Az Alba az első, Falco az alsóházban
Szombathely - Kellerék nem engedték kiénekelni a sajtot a szájukból.
Tudd meg gyorsabban a magyar kosárlabda legfontosabb híreit. Klikk és like a Facebook oldalunkat!
Hagyományosnak mondható, hogy a Falco és az Alba küzdelmes, parázs meccset játszik egymással. Nem volt ez másképp ma este sem az Aréna Savariában. Ez nem is csoda, hiszen mindkét csapatnak óriási volt a tét. A fehérváriak az alapszakasz győzelemre, a szombathelyiek a felsőházra „gyúrtak”.
A meccs elején a Falco kapta el a ritmust, de Hollis-ék gyorsan rendezték a soraikat és az első tíz perc végére átvették a vezetést, amiből gyorsan tízet csináltak. A hazaiak hiába kapaszkodtak, a jól dobó vendégek a nagyszünetre tizenegy pontos előnnyel mehettek. Az első tíz perc krónikájához tartozik, hogy Dzunics mester reklamálásért technikait kapott, Zagorac és Hollis kakaskodása után pedig a játékvezetőknek minden rutinjukra szükség volt, hogy normális kerékvágásba tereljék a meccset. Igaz ekkor már csak három másodperc volt hátra. 35-46
A második félidőt jól kezdte a Falco, de a különbség jelentősen nem csökkent. Aztán a Bencze-legénység pillanatai jöttek. Mire Kellerék észbe kaptak volna, már Dzunicsnak kellett időt kérni, mert kettőre csökkent csapata előnye. Hatott az edzői intelem. A 26. percben ismét tíz volt közte, az utolsó etapra pedig 58-69-el fordultak a csapatok. A záró rész első öt percében nem esett kosár. A vége azonban hihetetlenül izgalmas lett. A Falco kétszer is feljött háromra, de az Alba már nem engedte kiénekelni a sajtot a szájából, megnyerte a meccset és az alapszakaszt.
Bencze Tamás, a Szombathely edzője: Szomorú vagyok, mert nem nyertünk, és nem sikerült direkt ágon a felsőházba kerülnünk. Talán nem szentségtörés, ha azt mondom egy ilyen presztízs meccs után, hogy büszke vagyok a csapatomra. Azt hiszem, hogy ma mindent megtettünk egy nagyon jól játszó Alba ellen. Olykor tekintélyesnek tűnő hátrányból is vissza tudtunk jönni. Amiben elsősorban hibáztunk, az az, hogy a meccs bizonyos szakaszaiban az indulataink vezéreltek minket és nem a higgadt, nyugodt fej. Emiatt többször is rossz döntéseket hoztunk. Ez az Alba érdeme, hogy ezt el tudták érni.
Braniszlav Dzunics, az Alba edzője: Megérdemeltük ezt a győzelmet, nagyon keményen megdolgoztunk érte. Egy erős ellenfelet győztünk le, amely főleg hazai pályán erős. Az első pillanattól kezdve mi irányítottuk a találkozót. Elsősorban a jó védekezésünknek köszönhetően, bár néha támadásban is jó megoldásokat csináltunk. Minden elismerésem a fiúké.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.





Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.
nagyon sivár életed lehet, nagyon sajnállak!
Hibás a cím.
Az Alba csak holtversenyes első, mert a Szolnok nyerte az alapszakaszt. És utóbbiaknak még 22 meccset sem kellett végignyomniuk. Az Atom, a Kaposvár, a Jászberény meg a Körmend pedig hiába hajtott, esélyük sem lehetett a nagyszerűen teljesítő Szolnokkal szemben!
Indulhat hát a közgépszakasz... a sport még nagyobb dicsőségére.
Szalay, Nyerges és sleppjük sem Hemingway-en nőtt fel:
"A sport megtanít becsületesen gyõzni, vagy emelt fõvel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít."
Becsületesen győzni, azt...
Hát igen, az a duó egy kalap sz@r. Náluk már most jobb a kis Váradi. A perlt nem láttam játszani. Ugye csak viccelsz, hogy Kálmán jövőre is játszani fog?
KLÓN!
Még szerencse hogy a Falkócska még bennt van a kup....... ja hogy ott ilyen nem létezik, csak alsóház, meg MAGYAR kupa kiesés, meg égések sora, meg disznók, meg sírfeliratosok. Jobban sajnállak téged te vén buzi, mint magunkat, egészségedre a borhoz! Kortyolgasd majd a Factum elleni diadal után, meg a Nyíregy elleni győzelem után is ... szánalmas vén tróger :D
Gratulálok mindenkinek aki csak egymást tudja szidni, és nem a saját csapatával foglalkozik. Hihetetlen ahogy végigolvastam nagyjából, ahogy ez a sok szenny kijön egyesek szájából.
Tudod a segélyt már el is költöttem, FRANCIA konyakot vettem rajta, és a boldogság tölt el mikor kortyolgatás közben eszembe jut, hogy ők tették meg veletek a pottyantásos kiesést az EC-l:-):-):-)
A FACTUMOT!!!!!! jaaaa .... bocsi, az nektek jut, Hajrá hozzá! :D szerencsétlen vén gyökér! segélyke megjött már? kéne már egy új sírfelirat mert ez már ótvar nagyon, vagy addig játszátok szerencsétlent, míg ott nem esik össze a pályán? SZÁNALMAS BRIGÁD! Aki egy Adria Ligát összehasonlít egy magyarbajnoksággal, annak nagyon gyenge elméje lehet, de látszik is, minden meccsen, csak a vigyor és a gyászszalag, ennyi maradt. Viszket tesóknak meg Norbi update!
