Play-off-ban a Körmend

Körmend - 9 ponttal kapott ki az ASE.

Tudd meg gyorsabban a magyar kosárlabda legfontosabb híreit. Klikk és like a Facebook oldalunkat!


Igazi rangadó hangulat uralkodott a csarnokban a Körmend és az ASE összecsapásán, ahol a paksiaknak az alapszakasz elsőség, a hazaiaknak pedig a play-off-ba kerülés volt a tét. A csapatok érezhetően tisztában voltak a mérkőzés végkimenetelének súlyával, hiszen megfontolt, taktikus kosárlabdát játszottak.

Az első 10 perc kiegyensúlyozott játéka után a Körmend már agresszívabban tért vissza a pályára. A hazaiak nagy igyekezete azonban egymagában nem volt elég, mivel az ASE mindegy egyes adandó alkalmat megragadott arra, hogy kihasználja a vasiak védekezésen keletkezett rést. Egy pont ide, egy pont oda volt az előny váltakozása. Két perccel a félidő előtt Farkasra esett rá Tóth, a körmendi játékos pedig a derekát fájlalva a földön maradt. A hazaiak magas embere nem is tért már vissza a pályára. Az első komolyabb különbség ezután alakult ki a csapatok között. Ruják triplája, majd duplája után 6 pontra hízott a hazaiak fórja.

A piros-feketék lendülete továbbra sem tört meg, Ferencz kosarával beállt a 10 pontos különbség. A hazai együttes lába megremegett, mintha megijedt volna a nagyobb előnytől és kapkodni kezdtek játékosaik. Az ASE pedig gyorsan előbb 5 pontra zárkózott vissza, majd egyenlített is. Irtózatos tempót kezdett venni a találkozó, a nagy pörgésből pedig a Körmend keveredett ki jobban. A mindent eldöntő negyed előtt 5 pontos hazai előnyt mutatott az eredményjelző.

A Körmend nem akarta az utolsó pillanatig hagyni a mérkőzés eldöntését, így másfél perc alatt megduplázták előnyüket. Izgalmakat persze tartogatott még a találkozó, csak úgy, mint triplákat Ferencz keze. A Körmend győzelmével az 5. helyen végzett az alapszakaszban.

Hencsey Tamás, a Körmend edzője: Ilyenkor az ember a boldogságát el sem tudja mondani, hogy mekkora. Az, hogy milyen mélyről indultunk a szezon elején és hogy hova jutottunk, az szinte hihetetlen. Azt gondolom, hogy ez megint csak Körmenden történhet meg. Nagyon szépen köszönjük a közönségnek a támogatást, hogy kitartottak mellettünk és a nehéz időkben is buzdítottak minket. Az elején is azt kértem a csapatomtól, hogy a saját dolgunkkal foglalkozzunk, és ha mi nyerünk, de a többi eredmény nem úgy alakul, akkor is mi el tudjuk mondani, hogy megtettünk mindent. Ma a csapatomban 4 kiemelkedő teljesítmény volt, de mindenki, aki pályára lépett, maximálisan hozzátette a magáét. Egy óriási öröm, hogy ez sikerült.

Gutierrez Garcia Enrique, az ASE edzője: Nagyon fontos volt ez a mérkőzés, de nagyjából ugyanaz volt a győzelem vagy a vereség eredménye. Talán éppen azért nem is voltunk ma annyira harcosak. A Körmend ma 100%-ot nyújtott. A két csapat hozzáállásában nagyon nagy különbségek voltak.

 
68márc.0416:58 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Gyerekek hagyjuk már ezt! Valóban legyőztetek bennünket, ha nem tévedek, mi is titeket, de ezzel senki nem henceg. A Szova is "rommá" verte az Olajt( 6 pont ), akkor amit Szolnokon kaptak az mi? Csak reálisan!

 
67márc.0410:07 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Ezt írtad:

"Egy biztos, jobb meccseket fogtok látni de többe is fog kerülni anyagilag."

