"A" csoportban indulhat a Körmend

Körkép – 13 csapatos lesz a férfi élvonal. Bebes István közleményével frissítve.

Fogadj pénz nélkül a londoni olimpia eseményeire, és nyerd meg a legújabb iPhone-t a Rangadó.hu Facebook játékán!

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöksége hétfő délutáni ülésén saját döntési körbe vonta a bajnoki nevezések fellebbezéseinek elbírálását és úgy határozott, hogy a férfiaknál a Körmend fellebbezésének helyt ad, így a vasi klub indulhat az NB1 A csoportjában. Mivel 11 csapat és a Szolnok nevezését fogadták el az MKOSZ vezetői, így az Elnökség úgy döntött, hogy 12 csapat – plusz az Adria Ligában résztvevő Szolnok – részvételével írja ki a bajnokságot és az előző évi rangsor alapján egy csapatnak még indulási jogot biztosít a legfelsőbb osztályban. Erre előnevezést kell beadniuk a kluboknak 2012. augusztus 8-án déli 12 óráig.

Elnökségi felhatalmazás alapján a női és a férfi előnevezések elbírálása az MKOSZ Elnökének és Főtitkárának hatáskörébe került. Az MKOSZ elnöksége elfogadta, hogy a női és a férfi NB1 A csoportos bajnokság egyaránt 2012. október 6-án indul.

Az NB1-es klubok gazdálkodását a jövőben negyedévente vizsgálni fogja a szövetség.

Az idén 100 éves magyar kosárlabda következő ünnepsége szeptember 22-án a Városligeti Műjégpályán lesz, ahol meccsekkel, kiállítással és egyéb programokkal ünnepli majd a szövetség a sportág magyarországi centenáriumát - adta hírül az mkosz.hu.

Bebes István, körmendi polgármester egy újabb közleményben reagált a történtekre.

Közlemény

Az elmúlt napok történései után jó hírről szeretném tájékoztatni a szurkolókat: megkaptuk a hivatalos értesítést arról, hogy a BC Körmend csapata a 2012/2013-as bajnokságban az NB I-ben A-csoportjában szerepelhet.
Mint az közismert, a korábbi tulajdonos visszalépése miatt az 50 éves klubot megszűnés fenyegette, morális és gazdasági válságba került. Az indulási jog megszerzése – meggyőződésem szerint – az első lépés a megtisztulás felé vezető úton, az új bajnokságot és a remélhetően hosszú távon is működő klubmodell felépítését már ennek jegyében kezdjük el. A végleges rendszer kialaításához türelmet és időt kérnénk a szurkolóktól, mivel megalapozott és átgondolt döntéseket szeretnénk hozni.

A megoldáson dolgozó stábbal egyetemben úgy látjuk, hogy a következő napokban rengeteg feladat vár ránk. Legelőször is a játékosokkal kell rendeznünk a megörökölt problémákat. Az új bajnokságra csapatot és szakmai stábot kell szerveznünk, ám a nyakunkba szakadt hiány miatt a tavalyi költségvetés felével számolhatunk reálisan, ennek jelentős hányadát az előző évi kötelezettségek kifizetésére kell fordítanunk. Ahogy korábban említettem, ezzel párhuzamosan megkezdjük az új működési modell kialakítását, ami azt is jelenti, hogy a bajnokság előkészítése után az átmenetinek tekintett állapotokat végleg rendezzük.

Ami a nemzetközi kupaszereplést illeti: tudomásul vettük az előző vezetés vállalását. Az anyagi és technikai háttéről egyeztetünk a szövetséggel, ezt követően alakítjuk ki álláspontunkat. Szeretnénk, ha a nemzetközi kupában is játszana a csapat, de ez nem mehet a bajnoki szereplés rovására.

A mostani helyzetben elsődleges a körmendi kosárlabda életben tartása, ezért a későbbiekben szeretnénk azzal foglalkozni, hogy mi vezetett idáig. A volt tulajdonos, Szabó Forrai Zsolt szerepvállalása kapcsán egyértelműnek látszik, hogy az egyszemélyes tulajdonosi modell szinte kínálta a kontroll nélküli működést, ezért a jövőben mindenképpen változtatni szeretnénk ezen. Az új rendszerben mindenképpen felügyeletet kívánunk gyakorolni a klub irányítása felett, az erre létrehozott testületbe meghívjuk a szurkolók képviselőjét is, hogy első kézből tájékoztathassa a drukkereket a klub körüli történésekről. Addig is, amíg az új modell kiépül, folyamatosan beszámolunk a legfrissebb hírekről.

