A Szolnok lehet a tizedik
Jászberény – Szabó Péter számára kiemelten fontos lesz a korábbi csapata elleni megyei rangadó.
Tudd meg gyorsabban a magyar kosárlabda legfontosabb híreit. Klikk és like a Facebook oldalunkat!
Lassan már elfogynak a jelzők, amivel a TOP COP Security Jászberény csapatának teljesítményét jellemezni lehetne. Földi Sándor együttese az alapszakasz utolsó fordulójában a harmadik helyezett Kaposvár otthonában nyert 84-79-re, így már kilenc meccse veretlen. Azonban sokáig nem ülhetnek babérjaikon a bajnokság első szakaszát negyedik helyen záró kék-fehérek, hiszen a középszakasz első mérkőzésén a címvédő Szolnoki Olaj együttesét láthatják vendégül. A JKSE irányítója, Szabó Péter számára kiemelten fontos lesz a csütörtöki megyei rangadó, hiszen korábbi csapata ellen bizonyíthatja képességeit.
- Egyre jobb a hangulat az öltözőben, ami a zsinórban megnyert kilenc meccs után érthető is. Különösebb titkunk nincsen, nagyon jó a csapategység, és ami fontos, hogy nem csak a meccseken, de az edzéseken is odatesszük magunkat. Nagyon várjuk már a Szolnok elleni mérkőzést. Úgy gondolom hazai pályán bárki ellen lehet esélyünk, de a győzelemhez mindenkitől extra teljesítményre lesz szükség. Azt talán mondanom sem kell, hogy számomra kiemelten fontos lesz az Olaj elleni megyei rangadó, nagyon dolgozik bennem a bizonyítási vágy volt csapatom ellen. A középszakaszban is szeretnénk folytatni a sikerszériánkat, minél több meccset megnyerve az a célunk, hogy a legjobb négybe jussunk – mondta el Szabó Péter a BB1.hu-nak.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.





"A legjobb légiós az agyonfikázott Sehovics". Ha utánaolvasol többen is - velem együtt - védtük Sehot, mikor dell és a többi szurkertárs támadta. Talán már másfél hónapja vele együtt a csapat teljesítménye is nagyon jó. Nem értek veled egyet, mikor Kalvet osztod. Az elmúlt időben beteg volt és a baba is jött. Szerintem ő a legjobb légiósunk, de ezt már soxor kitrágyáltuk.
Mint minden csapatnak, így az Olajnak is lesznek nehéz pillanatai. Mint többen is írták lentebb. Ez természetes dolog. Nekem nem fog fejfájást okozni egy-két mérkőzés elvesztése. Legalább okozunk örömünnepet néhány szurkertábornak. :) Lásd Falco. Szhelyen úgy örültek a négy pontos győzelemnek, mintha a Magyar Kupát nyerték volna meg. ;)
Számomra itthon a bajnokság megnyerése a fontos. A Magyar Kupa is, de ott abszolút a napi forma dönt. A fociban a Zete is megverte a MU-t! Ennyi.
Lesznek a magyar bajnokságban az Olajnak nehéz pillanatai, nem olyan erős ez a csapat, mint sokan hiszik. Márciusig nem sikerült egy normális légiós sort összehozni. Florence ugyanannyit árt, mint használ, nem ide való. Kalve kiszámíthatatlan, egy jó légiósnak nincsenek 2 pontos meccsei sorozatban. Gay amikor nagynéha játszik kb. 3 szar meccsére jut 1 jó. Bell sem vált be, nem tudom miért. A legjobb légiós az agyonfikázott Sehovics, megbízható mezőnymunkája mellé folyamatosan fejlődik.
Anyád már megtette! :D
be ne dőlj már neki, oiaj4ever...
kivételesen nem baszta el a ragokat, de pontot tesz a hajrá végére => bagáry
Hát, igen. A válogatott teljesítménye. Ott csak magyarok és egy honosított lehet. Nincsenek légiósok, akik a szekeret húznák. Itt jön ki a honi utánpótlásnevelés minősége, illetve színvonaltalansága. Pár év múlva már Marci, Ákos,Lóránt sem lesz. Voja és Hanga is már veteránok lesznek. Kik fognak helyettük játszani? Hol vannak a fiatalok? Évek óta van egy szigorú légiós szabályunk! Már nem lehet mondani, hogy elveszik a helyet! Akkor most a légiósok a hibásak vagy az utánpótlásunk "nem megfelelő"?
Tépd ki a nyelvedet, és megszophatod a golyóidat :-)
Csak nem az Olaj csapatát akarod kiállítani a válogatott helyett?
