U20: Győzelem az Universiade válogatott ellen

Pasarét – Szoros mérkőzésen sikerült nyerniük Völgyi Péter tanítványainak.

Péntektől vasárnapig nemzetközi felkészülési tornára kerül sor Pasaréten. A magyar színeket az U20-as fiú válogatott, és az Universiade válogatott képviseli. A nemzetközi mezőnyből az irán és bolgár U20-as csapat érkezett Magyarországra.

Az első napon már összemérte erejét a magyar U20-as és az Universiade válogatott. A mérkőzés nagyon szorosan alakult. Az első negyedben Völgyi Péter tanítványai léptek meg, majd a félidőre fordított az egyetemistákból, főiskolásokból álló csapat.

A második félidőben fej-fej mellett haladt a két gárda, azonban a végjátékban az U20-as csapatnak jöttek össze jobban a dolgai, így 8 ponttal sikerült nyerniük.

Folytatás holnap következik, amikor 16.30-tól az Universiade válogatott Bulgáriával, az U20-as csapat pedig 19 órai kezdettel Iránnal fog megmérkőzni.

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

Egyenlített a Szolnok

Szolnok - Hiába hajrázott nagyot, a végét elrontotta az Alba.
 

Élő közvetítések

Körkép - TV, fullcourt.
 

Szőke Balázs visszavonul

Kaposvár - Utoljára láthatják Kaposváron játszani a kék-fehérek csapatkapitányát.
 

Kaposvári KK – Atomerőmű SE

Kaposvár – Egyenlítésre készül az egyre fáradtabb hazai csapat.
 

"A két legjobb jutott a döntőbe"

Székesfehérvár - A keddi mérkőzést a helyszínen tekinti meg, és szurkol az Albának Hanga Ádám.
 

Az Alba pályaelőnye lehet a bibi

Szolnok - Pór Péter lát hasonlóságot a mostani és a két évvel ezelőtti párharc között, szolnoki aranyban reménykedik.
 

Ötmeccses fináléra számít

Budapest – Boros Zoltán szerint az fogja nyerni a döntőt, aki a kinti és benti játék egyensúlyát megtalálja.
 

Győzelemmel kezdték az elődöntőt Lóránték

Róma – A Virtus hosszabbítás után győzte le a Cantut.
 

Csirke aláírt Pécsre

Pécs - Két évvel hosszabbították meg a szakember szerződését.
 

A Paks került közelebb a bronzhoz

Paks - 102 pontot kapott a Kaposvár.
 

Magyar Bajnokság 2012/13

A legutóbbi eredmények
Ford.Párosítás
RF1Fehérvár - Szolnok79-70
RR1ASE - Kaposvár102-80
RF2Szolnok - Fehérvár65-60

Következik...
Ford.PárosításIdőpont
RR2Kaposvár - ASE05.26. 17:00
RF3Fehérvár - Szolnok05.28. 19:00
RR3ASE - Kaposvár05.29. 19:00
RF4Szolnok - Fehérvár05.31. 19:00
RF5Fehérvár - Szolnok06.02. 19:00
 

Tabella

Középszakasz felsőház - végeredmény
HCsapatMGyVrel.p.
1.Alba Fehérvár 10 8 21,050
2.Szolnoki Olaj KK 10 8 21,050
3.Atomerőmű SE 10 6 40,900
4.Kaposvári KK 10 3 70,750
5.TOP COP Security Jászberény 10 3 70,700
6.Lami-Véd Körmend 10 2 80,650
Középszakasz alsóház - végererdmény
HCsapatMGyVrel.p.
7.SZOVA-Trend Optika KC Szombathely 28 17 110,804
8.Pécsi VSK-PANNONPOWER 28 15 130,768
9.Soproni KC 28 14 140,750
10.Naturtex-SZTE-Szedeák 28 11 170,696
11.Zalakerámia ZTE KK 28 11 170,696
12.Nyíregyházi KK 28 10 180,679
13.Factum Sport 28 2 260,536
 

Csapatok

városcsapat
DebrecenFactum Sport Debrecen
JászberényTOP COP Security Jászberényi KSE
KaposvárKaposvári KK
KecskemétKTE Duna Aszfalt
KörmendLami-Véd Körmend
NyíregyházaMarso-Vagép NYKK
PaksAtomerőmű SE
PécsPécsi VSK-PANNONPOWER
SalgótarjánKonacranes-Salgótarjáni KSE
SopronSoproni KC
SzegedNaturtex-SZTE-Szedeák
SzékesfehérvárAlba Fehérvár
SzolnokSzolnoki Olaj KK
SzombathelySZOVA-Trend Optika KC Szombathely
ZalaegerszegZalakerámia ZTE KK
BudapestEnterNet-NTE Hegyvidék
DebrecenDebreceni Egyetem KE
DombóvárDombóvár KC
 
  
  • Bericap Alba Fehérvár - Szolnoki Olaj KK

  • Edzésben a Zalaegerszeg

  • Olaj KK - Atomerőmű SE 87-76

  • Csirke Ferenc interjú

  • Kaposvári KK - Alba Fehérvár

  • Szolnoki Olaj KK - Atomerőmű SE