Ezt a mondatot értelmezve nekem az derül ki belőle, hogy aki jobb meccset akar látni, annak fog többe kerülni, hiszen a mondat első része egyértelműen a szurkolókra vonatkozik és ezt egészíti ki a második mondatrész.
De, most, hogy leírtad már értem mire gondolsz. A játékosok havi fizetése gondolom nem változik, prémium meg majd a bajnokság végén jár az elért helyezésért. Éppen most küldtünk el egy légióst, akinek a pénzéből talán telik az egyéb költségekre. Ami többe fog kerülni, az az utazás, esetleg szállás, mert több meccs lesz, mint az alsóházban. De ezek talán nem egetverő költségek, hiszen belföldi utazásokról van szó, és csak kétszer kell átmenni a Dunán (Berény, Szolnok).
Ráadásul ha jól tudom van egy új szponzor is (a mezen legalábbis van felirat), a soproni VW-Audi-Skoda kereskedés (Walter Autó). Csak csurran-cseppen onnan is valami.

 
66márc.0320:07 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

inkábbazzal foglalkozzhogy a "nagy falco" hányadik is ...mert krayemnek már nincs köze körmendhez szerencsére...

 
65márc.0319:36 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

az egy nagyon sima meccs lett volna de mind edzo mind jàtékos terén elcsesztük. ott már ti sem hittetek a győzelemben de mi megnyertük a meccset nektek. megérdemeltétek mert éltetek a lehetőséggel. a prémium pedig elhiheted, hogy nem lesz kevés. ingyen senki sem kosarazik. én sok sikert kívánok de továbbra is tartom, hogy egy körösök lesztek épp úgy mint mi ha bejutunk.

 
64márc.0318:45 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Még annyit. Nem hinném, hogy idén Körmenden milliós prémiumok röpködnének. A jegyárakból ellenben az egyesület anyagi helyzete javulhat.
Lehet, hogy a Jászberény jobb csapatnak tűnik, de most ebben a pillanatban ugyanannyi pontja van, mint a Körmendnek. Innentől meg bármi lehet.
Idén már a Szolnokot is legyőztük EC meccsen, a Debrecentől is kikaptunk.
Bármi előfordulhat...

 
63márc.0318:40 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Azért valld be őszintén: a Körmend meglepetés csapat volt számodra, amikor Szombathelyen legyőzte a Falco-t! :)

 
62márc.0318:23 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

jegyár? hol irtam én ilyet. a premium srácok az ami sok ilyenkor. egyébként nem érzem én ezt a Körmendet meglepetés csapatnak. Berény jobb!

 
61márc.0317:17 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Minden rosszban van valami jó! Ez Szombathely!

 
60márc.0316:46 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Jegyár témában egyetértek, csak az jön ki érdekesen, hogy van aki majdnemhogy örül annak, hogy nem jutottak be a felsőházba, mert így olcsóbb lesz a jegy. Hát ez mekkora divat lehet ..... :))))

 
59márc.0316:34 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Azért a Jászberénnyel vigyázz! Ezek, csak esznek, esznek, és egyre éhesebbek, kilenc meccs óta veretlenek, lényegében mindenkit elvertek otthon! Én személy szerint örülök neki, hogy kiegyensúlyozott lesz a középszakasz, még mi sem mehetünk biztosra, sokakkal ellentétben én nem mondom, hogy tuti favoritok vagyunk. De ez így jó!

A jegyárral kapcsolatban az a véleményem, hogy nem szabadna megemelni, most, hogy bejutottatok, gondolom, amikor az elején szarul ment, akkor nem csökkentették. Ha akkor jó volt, hogy aki a szívén viselte a csapat dolgait akkor is kitartott mellette, akkor most igenis viszonozniuk kell, és megköszönni az akkori kitartást!