Már tégedet is megfertőzött az gőg?????
A magyar bajnokság rém gyenge,NULLA válogatott teljesítmény,az erősen felhígult EB-re semmi esélyünk nem volt kijutni...miről is beszélünk???
Az Olaj az egyetlen választható utat járja,lásd ÖSSZES többi csapatsportág.
Ebben nincs semmi lenézés,ezek TÉNYEK!
Ettől még kikaphatunk bármikor,DE igenis kötelező mindent nyerni itthon.Persze az MKB Veszprén is elbukik 1,2 kupát 10 évente,de amikor több győztes meccs kell mondjuk egy bajnoki címhez,ott MINDIG a papírforma érvényesül.Én ezt várom idén is s csapatunktól.A kupában elég egy rossz másfél óra...ne úgy legyen!
Csak az Olaj!
Szerintem, a honi bajnokságunk minőségének a kritikája nem azonos a -mint írtad- "hazai bajnokságot lenézni". Az Adria Liga arra mindenképpen rávilágított, hogy a magyar játékosok játékereje nem üti meg a kívánt szintet. A fiataljaink között egy kezdő ötöst nem lehetne összeállítani. Csak a Partizánban kettő 18 és három 19 éves volt, akik teljesen pariban voltak Marciékkal. Ez a probléma! Tehát senki sem nézi le a honi bajnokságot, de beszélni kell a problémákról. Te nem unnod már, a tipikusan magyar "kicsit savanyú, de a miénk" mentalitást? Én már nagyon!
Ez is egy vélemény. Én jobban szerettem az igazi színvonalas szurkolást, mint a cipők csikorgását hallgatni.
Lásd: https://www.youtube.com/watch?v=pfLk1iPK01U
Úgy gondolom mérkőzés előtt nindkét csapat esélyes, de a meccs végén csak 1 győztes van, bízom az Olaj sikerében. Jó passzban van a Berény, néhány játékos bizonyítani is akar ellenünk. Nem szabad semmire sem panaszkodnunk, vállaltuk a többes megmérettetést, a profi játékosok azért kapják a fizetést, igaz mindig nem lehet a topon lenni, nem szabad a hazai bajnokságot lenézni, minden csapatot tisztelni kell.
Hajrá Olajka!
A szolnoki szurkolók közt is, sajnos sokan vannak, kik nem ütik meg a normális emberi intelligenciát, de ez így van a többi csapat szurkolóinál!
A tegnapi mérkőzést szinte hangtalanul végignéző Igokea szurkolók, vajon miért nem verik a dobot , nem fúják a sípot, nem lengetik a pulóvert büntető dobásnál!
Mindez nálunk még nagyon gyerek cipőben jár, a kulturált szurkolástól nagyon messze állunk!
Hajrá Olaj.
Ne keresgéld azokat a megnyilvánulásokat,ahol azt fejtegetik,hogy alacsony a Magyar bajnokság színvonala---bizonyára több ilyen hozzászólás is van---és milyen igazuk van.
Azt Te sem gondolhatod komolyan,hogy az Európai kosárlabdázás élmezőnyébe tartozunk,de még az igazán hozzáértők sincsenek elragadtatva a Magyar bajnokság színvonalától.Ami persze nem jelenti azt,hogy esetenként igenis kiváló játékot produkál egy-egy csapat---mint pl.Ti is(a Falco ellen én is ott voltam),meg nálunk is előfordult már,hogy remek formát mutatott a csapatunk---,de ennek az ellenkezője is igaz szokott lenni.Az igazán nagy csapatok is szoktak pocsékul játszani időnként.
Nem is lenne annyira izgalmas ez a játék,ha mindíg az esélyesebbnek gondolt csapat nyerne.Csütörtökön ott leszünk nálatok,szurkoljatok ezerrel a csapatotoknak,mi is azt tesszük a miénkkel,az eredmény meg majd úgy is kialakul valahogyan.
Hajrá Olaj!!!Hajrá Jász-Nagykun-Szolnok megye! Hajrá Magyarok!
A Falkócska eltiprása után, velünk nehezebb dolga lesz, mint a ti okádékaitokkal! :D
Csütörtökön meg nyerni kell! Ne legyetek telhetetlenek! Elég már ez a kilences széria. Szegény falco sorozatban vesztett ennyit. Még agyvérzést kapnának tőletek. :) Majd jövő héten indítjátok a következő etapot. ;) Csak az Olajka!!!
JNKSZ MEGYE!!!
Nem kell etetni az ilyen f@sszopókat, mint a Lencsés vagy a Bagáry! [ba2lan3do4zo, k1l2b4, pityu]!!!
