Olaszországban az U20-as válogatott

Körkép - Sűrű programmal készülnek a magyar fiatalok az Európa-bajnokságra.

Kiváló körülmények között készülnek a magyar fiatalok a bulgáriai B-divíziós Európa-bajnokságra. A játékosok többsége még nem tud teljesen a felkészülésre koncentrálni, ugyanis érettségi vagy egyetemi kötelességeinek is eleget kell tenniük a felkészülés mellett.

- Nagyon jó körülmények között készülhetünk – kezdte Völgyi Péter, a férfi U20-as válogatott vezetőedzője. – Mindennel elégedettek vagyunk, nem lehet panasz sem az edzéskörülményekre, sem a szállásunkra, sem pedig az étkeztetésre. A teljes keretnek eddig ritkán tudtam edzést tartani, sok játékosomnak érettségi vagy egyetemi vizsgája van, így egyelőre az alaptaktikákat nehezen tudtuk kialakítani. Sérültünk viszont nincs. Sűrített a programunk, alig 25 edzésnapunk van az Eb-ig, annyi idő alatt kell elvégeznünk a feladatainkat.

A vezetőedző elmondta, a csapat két nemzetközi tornán is szerepel majd a kontinensviadal előtt.

- Csütörtöktől Olaszországban veszünk részt egy tornán, itt a hazaiak mellett Ukrajna és Ausztria lesz az ellenfelünk. Erre az eseményre már 14 fősre szűkítjük a keretünket. Ezután ismét a Vasasnál edzőtáborozunk, Pasaréten. Június végén mi rendezünk egy nemzetközi tornát, ahol majd Bulgáriával, Iránnal és a magyar Universiade csapattal mérkőzünk meg - számolt be a felkészülés részletes programjáról honlapunknak Völgyi Péter.

Az U20-as férfi válogatott keret tagjai:

Timkó Norbert, Ignácz Dávid, Oláh Dávid, Pongó Martin, Stefán Dávid, Tursics Krisztián, Varga Ádám, Jakab Péter, Bíró Olivér, Czinger Zoltán, Kerkai Ákos, Lakosa Ákos, Misek Levente, Pavlovics Vuk, Nagy Szabolcs, Polyák László, Sömenek Martin.

A szakmai stáb tagjai:

Dr. Gyimesi Endre csapatvezető, Völgyi Péter vezetőedző, Kiss Attila edző, Plézer Gábor technikai vezető.

A válogatott programja

2012. június 11-16., 18-21: Edzőtábor, Pasarét
2012. június 21-25.: Nemzetközi torna, Olaszország
2012. június 26-29.: Edzőtábor, Pasarét
2012. június 29-július 1.: Nemzetközi torna, Pasarét
2012. július 3-6.: Edzőtábor, Pasarét
2012. július 5-6.: Felkészülési mérkőzések, Pasarét
2012. július 9-11.: Edzőtábor, Pasarét
2012. július 12-22.: B-divíziós Európa-bajnokság, Bulgária

 
4jún.2114:08 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

hát pedig nagyjából ez a VALÓS keret! kár hogy pár nagyon tehetséges fiatal nem került be...

 
3jún.2022:58 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Inkább ne! Kösz!

 

Na itt az egész Lakosa család... fasza

Timkó?? Na ne már... csődtömeg... fostalicska... soroljam még?

 

szerintem vicces, hogy a híres bb1 nagyjából fél éves adatokkal rendelkezik, a válogatott keret tagjaival kapcsolatban...
mert garantálhatom, hogy nagyjából a felsoroltak fele nincsen a jelenlegi csapatban! :D :D

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

AL: Nem csak a Szolnok izzad otthon

Körkép – A Split már kiszállt, jön a Mega Vizura.
 

A bronzcsata programja

Körkép - Egy hét alatt véget ér a szezon a Paksnak és a Kaposvárnak. Frissítve.
 

"Remélem, Levy ellőtte minden puskaporát"

Kaposvár - Drahos Gábor addig nézte a Szolnok - Paks meccset, amíg a kisfia el nem aludt.
 

