A szezon legfontosabb meccse lesz
Székesfehérvár – Juhos Leventéék számára az alapszakasz-győzelem lesz a tét a szombathelyi bajnokin.
Az Albának és a Falcónak is kiemelten fontos lesz a szombati mérkőzés az alapszakasz zárófordulójában. A fehérváriak az első helyet, a szombathelyiek a felsőházba jutást érhetik el egy esetleges sikerrel. Az Alba magasembere, Juhos Levente szerint csak a győzelem elfogadható számukra.
- Talán nem túlzás azt mondanom, hogy a szezon legfontosabb meccse következik számunkra, hiszen az első helyünk lehet a tét a szombathelyi találkozón, így pedig, hogy a Falcónak is kell a győzelem, igazán nagy küzdelemre lehet számítani, de mindenképpen a győzelem a célunk. Az alapszakasz végéhez érve elmondható, hogy eléggé kiegyenlített a mezőny, a legnagyobb riválisunk még mindig a Szolnok lehet a bajnokság további részében, de rögtön utánuk következik a Paks és a Kaposvár, valamint a Jászberényről, vagy éppen az említett Falcóról sem szabad elfeledkezni – mondta el Juhos Levente a BB1.hu-nak.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.