" mert a szezon elején megfenyegették az MKOSZ-t: ha nem módosítanak a kiíráson, nem vesznek rész a bajnokságban. Ugye mindenki emlékszik hogy így volt?!"
Lehet hogy te így emlékszel csak nem így volt. Az Olaj azt mondta, ha nem változik a versenykiírás, akkor inkább nem indul az Aba ligában. De arról nem volt szó h a bajnokságban. Az már más téma, hogy jó irányba változott-e a versenykiírás...
Látod vénember te írtad le IGOKEACSKA tudok kik ők? az Adria liga felsőházának tagja és ti??? nagyfilkó a Magyar bajnokság ALSÓHÁZÁNAK ugyanolyan tagja mint az olaj az Adria ligáénak csak az a k@rva blamás ,hogy a szint nemugyanaz (magyar liga kontra aba liga)Remélem érzékeled a különbséget ? Ezek után ti (nagyfilkó) mennyit kapnátok Aleksandrovacon holnap szerinted?? ha kevesebbet mint az olaj akkor csaholjál bár ez sohasem tudjuk meg elnézve a szétesett nagyfilkót.
Szolnoki honvéd szurkolók, nem tudom biztosan, de ti talán jobban testközelben vagytok, kit ver holnap ronggyá az IGOKEACSKA?:-):-):-)
Sajnálom pityu.
Sajnálom , utoljára reagáltam rád , ugyanis " .... pityu " sem vagyok . Szomorú dolog ez hogy nem lehet kommunikálni mert egy szolnoki még olvasni sem képes . :(
Jól van pityu.
Neked meg vasárnap is tanulnod kellene az olvasást ugyanis nem vagyok " Pityuka .... " ....
Hát a Jászberény ellenit? :D
Pityuka a pihenés még neked is jár vasárnap úgyhogy ne harsogjál még ilyenkor is.
Mi is a tegnapi filkó szoppancsot-:)))
Szolnoki honvédosok, nem tudjátok mikor adja a tv a Francia csapat elleni mérkőzés ismétlését, háromszor láttam, de szívesen megnézném negyedszer is, sőt még fizetnék is érte?
Bravó PARIS!
Nem tisztelt Bagáry!
Úgy látom hiába öregszel az eszed már soha nem jön meg.
Nem érted , de nem csodálkozom , szolnoki " szurkoló " vagy .... :D
Ha már szolnoki honvédozol vén hülye, akkor a próféta szóljon belőled, és nyerjünk annyi bajnoki címet mint a "budapesti". :)
Apropó arról értekezzünk már (falcos cikk okán) ,hogyan jutott idáig a benczés-alakulat? Várom megtisztelő válaszod-:))))
Hajrá nagyfilkó!!!! Hajrá alsóház!!! -:))))))
Micsoda válaszok, Szolnoki Honvéd :D Látszik hogy 60 és a halál közt vagy :D Sírfelirat megvan még? Lóbáljad a Factumocska meccseken! Lacika örülni fog neki!
Hát, nem tudom, hogy ugyanazt olvastuk-e, de én megvédeném a szerzőt, egy mondata van, amiben a "gusztustalan" jelző valóban túlzás, ám összességében ez nem egy túlgőzölt írás azért.
Pedig fehérváriként most rohantam oda érzékenykedni. :))
Ehhez csak annyit: Bencze maga nyilatkozta a meccs előtt, hogy ha kell, szét fogják tördelni az Alba játékát. Nyilvánvaló, hogy ez nem gyors passzokra vonatkozik... Más kérdés, hogy csak ritkán sikerült az indításokba tényleg beleszabálytalankodni.
A Hollis-Zagorac affér nyilván megtörtént, szerintem mindenki csak a végeredményt látta. Hogy ilyenkor ki kezdte és ki reagált, nem tudni, bizonyára a végső állomás az volt, ami miatt a szlovén elterült. A játékvezető sportszerűtlen hibát ítélt, tehát vélhetően ő nem ütést látott, legfeljebb egy túl kemény ütközést vagy egyebet.
Megjegyzem amikor a második félidőben Smith maradt a földön a ti támadásotok közben, azért még síp sem volt, pedig utána ő is igen hevesen kérte számon Ivoseven. No de ez nyilván elkerülte a figyelmedet.
Egy igen feszült hangulatú meccs volt, amelyre nyilván mindkét edző lélektanilag is felkészítette a csapatát. De nagyon messze van az Alba attól, amit itt állítasz róla.
Azon se csodálkoznék, ha csak szolnoki honvédcsapata indulna a rájátszásban!
Meg se lepődnék azon, ha ily előkelő csapatok közt, elérnék az előkelő második helyet!
Az első természetesen a Szalay, Nyergesló MKOSZ, díszes csapat lenne játék nélkül, de ismerős a helyzet, ugye nagyon kedves döglött, olajfertőzött szurkolók:-):-):-)
Más is tud olyan szövegkörnyezetben írni, mint a sötét alpári nyugat!
Oké csá. Illedelem király, olvass vissza néhány cikket, magaddal szemben is alkoss szép véleményt vén buzi :-):-):-) De vééégre NYERHETŐ meccsek következnek a FALKÓCSKÁNAK! :-)
84-re: maximálisan egyetértek, Sporttárs!