Bebes István
polgármester

 
29aug.0719:48 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Szerintem megtarcsák Bellt. Ahogy mi is megtarcsuk szerencsére Molnár Bandit és Tamást is. És külön örülök hogy most már van egy másik Molnárunk is, aki mellesleg pont körmendi.

 

NEmzetközi kupában valo indulás na ez ám a pofátlanság mikor az nb1 re sincs megfelelö anyagi háttér és milyen keret indulna a nemzetközi kupába vagy simán megtarcsák a bellt meg hoznak még 3 légiost

 
27aug.0714:03 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Ez nem szimpiség kérdése! Semmi bajom Veled,se mással! Pityesz,Veled sem.
Tudjuk,hogy nem leszünk egy topcsapat,de legalább leszünk!Nehéz lesz innét felállni,beletelhet pár évbe is akár,de Körmenden ez Becsületbeli ügy,egyszerűen nincs más!
Talán azért is futottunk bele ebbe a bohócba (SZFZS) is,mert bíztunk benne feltétel nélkül,csak,hogy lehessen,legyen csapatunk!És szerintem erről Mi szurkolók tehetünk a legkevésbé!
Ha jól tudom idén nem esik ki senki az A csoportból,de remélem odáig nem jutunk el!
Igen,lehet melodráma,de jelen helyzetben,ennek is kell örülnünk!

 
26aug.0713:40 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Pofozógép 2. Micsoda kiesési rangadó lesz! Zte-Körmend. Nagyon vicces lesz. Tudom, hogy most nem vagyok szimpi, de ennek semmi értelme sem lesz. Azt a szégyent kell majd megélnetek, mint amit a Zete művelt. De hát ha ez kell nektek...

 
25aug.0712:51 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Kedves "nagyon kiakadt barátom"!!! Most mi a ló.a.zért vagy felháborodva?!?! Azt kérdeztem csak meg, hogy mi van a -150 millával!!!??? Illetve azt jegyeztem meg pár szóban, hogy ebben az országban vannak szabályok, törvények, előírások, aztán akinek lehet az egyszer csak lesz.rja azokat. Ki a nagy büdös ..... szidott Benneteket???? Hol írtam én azt, hogy annak örülnék, ha nem indulhatnátok???????? Mondjuk a magadfajta szurkoló nem is sok normális embernek hiányozna az biztos, de a klubbért kár lenne.
Szóval nyugi, vedd be a nyugtatódat és várd a bajnoki rajtot!!! Vicces egy év elé nézünk az biztos!

 

Így soha nem lesz itt megtisztulás, csak halmozódik a kaki!
Biztos jó ez valakiknek, hogy így van!
A zavarosban könnyebb halászni!

 
23aug.0711:32 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

kit érdekel a szaros melodrámád, vagy az, hogy becumiztátok egy makkoscipős jött ment paraszt jurólíges ígéreteit?? akkor egy kicsit mintha nagyobb lett volna a szátok..
a lényeg a -150 milla, meg 2 év alatt 2 EC visszalépés..vigyétek a magyar kosárlabda jó hírét a nagy világban!! viccc ez az egész zetéstől, szöveccségestől...

 
22aug.0710:42 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Kedves "jóindulatú barátom"! Nem tudom miért rühelled ennyire a Körmendet,de biztos megvan az okod rá... de soha nem kívánom,hogy te is átéld a csapatoddal ezt a borzalmat,amit mi átéltünk Körmend szurkolók,az utóbbi hetekben!
Neked biztos jobb lenne az életed,ha nem indultunk volna,de nekünk nem!!!Nyugodtan szidd az országot,mindent,akár a felmenőinket is,de! ITT VAGYUNK! hála Istennek!

Üdv.

 

És a -150 millával mi van?!?!? Az smafu????? Vicc ez az ország........velünk együtt....

 

Következmények nélküli ország” -pár éve mondta valaki…….
azóta se változott semmi.
Az elnök eldönti, hogy ki érdemes az indulásra és ki nem, felelőtlen gazdálkodás ide vagy oda.
Sportvezetők előre, a „ki tud nagyobb tartozást felhalmozni” verseny 3. helye még kiadó!

