszont annak, hogy ennek ellenére a mi szurkolóink sportszerűen megtapsolták az Olaj játékosait is. Ezek után már értem a többi csapat ellenszenvét a szurkolóikkal szemben, mert ez csak egy üvöltöző, kerítésrázó csürhe volt! Részemről és mások részéről a megyei szimpátia eddig tartott, még ha az eddigi hozzászólásaimban is szorítottam az Olajért.
A másik nagy csalódásom a szolnoki csapat játéka volt. A meccs eleji küzdős döntetlen állás után, remekül belökték a bírók az ítéleteikkel a csapatukat, de itt gyorsan le írom azt is, hogy utána már nem rajtuk múlott a meccs. A Szolnok egyértelműen a jobb dobószázaléka miatt győzött, mezőnyben nem voltak jobbak. Báder rendkívül jól játszott, egyértelműen a mezőny legjobbja volt. Viszont azoknak a megoldásoknak nyoma sem volt az Olajnál, amiket vártunk. Azt hittem penge csapat, de messze nem az. Vártam a látványos cseleket, passzokat, esetleg zsákolásokat, szép technikai megoldásokat, de mit kaptunk? Egy rakás 3 pontost dobáló biorobotot, és egy remek Bádert. A saját palánkjuk alatt is csak szabálytalanul tudtak szerelni. A szoloki recept tehát, végy egy centert, és egy adag kinti dobót. Ez ugyan nem kosárlabda, de tény hogy eredményes. Nem azért írom ezt, mert nem nyertünk, hanem azért mert nem láttunk szép kosárlabdát.
Sajnos a harmadik csalódás a csapatunk dobószázaléka volt, de ezek ellenére büszkék vagyunk rájuk, még ha ma semmi sem akart sikerülni.
Izzadtak, küzdöttek, de ez most csak erre volt elég. Fogunk mi még idén komoly meccseket is nyerni!
Hajrá Jászberény!!! És már csak a Jászberény!!!
Alkoholista vén tróger fasz! :)
Nem hinném, hogy meglepetés az eredmény. Azt szerintem minden józanul gondolkodó, ( itt az alkohol szerepe elhanyagolható) szurkoló tudja, hogy az Olaj ma a legjobb gárda hazánkban. Nincs értelme a miértek elemzésének, így csak címszavakban: magyar mag, öt légiós, ABA-edződés, tőke. Legyünk őszinték, ha bármelyikünk csapatánál hasonló feltételek jönnének össze, mi is elrugaszkodnánk a hazai bajnokság szintjének kommunikálásától. Persze lehet hivatkozni, hogy hány szolnoki kötődésű játékos van az Olajban, meg nincs minden városban Közgép, de semmi értelme. Az Olajnak bizonyítania kell. Ezt most nagyjából megtette a szomszédvárban, bár az igazi erőfelmérők még hátra vannak, nem lebecsülve a Jászberényt! A Szolnok, meg úgy általában a kelet fikázását nem hiszem, hogy nektek reagálás szintjén is fel kéne fogni. Szerintem sokkal fontosabb, hogy hazánkban komolyan veszik-e a kosárlabdát " magasabb" szinten, érdemben több pénz áramlik-e a sportágba vagy sem. ( Nem TAO-s minibuszokra gondolok!)Ha ezt nézem, az Olaj nemzetközi szereplése segíthet ebben. Nem oldja meg, de segíthet. Kérdésem továbbra is az, hogy hogyan tovább? Igazán magas szintre lehet-e lépni? További, erősítést jelentő hazai játékosok vásárlására igencsak korlátozottak a lehetőségek. Természetesen a hazai bajnokságban minél több Olaj-buktának örülnék, de nem kárörvendésképp, csak más a szívem!
Elvileg még összefuthatunk velük...
Mert az alsóház 1. és 2. helyezett csatlakozik a play-offhoz...
Grat a csapatnak! Azért volt egy kis félsz a meccs előtt, a Berény 9-0-ás szériája mindenképpen tiszteletet parancsoló. Csakúgy mint az Olaj mostani győzelme! Jól dobtunk kintről, Gay lehet idén is hozza majd a tavalyi rájátszásbeli formáját :)
Ma jól lehetett látni (már aki látta), mekkora különbség van az itthoni és Adria ligában jellemző védekezés között. Főleg az irányító levédése különbözik látványosan. Simont szinte megfojtották a ligában. Itt többször méterekre állt tőle a védője. Előbb-utóbb rájönnek itthon is, hogyis kell(ene) ezt.
Jó hangulatú meccs volt.
Hajrá Olaj!
Nektek még lehetőségetek sem lesz megmérkőzni az olajjal! Így könnyű a másikat leszólni.
Ezért maradtál te törpe. :-):-):-)
Ne törődj semmivel!
Te csak igyál!
Az legalább meglátszik rajtad!:-)
Factum ellen legyen meg a félház azért jó? :)
Hihetetlen, már a pontos "mivagyunk." is én vagyunk, lassan én leszek a BB1 15 néven hsz-ő, a fóbiád tartós mint a tej, no aludj ha tudsz, mert a fóbia álmatlanságot okoz.:-):-):-)
Nagy Grat az Olajnak,Szép volt !!!
Kannás bor. Csinálj egy ilyen nicket is találó lenne számodra. Alsóház (zi).
Ebben igazad van. Itthon hozni fogja mgaát. Bár az utóbbi időben - a csapattal együtt - nagyot javult. Volt meccs, mikor Florence fölé nőtt. Teher alatt nő a pálma?
Ne beszélj!
Ki hitte volna? :-):-):-)
Hagyd ezt a szenilis alsóházit! Még azt sem tudja, hol volt a mérkőzés! Legalább lebukott, hogy ő van a pontos mivagyunk mögött. :)
Szóra sem érdemes a szürkeállományát nap mint nap tizedeli a kannás borral.
Már megint nem voltán mérkőzésen Inota?
Budapest messze van Jászberénytől?
Tudom nem sikerült jegyet venned!:-):-):-)
Simi játéka? A magyar mezőnyben sosem volt probléma vele. Most sem lesz, a magyar mezőnyben.
Ahogy vélhetően a Szolnoknak sem.
Szori, de ez nem az olaj csarnoka volt!
Ennyi!!! HAJRÁ OLAJKA!! Ha egyszer beindul a henger.....
Ez a lakhelyed???
Az Olaj csarnokában, bizony ez nagyon gyenge nézőszám, valószínű arra számítottak, hogy Horváth, Báder nem játszik, de azért csak lenyomtak sérülten is, 25, 23 percet:-):-):-)
Az 1.negyedben eldőlt a mérkőzés. Végig vezetve biztosan tartva az eredmény, még úgy is, hogy 3. n-ben 10 0-al kezdett a Berény.52%-os mezőny dobás nem rossz,de soknak tartom a kapott kosarat. Simi játéka kezd az elvárható kategóriába felérni, ami örvendetes.
Gyalázat, az MKOSZ honlapja mikor kezdte adni a meccset.
Hajrá Olajka!
Gratulálok a fiúknak! Szép munka volt! Ez egy jó kezdet.
A stream enyhén szólva is kihívásokkal küzdött, de majd megnézem a szolnoki trévén.
HAJRÁ OLAJ!
TOP COP Security Jászberény - SZOVA-Trend Optika KC Szombathely 83-71 (31-11, 16-18, 19-23, 17-19) ... Az Istálló kicsit elverte az arénás?! Falkócskát :D
Szép volt fiúk!
Csak az Olajka!
Te mivagyunk 2.0 vagy?
Vagy csak pontos mivagyunk?;)
950 néző :D Istálló 2.0! :DD