Most az üzlet az első

Sopron - A Soprontól távozó Meszlényi Róbert a kosárlabdától sem szakadna el teljesen.
 

Hihetetlen végjáték

Szolnok – Így jutott döntőbe a Szolnok. Videó.
 

A döntő menetrendje

Körkép - Szerdán indul a csata!
 

Vojvoda: Ezt nehezen emésztjük meg

Paks – Pakson idő kell, míg feldolgozzák, hogy karnyújtásnyira volt a döntő, de végül a bronzért játszanak.
 

Báder: nem az akarattal van gond

Szolnok - A tanulságok átbeszélése után, görcsösség nélkül menne Székesfehérvárra a center.
 

A hetedik meccs dönt Lórántéknál

Reggio Emilia – A magyar klasszis öt pontot dobot, de csapata kikapott.
 

"Sírból" a döntőbe jutott az Olaj

Szolnok - Az Atomerőmű kis híján csodát tett, de a hosszabbításban fordított a címvédő.
 

Magyar Bajnokság 2012/13

A legutóbbi eredmények
Ford.Párosítás
RED1Szolnok - ASE84-72
RED1Fehérvár - Kaposvár68-56
RED2ASE - Szolnok72-63
RED2Kaposvár - Fehérvár76-75
RED3Fehérvár - Kaposvár92-83
RED3Szolnok - ASE87-76
RED4Kaposvár - Fehérvár76-93
RED4ASE - Szolnok95-82
RED5Szolnok - ASE102-98

Következik...
Ford.PárosításIdőpont
RF1Fehérvár - Szolnok05.22. 18:55
RR1ASE - Kaposvár05.25. 18:00
RF2Szolnok - Fehérvár05.25. 19:00
RF3Fehérvár - Szolnok05.28. 19:00
RR2Kaposvár - ASE05.29. 18:00
RF4Szolnok - Fehérvár05.31. 19:00
RR3ASE - Kaposvár06.01. 18:00
RF5Fehérvár - Szolnok06.02. 19:00
 

Tabella

Középszakasz felsőház - végeredmény
HCsapatMGyVrel.p.
1.Alba Fehérvár 10 8 21,050
2.Szolnoki Olaj KK 10 8 21,050
3.Atomerőmű SE 10 6 40,900
4.Kaposvári KK 10 3 70,750
5.TOP COP Security Jászberény 10 3 70,700
6.Lami-Véd Körmend 10 2 80,650
Középszakasz alsóház - végererdmény
HCsapatMGyVrel.p.
7.SZOVA-Trend Optika KC Szombathely 28 17 110,804
8.Pécsi VSK-PANNONPOWER 28 15 130,768
9.Soproni KC 28 14 140,750
10.Naturtex-SZTE-Szedeák 28 11 170,696
11.Zalakerámia ZTE KK 28 11 170,696
12.Nyíregyházi KK 28 10 180,679
13.Factum Sport 28 2 260,536
 

Csapatok

városcsapat
DebrecenFactum Sport Debrecen
JászberényTOP COP Security Jászberényi KSE
KaposvárKaposvári KK
KecskemétKTE Duna Aszfalt
KörmendLami-Véd Körmend
NyíregyházaMarso-Vagép NYKK
PaksAtomerőmű SE
PécsPécsi VSK-PANNONPOWER
SalgótarjánKonacranes-Salgótarjáni KSE
SopronSoproni KC
SzegedNaturtex-SZTE-Szedeák
SzékesfehérvárAlba Fehérvár
SzolnokSzolnoki Olaj KK
SzombathelySZOVA-Trend Optika KC Szombathely
ZalaegerszegZalakerámia ZTE KK
BudapestEnterNet-NTE Hegyvidék
DebrecenDebreceni Egyetem KE
DombóvárDombóvár KC
 
  
  • Olaj KK - Atomerőmű SE 87-76

  • Csirke Ferenc interjú

  • Kaposvári KK - Alba Fehérvár

  • Szolnoki Olaj KK - Atomerőmű SE

  • Schott Gáborra emlékeztek

  • Lami-Véd Körmend - Atomerőmű SE 93-83