Két mondat a játékvezetőkről
Szombathely - Bencze Tamás szerint hiába csúsztak-másztak, jobb volt az Alba.
Hétvégi vereségével eldőlt, hogy az alsóházban folytatja a középszakaszt a SZOVA-Trend Optika KC Szombathely. Bencze Tamás edző szerint az Alba jobb volt, megérdemelten nyert, csak szerencsével sikerülhetett volna két vállra fektetniük az alapszakasz elsőt. Ennek ellenére a falcokc.hu-nak azt mondta, semmi sincs veszve, nincs még vége a bajnokságnak.
- Úgy láttam a srácokon, hogy mindenkit nagyon bántott ez a vereség. De most, hogy már hármat aludtam a történtekre és visszanéztem a meccset, azt kell, hogy mondjam, az Alba jobban játszott, mint mi. Persze szerencsével nyerhettünk volna, de ez a szezon nálunk nem a szerencséről szól, furcsa is lett volna, ha éppen most áll mellénk Fortuna. Csúsztunk-másztunk, küzdöttünk, de ez most csak ennyire volt elég.
- Kívülről úgy tűnt, hogy nem feküdt a Falcónak az Alba – néha talán már túl – kemény játéka.
- Fizikálisan felőröltek minket, ez tény. A játékvezetőkre csak két mondat erejéig szeretnék kitérni: én azt gondolom, hogy két olyan hibájuk volt a meccsen, ami bennem megmaradt. Az egyik Hollis-nak a sportszerűtlen megnyilvánulása, az egy szándékos ütés volt, amiért szerintem ki kellett volna őt állítani. A másik pedig, amikor Kálmán Lacinak két pontos hátrányban volt egy oldalról történő taktikai faultja, amiért sportszerűtlent kapott. Ha mindkettő sportszerűtlent ért, akkor valami nincs rendben a szabálykönyvvel. Az a felfogás, amit a játékvezetők követtek, hogy engedték a kemény, férfias, fizikális küzdelmet, az nem nekünk kedvezett, mert az Alba játékosai fizikálisan erősebbek, mint mi. Ez egy bajnoki döntős keménységű játék volt. De természetesen nem neheztelek emiatt a játékvezetőkre, mert ezt konzekvensen követték. Talán a mi szempontunkból szerencsésebb lett volna egy olyan meccs, amikor fújják a kontakt faultokat, mert ezt nem viseltük jól. Érzelmileg túlfűtöttek voltunk, több játékosnál is elszakadt a cérna. Ivosevnél is, Kálmánnál is, sőt még Zagoracot is sikerült kizökkenteni. És ezek után nem olyan döntéseket hoztunk – akár a dobásoknál, akár a leosztásoknál –, amit normál helyzetben kellett volna. Ezekhez a körülményekhez jobban alkalmazkodott az Alba, és mindig el tudott húzni. Ha ehhez hozzáteszem, hogy az első félidőben ráadásul extrán is dobtak, több, mint 60 %-os pontossággal, ami azért idegenben nem jellemző, akkor nem csoda, ha kikaptunk. Az még az Albánál is viszonylag ritka, hogy három magyar játékosuk dob 45 pontot. Ez most több, mint a pontjaik felét jelentette.
- Most, hogy a csapat nem jutott be egyenes ágon a felsőházba, a szurkolók egy része szeretné, ha a fiatalok minél nagyobb szerephez jutnának. Mi lesz most a cél?
- Igen, a szurkolók egy része azt szeretné, ha olyan srácok játszanának, akik egy hónapja még nem is voltak velünk. Persze azok könnyen mondják ezt, akik kívülről nézik a dolgot. Én látom őket edzésen, tudom, hogy mire képesek. Tudom azt, hogy egy megtört Debrecen ellen az utolsó negyedben tudnak extra dolgokat csinálni, mert ezek a fiatalok nagyon tehetségesek, a jövő bennük van, viszont azt is tudni kell, hogy fizikálisan még messze el vannak maradva az NB I-es szinttől. Nem vagyok benne biztos, hogy akár Szegeden is hozzájuk fogok nyúlni. Nyilván, ha úgy alakul a meccs, akkor biztosan, de nem ez az elsődleges cél, hanem, hogy bejussunk a felsőházi rájátszásba. Ahhoz pedig minél több meccset kell megnyerni, és nem elég csak az itthoniakat. Legutóbb Szegeden úgy kaptunk ki, hogy gyakorlatilag esélyünk sem volt a második negyedtől kezdve. Attól függetlenül, hogy most a Szedeák kétszer kikapott hazai pályán, még egy masszív csapat, amelyik bármikor képes extrán játszani. Én azt gondolom, hogy a fiataloké a jövő év, nem az idei. Idén be kell kerülni a nyolcba és ott megfelelően helytállni és esetleg előre lépni. Én ugyanis ezt sem tartom lehetetlennek. Még nincs vége a bajnokságnak. Ha a hetedik helyen jutunk be, szinte bárki ellen lehet esélyünk. A vezetőség elvárja tőlünk, hogy a csapat minél jobban szerepeljen, persze annak a lehetőségével, hogy a fiatalokat minél jobban beépítsük. Váradi Benedek, aki az év elejétől velünk dolgozott, aki mellett letettem a voksomat, eddig megfelelően helytállt és beépült a csapatba. A két másik fiatal ugyanezt az utat járhatja be jövőre. De ez nem úgy működik, hogy egy 17 éves srácot felhozok a felnőttek közé és két hét alatt beépítem a csapatba. Az idei keret kialakítása is a fokozatosság elve alapján történt, hogy Perl és Bognár elsősorban még a saját korosztályában bizonyítson. Jövőre pedig az a terv – ha én leszek az edző, ha nem –, hogy minimum négy fiatal játékos legyen a keretben. Ez mindenképpen egy pozitív terv. Persze ki lehet indulni abból, hogy a Debrecen ellen 11 perc alatt 11 pontot dobtak és 17 VAL-értéket produkáltak, csak ez még nem a valóság. Természetesen akkor is be kell dobniuk a kosarat, ha egy olyan meccsen lépnek pályára, ahol már rommá van verve egy csapat, tehát ez nem von le semmit az érdemükből, de azért az nem ugyanaz, mint mondjuk Szegeden pályára lépni.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.