 
58márc.0316:13 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Az a helyzet, hogy ez a sanyi osztja itt az észt, pedig neki sincs, a beírásai lényege, hogy a Körmendet szidja, gondolom irigységből. Valóban mindhárom csapat (Kmd, Sz.hely, Sopron) 11 győzelemmel végzett, és csak az egymás elleni eredményekkel ért a Körmend az 5. helyre. A bajnokság jelenlegi szakaszában azonban véleményem szerint a Körmend a legerősebb csapat. A Körmend az utolsó 6 meccsből 5-öt nyert meg, a Falco 3-mat, a Sopron csak 1-et. Persze a "gyenge" csak Sanyinak szólt.
Az, hogy a Szolnok a 2. helyről indul valóban csak a sorsolás szempontjából lényeges, de akkor is az Alba indul az első helyről. A középszakaszban a Jászberényt, és a Kaposvárt simán foghatónak tartom, de legalább az egyiket. Az már egy 4. hely lenne. Onnan már nem elérhetetlen az elődöntő. A magyar bajnokságban amúgy is csak egy csapat van, amely csodákra képes, és az éppen a Körmend.
Azt meg csak sajnálni tudom, aki azt nézi, hogy mennyi lesz majd a meccsjegy, és ezért talán még jobb is, hogy kikapott a csapata és az alsóházba került. Ez a no komment kategória. Ahogy a reklám mondja, van ami megfizethetetlen, minden másra ott a MasterCard.

 
57márc.0312:25 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Lényegében nem írt hülyeséget mert első vagy második teljesen mindegy. 3-3 ponttal indulnak.
A sportszerűség úgy kívánja, hogy ne gyengézz le más csapatokat úgy, hogy a Te csapatod semmivel sem erősebb náluk. Az, hogy becsúsztatok az 5. helyre az nagyban a többi csapat hibáján is múlott. Részemről gratuláció a felsőházhoz de véleményem szerint annyit értek el ezzel mint az a két csapat aki a középszakasz után csatlakozik hozzátok. Egy kör és vége a dalnak. Egy biztos, jobb meccseket fogtok látni de többe is fog kerülni anyagilag.

 
56márc.0311:54 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

"...szolnok jön az elsö helyre 3 ponttal ..."

Te Sanyi!

Ne próbálkozz, nagyon nem megy ez neked, és egyre inkább azt bizonyítod, hogy közöd nincs a témához. Egyik hülyeségedet egy másik mégnagyobb hülyeséggel próbálod javítani :)

Szóval abban megegyeztünk már, hogy a Körmend lett az 5. Ha 6. lett volna, akkor most az alsóházban nyomná a gyenge csapatokkal.

Szóval a felsőház:

1. Alapszakasz 1. helyezett 3 pont
2. Szolnoki Olaj KK 3 pont
3. Alapszakasz 2. helyezett 2 pont
4. Alapszakasz 3. helyezett 2 pont
5. Alapszakasz 4. helyezett 1 pont
6. Alapszakasz 5. helyezett 1 pont

Lebonyolítás:
1. forduló: A6-A1, A5-A2, A4-A3
2. forduló: A1-A5, A6-A4, A3-A2
3. forduló: A4-A1, A3-A5, A2-A6
4. forduló: A1-A3, A4-A2, A5-A6
5. forduló: A2-A1, A6-A3, A5-A4
6. forduló: A1-A6, A2-A5, A3-A4
7. forduló: A5-A1, A4-A6, A2-A3
8. forduló: A1-A4, A5-A3, A6-A2
9. forduló: A3-A1, A2-A4, A6-A5
10. forduló: A1-A2, A3-A6, A4-A5

De ez téged nem érint:)

 

Gratulálok az egyik kedvenc csapatomnak . :) Köszönjük szépen a Zte - nek is . Irány a legjobb 4 ! Hazai pályán fogjuk kezdeni a rájátszást ! :)

 
54márc.0311:04 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Na de . :D

 
53márc.0310:02 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

megártott a kannás bor ....???????
hülyegyerek ......
a körmendiek szégyenkeznek miattad,hogy "körmendinek születtél";
amit a másik cikknél "odafröcsögtél" az azért nem semmi......

nézz körül a házadtáján ....( ezt már leírtam a múltkor)
és ha minden rendben akkor örüljél .....
kérdezd már meg a vezetőséget;az előző szezonban hogy indultatok a bajnokságban ??????
honnan ment a segítség ??????

én meg azt mondom : Istenem,ekkora bűnt elkövetni !!!!!
ezt az Mte3131 -es IVADÉK-ot erre a világra hozni ?????

 

"Sanyi! Sanyikám! Legalább a bőrit lenyúzhatnám! De nincs nálam a kísem se!"