Mi nem a vazsi gyűlölködő p@r@sztok vagyunk! ;) Hiába ezek úgy sem értik meg, hogy mit jelent számunkra ez a hely, ahol élünk!
Jászkunsági gyerek vagyok!!!
Tényleg nincs szükség nagy arcra, szimpatikus nyilatkozat Petikétől, mint ahogy az egész jászberényi csapat nagyon szimpatikus. Bármi megtörténhet, a jászsági tesók jó formában vannak. A mi esetünkben fel lehet hozni a tegnapi meccset, de ne felejtse el senki, hogy nem játszott a Báder/Bell/Horváth-trió. Bármi megtörténhet, nem kell lenézni a másikat, ettől függetlenül én OLAJ-győzelmet várok!
HAJRÁ OLAJ! HAJRÁ JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE! HAJRÁ MAGYAR KOSÁRLABDA! SZEBB JÖVŐT!
Azt gondolom "szálljatok le a földre" megjegyzés finom helyreigazítás! Nem kell leszállni, mert ott vannak! A szerb játékosok Sóskával együtt megnéztek nem egy olaj meccset! pl. a partizan meccset is élőben látták, tapasztalták a hangulatot, tudják milyen játékerőt képvisel az olaj. Szó sincs nagyképűségről! A cikkben is egészséges önbizalom van! A hozzászóló kezdett személyeskedni.
Nagyon akarod keresek olyan megnyilvánulásokat, ahol kifejtitek milyen alacsony színvonalú a magyar bajnokság! Ez az alacsony színvonalú bajnokság már nem okozhat problémát. Igaz, nem alaptalanul mondjátok. Magasan a legjobb kerettel rendelkeztek. Nagyon jó játékosok ellen játszott az olaj az ABA ligában, ami javára vált a játékosoknak. Azonban mint említettem a labda gömbölyű, egy nehéz meccs után vagytok. A játékosok közül többen problémákkal küszködnek. Győzzön a jobb! Csütörtök este 9 körül már többet tudunk.
A ba2lan3do...stb provokátor,beteg idióta nem érdekel,azért is válaszoltam Neked.
Nagy arc,meg fellegekben járás...hm...Eddig nem fedeztem fel ilyeneket a két eddig hozzászóló szolnoki szurkolótól..de ti tudjátok.Inkább arról van szó,hogy azt szeretnétek,ha nagy arc,meg fellegekben járás lenne a részünkről,így nyugodtan ekézhetnétek a szolnokiakat. A Jászberény nagyon jó csapat,ezt már többen meg is tapasztalhatták az alapszakaszban és minden bizonnyal az Olaj is meg fogja tapasztalni.Ennek ellenére én Olaj győzelmet várok,ami nektek nyilván nagy arcúságnak hat,de lelketek rajta.
Hajrá Olaj!!!
"több tízezer becsületes szurkoló"
hol van ennyi hülye gyerek? vagy hozzáadtad a bugyuta labdakergető szurkereket is?
Ők a földön járnak nem véletlen az eredmények, ők zsinórban hoztak annyi győzelmet mint a szolnoki honvéd összesen! A plusz 3 pont meg egyenesen bicskanyitogató, több tízezer becsületes szurkoló számára!
Ti jártok a fellegekben, de nincs miért!!!
Ez egészséges önbizalom! Nem a fellegekben járnak. Tudják, hogy erős csapat az olaj.
A nagy arcból szerintem nálatok kellene visszavenni, mert magas lóról lehet nagyot esni! (ami remélem bekövetkezik!) Tegnap jó meccset játszott az olaj. Ma utaznak haza, holnapután meccs. Remélem kellemesen elfáradtak és ami fontosabb, kidobták magukat! Meglátjuk mi lesz az eredmény, a labda gömbölyű!
Én előre odaadom a tegnapi eredményt javatokra!
HAJRÁ JÁSZBERÉNYECSKE :-):-):-)
Szerencsére attól nem kell tartani,hogy eldöntöd a mérkőzést.
Előbb de inkább utóbb biztos meg lesz az a tizedik.
Szálljatok le a földre.
HAJRÁ OLAJ!!!
Márpedig, ha az új center is nevezve lesz, épp a sokat emlegetett csapategység borulhat. Kíváncsian várom, mi lesz az eredmény, tippelni nem szeretnék. A következő hetekben kiderül, melyik az erősebb, az ABA 14. helye, vagy a magyar bajnokság eleje. Innentől nincs mellébeszélés...
Meglesz a 10. is!
Hajrá Jászberéény!!!