Ez nagyon illedelmes hsz volt, oly szolnoki honvédes, gazdag trágár kultúrával megspékelő egyén belépője :-):-):-)
Szia!
Nincs ilyen fóbiám,sőt az érdekeltségeim jelentős része ott van...csak azért ilyen cikket HITELES ember semmilyen nyílt terepen nem tesz ki...mert ez magát minősíti.A szurkoló mondhat,írhat ilyet,de aki a tudósít,az nem.Itt az "újságírás???"/elnézést a szakmától,mert ez nem az/ ETIKÁJA a probléma.Volt "szerencsém" hallgatni már nem egy közvetítést pl. Körmendről...ott azért ha ellépi Fepu,akkor a riporter nem a bírót anyázta,hanem azt mondta,hogy ez lépés volt.A Nyugat rádión egyszer szintén hallgattam volna egy közvetítést,olyan 3-4 perc után kiszálltam,mert ami ott ment,az ellenfél,bírók pocskondiázása,az nagyon távol áll/t/ a sport,valóság,fair play szellemétől.Amit egy szurkeri minőségben megtehet az ember,azt bizonyos helyeken,minőségben már NEM!
Én erre gondoltam.
Üdv!
Ez csak neked újság.
Másik kedvenc csapatom az új játékosokkal a legerősebb kerettel rendelkezik , ha nem nyerik meg a bajnokságot , az SZÉGYEN lesz .
Az Intoa simát tudjuk ki . Egy szolnoki " szurkoló " ....
Azt az ilyen hogy oszthatja az eszét ( ami nincs ) amikor ilyet nem tud ? :D Szánalmas ....
Fú de rommá vertetek minket azt a betyárját vén gyászszalagos! A rommáverés az a ligetben volt faszfejkém, nem a szent arénában! Ennyire nehéz megszokni az alsóház légkörét? HATALMAS NAGY ÉGÉS!!!! Várjátok már? készülnek a molinók? Viszket tesók készítik már a fánk készletet? Ezt az oldalt a nyugat saját parasztjai tették tönkre, az olyan vén faszok mint te, a viszketék, és sokan mások! SÁR-GA-GE-CIIIIK!!!! Öröm lesz az alsóházban látni vergődni titeket!!!!!!!!!!!!
Szokjátok az alsóház feelingjét szombathelyen : HAJRÁ FILKÓÓÓÓ -:)))))))
03.09. Szeged-Falco
03.16. Falco-Debrecen
03.23. szabadnap
03.27. Falco-Nyíregyháza
04.03. Falco-Pécs
04.06. ZTE-Falco
04.10. Sopron-Falco
Mosolyogtam rajta, mást nem lehet tenni.
Azért Dunántúl-fóbiáért neked sem kell a szomszédba menni.
Folyamatosan hergeled magad és "ugrasz" minden olyan beírásra, megjegyzésre, ahol Magyarország különböző vidékeit hasonlítják össze.
Mindenhol élnek (Borsodtól-Zaláig stb...) ilyen-olyan emberek, mindenhol vannak gazdagabb és szegényebb helyek, vannak persze életszinvonalbeli (minimális) különbségek is.
A Falco honlapján megjelent cikk teljesen szubjektív, de ez érthető!!! EZ egy csapat honlapja, nem pedig független média.
Ugyanúgy, ahogy a szurkolók is a saját csapatuk szemszögéből vizsgálják a meccseket.
Gondolod te kivétel vagy?? :)
Kedves kenu! Meglep,hogy ilyen rossz véleménnyel vagy a csapatunkról.Veled ellentétben mi pont fordítva láttuk eddig a csapat játékát.Mindig megpróbáltuk játszani a kosárlabdát,szépen szabályosan sportszerűen,még kipontozódás is csak imitt-amott fordult elő.Az agresszív játékot meg a csibészséget hiányoltuk eddig,ami nem egyenlő a durvasággal,meg otromba tettekkel(köpködés).Végre észrevettük,hogy fel kell venni a kesztyűt,mert különben bedarálnak az agresszívebb csapatok.Ha nem vetted volna észre errefelé megy a mai kosárlabda.Faulthatáron,keményen(nem durván)erős akarattal kell ma már ezt a játékot űzni,ha eredményt akarsz elérni.A mostani csapatunkban egyébként kimondottan szelíd szimpatikus légiósok vannak(az újat még nem ismerjük).Szvsz.A kirohanásodat a csapatunk ellen betudom a vereség miatt érzett elkeseredésednek,amit megértek.További szép napot(mert az van).
Egy ismerősöm jelezte,hogy olvassam el,megtettem...ajánlom én is minden reális kosárbarátnak,olvassa el a falkó honlapon a meccsről szóló cikket.Hát kb.mintha egy tizenéves,borgőzös hülyegyerek írta volna,semmi objektívitás,hihetetlen,hogy egy ilyen szarkenegetés megjelenhet,tele uszítással,mocskolódással.Szidnak minden Alba játékost,vezetőt egy elvileg OBJEKTÍV beszámolóban,ez lenne a hiteles tudósítás...???
Ami meg a fórumon megy náluk,az a hányás kategória...bár az megszokott dolog.Etika,kultúra,realitás...???
...és még ezeknek van bőr a pofájukon csaholni a keletre...????
Van baj arrafelé,nem kicsi!