 

Óriási gratuláció teljes közösségnek! Köszönöm Istenem, hogy körmendinek születtem! Ez a fogalom halhatatlan, eltörölgetetlen: MTE! Üdv a szomszédba ;) Zuhanó sólymok az alsóházban :D S majd elfelejtettem, várunk bennetek zsoldnoki honvéd...

 

Gratula a Körmendnek!

Jó kis meccs volt(én is az MTE tévén láttam a meccset)!
Bár az első félidő nagy részében futniuk kellett a Paks után (amíg Vojvoda bírta tölténnyel)! Aztán a 2. félidő elején bealudt a Paks (-13-nál egyik-másik Paksi játékos már félig feladta), és ott megfordultak a szerepek! Lehet hogy a szezonban most játszott legjobban a Körmend?

 
49márc.0300:00 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Sanyi! Légy illemtudó és gratulálj mint a többi Falcó szurkoló.Emésztési zavarokra javaslom a bilagit tablettát! Most mi vagyunk jobbak.A srác egy üveg helyett már fürdik a piában annyira hívtuk meg.
MTE!

 
48márc.0223:40 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

sanyi55-nek :D

 

Hát komám! :D szerintem menj aludni, úgy mindenkinek jobb lesz és még a levegőt sem szennyzed itt! :D az tény hogy jobbak vagyunk nálatok (persze nem nézek le senkit)mint ahogy az is tény hogy EGY CSAPAT VAN VAS MEGYÉBEN! :D

MTE!!!

 
46márc.0223:34 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Olvasd el a főcímet! "Alapszakaszgyőztes az Alba...". A Körmend az alapszakasz 5. (Falco 7.) És az ugyan igaz, hogy a Szolnok 3 pontot kap. De nem tudom, hol olvastad, hogy megnyerte az alapszakaszt a Szolnok. Sajnos te tényleg nagyon buta vagy. Szombathelyen lakok. Szeretek is itt élni. Sok szombathelyi Falco szurkolóval zrikáljuk egymást ezzel azzal. Szerencsére nekik van önkritikájuk is. A körmendi szurkolók többségének is van egyébként. Nálunk is vannak hasonló intelligencia bajnokok mint te. Szerencsére a többségnek azért társul némi intelligencia is a háló(k) mellé (nekünk is van 1-2) :). Neked csak 1 háló jutott. Ész sajnos nem.

 
45márc.0223:33 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Tudod Sanyika 6.-nál rosszabb nem lehet - a Falco pedig 7-nél JOBB NEM LEHET!

EGY CSAPAT VAN VAS MEGYÉBEN HEJJ, HEJJ...

 
44márc.0223:33 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Te Sanyi...ejnye no! Csak nem ittál. :)
Amiről te beszélsz az már a középszakasz. :)
Most még csak az alapszakasz fejeződött be és itt, ha tetszik neked, ha nem (gondolom neked inkább az utóbbi:), a Körmend 5. helyezett lett, amiért kap majd egy pontot.
Aztán a középszakasz végén majd eldől, hogy ki lesz majd a hatodik.

 
43márc.0223:24 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

szolnok jön az elsö helyre 3 ponttal körmEND 6. 1 ponttal innen indul

 
42márc.0223:19 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Te Sanyi!

Először is te láthatóan egy iq harcos vagy, általános iskolás tananyag, hogy az "utánna" az csak egy "n". (Ha még nem jutottatok eddig a suliban, akkor bocs:)
Aztán a kosárlabdáról, legalábbis a bajnokság lebonyolításáról láthatóan fogalmad sincs. Azt hiszed, hogy 6. lett a Körmend, és azt ünnepelni kellene. Elmondom neked, hogy a felsőházi középszakaszba jutáshoz az első 5-be kellett bejutni, hiszen a 6. csapat a Szolnok lesz. A Körmend pedig ötödik lett, nem hatodik. A hatodik a Sopron lett, a hetedik meg a Falco. Olyanba már bele sem merek menni, hogy ha 3 csapat azonos győzelemmel és vereséggel áll, akkor mini tabella van. Ez már felfoghatatlan lenne számodra :)

 
41márc.0223:16 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Sebaj! :)
De legalább a felsőházba nyomjuk a teltházas meccseket. (Jót tesz a csapat költségvetésének is)
Ha ki is kapunk netán mindenkitől, a mai nap már akkor is megérte. Ki gondolta volna ezt a nagy fordulatot az alapszakasz végére?
Gondolom, te is így éreznél, ha legyőztétek volna az Albát.
Béke veled, nem kell most itt trollkodni.