 
19aug.0618:50 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Szerintem Zsótika nevét meg pont, hogy nem szabad elfelejteni, hanem egy örök életre meg kell jegyezni. Sőt! Még terjeszteni is kéne, nehogy még1x bárholis felbukkanhasson a kis piros pipellőjében :)
Remélem rendbe jönnek a dolgok és a játékosok is aláírnak 1-2 napon belül.
MTE

 
18aug.0618:29 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

"Jönnek a hírek..." Ez olyan ismerős nekünk is, vagy egy éve. Folyamatosan nézem a saját oldalunk, nem jönnek a hírek, hanem elmennek róla...Éppen Kern Úr nyilatkozata lépett le...Üdv.

 

Azért az mit szólna, - 4-es játékost keresünk - és valami csoda folytán, vagy az új ügyvezetőnk tőkeerős szponzora által visszaigazolna Bell. Szívesen látnám. Egy "féreg" de amikor hozzánk került Zegre, volt ámulás....Nagy szénaboglya haj, átlag 25-30 pont. Tudta a dolgát...

 
16aug.0618:21 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

99% ,de hamarosan úgyis jönnek a hírek!Nem akarok itt erről többet írni! Szóval sok sikert Nektek! Üdv.

 
15aug.0618:17 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Bizony,Így legyen szomszédvári! Eljön még a mi időnk újra! :) A légiósokkal kapcsolatban,az előbb írtam!

 
14aug.0618:17 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

A párezer dolláros légiósokat ne emlegesd... Inkább ne is gondolkodjatok ebben. Tapasztalat. Ruják, Fepu, Fodor....bizti?

 
13aug.0618:14 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Párezer dolláros légiósokról beszélek,nem sztárokról... majd kiderül! SZFZS nevét meg felejtsük el egy életre! :-)

 
12aug.0618:13 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Amúgy nem is tudom, ki lehet az a kettő, Grebenár és Fodor Marci marad Szolnokon, Keresztes Sopronban, most csak Kuttor és Tatu neve ugrik be, akik szóba jöhetnének, ők meg nem tudom mennyire jelentenének erősítést. Vagy esetleg Trummer Rudi visszatér? : )))

 
11aug.0618:04 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Nem lenne ez olyan gyenge keret, amúgy ezek a tervek, hogy 2 körmendit vissza, vagy a te elképzelésed? MTE!

 
10aug.0618:03 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Legyen így szomszédvári!! 3 légiós merész 150 milla hiánnyal, de hajrá!! Nagy meccseink lennének a 8-12 helyért! Ilyen sem volt még, de majd visszatérünk...

 
9aug.0618:02 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Na, és ki fizeti azt a 3 jó légióst? SzFZs?

 
8aug.0618:00 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Arról volt szó ma döntenek, vagy még valami még mindig nem kerek nekik, és két napot adtak pótolni.... Megértem mindenki ideges, próbálok higgadt maradni, bár már nagyon tele van a huzavonával. Kern Úr megtette a magáét, az új ügyvezető meg hallgat ez a nagy baj.. Indulunk!!!! Játékosok lesznek. Ketté szakad egy kicsit a mezőny, jó lesz ez így. Egyenlőre.

 
7aug.0617:54 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Ja és remélem Ti is itt lesztek!!!!

 
6aug.0617:53 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Ruják,Fepu,Fodor G.,Sonyák B,Csapai,Sömönek M,Golomán Gy, nevet nem írok,de 2 körmendi nevelés vissza,plusz 3 légiós és már meg is van!
Nem egy egetverő csapat,de küzdeni akarással nem lesz gond az biztos!Lényeg,hogy itt vagyunk!

MTE FOREVER!

 
5aug.0617:52 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Ugyan màr, az eddig eltelt jópàr napban is errõl volt szó.
Nehogy szerződni lehessen végre egy jàtékossal is...

 

Bocs mindenkitől, de a mai ülésen nem csak arról volt szó, hogy az Mte indulhat-e? Ügyvezető úr kellene nyilatkozni valamit a saját honlapunkon, ha már augusztus 1-től te vagy a "vezető"!