Esetleg az értelmező kéziszótárt nem árt ott kinyitni...
2013 Európa...Welcome!
Ez meg a nagy magyar valóság...
Olvassátok el,érdemes...én ott még cikket nem láttam,amikor kikaptak,hogy jogos a vereség.
SZÉGYEN!
Még csak annyit, hogy az amúgy nagyon higgadt Zagorac az első félidő végi inzultus után, amikor is hatalmas vörös folttal a halántékán és fél arcán vonult le a pályáról (persze nem történt semmi?!) a második félidőben nem, vagy maximum 1 kosarat dobott. Az első félidőben megkapta az "alapozást", aztán a másodikban folymatosan adagolták neki.
Ennyi elég is volt.
Dzunic és Hollis meg a szünet végén ott magyarázta az orrom előtt Benczének, hogy nem is történt semmi a félidő végén. Úgy tűnt, hogy még nekik állt feljebb?!!!
megártott a kannás bor ....???????
hülyegyerek ......
a körmendiek szégyenkeznek miattad,hogy "körmendinek születtél"
(ahogy a másik cikknél fohászkodtál)
én meg azt mondom : Istenem,ekkora bűnt elkövetni !!!!!
ezt az Mte3131 -es IVADÉK-ot erre a világra hozni ?????
Az Alba sokkal jobb erőkből álló csapat, mint a Falco, szóval 10-ből 9-szer nem vitás, hogy ki nyer.
Ezért a tegnapi eredmény nem meglepő, hanem reális.
A felsőházba jutott csapatok szurkolóinak csak annyit szeretnék mondani a tegnapi meccs után, hogy óvatosan az Albával. Sikerült Fehérvárra igazolni annyit gyökér játékos, mint még összesen sem soha a magyar élvonalban. És ezt most mindenféle indulat nélkül írom! És mielőtt még jönnének a válasz kommentek, higgyétek el, hogy Kálmán Laci "legjobb" napján is csak ipari tanuló ezekhez képest! Tudom, nehéz elképzelni, de így van!
Szóval csak óvatosan velük, mert hiába vagytok esetleg jobbak, pillanatok alatt el tudják érni, hogy a meccs a játékról szóljon. És valóban folymatosan egyszer nyíltan durván, aztán alattomosan szedik szét az embereket. A nagy csalódás Dzunic volt, mert ő (innéttől kisbetűvel) partner volt ebben, pedig eddig sportembernek hittem.
Remélem nem hagyjátok magatokat és porig veritek ezt a rém suttyó gárdát!
Hajrá Falco
Kedveseim!
Nálatok Szolnokon is árvíz volt, hogy a hordalékot ide hozta????
Ha mindezt a mester egy hajadon emlékkönyvébe írja, - a meghatottságtól még meg is könnyezem... De ez egy profi csapatsport, melynek vannak szurkolói és tőke-támogatói. Az ő pénzükből fizetik a munkabérét és járulékait.
Mestermérleg:
Bencze Tamás: Szomorú vagyok, mert nem nyertünk, és nem sikerült direkt ágon a felsőházba kerülnünk. Talán nem szentségtörés, ha azt mondom egy ilyen presztízs meccs után, hogy büszke vagyok a csapatomra. Azt hiszem, hogy ma mindent megtettünk egy nagyon jól játszó Alba ellen. Olykor tekintélyesnek tűnő hátrányból is vissza tudtunk jönni. Amiben elsősorban hibáztunk, az az, hogy a meccs bizonyos szakaszaiban az indulataink vezéreltek minket és nem a higgadt, nyugodt fej. Emiatt többször is rossz döntéseket hoztunk. Ez az Alba érdeme, hogy ezt el tudták érni.
Nem is értem ehhez a Szanati-Simon duohoz miért ragaszkodik annyira a Bencze. Ha így folytatódik Lacika sosem megy nyugdíjba. Bezzeg Perl és Bognár egy percet sem játszott. Miért? Az alsóházban azért remélem elkezdi beépíteni őket... Stafford meg egy nulla, csak pumpál és passzol. Nekünk olyan 2-es kellett volna, aki be is tud törni.
Nem tisztelt vén hülye Bagáry!
Te miért nem az asszonnyal foglalkozol esetleg a gyerekekkel/unokákkal ezen a szép vasárnap délelőttön? Ja tudom, az asszony elhagyott,(amit nem csodálok) vagy talán sosem volt.
A kölkeid ha vannak egyáltalán, (bár emberiség elleni bűncselekmény neked bármilyen formában szaporodnod,), meg joggal szégyenkeznek a hülye apjuk miatt, és inkább beadnának a nyugger elfekvőbe.
Sok sikert a feka Albához. Bízom benne, hogy még idén 3x csapatot váltasz, mert az Olaj leszopatja a kis kedvenceidet.:)
Nem tisztelt vén hülye Bagáry!
Te miért nem az asszonnyal foglalkozol esetleg a gyerekekkel/unokákkal ezen a szép vasárnap délelőttön? Ja tudom, az asszony elhagyott,(amit nem csodálok) vagy talán sosem volt.
A kölkeid ha vannak egyáltalán, (bár emberiség elleni bűncselekmény neked bármilyen formában szaporodnod,), meg joggal szégyenkeznek a hülye apjuk miatt, és inkább beadnának a nyugger elfekvőbe.