 

Tetszettetek volna megtartani ellenünk a 16 pontos előnyt az Arénában, most nem kellene sírnotok!
Pedig mindent megkaptatok, ugye emlékezel rá?
Az első félidei idióta fújást (10-3 fault arány az első 10 percben, 14-2 büntetőarányos fújásos szakasz, Omár 19. percbeni kifújása 11 játékperc alatt), a 4 (!!!) kipontozott embert, a 3 technikait, valószínűleg jogosak lehettek, mert ép ésszel nem lehetett volna beszólás nélkül elviselne a fújásokat, a sportszerűtlent (valóban az volt, de itt is azt érzem, hogy a szürkemarhák ténykedése miatt szakadt el az a bizonyos cérna) szóval, ha első László királyotok és udvartartása Baszki mester udvari bohóckodásaival együtt megtartjátok ezt az előnyt, most nem lenne savanyú a szőlő! Ugye?
Jajj, majd lefelejtettem:

EGY CSAPAT VAN VAS MEGYÉBEN HEJJ, HEJJ...

 
39márc.0223:15 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Hol van a háló? a többit énekeld magadba

 
38márc.0223:10 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

nektek meg jövö szömbaton az alba ellen megyünk megnézzük kiváncsian ti mit játszatok ha jól emlékszem néhány hete zakó volt

 
37márc.0223:05 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

A mi játékosunk még nem köpött le senkit (Laci). Nem akart szájba verni senkit (Pantelics). A büntető törvénykönyvben ugyan a köpködés nem, de a verekedés szerepel. Magasabb tétel mint a bolti lopás. Nem mentegetem. Válaszoljon a vélt, vagy valós vádakra ő. Ha én alkalmazok valamit sajnos az erkölcseiért nem felelhetek. Főleg nem 1 db videó után. Ha így történt, sajnáljuk. De majd a rendőrség elvégzi a dolgát. A ti játékosaitok erkölcséért vállalj garanciát.
A csarnok nálunk robbant. Nálatok meg 2 negyeden keresztül kuss volt. A felsőházban mi vagyunk. Titeket oda vissza vertünk. Te ne terelj!

 
36márc.0223:05 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

menjél ünnepelni biztos falunap van ünneplitek a 6. helyet! A játékosotok lopta az ünnepléshez az italt vagy nem akarsz róla beszélni! hát kellemetlen az biztos

 
35márc.0223:01 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Figyu Sanyika!
Krayem nem csak a tequilát csórta el, hanem a labdát is párszor Kálmán Lackó elöl... :)) Tudod azon a szombathelyi meccsen, amikor sikerült 16 pontos vezetésetek után kikapni egy ponttal a Körmendtől!
:))))))))))))))
Amúgy ne búslakodj...jön majd a Factum újra és lesz majd megint sikerélmény. :))
Sok sikert az alsóházhoz...

 
34márc.0222:59 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Nagyon rácuppantál erre a témára... a könnyeidtől azért látod a klaviatúrát? :D:D
Megértelek, trollkodj egy kicsit még, hátha könnyebb lesz :D

 
33márc.0222:53 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Csak utánad, na mesélj már!

EGY CSAPAT VAN VAS MEGYÉBEN HEJJ, HEJJ...

 
32márc.0222:48 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

ne terelj arra válaszolj hány boltban lopott a játékosotok? biztosan hallottál róla ha nem érdeklödj utánna!

 
31márc.0222:39 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Én írtam, kértem előbb tied az elsőbbség...
EGY CSAPAT VAN VAS MEGYÉBEN HEJJ, HEJJ...

 
30márc.0222:36 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

meg egy bolti szarka a csapatodban erröl mesélj!

