Egerszegen a B csoportra készülnek
Zalaegerszeg – A ZTE KK Kft. 20 millió Ft-ot kért a várostól, mert ha ezt nem kapja meg, nem nevezhet a bajnokságra.
A ma délelőtti, zalaegerszegi városi közgyűlésen tárgyalták a helyi sportegyesületek támogatását, a napirendi pontok között szerepelt többek között a ZTE KK Kft-vel kötött együttműködési megállapodás módosítása is.
Gyutai Csaba, polgármester elmondta, szeretnék, ha a kosárcsapat tiszta lappal indulna neki a következő szezonnak. Egyelőre a másodosztályú szereplés pénzügyi feltételeit próbálják biztosítani.
– Rendkívül komoly pénzügyi nehézségek voltak a klubnál, ennek egyik következménye a sikertelen szezon is. Szeretnénk lezárni a nehéz gazdálkodás időszakát, és tiszta lappal nekiindulni a következő idénynek, amely során a másod-, vagy az egyik csapat visszalépése esetén továbbra is az első osztályban fog indulni a ZTE. Egyelőre a másodosztályú szereplés pénzügyi feltételeit próbáljuk biztosítani.
Miközben Kocsis Gyula, a pénzügyi bizottság elnöke a sakkozók támogatása mellett érvelt, közölte:
– A kosárlabdázóknak ötmillió forintos adóhátralékuk van és munkabérrel is tartoznak, mégsem teszünk fel kérdéseket ezzel kapcsolatban, nem vonjuk felelősségre, sőt támogatjuk őket, mert a cég a miénk, a városé...
Kiss Ferenc (MSZP) emlékeztetett, hogy a ZTE KK Kft. húszmillió forintot kért, mert ha ezt nem kapja meg, és nem tesz eleget különböző fizetési kötelezettségeinek, nem nevezhet a bajnokságra. Hangsúlyozta, ha módosítják a város és a gazdasági társaság közti megállapodást, azzal tudomásul veszik, hogy a csapat kiesett az élvonalból. Elmondta azt is, hogy bár a Szolnok indul az Adria Ligában, de az emiatt megüresedett helyet a szövetség nem fogja feltölteni, tehát a zalaiak maradnak a B-csoportban.
Az eredeti határozati javaslatot 12 igen, 1 nem, 5 tartózkodás mellett elfogadták.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.




A zte fórumon,BORUS nevü hozzászólo fején találta a szöget.Ebben a harmadik láncszem szerintem a leendő szakm,ig.Nálunk is szeretett volna pacsiba lenni ezzel azzal,de hamar kiismerték,és felismerték a dolgokat.Aztán HUSSS! Gáspi,Tóth G,valami jobb helyen szeretne lenni.Mert tavaly egy szemet nem fejlődtek.Inkább elmegy mindenki a zte-ből.A szakmai irányításon áll vagy bukik a dolog.
"Csíra"??? Anyád! Az!
Nekem nem kell erölködni, a lufi még mindig nem durrant ki!
Közpénzes kérdésre miért nem böfögtél?
Soha nem fogunk megszűnni,Te kis csíra.Ne is erőlködj.
Muhahaha!
20MFt-ot kért a várostól! Kedves "kék az Istenek"... ez nem ilyenkor nem közpénznek számit!
Az lenne a legjobb... ha véglegesen megszünnétek! Ez már csak a halott zsiráf vergődése effektus!
sztem hülyeség h nem volt már adósság..mennyi is volt?azt 1 szezon alatt légiósokkal(cserélve)sztem nem lehet ledolgozni
A sikertelen szezon.-Mifelénk az edzők készítik fel csapatukat,nem apénz.
Elmondták! Olvasd el! Hátralék van, (még mindig, pedig már nem volt), de mégsem teszünk fel kérdéseket ezzel kapcsolatban, nem vonjuk felelősségre, sőt támogatjuk őket.
Egy igazi tulajdonosi szemlélet. Ha 1000 ft-ot adok a gyerekemnek és elkölti azt is megkérdezem, hogy mire költötte. Nem ennyi pénzt...
Ez már megint mi a p***? A polgármester A csoportos költségvetésről magyaráz a B csoportban már vagy egy hónapja, meg plusz pénzt ígér, ha mégis A csoport, erre kiderül, hogy 20 millió kell ahhoz, hogy egyáltalán nevezhessünk? Meg öt millás adóhátralék, fizetések csúszása, holott mindenhol azt pofázzák, hogy nincs csúszás?
Valaki álljon már ki és mondják már el, hogy mi franc történt az elmúlt másfél-két évben!