Sok sikert a feka Albához. Bízom benne, hogy még idén 3x csapatot váltasz, mert az Olaj leszopatja a kis kedvenceidet.:)
Találd ki ezt pl : forest. na ? hülyegyerek.... -:))))
Anyádat szégyelld, ha kevés pénzt visz haza :)
Tisztelt szolnoki szurkerek! INTOA nem = INTOA. !!! Így próbálkozik a buta dunántúli troll.
Ja, nem néztem a pontot :))) Tényleg gyenge utánzat!
Ne add már el ezt a gyenge regisztrációdat mintha az eredeti Intoa lennél te surmóó!
Minden normális körmendi szurkolóval (mindigittvagyunk stb.) meg lehet beszélni a meccseket.DE!
Aki szolnoki minőségünkben a legnagyobb gyalázkodással sért bennünket, az -vérmérséklettől függően - ugyanolyan választ generál! Még az intelligensektől is: nem mindenkinek van jó napja, hogy állandóan szó nélkül hagyja ezeket a dolgokat. Személy szerint én sem szoktam ilyet írni, sőt: gratulálok a Körmendnek és a normális szurkolóinak. Van azonban egy határ, amit ha átlép valaki, még az akadémiai tagból is az állatot hozza ki.
Hajrá Olaj!
Gyenge utánzat vagy .Ezt a poént már elsütötték turfosnál már. valami dunántúli bagáry reinkarnáció!
Te sem vagy különb, mint akit ilyen alacsony szinten "dicséred", én szégyellem magamat helyetted is!
Magadról állítottál ki elégtelen bizonyítványt!!!
Rommá majd téged verünk.
Nagyon elszálltál a bejutásotoktól, te tehenész ivadék! Told már ide Szolnokra a képed, könnyen megtalálunk majd: egy gumicsizmás, tehénszar szagú parasztot libatollas kalapban nem lesz nehéz felismerni. Anyádat már ismerjük, de kösz, nem kell, vannak jobbak a 4-es mentén. Utánad a dögevők se fognak takarítani, büdös lennél te azoknak is.
Hatalmas dicsőség, azt a csapatatot legyőzni 5 ponttal, aki rommá verte a szolnoki honvéd csapatát a kupa első mérkőzésén :-)
Külön kiemelném ÁKOS kiemelkedő játékát, de a csapat többi tagjai is remekül teljesített! A gratuláció jár nekik!
Megemlíteném a Falco csapatából KÁLMÁN s VILL kiváló teljesítményét!
Ezt az oldalt el sötétítette, a szolnoki honvéd zsoldos csapat szurkolóinak megnyilvánulásai, a döglött olaj bűzétől megmámorosodott patkányszerű lények itt próbálják kiadni az EC-n feltorlódott gőzt, igazi trollok vagytok, nagyon kedves szolnoki honvéd szurkolók:-):-):-)
HAJRÁ ALBA.
Hidd el megértelek. :)
Tudom nehéz neked, hogy apád még mindig molesztál, anyád meg iszik és könnyűvérű ribanc.
Egyébként a pályán is le lesztek cumiztatva a szentélynek csúfolt disznóólban,de előtte vasvillával hányjátok ki a ganéjt, bele a te szádba. :)
Köcsög falusi paraszt!
Apa mi az,hogy felsőházi rájátszás? Nem tudom fiam,mi a benntmaradásért játszunk!
Valóban Baszki mesternek el kell húznia. Már nem lehet megélni a tavalyi Timberlake-Pantelic-féle csapatteljesítményből. Sierült erre a szezonra megörvendeztetni a szombathelyi szurkolókat Fey-jel és 3 fő kettes pozícióban alig villogó légióssal. Sikerült elverni egy csomó pénzt a szakszerűtlen munkával. Az edzőmentő érzékeny csapatszolidarítás nem hozott eredményt. A védekezés nem javult, körülményes támadások végére időhiányba kerültek, az adott kritikus helyzetekben nem a legcélszerűbb cserék tovább rontották a teljesítményt. Az kérdéses, hogy jövőre a város közgyűlése mekkora költségvetést szavaz meg, csökkenni fog a reklámfelületek iránti kereslet.
Egy csapat van Vas megyében hej hej! Ideje menni Baszki úr! Eltiporhatatlan MTE! Az örök szerelem! Utóirat: okádék jászparaszt mocskos zsoldnoki honvéd, hogy rohadnátok meg! Hajrá mindenki más! Bárki veri ezeket a szarrágókat, büszke lesz a kosártársadalom! Gennyes pattanás vagytok rühes patkány bányász kotradékok! A szentélyt majd fertötleni kell utánatok középkori söpredék zsoldnokiak! MTE!
Grat az Albának!
Ők már ezzel a kerettel vannak olyan csapat szinten, hogy képesek egy "balhés" taktikát is eladni.
Megint van egy impotens kettesünk és Matyi is veszélytelen a gyűrűre ...
Igazad van. Tényleg csak az volt. De azért ehhez le kellett győzni a Paksot. És a Paks sem tét nélkül játszott. Tehát ez elég nagy fegyvertény. Ebben a fordulóban tényleg kellett a szerencse. Nem is vitatható. Apróságokon múlott. Ha vasi döntő lesz nem leszek szomorú. Főleg, ha ezúttal mi jövünk ki jobban. Ezek persze csak az álmaim. Jelenleg egyik csapat sem esélyes erre. De a mai 3 eredményre is 32x-es szorzót adtak a fogadóirodák. :)
Intoa Barátomnál a pont az 51.hsz-ben leírtak szerint.