 
3aug.0617:43 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Azért, hogy azonnal be is adjuk a papírokat, mivel nagyon nincs is másik csapat, aki vállalná az A csoportot. Én még mindig úgy tudom minket támogatnak, meg adottak is a feltételek. Körmend elindul, nagyon nincs is más lehetősége, de ők is belekerülnek abba a helyzetbe, amibe mi is kerültünk tavaly. Kik maradnak Körmenden? Sok sikert Körmendre, remélem kettő nap múlva mi is ott leszünk, bár kiestünk, és jogos is a felvetés miért indulhatunk? Ha már megtehetjük, miért ne neveznénk emberek? Ki tenne másképp, ha adódik a lehetőség.....

 

És a ZTE fellebbezése?

 

Mi a tökömet kell még szerdàig vàrni? Még jó, hogy van egerszegi elnökségi tag...

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

Győzelemmel kezdték az elődöntőt Lóránték

Róma – A Virtus hosszabbítás után győzte le a Cantut.
 

Csirke aláírt Pécsre

Pécs - Két évvel hosszabbították meg a szakember szerződését.
 

A Paks került közelebb a bronzhoz

Paks - 102 pontot kapott a Kaposvár.
 

Élő közvetítések

Körkép - Online, fullcourt.
 

Szolnoki Olaj - Alba Fehérvár

Szolnok - Ascserics kevesebb hibát, Dzunics még jobb játékot vár játékosaitól.
 

Presztízs értékű a bronz

Paks - Kovács Ákos szerint túltette magát a csapat az elődöntőbeli vereségen.
 

B csoport: Csaták az alsóházban

Körkép – Hétvégén folytatódnak a 9-20. helyért folytatott küzdelmek.
 

A férfiak nem mennek az Universiadéra

Körkép – Ellenben női csapatot küld az MKOSZ.
 

Galéria az álomdöntőről

Székesfehérvár - Nézegessen képeket a finálé első meccséről!
 

Atomerőmű SE – Kaposvári KK

Paks – Kezdődik a bronzcsata.
 

Magyar Bajnokság 2012/13

A legutóbbi eredmények
Ford.Párosítás
RF1Fehérvár - Szolnok79-70
RR1ASE - Kaposvár102-80

Következik...
Ford.PárosításIdőpont
RF2Szolnok - Fehérvár05.25. 19:00
RR2Kaposvár - ASE05.26. 17:00
RF3Fehérvár - Szolnok05.28. 19:00
RR3ASE - Kaposvár05.29. 19:00
RF4Szolnok - Fehérvár05.31. 19:00
RF5Fehérvár - Szolnok06.02. 19:00
 

Tabella

Középszakasz felsőház - végeredmény
HCsapatMGyVrel.p.
1.Alba Fehérvár 10 8 21,050
2.Szolnoki Olaj KK 10 8 21,050
3.Atomerőmű SE 10 6 40,900
4.Kaposvári KK 10 3 70,750
5.TOP COP Security Jászberény 10 3 70,700
6.Lami-Véd Körmend 10 2 80,650
Középszakasz alsóház - végererdmény
HCsapatMGyVrel.p.
7.SZOVA-Trend Optika KC Szombathely 28 17 110,804
8.Pécsi VSK-PANNONPOWER 28 15 130,768
9.Soproni KC 28 14 140,750
10.Naturtex-SZTE-Szedeák 28 11 170,696
11.Zalakerámia ZTE KK 28 11 170,696
12.Nyíregyházi KK 28 10 180,679
13.Factum Sport 28 2 260,536
 

Csapatok

városcsapat
DebrecenFactum Sport Debrecen
JászberényTOP COP Security Jászberényi KSE
KaposvárKaposvári KK
KecskemétKTE Duna Aszfalt
KörmendLami-Véd Körmend
NyíregyházaMarso-Vagép NYKK
PaksAtomerőmű SE
PécsPécsi VSK-PANNONPOWER
SalgótarjánKonacranes-Salgótarjáni KSE
SopronSoproni KC
SzegedNaturtex-SZTE-Szedeák
SzékesfehérvárAlba Fehérvár
SzolnokSzolnoki Olaj KK
SzombathelySZOVA-Trend Optika KC Szombathely
ZalaegerszegZalakerámia ZTE KK
BudapestEnterNet-NTE Hegyvidék
DebrecenDebreceni Egyetem KE
DombóvárDombóvár KC
 
  
  • Bericap Alba Fehérvár - Szolnoki Olaj KK

  • Edzésben a Zalaegerszeg

  • Olaj KK - Atomerőmű SE 87-76

  • Csirke Ferenc interjú

  • Kaposvári KK - Alba Fehérvár

  • Szolnoki Olaj KK - Atomerőmű SE