Csak azt nem értem, kikkel hoztál össze.
Üdv itt is baszkett/circo/kedves Ádám! Nem unod még hogy a saját csapatod ellen vagy?
Baszki mestert még nem küldték el Szombathelyen? Pedig bérének és járulékainak megspórolása segíthetné a jövő évad költségvetését.
Értőolvasás 1-es. Ó, hogy a Vasember hugyozna horpadást a melledbe te ganéj...
Én is egyetértek Benczével, abban, hogy a fiatalokat nem szabad egyből a mélyvízbe dobni, mert az, hogy egy "agyonvert" Debrecen ellen nekik is beesett néhány kosár még nem jelent semmit.
Még annyit, hogy a fiatalok beépítésével kapcsolatban igaza van Benczének.
Ez a nagyon gyenge Alba 72 pontot tartott titeket otthon. A hazai átlagotok 97 (!!) pont volt eddig...
Szóval védekezésben nagyon is rendben volt ez az Alba, és fejben is, mert ha egy csapat a Savaria Arénában a többször felzárkózó, közönsége által űzött Falcót rendre vissza tudja verni, annak rendben van az önbizalma. Nem sikerült ez a Szolnoknak sem. (Amivel nem azt mondom, hogy az Alba jobb a Szolnoknál, csak erről a meccsről beszélek.)
Két mondatnál többet tényleg nem értek a bírók ezen a meccsen, de abból az egyik lehetett volna az is, hogy a Falco is kapott bőven vicces ítéleteket, a legviccesebb a Will hármasa közben befújt fault volt az előtte elrepülő Smith miatt. Mellesleg utóbbi egy Zagoractól kapott ütés miatt terült el a második félidőben. Volt itt keménykedés mindkét oldalon, maradjunk annyiban.
A Falco szerintem egyértelműen az amerikai hátvédek rossz kiválasztása miatt szenved ebben a szezonban, a jelenlegi állomány egy stabilan 20 körül dobó atlétával biztosan ötben lenne.
"Szerintem van szégyenkezni valónk..."
Pedig van mit, te szombathelyi suttyó p@r@szt! Kupából kipottyantatok, egy "sz@r" ABA Ligás csapat ellenében, valamint a felsőházba sem tudtatok bejutni! Szerencsétlen flótások! Szerintem a PO-ba sem fog sikerülni! Tudod van ott is még egy pár általatok lesajnált, "gyenge" csapatocska (Sopron, ZTE, Nyíregy, Pécs, Szeged)! Nyomorék filkós!
Inkább úgy fogalmaznék, hogy egy önmagához képes nem jól játszó sokkal erősebb Albacomptól kaptatok ki...nem kihasználva az idegenben szokásos megilletődését. Még egyszer mondom, hogy nincs mit szégyellni... izgalmas jó meccsen nem szégyen kikapni egy erősebb állományú csapattól...
Szerintem van szégyenkezni valónk, mert egy nagyon gyenge Albától kaptunk ki. Semmi extrát nem csináltatok, csak nálatok még gyengébbek voltunk. Persze ez semmit nem von le a győzelmetekről, nyertetek a győzelmet nem kell megmagyarázni.
Falco!
Hollis szabálytalansága abszolút szándékos és sportszerűtlen volt, ha kiállították volna, akkor is leszegett fejjel néztem volna a cipőmet, ahogy tettem ezt a meccsen...kicsit szégyelltem magam. De nem állították ki. Kálmán szabálytalansága is szándékos volt és sportszerűtlen...és igen a szabálykönyv nem ismeri a taktikai szándékos faultot. Szóval lehet szidni a bírókat mert sokat tévedtek (nem többet mint máskor) de a két említett esetben nem tévedtek...(esetleg a nem kiállításban) Mindenesetre, izgalmas jó meccs volt. A Falco-nak nincs szégyenkezni valója, ami ezt a meccset illeti. Hajrá ALBA!
az lehet, hogy ritkán dob az Alba három magyarja 45 pontot, de azt hiszem az is legalább olyan ritka, hogy Will 21/18-at hint...
Érdekes hogy Bencze ugyanazt mondja a fiatalokról mint én tettem a Factum elleni meccs után... Ő igaz kicsit visszafogottabban, de a lényeg ugyanaz. A sok okos szombathelyi meg itt ugatott nekem, pedig csak a helyén kell kezelni a dolgokat. Nem kell félistent csinálni senkiből, csak mert - "ahol már rommá van verve egy csapat, tehát ez nem von le semmit az érdemükből, de azért az nem ugyanaz, mint mondjuk Szegeden pályára lépni" - a Factum ellen...