Teljesen egyetértek Vele,mint általában eddig is.
Azért kapunk Mi Olaj szurkolók a legtöbbet,amit a többi csapatnak is már réges-rég meg kell/ett volna/ lépnie.A kiemelés és pontelőny szerencsétlen,rossz döntés,nem Mi hoztuk,nem is Mi szurkolók kértük azt és szvsz nem islesz rá szükségünk.
Szóval visszatérve a lényegre:csak előre van menekülés...a győzelembe.
Nagyon remélem,a válogatott érdekei miatt is,hogy legalább a Paks és az Alba jönnek utánunk.
Megvan az első hely!Azt azért tudni kell,hogy a java még ezután következik.Ami bizakodásra ad okot az,hogy a fontosabb meccseken talán jobban tudunk játszani,hajtani,küzdeni.Ez reméljük így is marad.Hogy ez mire lesz elég?Reméljük,hogy mi játsszuk a bajnokság utolsó meccsét.
Érdemes átugrani a Falco-fórumra, - elszabadultak az indulatok. A vezetőedzőt nem-akármilyen jelzőkkel illetik. A meccs utolsó percében sem dobó-játékost hozott volna be, hanem a távoli találatokra képtelen Szanatit és Harazint erőltette. Így elszállt az utolsó esély is.
"a magyar posvány"
Neked is leírom. Ha homokba dugod a fejed és nem beszélsz a problémákról, attól nem lesz magas színvonalú a magyar bajnokság. Sajnos országos súlyos gondok vannak. De ezt már valóban nem írom le ezerszer. Ha szerinted minden rendben van, akkor nézz meg ÉLŐBEN egy Adria Liga meccset. Meglátod, hogy Hollis nem is lenne akkora sztár a délszláv "kölykök" között. Hatalmas a különbség van edzői vonalon is.
Látod, a "Kálmán utód" Szanati mennyit dobott? Jövőre is fog majd játszani az öreg? Lehetséges, hogy nem kérdés...
Grat az Albának! Kíváncsi vagyok milyen felállásban fognak ellenünk felállni. Szerintem az új centerrel.
Sajnos se az Olajnak és se a magyar kosárlabdának nincsen sportdiplomáciai ereje. Amíg magunkban gubbasztunk, addig nem is lehet. Rendben, az Olaj pár éve kilépett az európai színpadra. De ez kevés, hogy visszategyük Magyarországot a méltó helyére.
nem vagyok tényező az Albánál, egyszerű szurker vagyok,
és a kiemeléssel sincs bajom, hiszen Volán (jégkorong) szurkerként mi is kiemeltek vagyunk a hazai bajnokságban, tudom, hogy nem lehet végig játszani két bajnokságot.
korábban is leírtam már itt, hogy tisztelem az Olaj teljesítményét, de jövőre a kosárban is szerencsésebb megoldást kell találni, ami nem a sportdiplomáciai erőfitogtatásról szól...
Tudod van egy olyan mondás ha adnak fogadd el ha ütnek szaladj el. Komolyra fordítva a szót mi szolnokon sem értünk ezzel a 3 ponttal teljesen egyet ,de én éppolyan tényező vagyok itt ,mint te fehérváron (legalábbis gondolom) ergó nem mi fogjuk megváltani a világot,( lásd zászlóügy) de ha megnyernénk az idei bajnokságot tudnék neki örülni.
A Falco mai mérkőzése -bár sorsdöntő lehetett volna- nem tartozott a meglepetések kategóriájába. Ugyanakkor a mérkőzés képe hűen tükrözte az eddigi szakmai hibák összességét. Iszonyatosan amatőr légiós-szerződtetések, rossz játékoscserék a meccsek fontos szakaszában. A védekezés hatékonysága még mindig megoldatlan kérdés. Most már inkább a költségkímélésre kellene hangsúlyt fektetni. Váradi Kornél irányításával, a szerencsétlen kettesünk eltávolításával, még 2 saját fiatal bevetésével. Különben iszonyatos deficit keletkezhet. Anyagi és morális is!
EZ a FALCO egy nagy szar:D
egyébként olaj-alba az mindenképp lett volna, az összehasonlítást az olaj-factum, olaj-körmend és olaj-sopron között kell megtenned, mert ezek voltak az opciók
a -3 pont a végén ok? mert hiába verjük egymást oda-vissza, az a 3 ajándék pont az mindenképpen zavaró, és vitára okot adó dolog lesz...
:o)
Csak azt tudom mondani hogy el kell verni az olajat mindenkinek akik a fogukat fenik rá . Az más kérdés ,hogy mi szurkolók a magunk eszközeivel teszünk róla ,hogy ne így legyen , de majd meglátjuk mit dob a gép! Egy biztos jobban örülök szurkerként egy olaj-alba meccsnek , mint mondjuk egy olaj-factumnak. utóbbiért kár 1500ft-ot kidobni.
Grat az Albának teljesen megérdemelten nyertek! jól dobtak, a védekezés kőkemény volt és nem is fáradtak el. Kellert kiemelném, hatalmasat játszott.
Ennek ellenére büszke vagyok a csapatra, mert így, ennyivel, egy ilyen csapattól kikapni soha nem szégyen! Will játékát öröm volt nézni, kár hogy más nem tudott csatlakozni.
Az Alba a mai játékukkal szerintem a Szolnokot is megverték volna.