 

25-re ment

 

Ha lehet, inkább a Falco meccsről mesélj, a végén ott is "felrobbant a csarnok", mikor minden eredmény ismertté vált?
EGY CSAPAT VAN VAS MEGYÉBEN HEJJ, HEJJ...

 

Hatalmas GRATULÁCIÓ a CSAPATNAK és HENÉNEK! FEPUNAK és RUJINAK külön is, királyok voltatok! Egy jó csapatot vertünk meg úgy, hogy majd 100 pontot dobtunk nekik! Ki gondolta volna ezt a szezon előtt, vagy az első meccs, a Kaposvár elleni hazai vereség után, amikor azon tanakodtunk, hogy valakit csak megtudunk előzni, az nem lehet, hogy a pályán kiessünk... Nagyon mélyről jöttünk fel és ha kellett hozzá szerencse is (köszönet a Zetének és az Albának), nem érdemtelenül lett 5. a csapat. Ez egy szerethető társaság és ha innentől nem nyernénk többet, én akkor is elégedett leszek már az ez évi produktummal. Hát még, ha tovább javulnánk a védekezés, lepattanózás, büntetőzés "Bermuda-háromszögben". Nekünk innentől már tényleg minden meccs ajándék (azért remélem elkapunk még 1-2 nagyot...)

 

Ma (is) nagyszerűen játszott a csapat, minden játékos átérezte a meccs jelentőségét. Csak magukra figyeltek a fiúk, és a végén - a ZTE segítségével - nem csak a meccset nyerték meg, hanem egyben felsőházba is jutottak. Véleményem szerint mindenképpen megérdemelten. Biztos elfogult vagyok, de úgy érzem, hogy a bajnokság utóbbi időszakában a Körmend jobb csapat, mint a Sopron vagy a Falco, és nem mellesleg a számok is ezt mutatják.

Valaki írta, hogy Vojvoda a posztján a legjobb magyar, ezzel egyetértek, így van. Azt is szeretném megjegyezni, hogy Ferencz Csaba is kiválóan teljesít szinte az egész bajnokságban. Ezért is volt számomra érthetetlen, hogy nyáron Rátgéber László akkori szövetségi kapitány miért nem küldte pályára még percekre sem. Akkor sem amikor már eldőlt egy-egy meccs. Fepu becsülettel végigcsinálta a válogatott felkészlést, majd Rátgéber mellőzte. Talán Ivkónál.

 
25márc.0221:51 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

mindenki tudja hogy nem csak ilyenkor kussolnak!

 
24márc.0221:45 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Azt nem tudom. Én szoktam.

 
23márc.0221:35 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

és fizetett is? nagy a csend!

 

Imádni való csapat!! ez igen Bravó fiúk mindenki kivette a részét a győzelemből!! Innen már csak felfelé vezethet az út!!<3

 

Már a Körmendtől is. Na ne.

 
20márc.0221:02 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Nagy gratula a csapatnak. Ez nagyon szép teljesítmény volt

 
19márc.0221:00 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Aztán mit csinált a tescoban? Gondolom vásárolt.

 

huh ezt nem gondoltam volna... grat... hajra olaj

 

mi van Krayemmel? nagy a csend körülötte igaz hogy járt a tescoba? és mi történt ott? erről irjatok bövebbet ez mindenkit jobban érdekel! Tequila?

 

Kámán Te tényleg menjél Zalaegerszegre.

 

Hencsey nyilatkozata maximálisan ott van,a szezon elején amit láttam a Körmendtől...minősíthetetlen volt.Óriási szerencse is kellett ehhez,de sikerült.
Topon van manapság az Alba,Körmend,Berény és én a Paksot mindig is győztes csapatnak gondolom,Ők bármikor,bárhol nagyon jók és nagyon rosszak is tudnak lenni.Vojvoda nagyon jól,éretten játszik,dob,kiforrott játékos,szvsz a legjobb magyar a posztján,sőt talán úgy általában is,főleg ha a korát is nézem.

