„Romlott a játékunk minősége”
Zalaegerszeg - Gáspár Dávid nem akar nagy hátrányból indulni a középszakaszban, ezért még legalább egy meccset megnyerne az alapszakasz végéig.
Tudd meg gyorsabban a magyar kosárlabda legfontosabb híreit. Klikk és like a Facebook oldalunkat!
Január 19-én, nagyjából egy hónappal ezelőtt nyert utoljára tétmérkőzést a Zalakerámia-ZTE KK NB I-es kosárlabdacsapata. A kék-fehérek azóta hat vereségen vannak túl, és már az is eldőlt, hogy a biztos felsőházi rájátszást jelentő legjobb öt együttes közé nem érhetnek oda. A zalaiak azonban arról még nem tettek le, hogy a középszakasz után a nyolcba kerüljenek, ezért szeretnének javítani formájukon. Ehhez azonban nem lesz könnyű dolguk, hiszen a foggal-körömmel a legjobb ötért harcoló Jászberény és Sopron otthonába látogatnak. A gárda válogatott bedobója, Gáspár Dávid a BB1.hu érdeklődésére elismerte, hogy kisebb hullámvölgybe kerültek, de még legalább egy meccset szeretnének nyerni az alapszakaszban.
- Az történt nálunk, hogy az utóbbi időben a játékunk minősége eléggé leromlott. Most azon dolgozunk, hogy ezen változtassunk, és megpróbálunk felkészülni a középszakaszra. Nyilván nem szeretnénk úgy nekivágni a sorozatnak, hogy minden esélyünket eljátszottuk. Az utolsó két helyet a legjobb nyolcba szeretnénk valahogy elcsípni. Ez lebeg a szemünk előtt, és így próbálunk nekimenni ennek a hátralévő két mérkőzésnek. Azt hiszem, nem kell ecsetelnem, hogy a Jászberény és a Sopron otthon mennyire erős, úgyhogy ki kell hoznunk magunkból a legjobbat. Tudjuk, hogy egyik találkozón sem mi leszünk az esélyesek, de sportolók vagyunk, ezért természetesen nyerni szeretnénk. Azt gondolom, hogy Sopronban talán nagyobb esélyünk van a győzelemre, pláne, ha a két gárda formáját nézzük. Megpróbálunk élni ezzel az eséllyel. Ha azonban már nem sikerül többet nyernünk, akkor a középszakaszban kell valahogy pótolnunk ezeket a győzelmeket. Nagyjából minden rivális előttünk van, ezért kíváncsian várom, hogy mekkora hátránnyal indulunk velük szemben. Abban biztos vagyok, hogy nem lesz egyszerű dolgunk.
- Minek köszönhető az Ön által is említett formahanyatlás?
- Volt egy eléggé megterhelő menetelésünk, ami januárban kezdődött. Nagyjából háromnaponta játszottunk mérkőzést, és elég sok utazás is volt a találkozók között. Szerintem erre nem volt berendezkedve a csapat, és a rotációnk sem volt olyan bő. Bár a sérültjeink felépültek, de még nem tudtak olyan formába lendülni, hogy a mester bátran hozzájuk tudott volna nyúlni. Ezáltal kicsit kiégett, és ötlettelen lett a csapat játéka. Azt gondolom, hogy ez egy természetes folyamat, egy természetes velejárója egy ilyen hosszú szezonnak, de az lenne most a legfontosabb, hogy ebből minél gyorsabban kilábaljunk. Sajnos ez nálunk most gondot okoz, ami kicsit talán a rutintalanságra és a kellő rotáció hiányára fogható. Ezzel a játékosok is tisztában vannak, és mindenki ismeri a saját hibáit - mondta a BB1.hu-nak Gáspár Dávid.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.