A Körmend meg a nevető harmadik, akiknek "csak" matematikai esélyük volt a felsőházba. Gratula nekik is, kiharcolták a továbbjutást!
Gratulálok az Albának, megérdemelték. Nagyjából a helyünkre kerültünk.
Egy nyugati söpredék
Igazad van. Egyezzünk meg abban, hogy csinálunk egy szurkolói táblázatot.
A végén levonjuk Tőletek a 3 ajándék pontot, és az lesz a mi sorrendünk.
Aki ennek az elején lesz, az lesz a MI, KÖZÖS BAJNOKUNK, aki előtt fejet hatunk kölcsönösen.
Kezet rá!
Brühühü, sírok. :-(((
Gratulálok a Fehérvár csapatának remekül játszott mind két csapat, az Alba egy STAFFORDAL (-1val)jobb volt! Egy légióstól egy kicsit több várható el!
A csapat a kitűzött célt hozta (az első 8) talán ennél egy kicsit többet vártak a szurkolók, de nincs mit tenni ez van.
HAJRÁ FALCO.
Csatlakozom.
Így igaz Forest! Monalisa nem olvassa mit művelnek a nyugati söpredékek az összes cikkünknél, és egy ilyen fantasztikus napon ne örülnénk ennek a SIKERnek? Vétek lenne.
Szolnokiként mondnom, hogy igazad van, sajnos mindkét oldalt vannak IQ betyárok, de én ezt úgy orvoslom, hogy nem veszek róluk tudomást.
Régen olyan jó volt ez a fórum, manapság meg 90%-ban a másik csapat gyalázásáról szól. Ha ezek az ilyen emberek az energiájuk felét nem a gyalázásra, hanem a saját csapatuk buzdítására ill. normális keretek között kifejtett vitával és vélemény nyilvánításra fordítaná, visszatérhetne a fórum is a jó irányba.
Visszatérve az előnyünkre. Rengeteg szurkolótársammal beszéltem és elég sok feleslegesnek tartotta ezt az előnyünket. (részemről én is)
Hajrá magyar kosárlabda!
Hajrá Olaj!
Szia. Legalább annyi önmérsékletet gyakorolunk feléjük amit korábban minden egyes szolnoki cikknél kaptunk többek közt a szombathelyiektől. Tudod amilyen az adjon ....olyan a fogadj I.... Amiről pedig te beszélsz hosszasan a 3 pont stb..nem mi szurkolók toltuk előre a csapatunkat,de ha gondoljátok verjétek meg az olajat ha megy és próbáljátok az igazatokat a pályán bebizonyítani.
A Szolnokiak helyében azért gyakorolnék egy kis önmérsékletet! A bajnokságban nem játszva bekerülni a felsőházi rájátszásba, csak azért lehetett, mert a szezon elején megfenyegették az MKOSZ-t: ha nem módosítanak a kiíráson, nem vesznek rész a bajnokságban. Ugye mindenki emlékszik hogy így volt?! Na és a kisírt 3 pontra is!
Szóval olajosok, visszacsöppenve a "magyar posványba+ - ahogyan ti fogalmaztok- biztosan nagy mellénnyel kell nekiindulni? Nem érzitek furcsán magatokat: HA nyertek, élmény és nagy mellény a posványban dagonyázni? Na és ha most nem terem babér-mert előfordulhat!!- akkor meg magyarázat, hogy a posványban nem kunszt bajnoknak lenni... Célszerű mindent a helyén kezelni! Hajrá magyar sport, hajrá magyar kosárlabda! Jöjjenek az igazán jó meccsek jó hangulatban, telt házak előtt!
...most nézem, a Tabellán az első 12 hely foglalt, most mi lesz?
Először is GRATULÁLOK AZ ALBÁNAK ÉS A KÖRMENDNEK!!!
Másodszor. Örök életemben küzdősportos voltam, de imádom a labdajátékokat és szeretném hinni, hogy némi affinitásom van is hozzá.
Azt mondják 2-est a legkönnyebb igazolni. Azt aki idehozta Levyt, Rubint, majd Staffordot és ebben minden érintett szakmai vezetőnek legszívesebben 5 kilós kalapáccsal verném szét a heréit!!! Továbbá olyan a játékunk, cserék, időkérések stb. mintha ezt a Falcot tavaly nem is ugyanez az edző irányította volna. Mi történt? Elfelejtettük a kosárlabdát?
Az idei Falcoval nem is érdemeljük meg a felsőházat!
Remélem jövőre más vezetéssel másként lesz.
"Mi és az első 5 (alba, ase, kapos, berény, körmend)"
1. Alba
2. ASE
3. Kaposvár
4. Jászberény
5. Körmend
... és Ti? :o)
Megérdemeltétek,ezt nem kell megmagyarázni,igazad van ebben...
Grat az Albának! Factumocska :))) Nyíregyházácska :) Hajrá mindenki, hadd folytatódjon az igazi fesztivál :)) Igen, az :)) Szép sorban mindet :))
Turbos_Laptop, faradtolaj, k1l2m3n4o5, ba2lan3do4zo ... vélemény? hozzátok a 180 hsz-t.
A rájátszás után a két legjobb alsóházas csapat csatlakozik a felsőház 6 csapatához és jön a hagyományos PO.
A felsőház sorrendje majd a 7-8. helyre az alsó ház két legjobbja.A két legjobbat kapja rögtön a feljutó két csapat.
