"Evés közben jön meg az étvágy"
Körmend - Ferencz Csaba szerint extrán játszottak a Paks ellen, de hazai pályán az Albát is le szeretnék győzni.
Tudd meg gyorsabban a magyar kosárlabda legfontosabb híreit. Klikk és like a Facebook oldalunkat!
Az Atomerőmű SE szombati legyőzésével, és azzal, hogy a Sopron és a Szombathely otthon vereséget szenvedett, eldőlt, hogy a Lami-Véd Körmend együttese jutott be a kosárlabda NB I felsőházi rájátszásba. A találkozón 24/18-as mutatóval vette ki a részét a győzelemből a vasiak játékosa, Ferencz Csaba. A válogatott bedobó a BB1.hu megkeresésére elmondta, hogy azért sikerült nyerniük, meg igazi csapatként működtek, és úgy véli, hogy ez az alapszakasz győztes Alba Fehérvár ellen is elég lehet.
- Úgy gondolom, hogy egy extra játékkal tudtunk nyerni a kiváló játékerőt képviselő Paks ellen - kezdte a 27 éves kosaras. - Véleményem szerint ez egy hatalmas fegyvertény, hiszen az Atomerőmű egy nagyon jó csapat. Azonban hazai pályán, ahogy a példa is mutatja, bárkit meg tudunk verni. Szombaton igazi csapatként működtünk, és ezért tudtunk nyerni. Mindenki rettentően akarta a sikert, és mindig volt valaki, aki a kritikus szituációkban hozzá tudott tenni. A fantasztikus szurkolótáborunk pedig hatodik emberként állt mellettünk, és gyakorlatilag belehajszoltak minket ebbe a győzelembe.
- A hétvégén egy újabb kemény mérkőzés elé néznek, hiszen az alapszakaszgyőztes Alba Fehérvár látogat Körmendre. Mit vár ettől a találkozótól?
- Azzal, hogy bejutottunk a felsőházba, szerintem bőven túlszárnyaltuk az elvárásokat. Azonban tartja a mondás, miszerint evés közben jön meg az étvágy, ezért ha már sikerült bejutnunk, akkor mindent elkövetünk annak érdekében, hogy minél előbbre végezzünk. Az Alba egy nagyon erős csapat, gyakorlatilag nincs is gyenge pontjuk. Ugyanúgy készülünk, ahogy az eddigi összecsapásokra, és megpróbálunk úgy játszani, ahogy a Paks ellen. Ha ismét csapatként tudunk működni, akkor a Fehérvárra is veszélyesek lehetünk – mondta a BB1.hu-nak Ferencz Csaba.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.





Úgy legyen Fepu!!!
A hatodik ember ismét mellettetek lesz, s reméljük, hogy újra dobban a "Körmendi Szív"!!!
MTE Forever