Nincs megfelelő szakmai háttér
Cegléd – Teremgondok miatt nem indul a B csoportban a Cegléd.
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, nem adta le nevezését az NB I/B-re a Ceglédi KE csapata. Honlapunknak még a feljutás kiharcolása után a csapat elnöke, Lázár László azt mondta, csak abban az esetben vállalják a másodosztályt, ha sikerül szakmailag is előteremteni a megfelelő feltételeket.
– A korábbi interjúban elmondtam, hogy csak akkor tudjuk vállalni az NB I/B-t, ha sportszakmai szempontból meg tudjuk teremteni a másodosztály feltételeit. A megfelelő szakmai háttér egyik alapeleme az edzések és mérkőzések infrastruktúrájának biztosítása. A városi sportcsarnokot két első osztályú csapat használja ősztől, hiszen a női kosarasok mellett a férfi kézilabdacsapat is feljutott az NB I-be. Emiatt a terem használati lehetősége nagyon korlátozott, nem tudnánk megfelelő mennyiségű edzéslehetőséget biztosítani a játékosaink, valamint az utánpótlás csapatok számára. Így nagyon nehéz lenne versenyképes csapatot építeni az NB I/B-ben, ezért azt a döntést hoztuk, hogy nem nevezzük a csapatot a másodosztályba – nyilatkozta a BB1.hu-nak Lázár.
Az elnök azt is elmondta, a csapat az NB II-ben indul a következő szezonban is.
– Maradunk jövőre az NB II-ben, és készülünk a következő bajnoki szezonra, amelyben az utánpótlás-nevelésre fordítunk nagyobb hangsúlyt. A játékoskeretünk adott, természetesen folyamatosan dolgozunk annak megerősítésén – zárta szavait a Ceglédi KE elnöke, Lázár László.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.