Turbos_Laptop;faradtolaj;k1l2m3n4o5;
ba2lan3do4zo ............ hol vagytok sárga csulik? Ja készítitek a drapériákat a factum-meccsre -:)))))!!
Szép volt, Fiúk! Nagyon örülök, hogy egy kiélezett, mondhatni "vérre menő" idegenbeli bajnokin sikerült behúzni a győzelmet. Végre Ákos is kezdi megtalálni igazi önmagát, ez az ő valódi tudása - illetve bízom benne, hogy még ennél is képes jobban játszani. Kíváncsian várom Jones debütálását!
Hajrá ALBA!
Ja, és EGY CSAPAT van Vas megyében!
Nem hiszek a szememnek! Az ABA liga virtuális 8-ik helyezettje még a középszakaszba sem jutott be? Ejnyje-ejnyje! Bencze mekkorát nyilatkozott a Factum meccs után! Ismételhet! Alsóház fiúk, alsóház! Ott a helyetek!
Grat az Albának és Körmendnek is!!!!!!!!!
már előre örül a májam .....
egy jó párosítás ......
FACTUMOCSKA - FALCOCSKA ( SZOVA-Trend Optika KC Szombathely-ecske )
47 : 126
ez nekik való !!!!!!!!!!!
Az utolsó negyedben nagyon "leült" a két csapat, és hosszú ideig egyik sem talált be. Ha ott elkapja a Szombathely a fonalat, akkor ma kikapunk. Szerencsénk volt, de néha az is kell. Örülök, hogy mindenféle matekozás nélkül lett első a csapat, de ahogy mondani szokták a végén kell az első helyen lenni. :)
Bencze mester ismét készítheti csapatát a FACTUM ellen!!!!
MAJD ŐK MEGVÁLASZOLJÁK ....... Turbos_Laptop;faradtolaj;k1l2m3n4o5;
ba2lan3do4zo ............
ÉN NEM ISMEREM A VERSENYKIÍRÁST ......
csak egy OLAJ szurkoló vagyok ........... mi az a felsőház ????
hogy lehet oda bejutni ???
mi az a kupagyőzelem ?????
Hajrá OLAAAAAAAAAAJJJJJJJJJJJ !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Gratula az Albának, remélem izgalmas döntő lesz! A két évvel ezelőtti ismétlése például (hasonló végeredménnyel).
A Falcosok részéről egész évben ment a pofázás, hogy az Olaj az ABA ligában utolsó. Ők a MAGYAR bajnokság felső házába sem férnek be:) Ilyen az élet:))
Mi és az első 5 (alba, ase, kapos, berény, körmend)
Gratula az Albának, remélem izgalmas döntő lesz! A két évvel ezelőtti ismétlése például (hasonló végeredménnyel).
A Falcosok részéről egész évben ment a pofázás, hogy az Olaj az ABA ligában utolsó. Ők a MAGYAR bajnokság felső házába sem férnek be:) Ilyen az élet:))
Megérdemelt hetedik hely a filkónak.Hajrá majd a Factum ellen!
Szép volt, fiúk!
Nem tudom,valószinű nem vagyok képben:tényleg velünk együtt hány csapat játszik a középszakaszban?Csak az Olaj!
Nyugi srácok,azzal vagyunk többek emberileg,ha most nem rúgtok beléjük,van bajuk elég.Jogosnak tűnik a "bosszú",jött ránk a szenny,a mocsok egész évben,DE tessék felülemelkedni rajtuk! Megfelelő stílusban adjátok az ívet.
Zrikaként azért én is leírom:ALSÓHÁZ,mint a kétkamarás parlamenti rendszerben.
Ez van...
A 180 db hsz igénye Forest Kollégának jogos...tessék,csak tessék.Szabad a pálya,van hely a bb1-en...
Az Alba döntőre azért ne vegyél mérget!
gratula az ALBA - nak ....... !!!!!!!!!
72 : 77 a vége ............
az első negyed 8. percétől végig vezetett az ALBA ....
a III: negyedben felzárkózott kettőre a falco, majd megint elment 10 - el az ALBA;
a vége ismét szoros lett - 69 - 72; de nem tudott a falco fordítani ....
megérdemelt ALBA győzelem ..............
a Sopron jó elrontotta a végét .....
32. percben 16 ponttal ment a Sopron - 63 : 47 .....
Hajrá OLAAAAAAAAAAAAJJJJJJJJJJJJJJJ !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Gratula az Albának, remélem izgalmas döntő lesz! A két évvel ezelőtti ismétlése például (hasonló végeredménnyel).
A Falcosok részéről egész évben ment a pofázás, hogy az Olaj az ABA ligában utolsó. Ők a MAGYAR bajnokság felső házába sem férnek be:) Ilyen az élet:))
Ahogy elnézem,nagyjából az elején megszerzett előnyét tartotta az Alba végig.
Grat nekik az első helyért,hamarosan találkozunk! Keller megszórta magát és úgy tűnik,Szöszi is odavert a volt klubjának egy kicsit.
Szombathely ALSÓHÁZ! Sárga csulik most vetyengjetek vagy 180 hsz-ig ne csak a szolnoki cikkeknél.
SÁR-GA-GE-CIIIIIIKKKKK BRUHA-HA-HA !!!!!
SZOPÓFESZTIVÁL szombathelyen!!!!!! Irány az alsóház csicskák!!!!! :-)