Báderék nélkül is jól helytálltak
Szolnok – Szabó Miklós már nagyon várja, hogy a nemzetközi meccsek után a magyar bajnokságban is bizonyíthasson.
Tudd meg gyorsabban a magyar kosárlabda legfontosabb híreit. Klikk és like a Facebook oldalunkat!
Egy labdán múlt csak, hogy hétfő este nem sikerült a bravúr a Szolnoknak az Adria Ligában, ugyanis az Olaj mindössze két ponttal, 86-84-re maradt alul az éllovas Igokea otthonában. A magyar csapatból Báder Márton, Horváth Ákos és Rashad Bell is hiányzott, így még inkább kijár a dicséret a Tisza-partiaknak. A mérkőzés egyik, ha nem a legszebb jelenete a kezdőként 12 pontig jutó Szabó Miklós nevéhez fűződik, aki egy irányítókat is megszégyenítő labdaszerzés után vitte végig a pályán a labdát, majd egy gyors lepördüléssel fejezte be az akciót.
- Úgy álltunk hozzá a mérkőzéshez, hogy a hiányzóink ellenére próbálunk minél jobb eredményt kicsikarni – kezdte Szabó Miklós. - Úgy érzem, a tisztes helytállás mindenképpen sikerült, de csalódottak vagyunk, hogy a végén mégsem sikerült nyernünk. Báder Marci hiányában több szerepem volt, védekezésben voltak hibáim, hiszen Edwards védése nem mindig sikerült úgy, ahogy elterveztük, de próbáltam felvenni a harcot az ellenfél centerével.
Az Adria Ligában még három forduló hátra van, de a magyar bajnokság középszakaszába már a héten bekapcsolódnak a piros-feketék, hiszen csütörtökön Jászberényben lépnek pályára.
- Várjuk már nagyon, hogy bekapcsolódhassunk a magyar bajnokságba is. Tisztában vagyunk vele, hogy itthon mindenki minket akar megverni, de mi szeretnénk megmutatni, hogy mi vagyunk a legjobbak, és kamatoztatnánk azt a tapasztalatot, amit a nemzetközi porondon szereztünk – mondta az Olaj centere, Szabó Miklós.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.





Azért csalódnék,ha nem nyernénk Berényben! Csak az Olaj!
Igen, ezen a meccsen mutatkozott meg a CSAPAT ereje, hogy a második vonalra is lehet számítani. Továbbá az is megmutatkozott, hogy van értelme az ABA- ligás küzdelmeknek, a több fronton való vitézkedésnek. Szerintem a szurkoló tábornak is sikerült átállítani az agyát, és egy- egy vesztes meccs után is úgy értékelik a látottakat, hogy legalább láttak kosárlabdát Szolnokon. Az egyéni fejlődésnek pedig Szabó a legszebb példája, kiválóan meccselt legutóbb. Természetesen a végső mérleget az idény végén lehet megvonni, amikor az egész cirkusznak vége, mert azért ilyen extrán nem fog mindig menni a játék, mint az Igokea ellen. Holnap lehet igazolni a szakmai döntések helyességét, de ne legyenek illúzióink, izgalmas küzdelem lesz Berényben. Hajrá Olaj!
Szép volt Miki! Jó úton jársz,csak így tovább!!