 

Ase :
-Legjobb magyar mag
-Leggyengébb légiós

Kár Levivel meg Idlettel meg ilyennel kupát rendezni.
Gyenge csapatok elleni meccsek elaltattak mindenkit h ők is elegek lesznek.. de még Körmenden se.
Katasztrófa a palánk alatti védekezés.
Zo is hiába 15+ pontot gyenge rengeteg rossz dobás..triplát felejtse el.

Nagy javulás kell itt bármihez..
HAjrá Ase.

 

Rohadjatok meg!!!! :) :)

K. NAGY ELISMERÉS NEKTEK SZOMBATHELYRŐL!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kutya sem hitte volna, de le vagyok nyűgőzve!!!
Egy egyszerű mondat erre: REMEK TELJESÍTMÉNY!!!!!!!!

 

az MTE TV-n néztem a meccset;
jó volt a Körmend;
nem szabad lebecsülni őket sem, és a többi csapatot sem ......
otthon veszélyes lehet mindenki ....
Ferencz Csaba nagyot játszott ....
gratula neki és a csapatnak ...........

de ....... hajrá OLAAAAAAAAAAAAJJJJJJJJJJ !!!!!!!!!

 

nem-nem... az Zeg-Zeg-Zeg... köszi Egerszeg... volt, csak néhányan nem bírtak magukkal... de tényleg. Itt ülök a csarnokban, még mindig nem hiszem... Köszi Egerszeg, köszi Copeland !!!!!!!!!!!!!!!!

 

nem-nem... az Zeg-Zeg-Zeg... köszi Egerszeg... volt, csak néhányan nem bírtak magukkal... de tényleg. Itt ülök a csarnokban, még mindig nem hiszem... Köszi Egerszeg, köszi Copeland !!!!!!!!!!!!!!!!

 

Grat a Körmendnek!! Nem semmi!!
CSAKASZEDEAK!!

 

Gratula Szolnokról. A Kömendnek felsőházban a helye. A név kötelez.

 
7márc.0220:08 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Hali csakazolaj!
Én már évek óta mondom, hogy lufi a Sopron csapata. Év elején nagy lendület, pofoznak mindenkit (minket is) utána meg leeresztés.. Ezt a meccset is hogy lehetett elveszíteni?!?
Körmendnek üdv a felsőházban! Azért összetehetitek a kezeteket az egész éves produkciótok után:)
Hajrá ASEEEEEE!!!!! Lesznek itt nagy derbyk!

 
6márc.0220:01 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Néztem az MTE tv-t,pont amikor ment a Zeg-Zeg Zeg...zi Egerszegezés...hálás nép a körmendi.Egyébként jó meccs volt és nagyon jól játszott a Körmend.Fepu nagyon jól dobja mostanság a triplát,főleg nyilvános,közvetített meccseken.
Sopron nekem az örök vesztes kategória...

 

Ez hihetetlen!
A címben 11 pontos vereséget írnak, közben 94-85 a végeredmény...vagy nem?
Aztán a cikkben már 94-86...nos tud itt valaki számolni?
...igaz, paksi szempontból nincs jelentősége...:(
Hajrá ASE!

 

Kedves Körmendiek! Gratulálok, de egyben szomorú is vagyok... Lehetett volna még egy nagy derbi, de ez most így elmarad. Amúgy lehet hálálkodni a Zetének és az Albának!!! :-)

 

Hát ezt nem gondoltam volna a szezon elején...de FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁSBA jutottunk!!!! KÖRMEND!!! jah és persze grat Egerszegre :)

 

Valaki döntse már el, hogy mi az eredmény 8-9 vagy 11 pont a különbség??? Szempontunkból mindegy a másik meccs tudatában, de mégis...??.
Látom "sikerült" megint a triplákat blokkolnunk, meg is lett az eredménye.
Hajrá ASEEEE!!!!!! Irány a következő lépcső!

 

Kösz


önjük Zete! MTE!!!!!!!!

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A hetedik meccs dönt Lórántéknál

Reggio Emilia – A magyar klasszis öt pontot dobot, de csapata kikapott.
 

"Sírból" a döntőbe jutott az Olaj

Szolnok - Az Atomerőmű kis híján csodát tett, de a hosszabbításban fordított a címvédő.
 

Élő közvetítés

Körkép - TV, fullcourt.
 

