Dénes még az "ajtócsapkodást" is vállalta

Kecskemét – A játékosnak több kérője is volt, de marad Kecskeméten.

Még az is elképzelhető, hogy a B csoportban indulna el a Kecskeméti KSE a következő szezonban – adtuk hírül mi is. Szojan Ivkovics nyilatkozatával kapcsolatban Wittmann Krisztián, a csapat kapitánya már leszögezte, hogy akár a második vonalban is kitartana a Kecskemét mellett. Dénes Gábor is hasonló véleményen van.

- A feleségem Sopronban játszik, így mikor meghallottam a B csoport lehetőségét, komolyan elgondolkoztam, hogy keresek egy A csoportos férfi csapatot a környéken. A közelség miatt, és hogy továbbra is az élvonalban folytathassam. Sőt, amikor felreppentek a kecskeméti hírek, csörgött is a telefonom, több csapat is érdeklődött utánam. Aztán átgondoltam a dolgot, és még, ha nem is kis családi konfliktus árán, de végül úgy döntöttem, hogy a B csoportban is kitartok a Kecskemét mellett. Nagyon sokat kaptunk a várostól, a szurkolóktól, a helyi szponzoroktól. Ők továbbra is azon lesznek, hogy a kecskeméti kosárlabda ismét az élvonalba kerülhessen. Egyszerűen nem hagyhatom cserben a többieket. Ha a B csoportban folytatjuk, akkor nem marad más, mint, hogy egy szezon után ismét visszakerüljünk az első osztályba. Bízom benne, hogy így lesz – tervezgetett Dénes.

 
2jún.2016:34 írta hozzászólásáraVálasz erreÚj hozzászólás

Valószínű északabbról keresték.

 

Nemtom, a Falco kereste-e ot, de en "haza" vartam. Sajnalom.

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

Olaj - Kecskemét – a B csoportban is

Körkép – Négy A csoportos együttes is elindítja U23-as együttesét a másodosztályban.
 

Előnyben az Alba

Székesfehérvár - A szünet után megtörték a Szolnokot a hazaiak.
 

Élő közvetítések

Körkép - TV, fullcourt.
 

Puszta megegyezett a Zetével

Zalaegerszeg - 1 évre írt alá a fiatal.
 

Nagyon marasztalják Polyákot

Nyíregyháza – Az NYKK vezetősége jövőre szeretne építeni a saját nevelésű, fiatal játékosára.
 

Somogyi a Cavs-nél is szerencsét próbál

Cleveland – Újabb NBA csapat figyelt fel a magyar óriásra.
 

Kosaras álom luxuskivitelben

Körkép - Megismétli a történelem önmagát?
 

Visszavágna a Szolnoknak

Székesfehérvár – Szabó Zsolt úgy érzi, hogy idén az Albával esélyesebb az aranyéremre, mint tavaly a Falcóval.
 

A harmadik Alba-Olaj döntő következik

Körkép – 2000-ben a fehérváriak, két éve a Szolnok örülhetett.
 

Nyaraljon iPaddel, de előbb nyerje meg a Nyugat.hu-tól!

(X) - Jön a nyár, a portál pedig arra gondolt, hogy megkönnyíti egy szerencsés olvasója pihenését az egyik legmenőbb táblagéppel.
 

Magyar Bajnokság 2012/13

A legutóbbi eredmények
Ford.Párosítás
RF1Fehérvár - Szolnok79-70

Következik...
Ford.PárosításIdőpont
RR1ASE - Kaposvár05.24. 18:00
RF2Szolnok - Fehérvár05.25. 19:00
RR2Kaposvár - ASE05.26. 17:00
RF3Fehérvár - Szolnok05.28. 19:00
RR3ASE - Kaposvár05.29. 19:00
RF4Szolnok - Fehérvár05.31. 19:00
RF5Fehérvár - Szolnok06.02. 19:00
 

Tabella

Középszakasz felsőház - végeredmény
HCsapatMGyVrel.p.
1.Alba Fehérvár 10 8 21,050
2.Szolnoki Olaj KK 10 8 21,050
3.Atomerőmű SE 10 6 40,900
4.Kaposvári KK 10 3 70,750
5.TOP COP Security Jászberény 10 3 70,700
6.Lami-Véd Körmend 10 2 80,650
Középszakasz alsóház - végererdmény
HCsapatMGyVrel.p.
7.SZOVA-Trend Optika KC Szombathely 28 17 110,804
8.Pécsi VSK-PANNONPOWER 28 15 130,768
9.Soproni KC 28 14 140,750
10.Naturtex-SZTE-Szedeák 28 11 170,696
11.Zalakerámia ZTE KK 28 11 170,696
12.Nyíregyházi KK 28 10 180,679
13.Factum Sport 28 2 260,536
 

Csapatok

városcsapat
DebrecenFactum Sport Debrecen
JászberényTOP COP Security Jászberényi KSE
KaposvárKaposvári KK
KecskemétKTE Duna Aszfalt
KörmendLami-Véd Körmend
NyíregyházaMarso-Vagép NYKK
PaksAtomerőmű SE
PécsPécsi VSK-PANNONPOWER
SalgótarjánKonacranes-Salgótarjáni KSE
SopronSoproni KC
SzegedNaturtex-SZTE-Szedeák
SzékesfehérvárAlba Fehérvár
SzolnokSzolnoki Olaj KK
SzombathelySZOVA-Trend Optika KC Szombathely
ZalaegerszegZalakerámia ZTE KK
BudapestEnterNet-NTE Hegyvidék
DebrecenDebreceni Egyetem KE
DombóvárDombóvár KC
 
  
  • Edzésben a Zalaegerszeg

  • Olaj KK - Atomerőmű SE 87-76

  • Csirke Ferenc interjú

  • Kaposvári KK - Alba Fehérvár

  • Szolnoki Olaj KK - Atomerőmű SE

  • Schott Gáborra emlékeztek