Jelöltek és önjelöltek Sopronban

Sopron – Hamarosan új edzője lehet a csapatnak. Külföldi és magyar szakember is benne van a kalapban.
 

Hanga nélkül szenvedett a Manresa

Valencia - Lebetegedett a magyar kosaras.
 

Csábítja a Partizan, Magyarországon a Falco volt az első

Szombathely - A szerbek próbajátékra hívják, magyar kérőit kikosarazta Perl Zoltán.
 

Vírus támadta meg a körmendieket

Budapest - Az utolsó csoportmeccs lejátszása előtt felfüggesztették a fiú serdülő országos nyolcas döntőt.
 

Rektorváltástól függ az Eger sorsa

Eger - Amíg nincs meg a főiskola új vezetője, bizonytalan a csapat helyzete.
 

Szolnoki Olaj KK – Atomerőmű SE

Szolnok – Horváth Ákos még mindig nem játszhat.
 

Feljutott a Kecskemét

Salgótarján - Salgótarjánban is nyertek Wittmannék.
 

Magyar Bajnokság 2012/13

A legutóbbi eredmények
Ford.Párosítás
RED1Szolnok - ASE84-72
RED1Fehérvár - Kaposvár68-56
RED2ASE - Szolnok72-63
RED2Kaposvár - Fehérvár76-75
RED3Fehérvár - Kaposvár92-83
RED3Szolnok - ASE87-76
RED4Kaposvár - Fehérvár76-93
RED4ASE - Szolnok95-82
RED5Szolnok - ASE102-98

Következik...
Ford.PárosításIdőpont
RF1Fehérvár - Szolnok05.22. 18:50
RR1ASE - Kaposvár05.25. 18:00
RF2Szolnok - Fehérvár05.25. 18:50
RF3Fehérvár - Szolnok05.28. 18:50
RR2Kaposvár - ASE05.29. 18:00
RF4Szolnok - Fehérvár05.31. 18:50
RR3ASE - Kaposvár06.01. 18:00
RF5Fehérvár - Szolnok06.02. 18:50
 

Tabella

Középszakasz felsőház - végeredmény
HCsapatMGyVrel.p.
1.Alba Fehérvár 10 8 21,050
2.Szolnoki Olaj KK 10 8 21,050
3.Atomerőmű SE 10 6 40,900
4.Kaposvári KK 10 3 70,750
5.TOP COP Security Jászberény 10 3 70,700
6.Lami-Véd Körmend 10 2 80,650
Középszakasz alsóház - végererdmény
HCsapatMGyVrel.p.
7.SZOVA-Trend Optika KC Szombathely 28 17 110,804
8.Pécsi VSK-PANNONPOWER 28 15 130,768
9.Soproni KC 28 14 140,750
10.Naturtex-SZTE-Szedeák 28 11 170,696
11.Zalakerámia ZTE KK 28 11 170,696
12.Nyíregyházi KK 28 10 180,679
13.Factum Sport 28 2 260,536
 

Csapatok

városcsapat
DebrecenFactum Sport Debrecen
JászberényTOP COP Security Jászberényi KSE
KaposvárKaposvári KK
KecskemétKTE Duna Aszfalt
KörmendLami-Véd Körmend
NyíregyházaMarso-Vagép NYKK
PaksAtomerőmű SE
PécsPécsi VSK-PANNONPOWER
SalgótarjánKonacranes-Salgótarjáni KSE
SopronSoproni KC
SzegedNaturtex-SZTE-Szedeák
SzékesfehérvárAlba Fehérvár
SzolnokSzolnoki Olaj KK
SzombathelySZOVA-Trend Optika KC Szombathely
ZalaegerszegZalakerámia ZTE KK
BudapestEnterNet-NTE Hegyvidék
DebrecenDebreceni Egyetem KE
DombóvárDombóvár KC
 
  
  • Olaj KK - Atomerőmű SE 87-76

  • Csirke Ferenc interjú

  • Kaposvári KK - Alba Fehérvár

  • Szolnoki Olaj KK - Atomerőmű SE

  • Schott Gáborra emlékeztek

  • Lami-Véd Körmend - Atomerőmű SE 93-83